Codman ház

Mielőtt ideérne a következő hóvihar, elmentünk kirándulni a közeli Lincolnba.

Az időjárás kezd monoton lenni. Egy-két nap hóvihar. A következő két napban negyven centi hó fog Massachusettsre hullani. Aztán kisüt a nap és embertelenül hideg lesz. A hideg enyhül, beborul és egész kellemes, -3 fok körüli idő lesz, szorványos napsütéssel. Aztán jön a hóvihar. Amióta itt vagyunk általában hó, hideg és napsütés váltakozik, szinte tetszőleges párosításban.

Lincoln egy kellemes kisváros Boston vonzáskörzetében. Történelmi belvárosa gyönyörű, csak most hó alatt van. Mi a városka szélén álló udvarházba mentünk, ott nyugodtan lehetett sétálni. Ha majd kisebb lesz a hó, visszajövünk és nyugodtan megnézünk mindant.



A parkoló döbbenetesen tiszta volt, a havat eltakarították. A hóhegyeken átmászva megkiséreltem begyűjteni egy ismertetőt egy dobozból, de ez lehetetlen vállalkozás volt - elsüllyedtem, mint Yoda a hóban.
A ház maga zárva volt - és zárva is lesz áprilisig -, de a birtok addig is szabadon látogatható. Mi elsétáltunk a farmokhoz, majd körbejártuk a házat.



A ház az 1730-as években épült a környező farmokkal együtt. Jelenlegi formáját az 1800-as évek elején kapta. Akkor megnagyobbították és a farmokat távolabb helyezték. A környező erdők és rétek főle tengerjáró hajóként magasodik az udvarház.

Megelőzendő a kérdést, megjegyzem, a dúsgazdag Codman család ősei nem magyarok voltak és nem Ködmön-ról angolosították nevüket. A család a huszadik század ötvenes éveiben halt ki, az utolsó leszármazottak az államra hagyták házukat, ami azóta múzeumként üzemel. (A nyitva van szókapcsolat nem helyénvaló, áprilistól októberig havonta kétszer lehet a ház belsejét megtekinteni.)



Mi nagyon szerettük a ház körül kanyargó ösvényeket. A birtok egy része ma természetvédelmi terület, ahol remekül lehet sétálni.
Yodát a farmok érdekelték, alig tudtuk elráncigálni a tehenektől.

Nekünk az istálló tetszett, ami ma részben a gondnok lakása, csak a lovak helyett most az autók csinálják a büdöset.

Stonehurst

Kihasználtuk a melegfrontot: -7 fok volt, így kimozdultunk otthonról és megnéztünk Waltham harmadik kastélyát. Igyekeznünk kellett, mert másnapra lehülést jósolt a meteorológus. Azt mondta, -21 fok lesz. Tévedett. -27 volt.

Ehhez képest a -7 trópusi melegnek tünt.



Ezt Yoda is így gondolta és lelkesen szaladgáltunk a százholdas pagonyban, ami körbeveszi a Stonehurst nevű udvarházat.
A parkot a város kezeli. Szorgos karbantartók ösvényeket fektettek le a hóba, így nem félméteres fehérségben kellett gázolnunk. Jó órát bolyongtunk az ösvényeken ismerkedve az itt korzózó helybeli kutyákkal.



A parkot Frederick Law Olmsted parképítész tervezte a 19. század második felében. Az ő elképzeléseihez a 20. század csak egy elhagyott teniszpályát és két málladozó betonalapzatot tett hozzá.

Robert Treat Paine nagy parkot akart nyári rezidenciája köré. A dúsgazdag ügyvéd kis kertilakokban helyezte el távolabbi rokonait a park különböző pontjain. A park másik oldalán állt apósa háza, a Lyman kastély.



Paine 1885-ben bízta meg Henry Hobson Richardsont, hogy építsen neki egy nyárilakot, mert a régit már kinőtte a hét gyerek. Richardson a Párizsban és a Harvardon tanult, majd épületeivel teleépítette Amerikát Bostontól Chicagóig. Munkáival egy iskolát teremtett: a richardson neo-román stílusú (Richardson Romanesque) épületek szinte Amerikaszerte megtalálhatók.



Paine azt tette, ami a legtöbb megbízó álma. Átbeszélte Richardsonnal és Olmsteddel, hogy ők mire gondoltak, ő elmondta, mit szeretne, megnézte a rajzokat, még beszélgettek egy kicsit, aztán az ügyvéd rábólintott a módósított tervekre. Paine adott egy előre aláírt és kitöltetlen csekkfüzetet Richardsonnak, majd feleségestül, a hét gyerekkel együtt (plusz bár haverral) felszállt egy Európába tartó hajóra és vissza se jött, amíg el nem készült a háza.



Richardson viszonylag sok lakóházat tervezett, de ez az egyetlen, ami látogatható. Meg is illetődtünk, ahogy körbejártuk az épületet. Itt-ott méteres volt a hó, de ott átemeltük a Mestert.



Néhol csúszott is, ott ő négylábon, mi meg kettőn nem tudtunk megállni.



A házat szerettük, bár a masszív kőfalak túlzottan várszerűvé tették. A nehézkesség falak súlyosságát viszont jól oldották az apróbb részletek.



Majd ha a jégcsapok nem takarják el a látnivalók egy részét, visszajövünk.