Codman ház

Mielőtt ideérne a következő hóvihar, elmentünk kirándulni a közeli Lincolnba.

Az időjárás kezd monoton lenni. Egy-két nap hóvihar. A következő két napban negyven centi hó fog Massachusettsre hullani. Aztán kisüt a nap és embertelenül hideg lesz. A hideg enyhül, beborul és egész kellemes, -3 fok körüli idő lesz, szorványos napsütéssel. Aztán jön a hóvihar. Amióta itt vagyunk általában hó, hideg és napsütés váltakozik, szinte tetszőleges párosításban.

Lincoln egy kellemes kisváros Boston vonzáskörzetében. Történelmi belvárosa gyönyörű, csak most hó alatt van. Mi a városka szélén álló udvarházba mentünk, ott nyugodtan lehetett sétálni. Ha majd kisebb lesz a hó, visszajövünk és nyugodtan megnézünk mindant.



A parkoló döbbenetesen tiszta volt, a havat eltakarították. A hóhegyeken átmászva megkiséreltem begyűjteni egy ismertetőt egy dobozból, de ez lehetetlen vállalkozás volt - elsüllyedtem, mint Yoda a hóban.
A ház maga zárva volt - és zárva is lesz áprilisig -, de a birtok addig is szabadon látogatható. Mi elsétáltunk a farmokhoz, majd körbejártuk a házat.



A ház az 1730-as években épült a környező farmokkal együtt. Jelenlegi formáját az 1800-as évek elején kapta. Akkor megnagyobbították és a farmokat távolabb helyezték. A környező erdők és rétek főle tengerjáró hajóként magasodik az udvarház.

Megelőzendő a kérdést, megjegyzem, a dúsgazdag Codman család ősei nem magyarok voltak és nem Ködmön-ról angolosították nevüket. A család a huszadik század ötvenes éveiben halt ki, az utolsó leszármazottak az államra hagyták házukat, ami azóta múzeumként üzemel. (A nyitva van szókapcsolat nem helyénvaló, áprilistól októberig havonta kétszer lehet a ház belsejét megtekinteni.)



Mi nagyon szerettük a ház körül kanyargó ösvényeket. A birtok egy része ma természetvédelmi terület, ahol remekül lehet sétálni.
Yodát a farmok érdekelték, alig tudtuk elráncigálni a tehenektől.

Nekünk az istálló tetszett, ami ma részben a gondnok lakása, csak a lovak helyett most az autók csinálják a büdöset.

Gore udvarház

A két hóvihar közti szünetet kirándulásra használtuk fel. (A következő hóvihar már kinn tombol, de erről később)
New England kellemes hely: rengeteg a látnivaló és nem fél napokat kell autózni, hogy valamit megnézhessünk. A helyi közlekedésre jellemző viszont, hogy a stressz-mennyiség ugyanannyi, mintha fél napot autóztunk volna Utahban. Vagy több.



New England évszázadok óta jómodú hely. A tehetős polgárok elegáns udvarházakkal szórták tele az erdős vidéket. Sok kastélyt már különféle alapítványok gondoznak. Igyekeznek fennartani az épületeket, amiket bérbe lehet venni esküvőkre, rendezvényekre és heti pár alkalommal meg is lehet látogatni őket. A palotácskákat körbevevő parkok látogatása általában ingyenes. A parkok kora délelőttől napnyugtáig nyitva vannak. A napnyugta itt New Englandban most januárban nagyjából délután öt órát jelent.



Viszonylag kora délelőtt álltunk meg le a Gore udvarház mintaszerűen eltakarított parkolójában. Még láttuk, amint két idősebb ember felölti a hócipőt és elviharzik a fenyves irányába. Nekünk csak bakancsunk volt, így mi maradtunk a már kitaposott ösvényeken.



Christopher Gore sokoldalú ember volt (volt eleje és háta, de még oldala is). 1758-be született az akkor még Angol gyarmat Massachusettsben.
Gore a sikeres amerikai politikus-üzletember prototipusa. A Harvardon jogot tanult, szolgált a hadseregben, harcolt az angolok ellen, majd sikeres ügyvédi parxist folytatott Bostonban. Az 1780-as években a massachusettsi parlament képviselője volt. Washington diplomatájaként szolgált Londonban, majd később Massachusetts kormányzója volt. Christopher Gore boston egyik legrégibb temetőjében, az 1660-as években alapított belvárosi Granary Burying Ground-ban nyugszik.



Gore walthami udvarháza a család angliai kiküldetése alatt porig égett. Hazatérte után a jómodú ügyvéd apósa pénzét nem kímélve elegáns nyári rezidenciát épített. Felesége egy párizsi építész segítségével tervezte meg az elnyúlt alakú téglaházat.



Az udvarház előtt kisgyerekek szánkóztak, a hóban síelők suhantak. Mi megcsodáltuk a behavazott ablakokat és egyetértettünk Gore-ral, aki telente beköltözött Boston belvárosába.
Sétáltunk még egy keveset, azták kiástuk Yodát a hóból és hazamentünk forró folyadékokat inni.

Turistairoda Columbiában

Road
Originally uploaded by ribizlifozelek

Ez a Columbia nem az a Kolumbia. Ez Columbia és Missouriban van és mi odamegyünk oktoberben öt napra.

Nem volt itthon Missouri utikönyvünk, ezért bementem a könyvtárba megnézni, mi van ott.



A könyvtárban iszonyatos mennyiségű könyv volt, ebből kettő (2) volt Missouri utikönyv. Az egyik Missouri ismeretlen zugaiba kalauzolta el a látogatót. Ez nekem tetszett: Missouri a mi szemünkben csupa ismeretlen zugból áll. Ez a könyv azonban nem volt a helyén. Vagy valaki olvasta vagy épp akkor kölcsönözte ki.

Benn volt viszont a másik, ami egynapos kirándulásokat írt le. Kivettem.

A könyv meglehetősen sematikus. Minden település, amit megemlít, az egy charming little town, esetleg charming little river town vagy little town, néha meg csak town. Minden említett településen van pár régiségbolt és egy családias, ódivatú panzió (200 dollár egy éj és reggelire maga a tulajdonos válogat tojást a tyúkok alól a kertben). Minden charming little town rendelkezik egy hangulatos vendéglővel, ahol felkarvastagságú a bélszín és a hely másik specialitása a rántott Snickers tejszínhabbal és csokiöntettel.

Valamivel jobb könyvet szerettünk volna. Megnéztük az Amazonon. Ott se volt semmi jó.

Végül írtam a columbiai turistainformációnak egy emilt. Az emilt elküldtem vasárnap, szerdán pedig a postaládában volt egy kis utikönyv Columbiáról és pár prospektus a városka környékéről.

Átolvastam őket. A prospektusok és a könyv részletesen leírák a régió összes charming little town-ját.

Modernizált Halászbástya és Mátyástemplom

Fishermen`s Bastion
Originally uploaded by ribizlifozelek

A Vábran sok éve szednek belépőt a Halászbástyán és a Mátyástemplomban. Tizenvalahány éve pár télen bundás, nyáron trikós emberek ültek műanyagszékeket és számlatömbbe rótták ákombákom betűikkel az írásjelre emlékeztető hieroglifáikat. Persze, ha az ember nem kért számlát, féláron beengedték.

Idővel modernizálódtak - azaz annyit loptak, hogy az már feltűnt és szigorítottak a rendszeren. Idővel nem a Halászbástya aljánál kellett fizetni a kilátóért, hanem arrébb. Az egyszeri turista nehezebben jutott fel, a korrupció meg csökkent.



Egyszercsak megjelent egy belépőjegy-automata is. Ebbe kellett bedobálni a pár száz forintnyi aprót. Már akinek volt.

A Mátyástemplomban egyszerűbben mentek a dolgok. A bejáratnál a narthexbe szorítottak be asztalt, széket, pénztárgépet, számlatömböt. Mint mondták, a templom restaurárása gyűjtöttek így pénzt. (Hétötven most egy felnőttjegy. Nagyjából annyi, mint a Ruswurmban a krémes és az ásványvíz.



(Most, hogy a templom restaurálása jól halad, kíváncsi vagyok, hogy megszűnik-e a belépő.)

A két helyben egyvalami volt közös. Egyik helyen se fogadtak el bankkártyát és Eurót. Lehetett elzarándokolni a közeli bankautomatához vagy a két pénzváltó egyikéhez. Az egyik pénzváltó pofátlanul rosszul vált, a másik még pofátlanabbul.

A Mátyástemplom megújult. Új, a Halászbástyával közös jegypénztár épült. Nagyon szép kőépületben, most már három ablaknál lehet megvenni a belépőt (vulgó: sáp) a műemlékekhez.

Két dolog nem változott.

Eurót továbbra sem fogadnak el.
Bankkártyával továbbra sem lehet fizetni.

Mi Kalocsán

Archbishop's garden
Originally uploaded by ribizlifozelek

Yoda szerette Kalocsát. Mi is.

Az emberek nagyon kedvesek voltak, mindeki segített és ha kérdeztünk valamit. Térképet rajzoltak, ha kellett. Imádtuk, hogy rengetegen kerékpároztak. Kerékpárjaik még jobban tetszettek.

Nagyon jókat ettünk, nagyon jókat ittunk, de valami kényelmetlen érzés volt bennünk az egész látogatás alatt. (Yodában nem, ő új macskákkal ismerkedett, finom husokat evett és egy fél túrótortát is belevarázsolt a szájába.)

De minden túl nyugodt volt. Minden túl csendes volt. És igazából valljuk be, nem volt ott túl sok látnivaló.



A világ legrózsaszínűbb templomában is ilyen érzésem volt. Rózsaszínű volt. Nagyon rózsaszínű.
Szent István emelt itt egy templomot, ami nemcsak azért nagy teljesítmény, mert akkoriban a magyarok gyanakodva néztek ezekre az újmódi dolgokra, hanem mert itt kő kövön nem volt. Valahonnan még a sódert is hozni kellett.



Asztrik jól megdolgozhatta a nyakas magyarokat: mert pár száz év múlva egy még nagyobb templom kellett, amit az elsőből építettek. Mire elkészült, jöttek a tatárok és csak aprókavics maradt utánuk. A maradékokból újabb templom épült, ami túlélte a hódoltságot, a dicső felszabadítás azonban már sok volt neki. A katolikusok egy része a török bejövetelével protestáns lett, török kimenetelével a katolikusok elkergették a protestánsokat, a protestánsok erre a katolikusokat, a kiürült és hívek nélkül maradt épület meg összedőlt.



Kellett egy új. Nincs ezzel semmi baj, a városok változnak, növekednek, átépülnek.

Kalocsa egy barokk klasszicista kisváros. Lakosainak számától függetlenül nagyon kis város. Ahogy meglátogattuk a múzeumokat, kiállításokat, épületeket, ugyanazt éreztük, mint sok vidéki amerikai kisvárosban: minden szép, jó és kellemes, de igazából nincs ott semmi. Voltak érdekes helyek, de ezek valahogy nem kapcsolódtak össze egy egésszé.

Kalocsán van két paprikamúzeum. Az egyik profi, a másik egérszagú. A profi múzeum olyan volt, mint Minnesotában a SPAM múzeum. Van egy tizenöt négyzetméteres érseki könyvtár meg egy kicstár. Tényleg szép. De...

Mintha két múzeumi klikk lenne. Az egyik a paprikamúzeum1-kincstár-könyvtár, a másik a paprikamúzeum2-Viski múzeum-Manufaktúra tengely köré szerveződött. A múzeumszövetségekbe közös jeggyel lehet bemenni. De miért van kettő?

Azt hittük. a Dunapart szebb lesz. De igazából nincs Dunapart, csak kikőtő, az is öt kilométerre mindentől. Kicsit sáros volt. Igaz, sokat esett mostanában.

A kisváros bájos, a kisváros kedves, a kisváros csendes. Nagyon csendes. Nagyon vidékies. A hasonló méretű, adottságú és történelmű Vácon valahogy sokkal több az élet, sokkal több a mozgás. Valahogy jobban ki van találva.

Itt egy Mikszáth novellában éreztük magunkat. Csend volt, nyugalom, én ittam a kávékat, élveztük a szivélyes vendéglátást.

Kalocsával kapcsolatos kettős érzéseinket leginkább a rendőrség bejáratán látott tábla foglalja össze. A városka szépen karban volt tartva, minden precíz volt, szép volt, nagyon jól éreztük magunkat, de valami apróság azért hibádzott.

Budapest-jelmondat

Monsoon
Originally uploaded by ribizlifozelek

Ma hallgattam egy rádióinterjút a Magyar Turizmus Rt vezetőjével. A beszélgetésben szó esett arról, mit tehet Magyarország és Budapest azért, hogy több turista jöjjön el hozzánk (és költsön el minél több pénzt).

Közben az igazgató megemlítette, hogy sajnos nincs pénz külföldi reklámra, ezért kénytelenek a távolabbi helyeken szintentartó reklámmal hirdetni Magyarországot, miközben a nagy pénzt a környező országokra összpontosítják. Elmondják, milyen jó a magyar konyha és a wellness. (Ezerkilencszáz környékén már bejött ez a szöveg, valószínűleg most is sikeres lesz.)

Ez természetesen nagyon jó, jöjjenek minnél többen a környékről. A különböző amerikai csatornákon azonban rengeteg környező ország reklámját láttam. Voltak direkt reklámok, de akadtak szép számmal utifilmek is. Szerintem ha Anthony Bourdain eljön Budapestre és egy talponállóban pogácsázás közben az asztal alá pálinkázza magát vagy Andrew Zimmern kigúvadó szemekkel leereszt a torkán fél kilo zsírszalonnát vagy lángost a csarnokban, az óriási reklámértékkel bír. Ilyesmire sincs pénz. Meg plakátra se nagyon. Tony Curtis jó ötlet volt, de azt hiszem, már erre sincs pénz.

A lengyeleknek, szlovéneknek, cseheknek bezzeg van. Az osztrákok magyar lapokban - is - hirdetnek.

Egy reménykeltő dolgot azért kiemelt az igazgató: a gyenge forint miatt a külföldiek pénze sokat ér és ezt ők igyekeznek kommunikálni is mindenfele.

Nem tudom, bölcs dolog-e erre alapozni egy reklámlampányt. Remélem viszont, hogy lesznek Skandináviát megcélzó reklámok, ahol Olaf otthon csak egy sört tud benyomni, bezzeg nálunk ugyanezért a pénzért tizet.

Vagy el lehetne árasztani a nyugati országokat óriásplakátokkal, amikre a helytakarékosság nevében a következő szöveget tenném:

HUNGARY - CHEAP

Országimázs - Szárnyakat ad

Red Bull Gives You Wings
Originally uploaded by ribizlifozelek

A várban voltam, amikor azt hallottam, hogy zümmmmmmmmmmmm. Aztán azt, hogy zuuuuuummmmm. Majd brummmmmm. És zzzzzzzzz.

A Red Bull edzése ment.

Elképesztő volt látni a d9ngicsélő gépeket a Várból. A másik edzést a Margit-híd mellől láttam pár napja. Azt is véletlenül. Eszembe jutott viszont, hogy Amerikában a Red Bull Race reklámjában általában három várost mutatnak. Az egyik New york. A másik Sydney. A harmadik, talán a legtöbbet mutatott város Budapest.

Ott ül Besenyei Péter a bajsza mögött, markolja a botkormnyát és pörög. Mögötte meg a város, a Parlament.

Azt hiszem, ez a pár másodperces reklám jobbat tesz Budapestnek, mint a Magyar Turizmus Rt. Ráadásul és szerencsére, ennek az eseménynek a füstje nagy és lángja nincs.

Egy érdekes blog

Rabbit catching the cherry on the spoon.
Originally uploaded by ribizlifozelek

Megint belebotlottam egy érdekes blogba. Ez Minnesota túlméretes különlegességeiről szól. Egy lelkes fickó elhatározta, hogy végiglátogatja az összes fura cuccot.

Fura szoborban meg nincs hiány. Mi sokat nem láttunk belőlük és nem is érezzük hiányukat. Nem érbedünk éjjelente sikoltozva, mert nem láttuk a világ legnagyobb víztoronyra aplikált műanyag kukoricacsövét (Rochester mellett), a világ legnagyobb fából készült lazacát (Preston), Paul Bunyan gigászi fából kifarigcsált szobrát (Brainerd). Természetesen itt van Minneapolisban a Kanálban Levő Cseresznye is. Őt láttuk és ezzel kimerült minnesotai ritkaságok iránti érdeklődésünk.

Most a blogból, a világ egyik legnagyobb tengeri kígyója is itt van.

Jó olvasást. Az olvasók jutalma, hogy a nyertes nem kell megnézze őket élőben.

Buszok a Hősök terén

Heroes Sq
Originally uploaded by ribizlifozelek

Az Indexen jó pár hete megjelent egy cikk arról, hogy a turistabuszok és a Volánbuszok a Libetben parkolnak tilosban.
Az indexes cikkek:
http://index.hu/politika/belfold/budapest/ligetbusz061/
http://index.hu/politika/belfold/budapest/liget0602/
Kivételesen lépett a közterületelügyelet és elkezdték a Ligetbe tilosban parkoló és azt szennyező buszokat büntetni.
A buszok eltüntek.
Egy újságcikk nyomán pozitív változás történt.
Maga a megvalósult újságírói álom.

Lótúrót.

Nem fogok azzal a demagóg érvvel operálni, hogy mennyi bevételt termel Magyarországnak, Budapestnek a turizmus.

De azt tudomásul kell venni: a buszok itt vannak. A városnézéseben benne van a Hősök tere. Ergo, parkolni kell. Jó pár éve a buszok a tér díszburkolatát övező aszfaltcsíkon parkoltak. Onnan érthető módon kitiltották őket. Viszont lett egy parkoló a Dózsa György úton. Aztán abból lett az 56-osok tere. A buszok meg kerestek maguknak helyet.

A Műcsarnok mögötti utca buszparkoló lett - tele a buszok helyét elfoglaló személyautóval. Oda különben is csak pár busz fér el.

A legtöbb jármű pedig aktívan parkol. Megy körbe-körbe, mert nem tud hol megállni és így legálisan járathatja a légkondicionálót. Szerintem ez picit többet árt a Ligetnek, mintha beleparkolnának.

Legyen egy fizetős parkoló. Lehessen megállni. Szabályosan.

Séta a Lánchidon

Chain bridge
Originally uploaded by ribizlifozelek

Egy szombaton átsétáltam a Lánchidon.
Jó dolog a Lánchidon átsétálni, főleg, amikor nincsenek rajta autók.

Nagyon tetszett, hogy a gyalogosoké volt a híd. Sehol egy dízelgőz-pamacs, sehol egy dudaszó. Csend volt és a szellő még a kánikulát is elviselhetővé tette.

Eleinte félktem a boltoktól, de aztán megállapítottam, túlléptek a hagyományos "turistaszeméten". Egyetlen autentikus matrijóskát sem láttam. Vámpírok szívének általverésére alkalmas méteres erdélyi faceruzák se voltak. Köcsögdudások köcsögdudáztak, citerások citeráztak, vidám emberek korzóztak fel-alá.

Drága volt. Ez igaz, 1000 Ft egy kürtőskalácsért szerintem kicsit húzós, de hát régen is kellett hídvámot fizetni. Nekem megérte, hogy ezért a pénzért egy új Lánchidat ismerhetek meg - főleg úgy, hogy nem vettem kürtőskalácsot.

Egy kellemes zug 3

Royal Palace
Originally uploaded by ribizlifozelek

Budapestet divat szidni. Elmondani, hogy büdös, koszos. Lenézzük, mert romos, kutyaszaros. Igaz, büdös, kutyaszaros, de ugyanakkor szép. Csak, mivel alig ismerjük a várost, nem vesszük észre a szépségét és sok embert ismerek, aki lelkesen szidja a várost és tanácstalan, ha valami szépet kellene mutatnia benne.

A fenti megjegyzések hallatán mindig bajban vagyok. Mostanában 8-ö havonta jövök haza és nyakra főre hallom őket. Ha meg nem vagyok itthon, akkor olvasom.
Aztán elsétálok valamelyik külföld barátommal este a Várba és leesik az állunk. Az enyém, mert egy lélek sincs ott, csak két unatkozó kormányőr posztol a Sándor palotánál. Néha feltünik egy-egy bámuló külfödi, vagy egy-egy szerelmespár.
Belföldi turista nincs.
Ember se nagyon, csak hatalmas belső udvarok, ahol visszangoztnak a járókelők léptei. Az ember úgy érzi, az egész palota az övé.

Főzeléket!

Tripe
Originally uploaded by ribizlifozelek

Külföldi ismerőseim, barátaim gyakran megkérnek, ajánljak már nekik valami valódi, magyaros ételt.
Ilyenkor természetesen felsorolom a klasszikus litániát, kezdve a legfontosabb somlóin és Gundel palacsintán, folytatva a gulyáslevesen, libamájon, pörköltön át a töltött káposztáig. A felsorolásban a főzelékek külön fejezetet képeznek.
Rájöttem persze, egyes népcsoportok képtelenek a főzelék elfogyasztására, valahogy már egy főzelék puszta látványa valami vizuális tabut sért bennük. Spanyoloknak például csak hosszú barátság után merek főzelékekről beszélni és akkor is csak pirulva, szőrmentén. Mások azonban imádják, hogy azt nem mondjam, zabálják.
Itt kezdődnek a gondok. Hol egyenek főzeléket? Ajánlom a kifőzdéket, a saját konyhámat meg a Centrált, ahol isteni a csak zóna adagban felszolgált tökfőzelék borjúpörkölttel.
Aztán megtorpanok. A klasszikus magyar konyhát vivő éttermekben nincs főzelék. Nincs főzelék a legtöbb elegáns étteremben sem. Egy-két trendi helyen láttam, de ott is csak mutatóban akadtak.
Pedig a főzelék igencsak jellegzetes magyar étel. És, kövezzenek meg a t. olvasók, finom is.
Arra, hogy miért nincs főzelék a vendéglőkben, egy nagyon érdekes választ hallottam a rádióban. Épp egy öhömöt ettem egy magyaros kisvendéglőben, amikor a fülembe mászott az interjúalany - a Magyar Turizmus Rt nevű gittegylet valami szakértőjének válasza. (Az öhöm ősi pásztorétel és tapasztalataim szerint egy személyre a recept úgy kezdődik, hogy végy másfél kilo sertészsirt.) Szóval, a Komoly Ember azt mondta, azért nincs főzelék, mert a rántás egészségtelen. (Sose csinálom a főzeléket rántással és még ezt senki se vette észre.)
Ha közelben van, ráfogok egy tortatöltőt és addig nem engedem felállni, amig végig nem eszi a hideg libamáj - gulyásleves - töltöttkáposzta - mákos rétes menüsort. Köretnek dödölével. Bor és savanyúság nélkül.

Budapest - Egy rejtett zug 2

Corvin sq
Originally uploaded by ribizlifozelek

Budapestet divat szidni. Elmondani, hogy büdös, koszos. Lenézzük, mert romos, kutyaszaros. Igaz, büdös, kutyaszaros, de ugyanakkor szép. Csak, mivel alig ismerjük a várost, nem vesszük észre a szépségét. Egy-egy posztban felsorolom kedvenc, szerintem alig ismert budapesti helyeimet.

Rendszeresen megnyugtatnak, hogy itt nem változott semmi. Hogy itt minden szar. Ráadásul egyre rosszabb lesz. A város egyre élhetetlenebb, elsüllyed a kutyapiszok tengerében, blablabla.

Aztán mindig találok valami kellemes helyet, ahova a kutya se jár (Yoda, megyünk!), üres, se turista, se őslakos. Csak szép és érdemes lenne oda kisétálni, kiülni. Ez szerintem azért nem történik meg, mert az, aki kiühetne oda, a számitógép előtt ül és szidja a várost...

A minap a Corvin téren jártam. Tudtam, pár éve már megcsinálták, de az átadás óta még nem jutottam el oda. Néha láttam a Fő utcából. Tetszett.

Most besétáltam. Szinte egyedül voltam, a forgalmat alig lehetett hallani. Üldögéltem a padon, néztem a szépen kiglancolt élületeket, a hangulatos teret, Lehelt és kürtjét a szobrot. A budai vigadó egykor koromfekete épülete tisztán, optimistán nézett a jövőbe.
Jól éreztem magam.

Közgazdasági gondolkodásmód

Szentendre, Foter
Originally uploaded by ribizlifozelek

Állandóan arról olvasni a sajtóban, hallani a rádióban, hogy racionalizálni kell a költségeket.
Ez minden bizonnyal igaz is, viszont a költségracionalizálás a racionalizálandó szolgáltatlás halálához is vezethet.
Egy spanyol utazási iroda több évig sikeresen értékesitett egy Szentendre-programot.
Az utasokat a Március 15 térről busszal vitték le. Az idegenvezető telebeszélte a fejüket. Leparkoltak Szentendre felső végén, onnan besétáltak a városkába. Útközben megnéztek néhány boltot, ez kiváló alkalom volt a magyar népművészet bemutatására és egy kis jutalék későbbi begyűjtsésére. A Fő téren az idvez még mesélt egy keveset, megnézték közösen a kisebbik szerb templomot és a Kovács Margit Múzeumot. Ez nagyjából 45 percet, egy órát tartott. Maradt úgy egy-másfél óra szabadidő. Ezután egy bérelt hajóra szálltak, a hajóval pedig lecsorogtak Budapestre. Útközben az idvez mesélt mindenfélét a Dunáról, meg a kenukról, ha szerencséjük volt, láttak pár monokinis nénit valamelyik eldugott homokos parton. Útközben mindenki kapott egy szelet tortát és egy italt. A hajó Budapesten még ment egy kört, elúszott a Gellértfüdőig, majd kikötött valahol a Jászain. Innen az utasokat busszal visszavitték a szállodákba. illetve letették a központban.
A dolog működött. A program 10-12 részvevőtől már nyereséges volt. Idővel aztán egy közgaszdász gondolkodású valaki megnézte a programot.
Megállapitotta, hogy a program jó, de igazából a torta feleseges kiadás. Szentendrén amúgy is van egy csomó cukrászda. Arra is rájöttek egy évvel később, hogy az ital is felesleges. Jól néz ki, de hát a hajókon amúgy is van egy bár, aki akar, ott is ihat.
Úgy egy év múlva arra is rájöttek, hogy a kirándulás legdrágább pontja a hajó és elkezdtek Budapestről hajózni. Busszal elmentek odáig, vasalták a Dunát. Idővel a hajót teljesen kivették a programból és külön kirándulásként árulták.
Arra is rájöttek, hogy a Kovács Margit belépő drága. Kivették. Majd pár évvel később a szerb templom 100 Ft-os (ma már 200 valamennyi) jegye is sok.
Ekkor a program annyiból állt, hogy busszal elmentek Szentendrére, az idegenvezető sétálgatott fél órát az emberekkel, mutogatta a boltokat, majd ajánlotta megtekintésre K. Margitot és a templomot.
Az emberek ekkor panaszkodni kezdtek.
Szentendrén nincs semmi - mondták -; csak egy csomó bolt. Reklam'ltak az irodában, meg visszakérték a pénzt.
Az iroda vezetése ekkor megállaptitotta, hogy a Szentendre program nem jó, ezért törölték a kiválatból.

Séta a parlamentben

State Capitol
Originally uploaded by ribizlifozelek

Szeretek amerikai parlamentekbe járni. Néhányat már megnéztünk, de azért még pár tucat hétravan.
A helyi parlamentek barátságosak, meghittek, még akkor is, ha külsejük, belsejük egy hivalkodó hodály benyomását kelti. Amint azonban látogató körül akar nézni, Magyarországon edzett lelke felderül, az angyalkák énekelni kezdenek, Columbia táncra perdül Mikiegérrel és rájvünk, mit is jelent adófizető polgárnak lenni.
A washingtoni Capitolium más tészta, ott sorba kell állni, ott megmotozzák az embert. Máshol azonban nagyonjó érzés látogatónak lenni. A látogató bemegy az épületbe. Nem állják útját marcona gorrillák, hogy mit akar. Nincs motozás, nincs átvilágitás, csak pár fel alá sétaló őr, akiket azért tartanak, hogy megmutassák, merre van a wc.
Tehát, a látogató bemegy a utahi parlamentbe. Minden bejáratnál talál egy információs táblát, hol van a turistairoda. A turistairodában talál egy csomo prosit és egy fickót, aki elmonja, óránként vannak ingyenes idegenvezetős túrák. De ha akar, az ember körbesétálhat magában is. Azt fotóz le, amit akar. Megnézhet mindent, ami nyitva van.
Az épület nyitott. Elvégre közpénzől tartják fenn.
Mi az idvezzel mentünk körbe, de a látogatás után még őgyelegtünk egy keveset. Az idvez mesélte, hogy a kormányzónak van egy reprezentativ irodája. Vele nem tudtuk megnézni a szobácskát, épp használták. Utána visszaóvakodtunk és megkérdeztük a titkárnőt, megnézhetjük-e.
Telefonozott egy kicsit, és azt mondta, igen, várjunk egy kicsit, addig nézzük meg a tárgyalót, mert az is szép. Megnéztük. Tényleg szép volt. Aztán jött egy másik titkár és megmutatta a szobát.
Mosolygott, aztán elsétált. Mi is.
Nagyon jól éreztük magunkat benn. Nem volt az az érzésünk, hogy a Rémkirály kastélyába óvakodunk be és minden lépésünkre ügyelnünk kell, mert elvisz az ördög vagy a security. Egy valódi középületben voltunk.