2011. május 18., szerda

Sivatagi luxus

Joseph Smith Memorial Building

1909-ben kevés luxusszálloda volt a Mississippi és San Francisco között. Las Vegas még a rémálmokban sem létezett.

Salt Lake Cityben sem volt jó szálloda - egészen 1911-ig. Ekkor készült el a Hotel Utah.

SLC

A hotelt az amerikai délnyugat legjobb szállodájának tartották. Helyi és nyugati parti befektetők pénzéből bostoni építészek tervezték meg a hatalmas épületet. Az egyik fő részvényes a mormon egyház volt. A telket is ők adták a Templom tőszomszédságában.

Joseph Smith Memorial Building

A Hotel Utah földalatti bárjában példátlan mennyiségű égetett szeszt árultak. A Templom tőszomszédságában nyílt bár sokakat megbotránkoztatott. Az egyház akkori elnökét azonban meggyőzték, hogy egy luxusszállodába luxsusitalválaszték dukál és ha mormonok vissza akarják kapni a befektetett pénzét, akkor az embereknek lehetővé kell tenni a piálást. Lehetővé tették.

Joseph Smith Memorial Building

A nyolcvanas évekre a beruházás megtérült. Ekkor már több felsőkategóriás szálloda is volt Salt Lake Cityben, így az egyház felvárásolta az épületet és beszüntette benne a züllést: a szálloda bezárt és hamarosan mormon egyházi épületként született újjá.

Irodák, egyházfiak és családkutatók költöztek be, de megmaradt a kávézó és a vendéglő is a tetőteraszon. Csak az alkoholt tünt el az éptlapról. A kávé és a tea maradt.

SLC

Az egykori hotel tetejére pedig beköltöztek a vándorsólymok

Joseph Smith Memorial Building

2011. május 17., kedd

Utahi kukkolók - Orwell mosolyog II

Big bird

Salt Lake City legismertebb kukkolói egy családi fészekben helyeztek el két kamerát. A webkamerák több éve működnek. A valóságsót folyamatosan lehet nézni. Mindent látni, ami a mit sem sejtő család otthonában történik.

Látni, ahogy élnek, esznek, ürítenek és ahogy kicsinyeiket nevelik.

A kukkolók két kamerát is elhelyeztek a családnál, a kamerákat pedig rákötötték az internetre.

A család Salt Lake City egyik leghíresebb épületében lakik a belvárosban.

Joseph Smith Memorial Building

A kukkolónak köszönhetően a család összes tagját ezrek ismerik. Ha meglátják őket, felismerik az élő adások szereplőit és mutogatnak rájuk. Ennek ellenére a család tagjai gyakran felbukkannak a belvárosban, a két vándorsólyom felijeszti a galambokat, majd felreppen az elegáns palota tetején lévő fészkébe.

Big bird

Ha valaki lesni szeretné őket, az alábbi oldalról lehet eljutni hozzájuk:
http://wildlife.utah.gov/peregrine/

2011. május 16., hétfő

Utahi kukkolók - Orwell mosolyog I

Toilet

Letartóztatták egy utahi számítástechnikai cég tulajdonosát, mert egy női vécében kamerát rejtett el és az ott zajló dolgokat felvette.

Elmebeteg fickó és elmebeteg ötlet.
A rendőrség viszont rákontrázott a kukkolóra.

A közrend éber őrei elemzik a felvételeket és megkísérlik azonosítani az áldozatokat. Nem irigylem a rendőröket, akiknen egymás után többször végig kell nézniük a felvételeket. Aztán megpróbálják beazonosítani az áldozatokat. Majd értesíteni őket.

- Asszonyom, ezen az alulról készült kisfilmen ön látható?

Ha van elég bizonyíték a fickó ellen (és van), nem lehetne inkább abbahagyni az azonosítást és megfeledkezni az áldozatokról?

2011. május 15., vasárnap

Thai bolt

9-9

Távolkeleti finomságok iránti éhségünket sokáig a távolkeleti bolt elégítette ki. Aztán B egyszer rábökött egy jellegtelen sárga épületre:

- Itt nagyon jó zöldséget és gyümölcsöt kapni.

Egy ideje már szemeztünk a jórészt thai cikkeket forgalmazó ázsiai bolttal. Most megnéztük.
Nem vagyok gyümölcsrajongó, így a kínálat lenyűgözött: nem tartottak gyümölcsöt.

A halaspult és a hentes-részleg azonban kárpótolt minket.

A halasnál itt szokatlan választékban és szokatlanul jó áron lehetett mindenféle kopogósra fagyasztott vizilényt kapni, Többféle garnélarák meresztette gombszemeit a vásárlókra. Egy szatyor belsejéhez tapadókorongok erdeje tapadt. Egész halak, szeletelt halak és halfejek töltötték meg a másik hűtőt. Egy konzerven feketeözvegy vigyorgott a vevőkre: a konzervben megfőzött rákokat találtunk.

A fűszerpolcokon sorakozó áruk közül a sót felismertem. A tofusszekrény tartalmát tiszteletteljes távolságtartással szemléltem. Elhültem a rizsfőző alkalmatosságok láttán, amikkel 22 személyre lehetett ebédet készíteni.

Nem csak távolkeletiek jártak a boltba: hispán család válogatott az érthetetlen neveket olvashatatlan jelekkel megjelenítő dobozok között. Fehér, protestáns amerikai pakolta a spéci fagylaltokat táskájába.

Mi thai padlizsánt vettünk. Ha holnap nincs bejegyzés, akkor rossz volt a padlizsán.

2011. május 14., szombat

Kel csirkével

Swiss chard

Párbeszédünk tömör volt és velős, mint egy csont.
Ilyen párbeszédeket füstös kocsmában, mélydepressziós hatvanórás művészfilmekben lehet hallani, miután a kamera jobbról-balra végigpásztázta a szobát negyven perc alatt jutva el a csapos bibircsókos bal fülétől a jobbig.

- Együk meg a kelt.

- A kelt?

- A kelt.

- Biztos?

- Biztos. Együk meg a kelt.

Megettük.

Swiss Chard with Chicken

Csirkés kel

- egy fej kel
- zöldpaprika
- olivaolaj
- két szem foghagyma
- fehérbor
- bors
- csirke
- paprika, só

1. A csirkét apró darabokra vágjuk, fűszerezzük és megsütjük.
2. A kale vastag szárát eltávolítjuk és félretesszük, jól jön, ha majd elfogy az olaj és nem lesz mit enni.
3. Olivaolajo fokhagymát és apróra vágott zöld paprikát pirítunk. Rátesszük a leveleket és öt percig pároljuk.
4. Öt perc után a kelt megforgatjuk és meglocsoljuk egy kis fehérborral.
5. Még öt percet pároljuk, majd a csirkével tálaljuk.
6. Megesszük.
7. Kérődzünk.

2011. május 13., péntek

Értelmezés kérdése - egy pioneer történet

Baddley House

Viszonylag sokat vártunk erre a pillanatra. Amikor egy városi séta során Yodával megtaláltuk a kilátót, csak telefon volt nálunk. Telefonnal nem lehet jó képeket készíteni, így rendes fotógéppel felszerelkezve visszajöttünk. Ki kellett várni a megfelelô pillanatot: elegendô szabadidőt a reggeli hat mérföldes sétához, a szokásosnál tisztább reggelt és sok napfényt.

Salt Lake City

A fotó elkészült és Yodával lelkesen mentünk tovább. Ekkor láttuk meg a házikót. Pici volt, csinos és egy emléktábla is volt rajta, ami röviden elmondta az épület történetét.

Yoda: Tulips nice smell

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy angol mormon porcelánfestô. A porcelánfestô porcelánokat festett mormon feleségével valahol Angliában (mea culpa, nem emlékszem, hol festette a porcelánfestő a porcelánt feleségével). Festették a porcelánt és a sok-sok festett porcelánból sok-sok penny lett. A porcelánfestő család pedig meghallotta a próféta hívását és 1848-ban a gyerekekkel elindultak Utah fele: a sok pennyből hajójegy lett. Amerikában a maradék penny-k segítségével a család eljutott Chicagóig. Itt elfogytak a penny-k, megálltak és gyűjtöttek. Az összegyűjtött pénzbből pedig eljutottak Utahba. 1850-et írtak.

Salt Lake Valley

A porcelánfestő dolgozott, dolgozott és vett egy telket a Salt Lake völgy egyik teraszán. Jó telket vett, mert a telken fakadt egy forrás is. A család dolgozott és mivel festenivaló porcelán nem akadt Salt Lake Cityben, a festő megnyitotta Utah első pálinkafőzdéjét és termékét a Deseret News nevű mormon újságban hírdette. Mormon újságban pálinkát reklámozni nagyjából olyan volt, mint a Vatikán lapjában bordélyt kínálni.

Temple

A pálinka főződött, az üzlet virágzott.
A mesének ekkortól, mint a legtöbb mesének, két olvasata van.
A leszármazottak szerint, a mormon vallás vezetője megkereste a porcelánfestőt és elmgyarázta neki, milyen rossz dolog a pálinkafőzés és megkérte, menjen el Dél-Utahba telepet létesíteni a Virgin-folyó völgyébe.

- Kiválasztott vagy - tette hozzá a próféta -, az útra végy magad mellé egy másik feleséget, például azt a 18 éves lányt.
A porcelánfestőt pedig megszállta a poligám házasság szentsége és maga mellé vette második feleségét és elindult telepet építeni Dél-Utahba.

Danubius fountain

A mese földi olvasata szerint a mormon vallás vezetőjének bökte a csőrét a pálinkafőző, meg a serfőző is és tett nekik egy visszautasíthatatlan ajánlatot: húzzanak le a sivatagba és szeszfőzés helyett inkább ássák a sarat. A keserű pirulát pedig megédesítette nekik egy kis friss hússal, ha élhetek a képzavarral.

Zion National Park

A porcelánfestő tehát ment, mendegélt, amíg Dél-Utahba nem ért. Ott aztán nézett egy nagyot és kapott pár hőgutát. Mivel javíthatatlan (poligám) ember volt, szőlőt ültetett, amit feleségeivel szüretelt le.

1864-ben aztán a porcelánfestő visszatért Salt Lake Citybe és mivel nyughatatlan ember volt, nyitott egy porcelánfestő üzemet, ahol még a porcelánt is ő gyártotta. Hat év múlva épített egy házat és boldogan élt, amíg meg nem halt.

Ha korábban több hőgutát kapott volna, az én mesém is tovább tartott volna.

City Cemetery

Péntek 13

Quiet time

- CSÖRRRR.
A magyar telefonom. De miért csöng?
- CSÖRRRR.
Nem csönghet.
- CSÖRRRRR.
Megpróbáltam kinyitni a szemem, de egy álommanó ült rajta, az álommanóknak meg kifejezetten nagy a fenekük.
- CSÖRRRRRR.
- Mi van? Mi van? - rémüldözött a ribizlifozelek szerzőpáros másik fele.
- CSÖRRRRR.
Yoda sértődötten hozzácsatolta orrát a fenekéhez.
- CSÖÖÖÖRRRRR.
4.16.
Rejélyes szám. Olyan, mint egy titkos számítógépes kód vagy egy operációs rendszer. De most az időt jelölte.
- CSÖRRRRR.
Végre megtaláltam a telefont és rajta a KUSS-gombot.
- Mi történt?
- Téves hívás.
A ribizlifozelek szerzőpáros másik fele a korai ébresztés miatti frusztrációját emilolvasással vezette le:
- EZ NEM LEHET IGAZ. Írt a kiadó, június 17-re kész kell lenni a kézirattal. De korábban nem volt szó határidőről.
4.21.
Agyamban az idegpályák éledezni kezdtek.
- Ki keres engem hajanli négykor Salt Lake Cityben a magyar telefonomon?
Az idegsejtjeim fele a le akarta csapni a biztosítékot -és a telefont-, hogy tovább alhasson. A másik fele koffeinért sikoltozott. Megnéztem a számot és visszahívtam.
- XY bank, miben segíthetek?
Kiderült egyik fiókjukból kerestek. De hogy miért, a központos nem tudta megmondani. Hogy ki, nem tudta megmondani. Hogy miért, azt sem. Pedig nála nem is 4.23 volt. De üzenetet tud küldeni és akkor visszahívnak.
Pont egy nappal korábban kértem meg Zs-t, akinek meghatalmazása van a számlához, hogy mindenféle bonyolult műveleteket végezzen el nekem.
Csak nem ezzel van baj?
- CSÖRR - ez gyors volt.
Yoda kuckója felöl ütemes cuppogás hallatszott. Nem mertem
belegodolni, mit nyalogathat a Mester.
- Rossz a meghatalmazottja által megadott kód. Megadná kérem még egyszer.
Reggel 4.22-kor nem igazán voltam kódmegadó állapotban, de megtettem
minden tőlem telhetőt.
- Köszönöm.
- CUPP-CUPP - hallatszott Yoda fészkéből.
Kinn rigók üvöltöztekaz eresz alatt.
4.25 volt.
Péntek 13.
Lehet, ma nem megyünk sehova, csak rettegünk itthon, mi lesz még.

Kiegészítés:
A poszt megírása után elszállt a nagy űrbe.
Kétszer.
Az előző begyezés visszamenőlegesen tűnt el. Ha nem kerül elő, újra felteszem.
És rettegünk tovább.

Kiegészítés 2:
Délben fejenbombázott egy madár. Sajnáltam a madarat, mert valami olyasmit ehetett, amitől nagyon folyósat és büdöset szart. Az én szempontomból vajon ez péntek 13 vagy szerencse?

Yes!