Matrjoska a csarnokban

Néztem a Nagycsarnokban a szuvenírboltokat és nem tehettem mást, a klasszikusokhoz fordultam:

Elővett egy álarcot, és szeretettel nézegette. Elder kivette a kezéből.

- Az ilyesmi Kis-Lagondán ritkaság?

- Nagy ritkaság, uram, annyira, hogy nem is találni.

- Hát ez honnan van?

- Lipcséből. Ott nem ritkaság. Gyártják. Nálunk nincs ilyen csúf álarc. Ott van mindenkinek az igazi arca, az elég csúf. Ez is egy nagy igazság.



Az idézet forrása: Rejtő Jenő: Vesztegzár a Grand Hotelben

Intermezzo - Olivaolaj

Ültünk V-vel egy étteremben. V a salátáját nézte.

- Ezen nincs olaj.

- Nincs - bólintottam.

V összeszedte magyar szókincsét és a poncérhez fordult:

- Olivaolaj kerem - mondta elfogadható magyar kiejtéssel.

- Tessék?

- Olivaolaj.

- Hogy? - V artikulálni kezdett.

- Olivaolaj.

- Mi?

- Olivaolaj.

- Nem értem.

- Olivaolaj - V kezdett kétségbeesni.

- Nem értem.

- Olive oil please - adta meg magát V a magyar nyelvnek.

- Ja, olivaolaj! - mondta a pincér és V úgy döntött, ideje elbújdosni.

A határkövek

Tavaly még megvolt.
A henger alakú kô akkor csak úgy állt magában.
Derékig ért és benôtte az iszalag meg a gumi.

Az iszalag a földbôl nôtt, a gumi a gumistól jött.

A gumis a követ arra használta, hogy gumit halmozzon köré.

A kô egy határkô volt. Százhetven éve, 1838-ban Pest városa úgy döntött, megkülönbözteti magát a különféle tanyaközpontoktól és határkövekkel jelöli meg a határát.



A kövek egyik oldalára azt írták, Pest, a másikra meg az aktuális tanyaközpont neve került. Például Pestszentlőrinc. Ott volt még a dátum is, 1838.

A határköveket egy része eltünt. Másokat földmérők, térképészek ma is használnak, számon tartanak. Ezt a követ pár évvel ezelőttig benőtte a gumi meg az iszalag. Aztán eltünt a gumis. Lebontották a házakat, kiszélesítették az utat és a kő eltünt.

Lett helyette pár jópofa rajz a mögötte keletkezett új tűzfalon.



Idén elsétáltam ide, megnézni a határkő hült helyét. A falról bámuló ufóknak azért szóltam, hogy van egy másik határkő pár száz méterre. Vigyázzanak rá, kihaló fajta.

Picur sétája

- Azért jöttél, hogy elvigyél sétálni.

Nem kérdés volt. Kijelentés. Picur biztos volt a dolgában.

- Persze. Vezess.

Picurnak ilyesmit nem kell kétszer mondani, az az igazság, hogy egyszer se. Mentünk, hegyen, völgyön, ösvényen.

-
Szia Picur! - köszöntek a járókelők és Picur mellett végre valakinek éreztem magam.

Én voltam az, aki Picurral Sétált. Miután köszöntünk mindenkinek, akinek köszönni kellett, megugattunk mindenkit, akit meg kellett ugatni, Picur elégedetten hazafele vette az irányt.

Aztán leült az autó mellé és azt mondta:

- Ugye kocsikázuk is?

Fotósarok - Kötelezően behajtani tilos

A belvároson suhantunk át. Késő éjjel volt. Vagy talán hajnal. A város aludt.

Ekkor láttam meg szemem sarkából a táblát.

Azt hittem, romlott volt a hekk.
Azt hittem, hülye vagyok.

Mutattam a többieknek is, miközben csikorogtak a fékek a táblánál.

-Nézzétek.

Csak a leeső állak koppanását lehetett hallani.

- Ez szimbolikus - mondta M.

Egyetértettünk.

A számítógép kettős lelke

Van egy skizofrén számítógépünk. A gép maga egy pici Asus EEE. Azért skizofrén, mert két operációs rendszer van rajta. Amikor a gép halk zörrenéssel bekapcsol, választhatunk, hogy egy UBUNTU Linux vagy egy Windows XP induljon el rajta.

A programoknak lelkük van.

A Windows gyűlöli a vendégszobában levő wifinket. Nem tudom, miért. De gyűlöli és nem hajlandó kapcsolódni hozzá a vendégszobában. Látja, de úgy tesz, mintha nem lenne.
Az Ubuntu szereti a wifit és egyből kapcsolódik a vendégszobában.

Ha átmegyünk bármely másik szobába, a Windows azonnal kapcsolódik. A Linux is.

A vendégszobában azonban ugyanaz a gép egyik operációs rendszerrel nem tud kapcsolódni, a másik igen.

A géptestbe zárt programoknak lelkük van.

Picur és Yoda

- Figyelj Picur, most Yodával és velem jössz sétálni, a gazdi nincs itthon.

Picur bólogatott.

- Emlékszel, el is köszöntetek, mondta, hogy pár hét és itthon lesz.

- Nem vagyok hülye - morogta Picur - emlékszem, Te vitted ki a reptérre. Csak azért várom a kerítésen, hátha visszafordul véletlenül a repülője.

- Picur, nem teszek rád pórázt. A gazdi azt mondta, nem lesz gond.

- Nem lesz.

- De nem fogsz betörni senki kertjébe és nem iszod el a macskák tejét.

- A macskák tejét se?

- Azt se.

- Na jó.

És elindultunk. Yoda pórázon, Picur világos fenekét riszálva.

Picur tisztában volt a felelősségteljes feladattal. Pontosan mutatta az utat és kijelölte a megjelöleldő zónákat. Tíz lépéssel elöttünk haladt a sötétben. Ha megálltunk, megállt és megvárta, amíg ismét elindulunk.

Időnként hátranézett, megvagyunk-e még.

Ahogy az utca aljára értünk, Picur miniatűr drótvágót, hidegvágót és egyéb szerszámokat szedett elő és beküzdötte magát egy kertbe, ahol a felelőtlen lakók kikós velőscsontokat tartanak.

- Picur... - mondtam. Nem fűztem nagy reményeket a dologhoz, Picur öntudatos úrinő és akkor is meggondolja, engedelmeskedjen-e egy utasításnak -amit egyébként tökéletesen ért-, ha egy oldal szalonnát lóbálnak előtte. Na jó ilyenkor, hogy örömet okozzon a gazdinak, leül, meg parolázik, de csakis szigorúan jótékonysági alapon.

Picur azonban most pontosan értette, mennyire fontos az összhang és az egyetértés, szépen visszahajtogatta maga mögött a kerítést és egy iramodással visszavette helyét az élen.

- Csak a csontokat ellenőriztem, tudod.

Bólogattam, miközben este fél tizenegykor a szokásos késő délutáni kört tettük meg és azt hiszem, még a hunyorgó csillagok is látták, mennyire elégedettek vagyunk magunkkal.