Puppey túrázik

Megjegyzés: a fényképek nem az események idején készültek.

- Gyere sétáljunk!

Puppey rám nézett: Esik.

- Nem esik, esett, csak picit nedves az idő.

- Azaz esik. Én nem szeretek kirándulni ha esik. Ha fúj. Ha meleg van. Ha hideg van. Ha havazik. 

- Csak picit menjünk. Itt egy falatka!

Pontosan egy tized mérföldet mentünk a Red Buttéban és Puppey leült:

- Elég volt, mehetünk haza.

- Gyere!

- Nem.

- Itt eg falatka!

Puppey interiorizálta a falatkát és megindult.

Egy tized mérföld után leült.

- Elég volt.

- Falatka?

És mentünk még egy tized mérföldet.

- Nézd, de szép!

- Vizes.

- Tessék egy falatka!

- Tényleg szép. De vizes. Mehetünk haza?

Ekkor már az UFÓ-nál, a földalatti víztározónál jártunk, amit Yodával fedeztünk fel.

Innen már nem volt messze az autó.

- Ugye hogy nem is volt olyan vészes?

- Nem, csak hozz falatkát.

Séta Holladayben

Holladayben mindig jó sétálni. Most a városközpontban volt egy kis időm mászkálni.

Holladay belvárosa pár éve újult meg: annyira megújult, hogy ami itt régi volt, az el is tünt. Az Apollo burgert is lebontották, ahol egy időben többször ettünk gigászi burgereket az ötvenes évekből ittmaradt butorokon ülve.

A városháza és az volt iskola (ma rendőrkapitányság) még megvan. Nem volt emléktábla, de ezek az épületek tökéletes példái a New Deal idején elterjedő Art Deco-nak.

Volt itt egy ház, amit évek óta szeretnék lefotózmi. Teljesen olyan, mintha Brassóban építették volna a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején.

Szerintem ez régebbi, de nem kevésbé mozgalmas.

A belvárost elhagyva felbukkantak a régi Holladay épületei.

Némelyik engem egy vidéki magyar kúriára emlékeztetett.

Aztán elértem az egykori Tithing Yard-hoz.

A mormonoknak kötelezően kell fizetni a tizedet (tithing). Kezdetben ezt a tizedet nem pénzben fizették, mert a telepeseknek nem volt készpénzük (se), hanem terményben. Ha valaki túlfizetett, például 2/3-ad ökörnyi pénzzel tartozott, de nem akarta az ökröt metélni, akkor vagy terményben kapta meg a visszajárót vagy pedig pénzzel egyenértékű templomi vócserben (tithing script), amit más tizedházakban lehetett beváltani. Vagy fizetni vele.

(Ha valakinek nem volt terménye se, akkor adózhatott munkával, ilyenkor az egyház a tizedként beszedett terményekből ellátta a munkásokat.)

A tizedház sokszor átépült és megnagyobbodott, de a hely ugyanaz. Gondolom, az eredetin még nem volt ott az Romulus, Üvöltő Farkas szélkakas sem.

Állatkerti fotoséta

Tudom, hogy bálnákról szól az eredeti vers, de a kiszsiráfhoz is illik:
- Nem mehetsz el fiam Péter, nem vagy még egy kilométer.




A baba, aki ebben a babakocsiban ült, nagyon szerethette a pattogatott kukoricát pattogtatni.



Az oroszlán meg királyhoz méltatlanul próbált bejutni otthonába és szerintem azt mondta, "Vilma, engedj be!!!"

Yoda sétál

- Menjünk séltálni! Menjünk sélálni! - fogadott hajnalban, úszás után Yoda.

Yoda az ajtóban volt és lelkesen ugrált.

- Menjünk, MOST!

- Pisilni kell? Kakilni kell?

- Menjünk, menjünk, menjünk.

Elindultunk.

Yoda nekiiramodott és ment, nagy sebességgel egyenesen. Pillanatok alatt elhagytuk a szokásos területünket és csak mentünk.



Egy szép, addig ismeretlen utcában jártunk csinos, régi házak között.

Még a részletek megnézésére se volt idő, mentünk, mintha egy bölény közeledett volna hozzánk.



Pedig volt itt minden, íves ablak oszlopfővel, százéves kerítés kapuval (lásd az első fotót) és fák, fák, amiknél a Mester meg-megállt.




Én jobban megcsodáltam volna pár házat. Példálul az erkélyeset.



Nem gondoltam volna, hogy errefele ilyen szép régi házakra bukkanok.



Régi, száztíz éves sorházak elött suhantunk el, aztán hasonló sebességgel mentünk hazafele.



Már otthon voltunk, amikor sikerült megkérdezni a Mestert:

- Yoda, ez mi volt?

- TAVASZ VAN!

Besétálok - Szilágyi Erzsébet fasor

Ribizlifozelek nem szeret a parkolásért fizetni. Nem gyártok hozzá olyan ideológiát, hogy az utca mindenki, meg lehúzó banda meg ilyenek, egyszerűen smucig vagyok és nem szeretek dugóban vezetni, ha nem muszáj. Úgyhogy amikor be kellett menni Pátyról a belvárosba, általában leparkoltam a fizető zónán kívül és lesétáltam a Moszkva térre.



A tökéletességben kell az a séta, másképp új nadrágot kell venni.



Jó így végigsétálni a Szilágyi Erzsébeten.



Meg lehet nézni a végre helyükre került politikusokat (a lámpavason).



Rá lehet csodálkozni a fasort szegélyező villákra.



Meg megállni és keresni egy-egy szép részletet. Egy míves kaput.

Vagy kettőt.

Megnézni közelebbről is egy-két pávát.



Egy ilyen séta során fedeztem fel, hogy a Trombitás ház a Trombitás utcában van. (Zseni vagyok!)



Végül így találtam meg újra a Moszkva tér mozaikot is (amin a tér régi neve még a régi helyesírással szerepel).

Emellett rájöttem arra is, hogy a remíztől a Moszkva tér távolság az rövidebb, mint Yoda reggeli kisebb sétája.

Yoda és a foltos kutya

A kutya hirtelen érkezett, megijedni se volt időnk, Yoda csóválta a farkát, a másik kutya csóválta a farkát: nem volt gond.

Játszottak.

Valami azonban hiányzott és egy kis idő múlva le is esett. Nem volt másik gazdi. A kutya egyedül volt. Nem volt ott a gazdája.

Ápolt kutya volt. Látszott, elégedett az élettel - és, hogy valahol van egy szerető gazdája.

Megnéztem a bilétáját.

Sadie.

- Szia Sadie!
Sadie bizakodva nézett rám.

Tovább olvastam a bilétát.
Phildadelphiai cím.
Kaliforniai telefonszám.

Közben Yoda megpróbálta ránk tekerni a pórázt. Az idegen kutya türelmesen várt, közben a fülhalgatóm madzagja beleakadt a pórázba. Reméltem, nem tartóztatnak le közszeméremsértésért: levettem az övem és rácsatoltam Sadie nyakörvére.

Az öv belegabalyodott a fülhallgató madzagjába és Yoda pórázába.

Igyekeztem memorizálni a telefonszámot, aztán, miközben Yoda a lábamra tekerte a pórázát, ami bele volt akadva a fülhallgatómba, ami bele volt akadva az övembe.

Majdnem úgy mutatkoztam be a telefonba, hogy én vagyok a gordiuszi csomó.

- Halló? - mondta egy csodálkozó női hang.

- Szia, van egy Sadie nevű kutyád? - ez egy kutyarablás bevezető mondata is lehetett volna.

- Van... - a telenfonból sütött a hajnali megdöbbenés.

- Sadie egy foltos fehér kutya?

- Igen...

- Létezik, hogy itt van az utcán?

Sikoly.

- Hol vagy?

- A kétszázas és az önkormányzat sarkán.

- SADIE!!!!!

Egy nő rohant ki az egyik közeli házból, felkapta Sadiet, megölelte és potyogtak a könnyei.

- Nyitva maradt az ajtó - mondta és Sadie kapott egy újabb puszit. A gazdi ügyesen lekapta Sadieről az övet, majd folyamatosan hálálkodva elindult haza.

Meghatottan néztem utána az övbe, a drótokba és a pórázba gabalyodva.

Picur és a kánikula

 


- Séta! séta! Séta! - csaholta Picur boldogan. A nagy örömben hanyattdobni is elfelejtette magát.
- Picur, menjünk sétálni?
- Séta! Séta! Séta! - örvendezett ôpicursága.

Kiléptünk a kertbôl a tûzô napra.

Picur farkincája lekonyult.

- Meleg van - mondta, mire elértünk a sarokra.

- Menjünk haza - tette hozzá.

Hazamentünk. Mire beléptünk a kertbe, Picur ismét boldog volt.

- Falatka! Falatka! Falatka! - kiáltotta.

Halloween séta II

 Halloweenkor bármi megtörténhet.

Még óriáspók is támadhat szellemre.



Vagy túl hosszúra nyúlhat a kertiparti.



Vagy felakaszthatnak egy kisértetet a keresztre.



(Nyelvtani kérdés: az akasztani múlt ideje rendhagyó, hung, kivéve például, ha élőlényt kötünk fel kivégzési szándékkal, akkor hanged. Nomármost, ha egy szellemet vagy halottat akasztunk fel, akkor az mi is? Hanged, de miért?)



Ilyenkor találkozhatunk új szomszédainkkal is.



Vagy a régiekkel.



Meg tagbaszakadt fickókkal.



A lényeg, hogy ne legyenek rémálmaink.



És legyen egy jó kis tökünk.