Lookout Pass

 - Menjünk! - monda Yoda és mentünk körülnézni. 

A fallal körülvett pici temetőt már láttuk messziről, de a verseny előtt nem volt időnk megnézni. És utána sem. 

Most azonban odasétáltunk a Pet cemetery-hez. Hiába nyugszik itt egy háromtagú bevándorló család, akik lázban haltak meg a hágón, a temetőt mindenki úgy ismeri, mint Pet Cemetery. 

A Lookout Pass lábánál, ahol a környék egyetlen vízforrása fakad, valaha egy tanya volt és itt állt a Pony Express állomása is. 

A tanya tulajdonosa egy kemény asszony volt, aki igazán csak a kutyáit szerette és ha valamelyik négylábú megbetegedett, 30-40 kilométerről hozatott orvost, ha kellett éjszaka is. 

Mivel állatorvosok akkoriban kevesebbet foglalkoztak kutyákkal, a kutyák meg -valljuk be- néha nagyon emberiek, a hölgy inkább ember-orvost hivatott. Ember-orvos persze nem mozdult volna éjfélkor egy kutya miatt, főleg, hogy fél napot vagy többet kellett utazzon, ezért a szolgálók csak a tüneteket mondták el, a páciens faját nem. 

A feldühödött dokit az asszonyság aztán egy kisebb, értékű aranyröggel csillapította. (Hogy a NAV-hoz bekötött pénztárgépek kora előtt miért fizetett aranyröggel és nem pénzzel, azt nem tudom. Talán nem volt sok készpénz vagy sok volt az aranyrög.)

Az asszony megengedte, hogy ezt a három embert imádott kutyái mellé temessék. Három másiknak nem volt ekkora szerencséje. 

 Ők jelöletlen sírban a Lookout hágó közelében nyugszanak valahol. A társaság egy végzetes hibát követtek el, belekötöttek egy nagyszakállú alakba. Általában ha három fegyveres beleköt egy nagyszakállú alakba, akkor annak rossz vége lesz. Most is ez történt, bár nem úgy, ahogy a három kötekedő utazó gondolta. A nagyszakállú alak ugyanis Porter Rockwell volt, akibe ötvenésves korában se volt szerencsés belekötni, nemhogy amikor fiatalabb volt. A rövid vitát követően Porter nem engedte, hogy jelölt sírba temessék néhai ellenfeleit. A Lookput farm tulajdonosa, aki Rockwell nővére volt, megfogadta a tanácsot, különben sem akarta kutyái temetőjét megbolygatni pár bajkeverő miatt, így ma se tudni pontosan, hol nyugszik a három kötekedő utazó. (Egy ilyen nevű kocsmának szerintem nagy jövője lenne. Mondjuk nem itt, mert erre azért annyian nem járnak.)  

A Pony Express állomás helyét ma emlékoszlop jelöli. Már ez is műemlék, a világválság (az első) idején emelte a CCC (a Civilian Conservation Corps). 

Ahogy besétáltunk az ösvényen az erdőbe, láttuk az egykori víztározó helyét, pár épület alapját és kicsit beljebb megtaláltuk a forrást is, amit valaki gondos munkával egy konyhai tepsivel foglalt le. A víz összegyűlt a tepsiben és itt még tiszta és sármentes volt, nemúgy, mint kicsit lejjebb az erecske mentén. 

Most, késő ősszel nem folyt sok víz belőle, de valami még most is csepegett. 

A forrás körül több vadkamerát is láttunk. Hogy ki helyezett el négy (vagy öt?) különböző kamerát itt, nem tudom. Orwelli érzés volt, hogy itt is figyelnek. 

Most csak a mienk volt az erdő, de sokan járhatnak ide vadászni és célbalőni. Rengeteg agyaggalambhullát láttunk és sok volt az eldobott töltényhüvely is. (Össze is szedtünk egy kannányit.)

Napnyugtakor körülnézve a hágó tetejéről fura volt belegondolni, hogy mennyi ember élt itt valamikor. 

Most csak páran táboroznak itt, de egyébként az erdő kihalt és a hágó csak a mienk volt. A hölgy kutyái békében nyugodhatnak. 

Halloween Horror - A zsenik / 2020/5

 

 Rengeteg zseniális Halloween dekort láttunk idén is a rengeteg rémísztgető horrorfigura között.

A rémalakok mellett a kedvencem a ház urát behálózó pók volt.

A kegzseniálisabbat azonban Halloween estéjén láttuk. Ekkor szomorúak voltak az utcák, nem voltak csokimámorban fetrengő gyerekhordák és házuk előtt a dekor közepén ülő cukros bácsik se és a házak teraszán se gyújtottak sokan fényt mutatva, hogy se puszi, se cukorka.

Egy család azonban úgy döntött, nem adja fel a halloweeni hagyományokat és betartja az ajánlott két méter távolságot is. Építettek egy csúszdát, amin egyenesen, messziről a "trick or treat-elők" kezébe gurult a csoki.

És mindenki boldog volt és lehetett ijesztgetni.

Halloween Horror 2020/5

Nagyon sok Halloween dekoráció egyszerűen arról szól, hogy rémiszően undorító legyen.

Nem ötletes, mint például a csontkolleckió vagy a Minecraft halloween.

Sok ilyent látni, karóbahúzóst, koporsóst, hörgőst.

De ez egyik estén megláttam egy csendes mellékutcában a legijesztőbbet...

Táborbontás

- Ott a sátor! - valóban, ott volt, ahol és ahogy két napja hagytuk. Senki se nyúlt hozzá az erdô közepén. 

A cucc is tt volt benne és a tábori wct se használták illetéktelenek. 

Még a szuper gumimatrac is ott terpeszkedett középen. 

Ezt direkt a hideg éjszakára vettük: magasabb, mint egy átlagos ágy és motorral lehet felfújni. Amihez áram kell. 


Az ágy tervezői a motor mellé kábelt is építettek a matracba. Sajnos a Természet elfelejtett konnektort szerelni a fákba. 


Gondoltam, majd a szivargyújtóról felfújom. Viszont a matrac akkora volt, hogy felfújva nem fért volna bele a sátorba. 


Odaálltam a sátor elé - ami nem volt egyszerű, mert a nap utolsó sugarainál a sátrat egy nagyon védett helyre tettük. 


Sikerült is felállni a sátor mellé és a madzag is épp hogy elért a matracig. 


A felfúvás már ismét probémás volt: nem vettem észre, hogy a matracon van egy extra szelep. Azaz észrevettem, amikor már jó öt perce nyomtam bele a levegőt és meg se moccant. Ekkor megkerestem az extra szelepet és sikeresen felfújtam az ágyat. 


Ekkor már csak le kellett állni az autóval. Be is ültem, de az autó valahogy nem ment. Mert a sötétben mind a négy kerekével beleálltam egy -egy homokcsapdába. Szerencsére volt körülöttünk pár ultrafutó, akik simán kitolták a járgányt. Csak egyikük húzta magát karóba egy borókán, de aztán valahogy leakasztotta magát. 


Ekkor már csak pihenni akartam a startig valamit. 


A matracot most le kellett engedni. Ezt az extra szelep nem engedte. Szerencsére a bekapcsológomb eltekerése leengedte a matracot. 


Ekkor már csak a sátrat kellett lebontani és betenni hordozójába. A fizika törvényeire rácáfolva ez sikerült is. Csak az esővízponyva maradt ki...

Mindannyiunknak elege volt a sátorbontásból. Lelkiállapotunkat Yoda fogalmazta meg tökéletesen:


- Mi lenne, ha inkább körülnéznénk itt a Lookout Pass-nál? 

Halloween Horror 2020/4

 - Sá-sá-sá-sárkány! - idéztem a klasszikust, miközben a Csontváz Szentgyörgy ölő Csontsárkányt néztem. 

- Ló! - lepődött meg Yoda. 
- És lovas! - tettem hozzá. 

De micsoda fejetlenség!

A hintázó síron túli szerelmen meg se lepődtünk. 

A haláli bicajosok sokkolóbbak voltak. 

Az is, hogy e ház lakói több ötletet (és pénzt) használtak itt el, mint más egy élet alatt.

Tökfarm

 Nem hittem, hogy ennyiféle tök létezik. (Utóbb észrevettem, hogy spagettitök és sütőtök nem is volt.)

A farmon - ami hivatalosan nem tökfarm, de nekem már örökre az marad - mindent beborítottak a tökök.

Itt láttam azt hiszem először az a mazochista magatartást, hogy valakit nem érdekelt, rálépnek-e a tökére vagy sem.

Egyébként a gazdák nem tököltek: csak kitették a töküket, de nem írták rá, ez milyen tök.

Talán mert az ember úgyis látja.

A vevő kiválasztja a tökét, megragadja, ha túl nagy, talicskára teszi és a kijáratnál fizet. 

Vagy a boltban, ahol tipikus helyi termékeket, házi husokat és friss narancsot lehet kapni. Meg minitököt.

Valamennyire viszont csalódás volt látni, hogy nem az összes tök itt termett. Egyes ládákon más tökészek neveit fedeztük fel.

De akkor is, jön a Halloween és jönnek a tökök.

Nekem mégis Faludy György Rabelais átköltése jutott az eszembe:

"A BORIVÁS ŐSI ÖSZTÖNE, A TELI KANCSÓ ÖSZTÖKE S A VÉN BORISSZA ŐSZ TÖKE"

Kettős cél - Pony Express

 Az, hogy még nyolc mérföld van hátra, sokkolt minket. Már sötétedett és tudtuk, még vissza kell érni a sátorhoz a starthoz, a Lookout hágó lábához. Ekkor kezdtem nagyon irigyelni azokat, akik lakóautókkal jöttek. Ott alszanak, ahol akarnak, van áramuk a napelemből és még vécére is benn mehetnek ki.

A futóRibizli azonban nem sajnáltatta magát, vett egy nagy levegőt, elkapott egy megtöltött flaskét és futott tovább a Black Rock fele.

Mi láttunk egy sziklát a távolban, ami olyan volt, mint a Black Rock, de az még a nyolc mérföldnél is távolabbinak tünt.

Azt is tudtuk a reggeli fejtágítóból, hogy a cél a Black Rock, de a futóknak túl kell rajta futniuk fél mérfölddel, aztán vissza. Szóval messze volt és ment le a nap és ahogy ment le a nap, hült a levegő. Nagyon.

De Ribizli futott, mi pedig mentünk a következő találkozóponthoz, lehagyva a furamozgású embert, aki már 45 fokban balra dőlve futott. Azaz vonszolódott.

Meglepődve láttuk viszont, hogy a furamozgásúnak nem volt igaza, mert hirtelen a nap utolsó sugarainál Black Rockhoz értünk.

Innen már minden gyerekjáték volt: a vártnál sokkal közelebb volt a fordulópont, ahol matricát kellett ragaszatni a rajtszámra, majd visszaszaladni a célba.

Aztán kezdetét vette az én ultramaratonom: visszavezetni a sátorba a sötétben.

A csillagok szépek voltak, de nem láttam belőlük semmi. Arra koncentráltam, hogy kikerüljem a futókat, akik a hosszabbik távot teljesítették. Ők Simpson Springsig mentek, de szerencsére a Dugway Pass után elfogytak és pont a hágón egyikükkel se találkoztunk.

Utána jött a meglepetés. Idefele fel se tünt, hogy mennyi mély homokos szakasz van itt. Valószínűleg azért, mert akkor láttam és messziről kikerültem a mélyebb homokcsapdákat. Most, a sötétben, húsz-harminccal menve akkor vettem észre, hogy mélyen a homokban gázolunk, amikor az autó elkezdett úszni. Nem volt vicces és egyre hidegebb is lett.

Ahogy közeledtünk a táborunkhoz, egy komoly gondolat kezdett alakot ölteni fejemben:

- Mi lenne, ha hazamennénk?

- És a sátor?

- Ha egy napig nem történt vele semmi, akkor holnapig se fog.

Ebben maradtunk.

Mentünk. Erről nem tudok sokat írni, mert nem sok emlékem maradt a vezetésből. Azt tudom, hogy láttunk egy nyulat, egy autót és már az aszfalton egy autómentőt és utána éjfél után hazértünk és egy fele befejeztem az előző nap négykor kezdett napot. És azt is tudtam, hogy másnap -aznap- visszamegyünk a sátorért és megnézni a Lookout Pass-t.