Még mindig olvasom az indexet...

Tudom, nem kéne, de hát megszoktam.
Csaplár-Degovics Krisztián történész billentyűzetéből olvastam a következő cikket:

http://index.hu/velemeny/olvir/ksv080226/!1

(Ha valaki többet akar Krisztiánról megtudni, javaslaom Csaplár Krisztiánra is keressen rá, úgy több értékelhető találatot kap.)

A címet meglátva megörültem: végre egy normális cikk az Indexen. Sajnos, utána elolvastam.

A szerző jó történész, viszonylag sokat publikált Albániáról. Ez a cikke azonban szerintem összecsapott és egy tanulmány vagy egy előadás vázlatából ollózott munka. Ráadásul nagyon rosszul van megírva. Divatos lenézini a creative writing névre hallgató "áltudományt". Írni viszont valamiért nagyon nem tudnak.
Kedvenc mondatom a cikkből:

A dinasztia kihalását (1371) követően az eddig csupán őket megillető toposzokat (isteni megbízatás, karizma, a béke és nyugalom megteremtője, a hit/vallássosság példaképe, karitatív viselkedés, templom/kolostor alapítása, az Isten által rábízott területek fegyveres védelme, az elveszett szerb területek visszaszerzése stb.) - halálát követően - Lázár fejedelem örökölte meg, pontosabban a Lázár fejedelem kultuszát megteremtő Morava-menti szerb szerzetesi közösségek a vértanúhalált halt fejedelmet ruházták fel ezekkel az erényekkel, támogatást találván ehhez az össz-szerb politikai ambíciókat ápoló Lázár fejedelem fiától, Stefan Lazarevic'től (ő a magyar történelemből is ismert Lazarevics István, Zsigmond király hatalmának egyik oszlopa, nála apródoskodott a fiatal Hunyadi János).

Pliiiiz...A legtöbb klaviatúrán van pont. Van program, ami jelez, ha a mondat túl hosszú. Miért kell az olvasónak nyelvtanilag elemezni és boncolgatni valamit, hogy megérthesse? Nem attól tudományos valami, hogy érthetetlen vagy nehezen megérthető. Ráadásul ez a cucc laikusoknak íródott. Ezek után mit találok benne?

Az új független állam már évtizedek óta dédelgette azt az álmot, hogy egyesíti a szerbek lakta területeket (ehhez lásd. Ilija Garasanin: Nacertanije. 1844): ezen belül a legfontosabb cél Bosznia-Hercegovina megszerzése lett volna.

Késztetést éreztem, hogy azonnal elmenjek a legközelebbi közkönyvtárba és ott elolvassam Ilija Garasanin 1844-ben írt Nacertanije című opuszát. Eredetiben. Azt, hogy ki ez a fószer, a szerző csak pár bekezdéssel lejjebb mondja meg. Addig izguljunk, tudom.
Az, hogy a cikk első fele zavaros, az lehet, csak azért van, mert rossz a szövegértő képességem. A második fél legalább ilyen érdekes:

Ennek a történeti vonalnak lett végül is a következménye az 1986-ban íródott és befejezetlenül hagyott memorandum-tervezet a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia részéről, ill. az 1989. június 28-án Rigómezőn megtartott megemlékezés.

Erről ennyi van, nincs több. Kimarad, hogy mit is mondott az Akadémia és az miért fontos. (Miért lenne fontos Kosáry akadémiai beszéde a nagyközönségnek?) Kimarad, mi is volt az a rigómezei beszéd. (Nagyjából 19 évet töltöttem magyar iskolák padjainak koptatásával. Ebből jó pár év történelmi tanulmányokkal telt el. Senkinek se jutott eszébe szólni, hogy Kosovo Polje az Rigómező. Tudom, ezt illik tudni. Én tudom is. De mi sok ezer más emberrel?)
Egyáltalán, ki beszélt Kosovo Poljén? Minek? Mit? Hány embernek? Miért volt ez fontos?
Röviden: az akadémikusok által írt tanulmány emlékeim szerint arról szólt, hogy a szerbek veszélyben vannak, szerpük Jogszláviában csökken. A tervezet óriási visszhangot váltott ki és kölcsönösen felerősítette a Jugoszláviában létező nacionalizmusokat. Kosovo Poljén meg Milosevics beszélt egy akkora tömeghez, amit Philip se tudott volna megbecsülni. Durván leegyszerűsítve szította a nacionalizmust és megígérte, hogy megvédi a szerbeket. (Az eredmény közismert.)

Ami igazán zavart, hogy a szerző nyakra főre ismételget pár divatos frázist és nem gondol bele, mit is jelentenek:

Egy két nemzet közötti konfliktus (maga a nemzetközi jogrendszer is) végül is ismét a nagyhatalmi reálpolitika játékszere lett, amelyből az egyik nemzet "győztesen", a másik pedig "vesztesen" került ki.

Izé, van olyan nemzetközi konfliktus, amibe nem szól bele a nagyhatalmi politika? Van olyan konfliktus, ahol mindenki nyer?

A koszovói albánok nemzeti fejlődésüket illetően eddig egyedülálló dolgot élnek meg napjainkban: egy már létező nemzeti anyaország mellett, egy külföldön kisebbségben élő egyik nemzettest (nagyhatalmi érdekpolitikától támogatva) érte el az önálló államiságot.

Nem teljesen azonos a helyzet, de hát Moldova... Hegyi-Karabah...

Aztán:

Szerbia területi dezintegrációja tovább folytatódott és ez most már végképp megkerülhetetlen válaszadásra kényszeríti a szerb nemzeti én/önképet is.

Szerbia eddig nem veszített területet Jogoszlávia szétesése alatt. Vereséget szenvedett. Leverték a szakadár szerb köztársaságokat például Krajinákban. Montenegro kilépett Jugoszláviából. De ezek egyike sem jogilag Szerbia.
Nem tetszett. Talán azért sem, mert nem ír érdekesen. Nem az albánokról szól a cikk, de kiderülhetne, hogy ők mindig is mostohagyerekei voltak Jugoszláviának. Elég megnézni a régi jugoszláv himnuszt. Úgy kezdődik, hogy “Hej, szlávok!”. Az albánok meg hát nem azok. Szerencsére - egy vicc szerint - róluk is szó van a himnuszban:

“Legyen átkozott szülőföldünk árulója!”