r
- Olyan volt a Gyár, mint egy anya - magyarázta V.
- Ha kellett valami, a Gyár adott - szinte hallatszott, ahogy nagybetűvel mondja a gyár szót.
- A garázst is, az egészet abból építettem, ami a Gyárban volt. Sokat dolgoztam vele, de az anyag semmibe se került.
A Hidromecanica valaha Brassó egyik legnagyobb gyára volt. A munkások, mint a létező szocializmusban mindenütt, sokat jártak szemináriumra, ahol hamar megtanulták a kommunizmus egyik alapvetését: mienk a gyár. Így ha szükségük volt valamire, fogták és hazavitték.
Mesélik, hogy amikor a 80-as években a gyár repülőgéphajóművekhez egy különlegesen ellenálló ötvözetet vásárolt, a melósok fellelkesültek és munka után is benn mardtak dolgozni az új anyaggal, így hamarosan mindenki kíváló minőségű késeket vihetett haza.
A Hidro közösséget teremtett. Az egykori munkások ma is összejárnak történeteket anekdotázni.
A Hidromecanica munkásai mást is megtanulak a szemináriumon. Elmondták nekik, hogy a munkásosztálynak ki kell állnia a jogaiért az elnyomókkal szemben. Amikor 1987-ben Ceaucescu utasítására a nagy élelmiszerkorlátozások idején csökkenteni akarták a fizetéseket, a brassói munkások ismét komolyan vették a tanultakat és sztrájkba léptek. Feldúltak pár pártirodát, mire a hatalom bevetette a hadsereget. Aztán nyugalom volt 1989-ig.
A rendszerváltás után a gyárat privatizálták és az értékes belvárosközeli telket eladták. Hamarosan egy Cora nyílík a Hidro helyén. Az irodaépületeket bontják, az üzemcsarnokok helyén már csak rommező van. A gyár zászlói még tartják magukat, de a 20. századi történelem e darabja is hamarosan nyom nélkül eltűnik.
- Olyan volt a Gyár, mint egy anya - magyarázta V.
- Ha kellett valami, a Gyár adott - szinte hallatszott, ahogy nagybetűvel mondja a gyár szót.
- A garázst is, az egészet abból építettem, ami a Gyárban volt. Sokat dolgoztam vele, de az anyag semmibe se került.
A Hidromecanica valaha Brassó egyik legnagyobb gyára volt. A munkások, mint a létező szocializmusban mindenütt, sokat jártak szemináriumra, ahol hamar megtanulták a kommunizmus egyik alapvetését: mienk a gyár. Így ha szükségük volt valamire, fogták és hazavitték.
Mesélik, hogy amikor a 80-as években a gyár repülőgéphajóművekhez egy különlegesen ellenálló ötvözetet vásárolt, a melósok fellelkesültek és munka után is benn mardtak dolgozni az új anyaggal, így hamarosan mindenki kíváló minőségű késeket vihetett haza.
A Hidro közösséget teremtett. Az egykori munkások ma is összejárnak történeteket anekdotázni.
A Hidromecanica munkásai mást is megtanulak a szemináriumon. Elmondták nekik, hogy a munkásosztálynak ki kell állnia a jogaiért az elnyomókkal szemben. Amikor 1987-ben Ceaucescu utasítására a nagy élelmiszerkorlátozások idején csökkenteni akarták a fizetéseket, a brassói munkások ismét komolyan vették a tanultakat és sztrájkba léptek. Feldúltak pár pártirodát, mire a hatalom bevetette a hadsereget. Aztán nyugalom volt 1989-ig.
A rendszerváltás után a gyárat privatizálták és az értékes belvárosközeli telket eladták. Hamarosan egy Cora nyílík a Hidro helyén. Az irodaépületeket bontják, az üzemcsarnokok helyén már csak rommező van. A gyár zászlói még tartják magukat, de a 20. századi történelem e darabja is hamarosan nyom nélkül eltűnik.
4 megjegyzés:
Azért szomoru volt ezt olvasni.
az én szülővárosomban Jablonszky Ferenc tervezte a főtéren lévő impozáns Királyi Törvényszék épületét. (ő tervezte a Budapestit is) Aztán jöttek a felszabadító csapatok és hadiipari üzem került bele. Kidobálták a régi bútorokat, leverték a stukkókat, a márványpadlóra esztergagépek kerültek, az ablakokra rács.. Remélem Cora soha nem lesz a helyén.
Sir Robin, en is remelem.
Csilla, egyetertek.
Sir Robin, beregszaszi vagy?
Megjegyzés küldése