Savanyúleves

- Ha sós, tegyél bele vizet - mondta S.

- És ha nagyon vízizű lesz?

- Akkor majd teszel bele sót.

Élvezettel kanalaztam a savanyúlevest. Nem vagyok leveses. Vallom, az étel leves nélkül is élet és, hiszem, a leveseken túl is van élet. A világ erdélyi és székelylakotta részén azonban nem hírdetem tanaimat, mert még forró pacallevesbe folytanának a vallásos érzületükben megsértett atyafiak.

A savanyúleveseket - helyi szakszóval a csorbákat - azt hiszem, a törökök hozták a Balkánra, ahol az helyi ízekkel egészült ki. Ez az ízvilág idővel beépült az erdélyi konyhába is.

Azt, hogy a csorba szó a törökbôl (çorba) közvetlenül érkezett-e az erdélyi magyarba vagy a románon keresztül (ciorbă), nem tudom, de inkább a második eredetre tippelek.

Az a leves, ami nem savanyú, az nem csorba. Az leves (supă).

A levest, hogy savanyú legyen, savanyítani kell. Savanyítani ecettel is lehet, de nem szokás. Hagyományosan savanyításhoz korpalét használnak. Mielőtt bárki a fejét vakarná, hogy mi az a korpalé, a korpalé az erjeszett búzakorpából és kukoricalisztből készül és borsnak (borş) hívják. Nem keverendő az orosz borsccsal, ami céklából készül. Borst illetve borskoncentrátumot ma már általában boltban vásárolnak, de az Amazonon is kapható.
Bors helyett citromlével vagy citromsóval lehet savanyítani. Esetleg ecettel, de mondom, azzal ne dicsekedjünk.




Savanyúleves
A mennyiségekről megkérdeztem a leves készítőjét, S-t, aki csak annyit mondott:
- Érzéssel.
Mire M hozzátette:
- De paszulyból több kell.

- víz
- csirkehús (pl aprólék)
- Zöldseg: mindenből egy kicsi, borsó, répa, bab, paradicsom
- káposzta, zeller, hagyma, só, zeller
- bors vagy korpalé vagy citromlé

A forró vízbe dobjuk a húst. Amikor félig megfőtt, utánadobjuk a zöldségeket.
Savanyítom. Sóval óvatosan, mert a savanyítólé lehet, hogy sós. Vagy nem. Csak érzéssel.
Főzöm.
Eszem. Érzéssel.