Cedar City

Cedar Cityben először télen voltunk, akkor enyhén kihalt hely volt és hideg.



Aztán tavaly nyáron elkeveredtünk ide Yodával, még mielőtt a hathónapos Shakespeare fesztivál kezdődött volna. Akkor már jobban éreztük magunkat. Végigsétáltunk a főutcán, ahol Yodának különösen a rengeteg életnagyságú szobor tetszett, mindegyiket alaposan megszaglászta, miközben én elolvastam, hogy a Msster éppen kinek az életét tanulmányozza.



Már tavaly is meleg volt, úgyhogy a főutca árnyékos oldalát Yoda sokkal jobban szerette.



Szomorúan láttuk, hogy a sok éve észrevett Red Wing cipőbolt bezárt. (Minnesotában voltunk a cipőgyár boltjában és nagyon jól éreztük ott magunkat.)



Idén a járvány miatt fesztivál elmaradt és Cedar City is sokkal csendesebb volt.



Deélig. Délben hirtelen előkerültek a helybeliek, családok, fiatalok, idősek és mindenki sorbaállt a belvárosi étkezdéknél és a rengeteg finomsággal megrakodva leült a város közepén levő parkban és enni kezdett.



Nyári táborok fogyasztották itt el az ebédet, kilencvenes párok és totyogó csecsemők népesítették be a parkot. Aztán elmúlt az ebédidő és a park hirtelen kiürült és csak páran maradtak játszani, beszélgetni.



Általában mi is elindultunk valahova ebéd után. Vagy a skanzenbe vagy fel a hegyekbe a Navajo lake-hez.



Cedar City megtestesíti a népi bölcsességet: télen itt sétálni túl hideg van, se nyáron túl meleg.

Skanzen Cedar Cityben

Nem vártunk sokat ettől a skanzentől, ami nem is igazán skanzen, hanem neve alapján egy State Park. Mint a Marina.


Cedar City végén, egy temető mellett húzódik meg, ki se nagyon van írva a neve, de valószínűleg kevesen tudnak elolvasni egy ilyen hosszú nevet, mint Frontier Homestead State Park. Értelmezni pedig még nehezebb.



A dolgot kicsit bonyolítja, hogy a bejáratnál ott áll egy bányagép, a SHE-22, hogy megtévessze az arra járókat.



A múzeum kicsit eklektikus, de főleg a Vadnyugat életével foglalkozik. Van itt postakocsi is, meg régi autó is, amivel valamikor turistákat vittek körbe Dél-Utahban. (Az autó ma is megy, van rendszáma és hátul óriási matrice figyelmezetet arra, hogy ebben még nincs index, a sofőr kezét tessék figyelni, ahogy integet. Egy másik tábla arra figyelmezet, hogy ne tapogassuk az autót. Tényleg ne. NE.)

Aztán van itt egy szögesdrót kiállítás a vájtfülűeknek, meg egy rövid bemutató a helyi vizisíelőkről a harmincas évekből. Víz és motorcsónak hiányában a hillbilly síelőtt egy lovas vonatta a hóban.

Meg lehetett nézni egy huszadik század elei szállodai szobát, egy éttermi menüt és rengeteg kocsit, szekeret, hintót, homokfutót.



Kinn a kertben pár alkalmazott paradicsomot ültetett két-három telepeskabin közé és egy régi udvarház elé, ahol vasalókiállítás volt. Mellette pedig karámok és vadnyugati erődök álltak.



Meg egy mezőgazdasági kiállítás, egy vizimalom és egy vashámor Old Irontown-ból.

Minden gyönyörűen karban volt tartva, minden működött és minden jó volt és mindenki kedvesen érdeklődött, mit mutathat meg. Igaz és a személyzeten kívül csak Tarzan, a vérmacska volt a skanzenben. Talán, mert senki más nem vette észre ezt a helyet.

Cedar City

- Cedar City? - kérdezte V. Egy utikönyvet lapozgatott, miközben távolodtunk Salt Lake Citytől.

- Shakespeare-fesztivál. De az nyáron van. Egyébként még nem voltunk.

- Menjünk?



- St George szerintem jobb.

- Azt írja, szép a történelmi belvárosa - a kezem megremegett a kormányon. Az utikönyvek ilyen beszólásaival csínján kell bánni. De lekanyarodtunk az I-15-ről és mentünk Cedar Citybe, megkeresni a törénelmi belvárosi utcát. A belvárosi történelmi utcát. A történelmi utcát a belvárosban.



- Ez az? - V fogalomzavarba került. Számára a történelmi belváros mást jelentett mint egy utahi utikönyszerzőnek.

Én viszont kellemesen meglepődtem, én jóval kevesebbre számítottam.



- Ez a klasszikus mormon alapítású város... - kezdtem volna bele a töriórába, de V befogta a csőröm egy kávéval. Yoda azonnal csatlakozni akart és valami bordákról vakkantott párat.



Az idegenvezető szerepét a Mester vette át és lelkesen vitt minket a szerinte legjobb irányba. Igaza volt, a helyi tabernákulum megért egy kitérőt.



Lelkesen fotózgattam a főutca (az utca?) régi banképületeit és áruházait. A régi és kevésbé régi cégérek láttán elhatároztam, ha majd kabát nélkül lehet itt sétálni, akkor visszajövünk és alaposan bejárjuk a városkát.



Még egy Red Wingben készült cipőket árusító boltot is találtunk, meg egy borbélyt, ahol élmény lehet beretválkozni.



Egyre jobban tetszett a városka. Lelkesen siettem Yoda után, ő lefele nézett, én felfele.

- Nézd, innen milyen jól néz ki! - mutattam V-nek, aki pontosan tudta, mit kell csinálnia:

- Te csak fotózz. Addig én veszek valami gyümölcsöt. Meg csokit.



V vett valami gyümölcsöt és csokit, én pedig fotóztam.



- Milyen volt a bolt?

- Rettegtem, hogy itthagytok - foglalta össze fóbiáit V, miközben beültünk az autóba és elindultunk Délre, ahol meleg van és várt Las Vegas.