Szellemtanya - Iosepa III

Mottó: Csak lábnyomokat hagyunk magunk után és nem viszünk el semmit, csak fényképeket.


A ma Iosepát jelentő temető és csarnok felett megláttunk egy házat. Nem szokványos ház volt: trailerháznak lehetne mondani, egy ötven-hatvan négyzetméres kerekekre szerelt alkotmány állt magában a domboldalban.

Öngyilkos hópelyhek hulltak az égből. A világ szürkébe fordult és a ház hol előbújt, hol szégyellős szellemhajóként maga elé rántott egy-egy ködfátylat.

Elindultunk.

Ablakok kitörve.

Ajtó csukva és belőve.



Valamikor, valaki egy sörétespuskalövéssel kopogott be.

Csend volt.

Körbejártuk. Yoda megjelölte.
Tartólábak épek.
Tető picit megrogyott, de tart.
Tetőn párologtató hűtő és légkondi.

Egész biztonságos.

Benéztünk az ablakon.

Romhalmaz. Az utolsó élő lakó megunta a csendes szomszédokat és kiköltözött. Ami nem kellett, halomban állt a szobák közepén.



Nem csodálom, hogy az utolsó josepai beköltözött a városba. Vannak vidámabb dolgok is, mint egy elhagyott temetőt nézni az ablakból.

Picit meglöktem az ajtót.

Nyekkkk.

Egy évszázad kísértetei sóhajtottak bele a nyikorgásba. A lépcső már eltünt, de be lehetett kapaszkodni - miután megnéztem, mibe kapaszkodom. Ki szeret üvegbe, szögbe és feketeözvegybe nyúlni?

Első gondolatom az volt, hogy tengap mentek innen el - a második, hogy tíz éve. Vagy negyven.



A hűtőben még ott volt az utolsó csomag mazsolakonzerv (hét éve lejárt). Ismeretlen létformák keletkeztek a kecsöpösdobozban. Hawaii egyik nemzeti étele: SPAM. Szintén lejárt. Le tud járni a SPAM?

Só, bors a helyén.
Készételek.



Szerszámok.
Kések.
Szetoszkóp.



Söprű, szemeteslapát, felmosó még a helyén.



Ropogtak a törött üvegtáblák a talpam alatt, ahogy kikerültem egy, a földön heverő tartalék mosdókagylót.
A mosogatóból kiemeltem egy narancslés dobozt. Hat éve járt le.



A nappaliba több háznyi bútort zsúfoltak be.

A mennyezetet alátámasztották egy gerendával: a lakókocsit elérte végzete: megsérült a tetőszerkezet, pici vizet kapott és megrogyott. A hibát kijavították valamikor, de az elhagyott lakókocsinak már nincs sok ideje hátra. Egy-két év és a víz ismét megtalálja az utat a tetőbe. Lehet, elég egy csapadékosabb tél is. A mennyezet majd beszakad, aztán apránként pár évtized alatt a lakókocsi szétesik.



Tévé a helyén.
Áram nélkül nézhették a szellemképet a fotelből.

Háló: még több bútor.
Pár könyv.
Újság.
Hét éves.



A fürdő ajtaja ma is könnyen nyílt.

A rózsaszín zuhanyfüggöny a helyén.
Félig telt tusfürdős üveg.
Negyed tubus sampon.
Gondosan összehajtott törölközők.



A szellemek is tisztálkodnak.

Becsuktam az ajtót.



Varjak se károgtak a ködben.
Az utolsó josepai egy reggel arra ébredt, hogy elege van - nem akar többet az utolsó iosepai lenni. Összepakolta ruháját, elvitt mident, amit érékesnek gondolta, aztán becsukta maga mögött a házat. A többit a természetre bízta.



Mi is mentünk.

Csend volt.

Kísértetcsarnok az elhagyott város mentén - Iosepa második élete

Iosepa épp most elhagyatott volt. A temetőben egy zárható fémládában szamárfüles, gyűrött füzetet találtunk. Egy vendégkönyvet. Három hetes volt az utolsó bejegyzés.



Nyáron azonban az elhagyott város egy napra megelevenedik. A telepesek leszármazottai eljönnek ide, beszélgetnek és emlékeznek. Eleinte csak a Utahban maradottak jöttek. Közülük sokan úgy érezték, ide tartoznak és ide temetkeztek.



1968-ban azt hitték, megtörtént az utolsó temetés a Só-hegy oldalában, de újabb és újabb generációk fedezik fel kötődésüket Iosepához.



A városka születésnapjára egyre többen jönnek. Ahogy teltek az évek, az ünnep résztvevőinek köre kitágult és egy családias emlékezésből a csendes-óceáni szigetvilág ünnepe lett. Egyfajta polinéz pride.



A sikeres mormon térítés miatt az egész Egyesült Államokban Utahban a legnagyobb a csendes-óceáni szigetekről érkező bevándorlók aránya. Van valami ebben a komor sivatagban és Joseph Smith tanaiban, ami elcsábítja a pálmafák és barátságos atollok népét.



Az ünnep egy nemzetet kovácsol a sokszínű és soknemzetiségű csendes-óceániaiakból. Az ünnepet a mormon egyház is felkarolta: a temető fölé a hegyoldalba egy nyitott csarnok épült színpaddal, kosárlabdapályával és egy sivatagi játszótérrel.



A csarnok oldala beleolvad a hegyoldalba: itt vannak a mosogatók és egy mozgáskorlátozott zuhany. A komplexum döbbenetes: a hely végletekig elhagyatott. Az év nagy részében csak pár hozzánk hasonló elvetemült látogató érkezik ide.



A csarnok viszont háborítatlanul várja a napot, amikor majd feléled álmából és vidám fiatalok egész disznókat ásnak el forró földalatti kemencékbe. A tizenvalahány mosogatómedence olyan, mintha tíz perce ugrottak volna el innen szivacsért. A mosogatószerek gondosan kikészítve, glédában állnak a medencék peremén.

Az esővízgyűjtő kikötve. A kutak lezárva.

Szabadtéri grillezők sorakoznak a sarokban, hatan-heten lehetnek. Két-háromszáz dollár körül van egy ilyen grillező - nem beszélve a bekötött, gondosan lezárt gázpalackokról. Ha lett volna nálunk hús és zöldség főzhettünk volna.



Több száz precízen gúlába rakott szék reméli, hogy varázsütésre megelevenedik a kísértetváros és végre ismét rendeltetésszerűen használják őket.

Addig csend csend van.
Nagy csend.



Folyt. köv.

Kisértetfalu a Koponya-völgyben - Iosepa I

- Koponya-völgy? Jó helyen járunk?

Jó helyen jártunk.

A szállingozó hóesésből szürke sziklák emelkedtek ki. Ha nem tengődtek volna sárgás fűcsomók a hegyoldalon, akkor az gondolhattuk volna, a Mars egy különösen elhagyott völgyébe tévedtünk. De pár fűszál és néhány eltéved bokor képtségbeesetten kapaszkodott az életbe.



Egy lágyan emelkedő dombhát után hirtelen tünt fel a kék tenger és a pálmafa. A látvány csak azért nem okoz tömegkarambolt, mert szinte senki se jár erre. Az utolsó harminc kilométeren egy autót láttunk idefele és később kettőt visszafele.



Szürreális volt a látvány.
Pálmafa és kék tenger - a sivatagban, közel ezerkétszáz kilométerre a legközelebbi óceántól.

- ALOHA! - nevetett a tábla és mi befordultunk a mellékútra.



Iosepa - olvastuk és követtük a pici zöld nyilat fel a Salt Mountains lejtőin.



Az út kitartóan kúszott felfele a hegyre, aztán pár kanyar egy egy kilométer után kiemelkedett egy temető a semmiből.



Iosepában voltunk.

Iosepa a hitről szól. Nem a boszorkányüldöző, fanatikus vakbuzgókról, hanem az egyszerű hívő lelkekről.
Felmérhetetetlen bizalom és hit kellett ahhoz, hogy 1889-ben 75 hawaii mormon összepakoljon, szögre akassza virágfüzérét, bezsírozva eltegye szörfdeszkáját és elinduljon vallásuk Mekkájába, a tenger nélküli Utahba.



Az egyház nem tudott mit kezdeni velük. 1889-ben egy nyolckarú, zöld marslakó előbb illeszkedett volna be a fehér társadalomba, mint pár tucat hawaii bevándorló. Ők azonban nem adták fel.



Salt Lake City környékén ekkor már minden művelhető földet megműveltek - a bevándorlóknak már csak a Koponya-völgy jutott a Só-hegy árnyákában. A helynevek mindent elmondanak erről a környékről.

A hawaiiak azonban nem adták fel. Felépítettek egy városkát, amit az őket megtérítő misszionáriusról - és a mormon vallás alapítójáról - Iosepának neveztek el. Házakat emeltek, a hegyipatakokat öntözőrendszerbe vezették. Hogy összegyűjtsék a vizet, kiástak egy tavat a völgy mélyében. És meghaltak.



Az addig ismeretlen hideg és a száraz klíma megtizedelte őket. Skull Valley ma is egy elveszett hely. Százhúsz éve pedig egyenesen a világ vége lehetett. A legtöbb gyerek nem érte túl az első telet. Vagy a másodikat.



Ennek ellenére újabb bevándorlók érkeztek és hamarosan kétszáznál is több hawaii bevándorló lakott Iosepában.

A városka virágzott és az 1900-as évek elején a közösség elnyerte a Leghaladóbb utahi település díjat - akármit is jelentett a haladó szó akkoriban Utahban. A városkát gyümölcsösök vették körbe, a napégette utcákat pedig hétszáz fa tette árnyassá.

1915-ben a mormon egyház megépítette első templomát Hawaii-on. Az egyház ekkor felkérte a iosepaiakat, menjenek haza, segítsék a kolóniát a szigeteken. Az emberek zokszó nélkül összepakoltak és visszatértek Hawaiira.



A házakat felfalta az idő. A fák eltüntek. Csak a szél süvített a hegyoldalban. A temető magányos volt, kietlen és hideg. Még a színes művirágok is elhervadtak a sírokon.



Folyt. köv.