Elhagyottt város a Sego canyonban

Megjegyzés: Ez egy 2017-es történet. Az akkor megírt vázlatot nem élesítettem.

 

A városba vezető út alacsony autóval járhatatlan.
Négykerékhajtás szükséges!

Ezek a figyelmeztetések jártak a fejemben, miközben az elhagyott város szélén piknikező idős párt néztem, akik még borospoharakat is szedtek ki a Minijükből.

Ennyit a 4x4-ről és az alacsony autókról.

Yoda egyetértôen a vállamra hajtotta a fejét.

Már Thompson Springs se volt egy metropolis, Sego Canyon már-már egy Trója szintű régészeti felfedezésnek tünt. Mondjuk Trójában több az épületmaradvány.

Vamikor vasút vezetett Sego Canyonba Thompson Springsből. Vasút szállította a bányászokat is. egy sinbuszon.

Sego Canyonban szénbányák voltak, amíg be nem zárták őket.

Ezeknek a bányáknak és Sego Canyonnak a sorsa sok mindent elmond a szénbányák életéről és haláláról.

Sego Canyon városa nagyjából negyvenöt évet élt.

Az első bányát egy Ballard nevű ember nyitotta 1908-ban. Kicsi bánya volt viszonylag kis profittal, de Ballard jól megélt belőle és egy vasútvonalat is épített ide, hogy összekösse a bányákat a fővonallal, Thompson Springsben.

Aztán elunta a bányászkodást és eladta a bányát. Az új tulajdonosok nagy lendülettel láttak hozzá a bányák bővítéséhez és modernizálásához. A helyet átnevezték Sego-ra az itt nagy mennyiségben élő virágról, a sego lilyről.

Két gondjuk volt: nem volt elég víz a szénbányák üzemeltetéséhez és a hirtelen áradások gyakran mosták el a vasutat.

A nagy bánya nagyjából annyi profitot hozott, mint a kicsi.

Volt, hogy a bányászok öt hónapig nem kaptak fizetést, de maradtak, mert ez volt a legjobb munkahely a környéken.

Az ötvenes években aztán a tulajdonos végleg be akarta zárni a bányát, de a bányászok összeálltak és felvásárolták őket.

Ezt nem a legjobbkor tették: legnagyobb vevőjük, a vasút átállt dízelre, az épületek egy része egy tűzvészben leégett és a maradékot elvitte egy áradás. Páran még maradtak, de egy hegyomlás eltüntette az ittmaradt házak nagy részét. Ekkor mindenki elköltözött innen és az iskolát is áttvitték Thompson Springsbe.

Azóta csak tücskök ciripelnek Sego Canyonban.

Mi az összedőlt munkásszálló mellett még találtunk egy elhagyott autót is, amit ki tudja mikor és miért hagyott itt.

Meleg volt, csend és se szellő, se kísértet leple nem lebbent a tájon.

Tetszett a hely, de menni kellett tovább, de tudtuk, még van itt látnivaló egy másik látogatásra is.

Sziklarajzok a Sego Canyonban

(Megjegyzés: Sego-kanyonban 2017 őszén voltunk. A Colorado mellől jöttünk Thompson Springs érintésével és a közeli elhagyott bányaváros fele mentünk tovább, mielőtt a San Raffael Swell-be mentünk volna tovább.)



Stop! Eddig és nem tovább!

Legalábbis nekem ezt mondta a három figura a sziklafalon.

Akár lehettek a három királyok vagy a három testőr is.



Nekem azt mondták, csakúgy, mint a Moqui queen, hogy “ez a mi népünk, mi megvédjük őket”. Lehettek hősök, harcosok, istenek, varázslók, de az üzenet számomra ez. Persze az is lehet, hogy azt mondja, "itt fizessetek adót".



A sziklarajzok vonzzák egymást. Ha valahova felvéstek, felrajzoltak valamit négy-ötezer éve, akkor oda jó eséllyel száz-kétszáz éve is kopácsoltak valamit. Először ezt a Newspaper rocknál láttuk. Az volt az első találkozásunk a Southwest sziklarajzaival.

Talán azért gyűltek egy helyre a rajzok, mert ezek voltak az ideális táborhelyek, mert itt volt víz vagy mert az ember egy utánozó majom és ha már valaki elkezdte rajzolást, akkor azt folytatni kellett.



Ezt mondhatjuk hagyománytiszteletnek is.

A Sego-kanyonban is volt minden a Barrier-stílusú ôsi rajzoktól a pár évtizedes “gringograph”-ig.

Csak lestünk.