Variációk egy témára - Szent György és a sárkány

- Sá-, sá-, SÁRKÁNY! - nyögtem ki, mikor megláttam a körforgalom közepét elfoglaló lényt.

Brigham Young házát akartam megmutatni Puppeynak hajnalok hajnalán, miközben az eb pálmafákat is gyűjtött.

- Megjelölhetem? Játszhatok vele? Megrághatom? - kérdezte Puppey, aki csak a teher- és kukásautóktól fél.

- Ez köztulajdon - néztem rá figyelmeztetően.

- Akkor megrághatom, lepisilhetem és játszhatok vele?

Ekkor láttam, hogy a csillogó páncélú sárkány nem kerámiából van, hanem rendszámtáblából. Egyből arra gondoltam, hogy megvannak a Catstair Canyon roncsautóinak hiányzó rendszámai.

De ez a sárkány sokkal újabb volt. Tavaly még nem is lakott itt.

Miközben körbejártuk, észrevettünk egy új parkot, amiben újabb sárkányszobrot találtunk, Szent Györggyel kiegészítve.

St George-t nem Sárkányölő Szent Györgyről nevezték el, hanem a város egyik mormon alapítójáról, akit (nem meglepő módon) Györgynek hívtak.

Ahogy elnéztük Puppeyval városkában elszaporodó sárkányokat, arra gondoltunk, hogy a két György, akik mindketten szentek voltak, csak másképp, kezd összemosódni.

Ez a szinkretizmus meglehetősen sajátságosan ment itt végbe. Szent György és a sárkány itt barátoknak tüntek.

Ami végülis jó, még akkor is, ha Puppey három kedvenc tevékenységéből ezzel a szoborral se lehetett kettőt csinálni. Nem lehretett se megrágni, se játszani vele.

Karácsony Szent Györgyben

A boldog békeidőkben (2019) már leírtam, hogy miért is karácsonyozunk Szent Györgyben. Ez tavaly rajtunk kívül álló okok miatt elmaradt, de idén ismét sikerült leutazni délre. Kanabból pedig átköltöztünk St Georgeba.

A miértre a fenti és lenti kép ad választ.

Puppeynak is tetszett élete első karácsonya: hangos ropogással csócsált egy darab pálmafát.

Vörös sziklákon

A vörös sziklák gyönyörűek St George felett. 

Szépek napsütésben, de ha elered egy téli zápor, akkor is látványosak. Ilyenkor a levegő megtelik sivatagi növények illatával, ami összekeveredik az eső szagával. 

Esőben ezek a sziklák csúszósak, olyankor másfele megyünk. 

Mindenütt szép és valami érdekességet mindenütt látni, ha a pisilő teknős ritka is. 

Fecskefészek viszont sok van. 

Vagy lávafolyam. 

Yoda is rengeteg izgalmas dolgot talál magának. 

Kilátó is akad szinte minden sziklán.  Ezt a helyet nem lehet megunni. 

Egy kis különbség

A fenti kép reggel 7 körül készült St George-ban, Dél-Utahban.

A lenti kép reggel 7 körül készült Salt Lake Cityben.



Ízlés dolga, hogy ki, mit szeret jobban.

Yoda mindenesetre határozott preferenciákkal rendelkezik.

Este a botanikuskertben

St George-ban esteledett.

Alattunk ragyogtak a város fényei.



Mi pedig ott álltunk a botanikuskertben és néztük a karácsonyi fényeket.



A növényeket mind villamosították.

Minden szines volt, diszkréten villogó és fényváltó.



A sötétben kiszinesedett a botanikus kert.

Langyos meleg decemberi estén szép volt és megható.

Mondjuk itt nagyon ritkán lehet fehér karácsony.

Teknős az úton

Örömmel láttuk, hogy a vörös sziklák között kanyargó utat egyaránt használhatják kerékpárosok, autósok és sivatagi teknősök.

Csak vigyázni kell, hogy meg ne ijedjenek, mert akkor összepisilik magukat és szomjan halnak.

A teknősök valószínűleg szemérmes lények, mert nem akarnak fekvőrendőrködni, megijedni és összepisilni magukat, vagy csak féltek a Mestertől és így nem bújtak elő.

Teknőst így most csak az állatkertben láttunk. Vízben és nem sivatagban.

Szurdoktúra

St George jó hely. Pár száz (vertikális) méterre a belvárostol ott a Pioneer Park. Amit a térkép zölddel jelöl.




Ahol valóságban a leggyakoribb zöld a kutyakakiösszeszedő zacskóé.



A hatalmas "park" egy óriási természetvédelmi területben folytatódik. Az egész sziklák, teknőckerítések, kanyonok, cukorsüvegek, szurdokok kusza labirintusa.



Yodával imádtuk ezt a helyet. Minden sarkon jött szembe valami meglepetés vagy barlanglakás.



Egy szűk kanyont kerestünk. Azt olvastam, hogy ez volt az itteni főiskolások éjjeli bátorságpróbájának a helye. Bemenni a szurdokba, ahol nem lehetett megfordulni és elmenni a végéig. Sőtétben.



Yoda élvezte a szurdokot, lelkesen kutatott benne, halálra rémítve a rágcsálópopulációt.



A falak összezárultak és lassan már csak lapjával lehetett menni.

- Van ennek kijárata - nézett hátra a Mester. Irigyeltem, ő még tudott hátranézni.



- Elvileg igen, itt voltak a bátorságpróbák.

- Ahhoz kell igazi bátorság, hogy felismerd korlátaidat - mondta a Mester hümmögve.

- Benned egy Coelho veszett el - mondtam miközben szinte kicuppantunk a sziklák közül.

- De legalább mi nem vesztünk el - jelentette ki Yoda és felemelte a lábát és vigyorgott - Vigyázat, szökőár!

Járda Szent Györgyön

Amikor láttam az amúgy is töredezett járdára ráterpeszkedő kertet, megerősödött meggyőződésem, hogy St George egy fura hely.

Csak mi gyalogoltunk itt a Mesterrel.

Azt nem értettem, ha itt senki se gyalogol, akkor mikor élvezik a kilátást?

Yoda és a Cukorsüveg

- Te oda akarsz felmászni? Velem? - a Mester határozottan morcosnak látszott. 

Igaza volt: lefele határozottan meredekebbnek tünt az út, mint felfele a Dixie-sziklára és az optimális út kilógott a szakadék fölé. 

A Dixie-sziklára nagy fehér betûkkel az van ráírva, hogy DIXIE. 

Dixie eredetileg a polgárháborúban kivált déli rabszolgatartó államokat jelentette. Utahban ironikusan így hívják az egykor gyapottermesztéssel próbálkozó déli területeket. 

Hogy teljesebb legyen a zûrzavar, a Dixie-sziklát se Dixie-sziklának hívják, hanem Süvegcukornak, mert a cukrot messzirôl importáló telepesek a sziklát cukorhiányos vágyálmaikban egy óriási süvegcukornak nézték. 

- És ha bemegyünk ide? - Yoda válaszra se várva eltünt egy hasadékban és igyekeztem nem beszorulni mögötte. 

A hasadék kiszélesedett és egy sziklaudvarban találtuk magunkat a Dixie-Süvegcukorra vezetô híd alatt. 

A hidat azért tették fel a szikla tetejére, mert Dixie nagyon népszerû kirándulóhely lett és az emberek lepotyoghattak volna a szakadékba. 

A Süvegcukor (helyi nyelven Sugar Loaf) különben azért lett Dixie, mert a helyi fôiskolások amikor végeztek, felmázolták rá a diplomaosztójuk évét. 

Amikor ez a szokás (és a felirat) már-már zavaró méreteket öltött, a rektor kitalálta valamikor a 30-as években, hogy fessenek valami semlegeset a sziklára. Ez lett a Dixie. 

A legjobb, legaktívabb végzôs diákok között ezután kisorsolták, hogy ki festheti át a Dixie betûit egy szál kötélen lógva. 

- Én nem akarok egy szál kötélen lógva lejönni - mondta a Mester. 

A sziklaudvarban itt megtaláltuk diákok kőbe vésett nevét és a kôbe vágott ösvényt, ahol régen felmásztak mázolni. 

- Itt se megyek fel - mondta Yoda, majd felcsillant a szeme és odarohant a sziklaudvar sarkában álló fához:

- Részemrôl mehetûnk - mondta és letette a lábát. 

Az alapító télilakja

Brigham Young, a mormon állam alapítója tudott élni. 

Idôsebb korában az alapító "megszökött" ötvenyegynehány felesége elôl és egy-két kedvenc nejjel áttelelt St George-ban 1873-1876 között. 

Itt épített egy házikót, amit az önnfentartó telepesház mintájának szánt, csakúgy, mint a háza Salt Lake Cityben, az a poligám családi ház mintája volt. 

A telelô kertjében volt vetemény, szôlô, különféle mediterrán gyümölcsfák és persze gyapot is. Mindezt a személyzet tartotta karban. 

A házban volt nagy nappali utizongorával: a zongora behemót lábait és egyéb kilógó részeit le lehetett szerelni és az egészet egy hasábformájúra lehetett összerakni szállításhoz. 

Az alapító pedig köszvényes lábát pihentette az emeleten. Itt látotta vendégül az erre vetôdô idegeneket és itt tartott munkaebédeket is. 

Ezek jó hosszúak lehettek, mert a ma "telepes mikrónak" nevezett melegítôs tányéron szolgálták fel az ételt. 

Itt volt a hálószoba is, ahol az alapító elpihent valamelyik nejével. Itt dolgozott is és innen köszöntötte az ôt idônként ünneplô tömeget. 

Egy sarokban láttuk az alapītó utazóládáját is. Az idegenvezetô szerint azért is volt boltozatos teteje a személyre szabott ládának, mert a postakocsira ezt tették fel utoljára és így ezt is vették le elôször. 

Mondom, Brigham Young tudott élni.