2009. április 22., szerda

Mángold


I need a green salad...
Originally uploaded by ribizlifozelek

- Ez mi? - gyanakodva néztem a szatyorból kikandikáló hatalmas dús növényzetet.

A mángoldra emlékeztetett.

A mángolddal Bostonban találkoztunk először a piacon.

Boston

Jó kis piac volt, büdös, forgalmas és olcsó. Imádtuk. Nemcsak frissen fogott osztrigát árultak itt, hanem mángoldot is. Mi persze nem tudtuk, hogy az a valami az a mángold, csak egy zacskó klorofilt láttunk benne, amit le lehetett önteni olivaolajjal, megszórni bluecheese-zel és enni. Rágni. Kérődzni rajta. Hangosan szétmorzsolni őrlőfogainkkal az ellenálló szárakat.

A szárak pedig ellenálltak. De legalább tudtuk, mit érez egy tehén, ha nincs kalap a fején és ilyent kell rágjon. Csak úgy harsogott a sok mángold (swiss chard) a fogunk alatt. Mivel nem volt sikeres a saláta-mángold, másnap megfőztük a maradékot. Sabinanigóban ezzel kedveskedtek nekem barátaim, azt mondták, hogy a náluk acelga névre hallgató növény tipikus aragóniai étel.

Pirineo

Szerintük berzának is mondják, de hát fenn Aragóniában a hegyek közt fura népek élnek, szinte minden völgynek megvan a saját nyelve. Szóval, a barátaim egész ehető dolgokat csináltak a bokorból. Főzve nekünk is sikerült valami egész ehetőt varázsolni belőle, igaz, a mángold össztömegének jelentős részét elvesztette, de ez tiszta siker volt.

Magyarországon négyszáz éve hétköznapi növény volt a mángold - aztán megjött a krumpli és az emberek gyorsan lecserélték a hatalmas leveleket a kis gumókra, a mángold meg kihalt a hazai gasztronómiából.
Mi se nagyon támasztottuk fel.

Aggódva néztem a mángold-szerű bozótot.

- Mángold? - kérdeztem ismét rémülten.

- Nem, kale, valami kel.

Nincsenek megjegyzések: