A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hal. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hal. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. február 19., szerda

Növényi alapú hal

Food

A halpultnál láttam növényi alapú halat.

Növényi alapú burgert már láttam és ettem (utólag az egyetlen komoly különbség egy hústalan burger és egy húsos burger között, hogy a húsmentes elfogyasztása után nem sokkal éhes leszek), de jó bolti rántotthalat még nem láttam növényből.

Persze erre van egy vicc, ami angol igazán jó:
- This is plant based.
- Which plant?
- The meat processing plant.

Arra gondoltam, hogy a műhal az igazi böjtös étel.

Aztán arra, hogy ha nem előre kirántott hal lenne, talán megkostolnám, de így inkább kihagyom.

Maradok a kockakecskénél (lásd fotó lenn).


Food

2023. szeptember 2., szombat

Halak az erdőben

Fish

- Halak... - sóhajtottam - halak...

Puppey közömbös volt. Voltak fák, meg izgalmas fűszálak, a karók, amibe a fémhalakat húzták nem voltak olyan érdekesek.

Fish

A programozóból lett művész két feltétellel vállalta el a halszobrok telepítését az erdőbe: nem tudja, hogy fognak kinézni és nem tudja, mikor lesz kész.

Scott Whitaker ekkoriban -úgy húsz éve- roncstelepekről szerezte be az alapanyagokat szobraihoz.

Fish

Arra nem jöttünk rá, hogy miért vannak halszobrok a patak mentén. A Halhenge se volt igazán elmagyarázva, hogy miért ott és úgy.

De művészetben nem mindig kell okokat keresni. Ezért se lepődtünk meg, amikor picit arrébb egy kicsontozott zongorát találtunk.

Fish

2023. augusztus 28., hétfő

Hal-henge

Fish-henge

Épp átkeltünk a Jordán hídján a reptérhez közel, amikor földbegyökerezett a lábam.

- Mi az ott? - néztem döbbenten Puppey-ra. Az égnek meredő oszlopokról nem tudtam messziről eldönteni, hogy rakéták vagy egy fallikus szimbólumokból álló erdő.

Fish-henge

- Nézzük meg! - mondta Puppey és loholni kezdett: akármik is voltak, ezeket könnyebbnek tűnt megjelölni, mint a korábbi vízparti fákat.

Fish-henge

Halak voltak.

Halak.

Mint egy modern, halból készült Stonehenge. Vagy Hal-Henge. Vagy Fish-Henge.

Pár hete Park City mellett láttunk pár halszobrot, de azok jobbak voltak, mint a HalHenge.


Fish-henge

Persze lehet, a Nagy Ho-Ho-Ho Horgásznak állítottak itt egy emlékművet. 

Vagy a szennyvízben a Levegőért Kapkodó Halak Utolsó Sikolyát láttuk.


Fish-henge

Vagy az Ismeretlen Horgász emlékművét.

Esetleg az Ismeretlen Hal szobrait.

Fish-henge

2020. január 11., szombat

Furcsaságok boltja


Yoda in the store

Ha esik, ha fúj (és ha havazik) Yoda szereti reggeli sétája egy részét egy kisállatkereskedésben letudni.

Ha rajta múlna, végig ott takarítana és shoppingolna. A boltban ismernek minket, tudják, semmit se veszünk, csak sétálunk, melegszünk, a Mester esetleg iszik valamit és méltóztatik elfogadni egy-egy falatkát az őt névről ismerő alkalmazottaktól.

- De megváltoztak ezek a halak! - meredtünk rá a “halak megfigyelés alatt” táblára.

Strange fish

Yodát nem érdekelték a “halak”, továbbmentünk és akkor megláttuk a karácsonyi ajándékok non plus ultráját.

Toys

Nem tudom, hogy ez az ajándék kóser-e, de az biztos, hogy aki kitalálta, nem az volt a legfényesebb mécses a menórán.

Toys

2013. február 22., péntek

Blackened fish

Blackened fish with edemame and green beans

- Csináljunk blackened fish-t!
Az ötlet alapjába véve jó volt, én sokszor véletlenül csinálok megfeketedett halat, de voltak fenntartásaim:
- Ha nagyon megégetem, megszólathat a tûzjelzô. Inkább kimegyek az udvarra grillezni.
- Ne menj, nem kell annyira megégetni!

Blackened fish with edemame and green beans

Blackened fish

- 2 szelet hal
- só
- 1 kanál bors
- 1 kanál paprika
- 1 kanál cayenne bors (ízlés szerint csökkenthetô)
- 1 kanál kakukkfű
- 1 kanál őrölt kömény
- 2 kanál pormustár vagy mustárpor
- vaj

0. Öntöttvas serpenyôt tûzforróra melegítjük.
1. A halszeletket megúsztatjuk az olvasztott vajban és meghengergetjük a fűszerekben.
2. A halakat beledobjuk a serpenyôbe. Kicsit megégetjük a "panírt" az egyik oldalon, aztán a másikon. (A mi vékony halszeleteinknek 2-2 perc elegendô volt.)
3. A halakat leöntjük olvasztott vajjal és tálaljuk.
4. Az öntöttvasserpenyő kitakarítása után a szivacsot kidobjuk.

2011. február 15., kedd

Grillezett, majonézes hal

Fish

- Mit együnk?

- Halat?

- Az túl egészséges.

- Teszek rá majonézt és sok sajtot.

- Akkor jó.

Tettem.

Ezt a receptet nem nemes halakra találták ki. Lazaccal, tonhallal elkészíteni szentségtörés lehet, de valami egyszerű halnak és csirkének pont jó.

Spinach with fish

- 2 kanál parmezán sajt
- 1 kanál vaj
- 2-3 kanál majonéz
- citromlé (fél citromnyi)
- pár csipet bazsalikom
- csipetnyi hagymapor
- két-három csipetnyi zeller
- só (kihagyható)
- 3-4 vékony szelet hal

A halat leszámítva mindent összekeverünk, közben félig meggrillezzük a halat, majd bekenjük a krémmel, aztán visszatesszük a halat és tovább grilleztük.

Amikor elkészült spenótot ettünk hozzá.

2010. november 19., péntek

Roston sült tilapia - Gyors ebéd


Tilapia, potato, lemon, kalamata
Originally uploaded by ribizlifozelek

Yoda nem szereti a halat. Akármihez nyúlok a konyhában, a Mester rókaképe megjelenik az ajtóban:

- Mi készül? Kapok egy kicsit?

Ha a kés alatt hús van, Yoda leül és néz.
Nem csinál semmi egyebet, csak ül, és néz.

Ha padlizsánt, paprikát, paradicsomot gyilkolunk, a Mester undorodó pofával visszavonul.

Ha hal kerül a terítékre, a reakció hasonló.

Ugyanez történt, amikor a tilapiát vettem elő a hűtőből.
Undorodó pillantás, majd Yoda elvonult. A roston sült tilapiában semmilyen finomság nincs Yoda szerint.

Tilapia, potato, lemon, kalamata

- 4 darab négybe vágott burgonya
- 1 vékonyra szeletelt citrom
- kakukkfű
- fokhagyma
- só
- két marék kalamata bogyó
- négy szelet hal
- paprika
- bors

Egy olajozott alufóliára rátettem a felnégyelt krumplit, fokhagymát, megsóztam, megborsoztam és betettem a 400 F fokos sütőbe húsz percre.
A húsz perc elteltével rárszórtam a bogyót a krumplira, rátettem a tetejére a halakat, megpaprikáztam mindent.
Ezután 15 percre visszatettem mindent a sütőbe.

Amikor kész lett, megettük.
Yoda nagykegyesen csatlakozott hozzánk. De halat nem kért.
Mást igen.

Tilapia, potato, lemon, kalamata

2010. február 11., csütörtök

A smelt s(z)aga


Smelt
Originally uploaded by ribizlifozelek

A smelt egy apróhal. Először azt hittem, a smelt szó azonosítása a smell (szag, bűz) szóval puszta népetimológia. Jól hangzik, jól hangzik, de nem igaz.

Pedig az.

A smelt a Nagy-tavakban él (bűzlik).

Temperance River State Park, MN

Ez a hal snecinél és a gupinál nagyobb, 4-5 centis hal a kevés édesvizi hal egyike, amit a legtöbb szupermarketben kapni lehet. A másik a pisztráng. A pisztráng sokkal népszerűbb, mint a smelt és sokak szerint okkal. Valamiért viszont nem olyan lenézett hal, mint a ponty. Nem drága hal, egy font smelt nagyjából két dollárba kerül.

Fish soup

Karácsonykor nem vettük észre a smeltszagot. Megvettük a halakat és mentek is a levesbe, idejük sem volt szaglani. Most azonban a halak egy napot érlelődtek a hűtőben. Ártatlan vagyok és naív. Nem tudtam, a hentes miért csomagolta bele a smeltet ennyi zacskóba.

Amikor kibontottam a zacskót, a benne levő zacskót, az abban levő zacskót és az azon belüli hermetikusan záró papírcsomagolást, határozott késztetést éreztem arra, hogy a halakat azonnal kidobjam. Jó, nem azonnal, előbb hánytam volna egyet.

Last swim

Nemcsak naív vagyok, hanem kitartó is. A halakat visszacsomagoltam és kerestem egy jó receptet. A legtöbben azt írták, hogy a smeltet olajban kell kisütni, az olaj elnyomja a szagát. Jól meg kell fűszerezni, de vigyázni kell arra, hogy a hal ízét el ne vegyük a fűszerekkel (csak a szagát).

Egy csésze lisztbe belekevertem egy kevés kajenborst, sok pirospaprikát és mustárport. Ezekbe belehengergettem a halakat, majd kisütöttem őket.

Smelt

Mire végeztem, egyáltalán nem volt szaguk.
Vagy a bűztől elvesztettem a szaglásomat.

A snecik azonban finomak voltak.

2009. december 21., hétfő

A gyilkos hal


Pacific saury
Originally uploaded by ribizlifozelek

A gyilkos halat a koreai boltban vettük. Becsomagoltuk őket és betettük a mélyhűtőbe, ahonnan kiszöktek.

Hegyes orrukkal átfúrták a zacskót és megtámadták a fagylaltosdobozt.

Visszagyömöszöltem őket.

Másnap megint kirágták magukat és orral landoltak a kövön. Szerencsére nem fúródtak bele, csak visszapattantak és ugráltak egy kicsit a padlón.

Ennek véget kellett vetni. A halacskák mindenbe beleütötték az orrukat. Vagy a farkukat.

Pacific saury

Kiolvasztottuk őket. Megsütöttük őket. Megettük őket.

Nem voltak finomak.

De többet nem támadnak.

Pacific saury

2009. december 10., csütörtök

Mediterrán hal


Mediterranean Fish
Originally uploaded by ribizlifozelek

Nem akartam tudomást venni a minuszokrol (12 darab minusz van), könnyű vacsorát csináltam.

A receptet egy mediterrán szakácskönyvből választottam, kellett hozzá hal, paradicsom, hagyma, krumpli. A könyv nem részletezte, milyen hal (gondolom vizi), úgyhogy kiválasztottam egy négy szelet szép fehér tengeri halat a hűtőből.

A hagymát felszeleteltem (lásd fotó), a paradicsomot felkarikáztam, a krumplit forró vízbe megfőztem.

Kedvenc kerámiaedényünk alját kibéleltem krumplival, rátettem a hagymát, sóztam, borsoztam, rátettem a halat, rá a paradicsomot, rá a hagymát, rá a krumplit, sóztam, borsoztam, leöntöttem fehérborral és egy kevés narancslével, majd 375 F fokra betettem 35 percre a sütőbe.

Nagyon ízlett, de a minuszokra való tekintettel másnapra már egy jó káposztáshúst csináltam. Kell a kalória, éljen a koleszterin!

2009. április 11., szombat

Paradicsomos hal puliszkával


Fish, tomato and polenta
Originally uploaded by ribizlifozelek

Pár napja a tél az utolsókat (?) rugta bele a városba. Fenn Altában és Snowbirdben még júniusban is lehet majd síelni, de itt lenn a völgyben kezdett tavaszodni. A madarak csiripeltek, a nap sütött, aztán a hegycsúcsokba kapaszkodó felhők megrázták magukat és egy délelőtt alatt nyolc centi havat terítettek a városra. Snowbirdre meg Altára fél métert.

Snowmen

Megmutattuk a télnek, hogy nem félünk: halat fogunk enni. A halat megszórtuk sóval, borssal, olajbogyóval körberaktuk, megfűszereztük egy kis bazsalikommal, sok parmezánnal és körberaktuk egy konzervnyi paradicsommal. Háromnegyed órára betettük 350 F fokra a sütőbe.

Puliszkát csináltunk hozzá. Rengeteget kellett keverni, de megérte.

Polenta - Puliszka

2009. március 2., hétfő

Mackerel


Mackerel
Originally uploaded by ribizlifozelek

A távolkeleti boltban vettünk mindenféle halakat, köztük makrélát. Ennek a makrélának sok-sok izgalmas japán és koreai neve volt, de mi maradtunk a csendes-óceáni makrélánál.

Nem sok receptet találtunk hozzá - talán nem véletlenül. A legtöbb recept elmondta, hogy ez egy ázsiában gyakran fogyasztott hal és nagyon finom. (Én még nem láttam olyan receptet, ami azt mondja, hogy a következőkben leírt étel ehetetlen lesz. Esetleg olyasmit említenek meg, hogy a ... konyha sajátos ízvilágát testesíti meg. Ha ilyet olvasok, én egyből lapozok tovább.)

Most nem volt ilyen megjegyzés, úgyhogy válogattam a receptek között. Nem nagyon volt miből válogatni. A sok-sok recept alapjábavéve ugyanazt mondta. A sózott halat sózzuk meg alaposan (mint utóbb kiderült, ez fontos, mert elveszi a hal ízét), tegyük sütőbe és kis idő múlva vegyük ki és együk meg. Olyan opció nem volt, hogy vegyük ki és adjuk a macskának. Talán mert jóérzésű ember nem kínoz állatot.

A köretet illetően nagyobb volt a változatosság. Volt, aki a reszelt daikonra (vulgó jégcsapretek) esküdözött, mást rizst készített hozzá. Nekünk volt maradék rizibizink, azt melegítettem meg.

A hal határozottan halszagú volt a sütőben. A halszag aztán lassan beúszott a lakásba, a hálóba és ki a folyosóra. Még a mosogatógép is halszagú. Sok halat csináltunk már, de egyik se volt ennyira halszagú. Meg halizű. Meg olajos. Azért mondom, hogy olajos volt, mert egy hal nem lehet zsíros. Főleg, ha csak só van rajta.

A halat megpróbáltuk szójaszósszal is ízletesebbé tenni, de nem nagyon sikerült. Viszont egy harapás citrom-egy harapás hal egész ehetőnek bizonyult. Sok-sok szójaszósszal és sóval.

2007. december 19., szerda

Portugál hal


DSCF0068
Originally uploaded by ribizlifozelek

Jó dolog recepteket böngészni interneten. Az ember mindenféle érdekes weboldalra eljut, talál mindenféle jó receptet talál, amit aztán megpróbá megcsinálni és Anikóval megetetni. Végső esetben pedig Yoda lelkesen segít.
Egy portugál oldalon találtam egy halreceptet. Igazából kerestem is: a mélyhűtő tele van fagyasztott hallal, ami “whiting” névre hallgat. A whiting az merluza. Magyarul komoly esély van arra, hogy az állat a vékonybajszú tőkehal névre hallgat. Mivel a mélyhűtőben tenyésző állomány szeletelt állagú, fényképes azonosításra nem volt lehetőség. A Sztaki szerint a hűtőben meszelés nevű állat lakik.
A vékonybajszú tőkehalra csak pár magyar nyelvű találatot adott a Google. Ezek jó része Európai Úniós irányelvek, döntések fordítása:

A Bizottság ezért több halászati vállalkozás esetében az erőkifejtés és/vagy a teljes kifogható mennyiség további csökkentését javasolja, noha általában tiszteletben tartja azt a szabályt, hogy az évközi változtatások mértékét 15%-os csökkentésre vagy növelésre kell korlátozni annak érdekében, hogy az érdekelt felek számára bizonyos fokú stabilitást biztosítsanak.

Továbbá:

A tőkehal-halászati erőkifejtés csökkentése és a tőkehalak kifogásának elkerülésére szolgáló kísérő intézkedések kidolgozása segíthet a cél elérésében.

(http://209.85.173.104/search?q=cache:NfB-oS_8feMJ:europa.eu/rapid/pressReleasesAction.do%3Freference%3DIP/07/1783%26format%3DDOC%26aged%3D0%26language%3DHU%26guiLanguage%3Dfr+%22Merlangius+merlangus%22+t%C5%91kehal&hl=en&ct=clnk&cd=2&gl=us)

Természetesen document-formátumban, mert hát az nagyon pontos és precíz.

Képviselőink hümmögnek, bólogatnak és szavaznak, noha még harcsabajszuk sincs. Se vékony, se vastag. Tengerről nem is beszélve.

Persze lehet, hogy nem vékonybajszú tőkehal van a frigóban: egy többnyelvű szótár szerint ugyanis ez az állat plegonero és nem merluza. A recept szempontjából mindez édesmindegy:

A halat tíz percig forró, sós vízben megfőztem, köben egy másik egyényben burgonyát főztem héjában. A krumplit karikákra vágtam. Hagymakarikákat sütöttem olajon, majd a halat egy jénaiba helyeztem, ráöntöttem a krumplit, a hagymát, kis olajat, sót, borst, majd betettem húsz percre a sütőbe 390 F fokra. Aztán kivettem, körberaktam karikázott keménytojással és kész is volt.

2007. november 16., péntek

Halacska


Herrings
Originally uploaded by ribizlifozelek

Yoda határozottan javuló tendenciát mutat: ha halról van szó már nemcsak lazacot hajlandó enni. Ráadásul ha éhes még egy-két szem bogyót is hajlandó elmajszolni.
Ebédre egy kis halat csináltam. A hal nagy volt, a mikró kicsi. A téglává fagyott halakat rátettem a mikró tányérjára. Mire észbekaptam, a tányérról lelógó hal mindkét irányban túllógott a tálból és a mikró alját söpörte.

DSCF9934

A halat megsóztam, borsoztam, tettem rá apróra vágott újhagymát, petrezselymet, tejfölt, aztán betettem a sütőbe. Mire kész lett, megszórtam parmezánnal, amitől olyan büdös lett, hogy Anikó nem akarta bevinni az egyetemre, Yoda meg azonnal meg akarta enni.