

















Yoda nem szereti a halat. Akármihez nyúlok a konyhában, a Mester rókaképe megjelenik az ajtóban:
- Mi készül? Kapok egy kicsit?
Ha a kés alatt hús van, Yoda leül és néz.
Nem csinál semmi egyebet, csak ül, és néz.
Ha padlizsánt, paprikát, paradicsomot gyilkolunk, a Mester undorodó pofával visszavonul.
Ha hal kerül a terítékre, a reakció hasonló.
Ugyanez történt, amikor a tilapiát vettem elő a hűtőből.
Undorodó pillantás, majd Yoda elvonult. A roston sült tilapiában semmilyen finomság nincs Yoda szerint.
- 4 darab négybe vágott burgonya
- 1 vékonyra szeletelt citrom
- kakukkfű
- fokhagyma
- só
- két marék kalamata bogyó
- négy szelet hal
- paprika
- bors
Egy olajozott alufóliára rátettem a felnégyelt krumplit, fokhagymát, megsóztam, megborsoztam és betettem a 400 F fokos sütőbe húsz percre.
A húsz perc elteltével rárszórtam a bogyót a krumplira, rátettem a tetejére a halakat, megpaprikáztam mindent.
Ezután 15 percre visszatettem mindent a sütőbe.
Amikor kész lett, megettük.
Yoda nagykegyesen csatlakozott hozzánk. De halat nem kért.
Mást igen.

A smelt egy apróhal. Először azt hittem, a smelt szó azonosítása a smell (szag, bűz) szóval puszta népetimológia. Jól hangzik, jól hangzik, de nem igaz.
Pedig az.
A smelt a Nagy-tavakban él (bűzlik).
Ez a hal snecinél és a gupinál nagyobb, 4-5 centis hal a kevés édesvizi hal egyike, amit a legtöbb szupermarketben kapni lehet. A másik a pisztráng. A pisztráng sokkal népszerűbb, mint a smelt és sokak szerint okkal. Valamiért viszont nem olyan lenézett hal, mint a ponty. Nem drága hal, egy font smelt nagyjából két dollárba kerül.
Karácsonykor nem vettük észre a smeltszagot. Megvettük a halakat és mentek is a levesbe, idejük sem volt szaglani. Most azonban a halak egy napot érlelődtek a hűtőben. Ártatlan vagyok és naív. Nem tudtam, a hentes miért csomagolta bele a smeltet ennyi zacskóba.
Amikor kibontottam a zacskót, a benne levő zacskót, az abban levő zacskót és az azon belüli hermetikusan záró papírcsomagolást, határozott késztetést éreztem arra, hogy a halakat azonnal kidobjam. Jó, nem azonnal, előbb hánytam volna egyet.
Nemcsak naív vagyok, hanem kitartó is. A halakat visszacsomagoltam és kerestem egy jó receptet. A legtöbben azt írták, hogy a smeltet olajban kell kisütni, az olaj elnyomja a szagát. Jól meg kell fűszerezni, de vigyázni kell arra, hogy a hal ízét el ne vegyük a fűszerekkel (csak a szagát).
Egy csésze lisztbe belekevertem egy kevés kajenborst, sok pirospaprikát és mustárport. Ezekbe belehengergettem a halakat, majd kisütöttem őket.
Mire végeztem, egyáltalán nem volt szaguk.
Vagy a bűztől elvesztettem a szaglásomat.
A snecik azonban finomak voltak.

A gyilkos halat a koreai boltban vettük. Becsomagoltuk őket és betettük a mélyhűtőbe, ahonnan kiszöktek.
Hegyes orrukkal átfúrták a zacskót és megtámadták a fagylaltosdobozt.
Visszagyömöszöltem őket.
Másnap megint kirágták magukat és orral landoltak a kövön. Szerencsére nem fúródtak bele, csak visszapattantak és ugráltak egy kicsit a padlón.
Ennek véget kellett vetni. A halacskák mindenbe beleütötték az orrukat. Vagy a farkukat.
Kiolvasztottuk őket. Megsütöttük őket. Megettük őket.
Nem voltak finomak.
De többet nem támadnak.

Nem akartam tudomást venni a minuszokrol (12 darab minusz van), könnyű vacsorát csináltam.
A receptet egy mediterrán szakácskönyvből választottam, kellett hozzá hal, paradicsom, hagyma, krumpli. A könyv nem részletezte, milyen hal (gondolom vizi), úgyhogy kiválasztottam egy négy szelet szép fehér tengeri halat a hűtőből.
A hagymát felszeleteltem (lásd fotó), a paradicsomot felkarikáztam, a krumplit forró vízbe megfőztem.
Kedvenc kerámiaedényünk alját kibéleltem krumplival, rátettem a hagymát, sóztam, borsoztam, rátettem a halat, rá a paradicsomot, rá a hagymát, rá a krumplit, sóztam, borsoztam, leöntöttem fehérborral és egy kevés narancslével, majd 375 F fokra betettem 35 percre a sütőbe.
Nagyon ízlett, de a minuszokra való tekintettel másnapra már egy jó káposztáshúst csináltam. Kell a kalória, éljen a koleszterin!

Pár napja a tél az utolsókat (?) rugta bele a városba. Fenn Altában és Snowbirdben még júniusban is lehet majd síelni, de itt lenn a völgyben kezdett tavaszodni. A madarak csiripeltek, a nap sütött, aztán a hegycsúcsokba kapaszkodó felhők megrázták magukat és egy délelőtt alatt nyolc centi havat terítettek a városra. Snowbirdre meg Altára fél métert.
Megmutattuk a télnek, hogy nem félünk: halat fogunk enni. A halat megszórtuk sóval, borssal, olajbogyóval körberaktuk, megfűszereztük egy kis bazsalikommal, sok parmezánnal és körberaktuk egy konzervnyi paradicsommal. Háromnegyed órára betettük 350 F fokra a sütőbe.
Puliszkát csináltunk hozzá. Rengeteget kellett keverni, de megérte.

A távolkeleti boltban vettünk mindenféle halakat, köztük makrélát. Ennek a makrélának sok-sok izgalmas japán és koreai neve volt, de mi maradtunk a csendes-óceáni makrélánál.
Nem sok receptet találtunk hozzá - talán nem véletlenül. A legtöbb recept elmondta, hogy ez egy ázsiában gyakran fogyasztott hal és nagyon finom. (Én még nem láttam olyan receptet, ami azt mondja, hogy a következőkben leírt étel ehetetlen lesz. Esetleg olyasmit említenek meg, hogy a ... konyha sajátos ízvilágát testesíti meg. Ha ilyet olvasok, én egyből lapozok tovább.)
Most nem volt ilyen megjegyzés, úgyhogy válogattam a receptek között. Nem nagyon volt miből válogatni. A sok-sok recept alapjábavéve ugyanazt mondta. A sózott halat sózzuk meg alaposan (mint utóbb kiderült, ez fontos, mert elveszi a hal ízét), tegyük sütőbe és kis idő múlva vegyük ki és együk meg. Olyan opció nem volt, hogy vegyük ki és adjuk a macskának. Talán mert jóérzésű ember nem kínoz állatot.
A köretet illetően nagyobb volt a változatosság. Volt, aki a reszelt daikonra (vulgó jégcsapretek) esküdözött, mást rizst készített hozzá. Nekünk volt maradék rizibizink, azt melegítettem meg.
A hal határozottan halszagú volt a sütőben. A halszag aztán lassan beúszott a lakásba, a hálóba és ki a folyosóra. Még a mosogatógép is halszagú. Sok halat csináltunk már, de egyik se volt ennyira halszagú. Meg halizű. Meg olajos. Azért mondom, hogy olajos volt, mert egy hal nem lehet zsíros. Főleg, ha csak só van rajta.
A halat megpróbáltuk szójaszósszal is ízletesebbé tenni, de nem nagyon sikerült. Viszont egy harapás citrom-egy harapás hal egész ehetőnek bizonyult. Sok-sok szójaszósszal és sóval.

Jó dolog recepteket böngészni interneten. Az ember mindenféle érdekes weboldalra eljut, talál mindenféle jó receptet talál, amit aztán megpróbá megcsinálni és Anikóval megetetni. Végső esetben pedig Yoda lelkesen segít.
Egy portugál oldalon találtam egy halreceptet. Igazából kerestem is: a mélyhűtő tele van fagyasztott hallal, ami “whiting” névre hallgat. A whiting az merluza. Magyarul komoly esély van arra, hogy az állat a vékonybajszú tőkehal névre hallgat. Mivel a mélyhűtőben tenyésző állomány szeletelt állagú, fényképes azonosításra nem volt lehetőség. A Sztaki szerint a hűtőben meszelés nevű állat lakik.
A vékonybajszú tőkehalra csak pár magyar nyelvű találatot adott a Google. Ezek jó része Európai Úniós irányelvek, döntések fordítása:
A Bizottság ezért több halászati vállalkozás esetében az erőkifejtés és/vagy a teljes kifogható mennyiség további csökkentését javasolja, noha általában tiszteletben tartja azt a szabályt, hogy az évközi változtatások mértékét 15%-os csökkentésre vagy növelésre kell korlátozni annak érdekében, hogy az érdekelt felek számára bizonyos fokú stabilitást biztosítsanak.
Továbbá:
A tőkehal-halászati erőkifejtés csökkentése és a tőkehalak kifogásának elkerülésére szolgáló kísérő intézkedések kidolgozása segíthet a cél elérésében.
(http://209.85.173.104/search?q=cache:NfB-oS_8feMJ:europa.eu/rapid/pressReleasesAction.do%3Freference%3DIP/07/1783%26format%3DDOC%26aged%3D0%26language%3DHU%26guiLanguage%3Dfr+%22Merlangius+merlangus%22+t%C5%91kehal&hl=en&ct=clnk&cd=2&gl=us)
Természetesen document-formátumban, mert hát az nagyon pontos és precíz.
Képviselőink hümmögnek, bólogatnak és szavaznak, noha még harcsabajszuk sincs. Se vékony, se vastag. Tengerről nem is beszélve.
Persze lehet, hogy nem vékonybajszú tőkehal van a frigóban: egy többnyelvű szótár szerint ugyanis ez az állat plegonero és nem merluza. A recept szempontjából mindez édesmindegy:
A halat tíz percig forró, sós vízben megfőztem, köben egy másik egyényben burgonyát főztem héjában. A krumplit karikákra vágtam. Hagymakarikákat sütöttem olajon, majd a halat egy jénaiba helyeztem, ráöntöttem a krumplit, a hagymát, kis olajat, sót, borst, majd betettem húsz percre a sütőbe 390 F fokra. Aztán kivettem, körberaktam karikázott keménytojással és kész is volt.

Yoda határozottan javuló tendenciát mutat: ha halról van szó már nemcsak lazacot hajlandó enni. Ráadásul ha éhes még egy-két szem bogyót is hajlandó elmajszolni.
Ebédre egy kis halat csináltam. A hal nagy volt, a mikró kicsi. A téglává fagyott halakat rátettem a mikró tányérjára. Mire észbekaptam, a tányérról lelógó hal mindkét irányban túllógott a tálból és a mikró alját söpörte.
A halat megsóztam, borsoztam, tettem rá apróra vágott újhagymát, petrezselymet, tejfölt, aztán betettem a sütőbe. Mire kész lett, megszórtam parmezánnal, amitől olyan büdös lett, hogy Anikó nem akarta bevinni az egyetemre, Yoda meg azonnal meg akarta enni.