Mélysötét

A meteorológus azt mondta, húsz fokot fog esni a hőmérséklet. Én azt mondtam, próbáljuk ki a kazánt. Yoda azt mondta, menjünk sétálni.

Természetesen mentünk.
Majd leesett a hőmérséklet.
Aztán kipróbáltuk a kazánt.



A kazán barátságosan dörmögött a pincében, a rácsokon meleg levegő áramlott a lakásba. Kinn tombolt a vihar, szerencsére a húsz fok elvesztése után is maradt vagy tíz. Benn barátságos meleg áramlott a szobákba a tácsokból.

A függönyöket lebegtette a fergeteg.
Kivéve az egyiket.

A függöny nem lebegett.
Nem jött be a meleg.



Rosszat sejtettem.
Leoperáltam a rácsot és benéztem a lyukba.



Ott hevert lenn a pince porában a csatlakozó. Mellette egy darab macskaszar.



- OSZI! - dühöngtem magamban. (Az előző lakó - vagy az azelötti, vagy az azelötti, ki tudja - szerette a macskákat és egy pinceablakra vágott kisablakon, fortocskán keresztül leengedte őket a pincébe. Ezt a kisablakot gondosan eldugva a kazán mögött találtuk meg. A macskák jól érezték lenn magukat és pillanatok alatt otthonossá varázsolták a pincét. Belepisiltek a homokos részébe. Aztán bele is kakáltak.)

Leeresztettem az aknába a fényképezőgépet és körbekattintottam. Ott volt a másik cső is. Bánatosan lógott.



Yoda rosszat sejtett és elbújt takarója alatt. Kinn tombolt a vihar.

Lementem a pincébe.
A pince egy része rendes pince, a több úgynevezett self. Amikor a ház épült, ez egy költséghatékony megoldás volt: mély pince csak középen van, a házfalakat tartó betonkoszorúkig pedig egy egy méter mély pince vezet.

A hibás csőszakasz az utcafronton volt, pont a verandánál. A pincétől számítva az egyik legtávolabbi ponton.

Ahogy zseblámpámmal feltérképeztem a lehetséges útvonalakat, rájöttem, messzebb van, mint hittem. Amikor csatornázták az utcát - valószínűleg hetven éve -, akkor ástak a pince alacsony részébe egy mélyedést. Itt az egyméteres belmagasság hirtelen két méternél is nagyobb lesz. Az árok keresztbe húzódik a pincén és belsejében ejtőcsövek, csatornák és ismeretlen csövek kanyarognak festői összevisszaságban. Bárki, aki ért hozzá és akinek gömbcsuklós a gerince, játszve bekígyózik oda a vezetékek között. Mivel én egyik kategóriába se tartozom, inkább megkerültem.

Mivel a kölönféle vezetékek alatt nem mindenütt volt elég hely, a legkézenfekvőbb (azaz hasonfekvőbb) útvonal a falak mellett vezetett. Körbe.

Összekészítettem a túlélőfelszerelést. Svájcibicska. Ezzel az esetlegesen a mélyben megbúvó óriáspókokat is fel lehet darabolni. Fázisceruza. Zacskó a macskaszarnak. Fejlámpa. Zseblámpa. Ragaszószalag. Védőruha. Elvileg ez vegyvédelmi ruha, maró anyagokat kentem vele padlóra, garázsra, de reméltem a pókok ellen is jó lesz. Térdvédő. Bakancs. Bőrkesztyű. Hamuban sült pogácsa.

Elköszöntem mindenkitől, eltettem felszerelésemet, ellenőriztük, van-e életbiztosításom, majd elindultam. Azaz betornásztam magam a lyukba és mászni kezdtem.



Eleinte régi kartonokon kúsztam lámpával a kezemben és a fejemen. Átbújtam a különféle vezetékek alatt.

Áram. Ez ment a biztosítékszekrénybe.
Gáz.
Pókháló.

Óvatosan elvágtam a “drótot” - így mozoghatnak a tűzszerészek Irakban is - és másztam tovább. Egy zsákhoz értem. Lefújtam róla a port. Faszén. Tovább haladtam. Törött pinceablak. Bizonyára tartalék.

Karó. Ezzel vadásztak vámpírokra.

Zacskó fehér porral. Hm. Elolvastam feliratot: ragasztó. Remélem tényleg az. Bár ekkor már mintha repültem volna a pincében.

Másztam tovább.

Régi ólom vízcsövek. Lehet, amikor lecserélték a csöveket rézre, akkor itthagyták a régi vezetékeket. Vagy amikor bevezették a vizet, akkor itt hagyták a felesleget.

Pókháló.
Doboz keményítő. (?????)

Aztán végetért a karton és mély por-homok-kavics keverékébe értem.
Óvatosan vizsgáltam a terepet magam előtt, nem akartam belekúszni egy üvegcserépbe, karóba, polgárháborús lovassági kardba.

Doboz. A felirat szerint mikrofonok és hangfalak.
Üditős üveg.

Haladtam tovább, majd megtorpantam: macskaszar. Aknamentesítés következett, aztán láttam, még jobban a fal fele kell kerülni, hogy átférjek a következő cső alatt.

Ekkor találtam meg a második zsák faszenet.

Körülnéztem és számlálni kezdtem a zacskókat: legalább hét zsák faszén lappang a pincében. Hogy miként kerültek ide, rejtély. Ki vehette magának a fáradtságot, hogy a 8-12 kilós zsákokat maga előtt tolva elmásszon a pince legtávolabbi szegletébe, nem tudom, de szerintem kezelésre van szüksége.

Aknamentesítés.

Mászás.

Macskaszar.

Por.

Macskaszar.

Mászás.

Macskaszar.

Drót.

A porban előttem egy villanydrót vége kandikált ki.
Profi késelőként rántottam elő bakancsomból a fázisceruzát. Döglött vezeték. Kiemeltem a porból és tüdőmmel szűrni kezdtem a levegőt.

Hamarosan meglett a drót másik vége is, egy elosztóban végződött, amiből semmibevezető drótok nyúltak ki. Valamikor levágták őket és itthagyták. Gondosan félretettem, máskor ne ijesszen meg.

Mászás.

Itt pisilhettek a cicák.

Mászás.

Macskaszar.

Szaglóidegeim elhaltak ahogy tovább araszoltam, csuklómon az egyre kövéredő macskaszaros zacskóval. Ekkor tünt fel, hogy itt nincsenek pókhálók. Valószínűleg ők se bírják a macskaszart.

Kábelek.
Két vékony kábel lógott előttem. Nem fértem át alattuk. Döglöttek. Hanyattfordultam és láttam, megvan a helyük, amerre vezették őket, csak valamikor kiestek a fészkükből. Visszatettem őket és másztam tovább.

A por salaknak adta át a helyét. Valamikor a porra salakot öntöttek. (Miért? Valami ötlet azon túl, hogy ne kelljen messzire vinni?)

Aztán ott voltam.

Felemeltem a porból a könyökcsövet. Zéró gravitáción előbb ülepszik le a por, mint itt.

Hanyatt feküdtem, beszúrtam zseblámpámat a porba, pár féltéglával és rozsdás vassal (lámpaalj?) fészket csinátam neki. Így a fejlámpával és a zseblámpával tökéletesen láttam a munkaterületet.

Összetoltam a csatlakozókat. Évtizedes por hullott az arcomba. Reméltem, senki se hamvasztotta el ellenségeit itt. Pár perc után sikerült rendesen összeilleszteni a szétcsúszott csöveket.

Megfordultam és elindultam vissza a fény fele.

Várt a család és a zuhany.

Pátyi pincesor

Wine cellars
Originally uploaded by ribizlifozelek

Páty nagyon híres a pincesoráról. Ez a pincesor kicsit olyan, mint a Yeti. Híres, de kevesen látták.

Pár éve január elsején délelőtt elsétáltunk a pincékhez. Nem sok mozgást láttunk arra. Most elmentünk megnézni a helyet nyáron is.

Amerikai módra kocsival mentünk a pincékig, aztán gyalog nekivágtunk a keskeny utaknak. Yoda lelkesen derítette fel velünk együtt a terepet.



Néha kicsit vissza kellett fognunk a Mestert, hogy megvédjük tőle a pincesoron kóborló rotweilereket.

A pincéket a tizenkilencedik században építették. Némelyikükön 1848-as dátumot is láttunk. A pincék a filoxéra járvánnyal elvesztették eredeti funkciójukat. A szőlők eltüntek a környező dombokról. A pinék árván maradtak. Idővel raktárnak használták őket.



A huszadik század második felében keveseket érdekeltek, idővel azonban újra divatba jöttek, bár láttunk pár olyan pincét, amit láthatóan évek óta reménytelenül próbáltak eladni.



Látszott, a legtöbb pince jó kézben van, jó bort csinálnak benne. Már nem pátyi szőlőből és talán egyáltalán nem szőlőből készül benn a nedű és talán az ambróziát nem is bornak hívják.
Itt-ott láttunk elhagyott házakat, meg düledező épületeket, ahol a bokrok közül csak a bennünk leső gyanakvó tulajdonos szőrős lábszára látszott ki.



A Yeti házát elhagyva elhagyott autókat láttunk. Minnesotában egy ilyen helyen titkos methadon laboratóriumot sejtettünk volna, Utahban marihuanaültetvényt, itt pálinkafőző őstermelőkre tippeltem.



A házak közül néha végletesen fura alakok bukkantak elő. Az összbenyomás talán ezért is volt kedvező: nem egy múzeumi pincesort láttunk, hanem egy olyan helyet, amit különböző dolgokra használnak. Bort meg pálinkát főznek, autót bontanak vagy éppen takarítanak, laknak, élnek.