Garázsajtószerelés

- Egyszerű szerelés, csak kivesszük a régi tengelyt és visszateszzük az újat - magyarázta a sokadik szaki youtube-on a garázsajtóról.

Tudom, hogy ez sose egyszerű. Bölcsész vagyok, de smucig, a garázsajtószerelő kihívása esetén 150 dollártól indul az akció és egy ilyen szerelés háromszáz alatt nem áll meg. Plusz alkatrész, amit a legtöbb szakember aranyáron ad és Amazonon vesz. 17 dollárért.

Sokat vacakoltam azzal, hogy megtaláljam az alaktrész gyári számát. Aztán keressek egy ekvivalencia-táblázatot, hogy ami ennél a cégnél ilyen számú, az más cégnél milyen számú. A piacon van három nagy garázsnyitót gyártó cég. Ők különböző árfekvésűek, de, mint kiderült, akármilyen olcsó vagy drága a garázsnyitó motorja, ugyanaz az alkatrész való bele. Az az érzésem, hogy a legtöbb garázsnyitó testvér, csak a dobozuk dizájnja és az árcédulájuk különbözik.

Szóval, áramtalanítás után kiszedtem a csavarokat, gondosan elrendeztem őket, elkezdtem kiszerelni az eltört tengelyt. Tudtam, nem lesz egyszerű: a csavarokhoz leginkább azok férnek hozzá, akiknek 3 centis a kezük és egy kezükön két csuklójuk van. Én nem ebbe a kategóriába tartozom. Azért kiszedtem a csavarokat, majd kiemeltem a tengelyt. Valóban egyszerű volt. Betettem az új tengelyt. Ez is egyszerű volt. Mindent vastagon bekentem zsírral. Aztán tettem volna vissza a láncot. Nem ment.

Az összes bemutatóvideón a szaki egy kézzel megfogja a láncot és lazán ráteszi a fogaskerékre. Maximálisan meglazítottam a láncot, szemembe ömlött a veríték, alattam csikorgott a létra és a lánc közelébe nem ment a fogaskeréknek. Mert aki felszerelte a garázsnyitót (átok reá és összes garázsajtószerelő rokonára!), úgy tette fel, hogy a láncnak fél centinél kevesebb holtjátéka volt. Szóval, lánc leszed (kettes látráról), felszerel (egyes kétráról), egyes létrához vissza, lánct meghúzni, kettes létrához vissza ellenőrizni, káromkodni és kezdeni előlről. Harmadjára már tudtam, hogy kell ezt csinálni. Összeraktam és boldogan áram alá helyeztem mindent, megnyomtatm a gombot, felberregett a motor, az ajtó felment két centit, majd megállt és becsukódott.

Mert rossz helyre tettem vissza a kocsit.
Kinéztem a használati utasításból, hova kell tenni a kocsit, leszedtem a láncot, beakasztottam a fogaskerékre, meghúztam a láncot, láttam, rossze helyen van, leszedtem megint, feltettem, szinte repültem a két létra között. Aztán kipróbáltam és nem működött, mert a sokadik láncigazításkor elmozdult a kocsi. Egy fogóval rögzítettem a kocsit, szétszedtem, összeraktam és már kipróbáltam volna, de nem emlékeztem, hogy ellenőriztem-e, hogy a garázs épp nyit, vagy csuk. Lánc le, ellenőrzés (jól volt), lánc összerak, áramba bedug és működött!

Örültem neki, mint majom a farkának, mindaddig, amíg el nem akartam indulni az autóval. Mert az autó az nem indult.

Egy garázsajtó halálhörgése

- Mi van? - nyomogattam a gombot és néztem, hogy a garázs nem csukódott be mögöttem. Párszor még megnyomtam, már csak a becsület kedvéért is, majd megnyomtam az órámon a garázst becsukó gombot, majd a telefonon is. Az ajtó nem csukódott be.

Kiszálltam az autóból és megnéztem a garázst. Benn megnyomtam a gombot és daráló hangot hallottam. A lánc nem mozdult és az ajtót nyitó-csukó motor hörögve darált valamit.

Azt tettem, amit minden normális ember tesz ilyenkor, akár szerelő Csernobilban, akár karbantartó Bopalban. Megnéztem, mi van erről a Youtube-on.

Volt egy csomó videó. A következő szabad óráimat e videók böngészésével töltöttem.

1. Szaki áll a létrán: "Óvatosnak kell lennünk, hogy ne sértsük meg az alaplapot úgy, mint én."

2. Másik szaki mutatja a kamerába a munka eddigi eredményét: "csak négy csavart kell kiszedni" - megszámolom, egy tucat csavar van a tányérban.

3. Egy furóval áll a következő szaki a létrán: "Ez nagyon egyszerű". Óriási reccsenés hallatszik, mire a mester: SHIT!

Ezzel a tudással felvértezve bátran megrendeltem a pótalkatrészt és nekiláttam a szerelésnek.

A létrát, hamar a létrát!

(Megjegyzés: a fényképek nem a tetthelyen készültek.)


- Ezt a házat South Salt Lake első polgármestere építette - mondta A - Akkor ez még Salt Lake City volt. De a város nem akarta bevezetni a vizet, a gázt és erre ő függetlenedett és lett minden.

Tetszett a helytörténeti előadás. Pár apróbb hibája volt. Én kockás ingben, merevre fagyott arccal markoltam a létrát. A, a szomszéd a létra tetején állt, négy méter magasban és még merevebb arccal egy pontot nézett maga előtt a falon.

Ismét A házát szereltük.

Nem tudtam eldönteni, hogy a pontot hipnotizálja vagy a pont bűvöli őt. Beszélni szerintem azért beszélt, hogy ne kelljen belenyúlni a vödörbe.

A vödröt a létrába épített csigával húzta fel. A vödörben voltak a szerszámok. A szerszámokért le kellett volna hajolni. Ehhez el kellett volna szakadni a Ponttól és el kellett volna engedni a létrát.

A szomszéd inkább beszélt.

A ház egy speciális, utahi Bauhaus épület volt, egyike a kevés ilyen háznak az államban. Természetesen Gropius massachussettsi háza jobban nézett ki, de ez is szép ház volt.

A Bauhaus utahi értelmezése. Ez a Bauhaus ugyanis fából volt. Tipikus utahi dolog: fából Bauhaus.



Ez volt a szomszédnak a gondja: pár helyen megsérültek a borítólapok. Ezeket kellett kicserélni, illetve betenni alájuk egy kis szigetelést.

- Mi ez a hártya? - kérdeztem kicsivel korábban, a munkaasztalra kikészített szivacsos anyagot nézve.

- Szigetelés.

Nem szóltam semmit. A nulla szigetelésnél ez a félcentis izé is kerek fél centivel több volt.

A gondosan meglazította a burkolatot, leejtette a kalapácsot, majd HECK kiáltással kirántotta a szálkát az ujjából.

Felnyújtottam a kalapácsot a magosba, majd gondosan arrébb húzódtam létratartás közben. Biztonságosabbnak tünt mögötte lenni és nem alatta.

A aláfeszített, megemelte, kiugrasztotta, majd leejtette a kalapácsot:

- SHOOT! - mondta, miközben a kalapács szaltókat vetett a betonon. Hogy ne legyen egyedül, utánaejtette a burkolólapot. Ez utahiul "shit"-et jelent. Csak itt az emberek szépen beszélnek.

- Egy lenn van! - mondtam optimistán - Sok van még?

Csend lett. Azt hittem, A halálra rémült, esetleg megfagyott a létrán. Fél perc múlva azonban megszólalt:

- Még tíz - majd kisebb csend után ismét megszólalt.

- Ennél az ablaknál - újabb csend lett, ami a félhomállyal párhuzamosan sűrűsödött.

- De még van négy ablak.

Rezignáltan felnyújtottam a kalapácsot és elhatároztam, veszek egy sisakot.

Mélysötét

A meteorológus azt mondta, húsz fokot fog esni a hőmérséklet. Én azt mondtam, próbáljuk ki a kazánt. Yoda azt mondta, menjünk sétálni.

Természetesen mentünk.
Majd leesett a hőmérséklet.
Aztán kipróbáltuk a kazánt.



A kazán barátságosan dörmögött a pincében, a rácsokon meleg levegő áramlott a lakásba. Kinn tombolt a vihar, szerencsére a húsz fok elvesztése után is maradt vagy tíz. Benn barátságos meleg áramlott a szobákba a tácsokból.

A függönyöket lebegtette a fergeteg.
Kivéve az egyiket.

A függöny nem lebegett.
Nem jött be a meleg.



Rosszat sejtettem.
Leoperáltam a rácsot és benéztem a lyukba.



Ott hevert lenn a pince porában a csatlakozó. Mellette egy darab macskaszar.



- OSZI! - dühöngtem magamban. (Az előző lakó - vagy az azelötti, vagy az azelötti, ki tudja - szerette a macskákat és egy pinceablakra vágott kisablakon, fortocskán keresztül leengedte őket a pincébe. Ezt a kisablakot gondosan eldugva a kazán mögött találtuk meg. A macskák jól érezték lenn magukat és pillanatok alatt otthonossá varázsolták a pincét. Belepisiltek a homokos részébe. Aztán bele is kakáltak.)

Leeresztettem az aknába a fényképezőgépet és körbekattintottam. Ott volt a másik cső is. Bánatosan lógott.



Yoda rosszat sejtett és elbújt takarója alatt. Kinn tombolt a vihar.

Lementem a pincébe.
A pince egy része rendes pince, a több úgynevezett self. Amikor a ház épült, ez egy költséghatékony megoldás volt: mély pince csak középen van, a házfalakat tartó betonkoszorúkig pedig egy egy méter mély pince vezet.

A hibás csőszakasz az utcafronton volt, pont a verandánál. A pincétől számítva az egyik legtávolabbi ponton.

Ahogy zseblámpámmal feltérképeztem a lehetséges útvonalakat, rájöttem, messzebb van, mint hittem. Amikor csatornázták az utcát - valószínűleg hetven éve -, akkor ástak a pince alacsony részébe egy mélyedést. Itt az egyméteres belmagasság hirtelen két méternél is nagyobb lesz. Az árok keresztbe húzódik a pincén és belsejében ejtőcsövek, csatornák és ismeretlen csövek kanyarognak festői összevisszaságban. Bárki, aki ért hozzá és akinek gömbcsuklós a gerince, játszve bekígyózik oda a vezetékek között. Mivel én egyik kategóriába se tartozom, inkább megkerültem.

Mivel a kölönféle vezetékek alatt nem mindenütt volt elég hely, a legkézenfekvőbb (azaz hasonfekvőbb) útvonal a falak mellett vezetett. Körbe.

Összekészítettem a túlélőfelszerelést. Svájcibicska. Ezzel az esetlegesen a mélyben megbúvó óriáspókokat is fel lehet darabolni. Fázisceruza. Zacskó a macskaszarnak. Fejlámpa. Zseblámpa. Ragaszószalag. Védőruha. Elvileg ez vegyvédelmi ruha, maró anyagokat kentem vele padlóra, garázsra, de reméltem a pókok ellen is jó lesz. Térdvédő. Bakancs. Bőrkesztyű. Hamuban sült pogácsa.

Elköszöntem mindenkitől, eltettem felszerelésemet, ellenőriztük, van-e életbiztosításom, majd elindultam. Azaz betornásztam magam a lyukba és mászni kezdtem.



Eleinte régi kartonokon kúsztam lámpával a kezemben és a fejemen. Átbújtam a különféle vezetékek alatt.

Áram. Ez ment a biztosítékszekrénybe.
Gáz.
Pókháló.

Óvatosan elvágtam a “drótot” - így mozoghatnak a tűzszerészek Irakban is - és másztam tovább. Egy zsákhoz értem. Lefújtam róla a port. Faszén. Tovább haladtam. Törött pinceablak. Bizonyára tartalék.

Karó. Ezzel vadásztak vámpírokra.

Zacskó fehér porral. Hm. Elolvastam feliratot: ragasztó. Remélem tényleg az. Bár ekkor már mintha repültem volna a pincében.

Másztam tovább.

Régi ólom vízcsövek. Lehet, amikor lecserélték a csöveket rézre, akkor itthagyták a régi vezetékeket. Vagy amikor bevezették a vizet, akkor itt hagyták a felesleget.

Pókháló.
Doboz keményítő. (?????)

Aztán végetért a karton és mély por-homok-kavics keverékébe értem.
Óvatosan vizsgáltam a terepet magam előtt, nem akartam belekúszni egy üvegcserépbe, karóba, polgárháborús lovassági kardba.

Doboz. A felirat szerint mikrofonok és hangfalak.
Üditős üveg.

Haladtam tovább, majd megtorpantam: macskaszar. Aknamentesítés következett, aztán láttam, még jobban a fal fele kell kerülni, hogy átférjek a következő cső alatt.

Ekkor találtam meg a második zsák faszenet.

Körülnéztem és számlálni kezdtem a zacskókat: legalább hét zsák faszén lappang a pincében. Hogy miként kerültek ide, rejtély. Ki vehette magának a fáradtságot, hogy a 8-12 kilós zsákokat maga előtt tolva elmásszon a pince legtávolabbi szegletébe, nem tudom, de szerintem kezelésre van szüksége.

Aknamentesítés.

Mászás.

Macskaszar.

Por.

Macskaszar.

Mászás.

Macskaszar.

Drót.

A porban előttem egy villanydrót vége kandikált ki.
Profi késelőként rántottam elő bakancsomból a fázisceruzát. Döglött vezeték. Kiemeltem a porból és tüdőmmel szűrni kezdtem a levegőt.

Hamarosan meglett a drót másik vége is, egy elosztóban végződött, amiből semmibevezető drótok nyúltak ki. Valamikor levágták őket és itthagyták. Gondosan félretettem, máskor ne ijesszen meg.

Mászás.

Itt pisilhettek a cicák.

Mászás.

Macskaszar.

Szaglóidegeim elhaltak ahogy tovább araszoltam, csuklómon az egyre kövéredő macskaszaros zacskóval. Ekkor tünt fel, hogy itt nincsenek pókhálók. Valószínűleg ők se bírják a macskaszart.

Kábelek.
Két vékony kábel lógott előttem. Nem fértem át alattuk. Döglöttek. Hanyattfordultam és láttam, megvan a helyük, amerre vezették őket, csak valamikor kiestek a fészkükből. Visszatettem őket és másztam tovább.

A por salaknak adta át a helyét. Valamikor a porra salakot öntöttek. (Miért? Valami ötlet azon túl, hogy ne kelljen messzire vinni?)

Aztán ott voltam.

Felemeltem a porból a könyökcsövet. Zéró gravitáción előbb ülepszik le a por, mint itt.

Hanyatt feküdtem, beszúrtam zseblámpámat a porba, pár féltéglával és rozsdás vassal (lámpaalj?) fészket csinátam neki. Így a fejlámpával és a zseblámpával tökéletesen láttam a munkaterületet.

Összetoltam a csatlakozókat. Évtizedes por hullott az arcomba. Reméltem, senki se hamvasztotta el ellenségeit itt. Pár perc után sikerült rendesen összeilleszteni a szétcsúszott csöveket.

Megfordultam és elindultam vissza a fény fele.

Várt a család és a zuhany.

Ipari forradalom - tűzhelyszerelés

1
Originally uploaded by ribizlifozelek

A tűzhelyen az egyik spiral kicsit megroggyant. Már régen rosszant meg, de lehetett használni: az egyik pici lábacska tört le róla, ettől ferde. Sütés közben mindig az olaj a serpenyő egyik végébe folyik. Zavaró volt és mindig attól féltünk, hogy le fog borulni az étel. Erre - a leborulásra - reális esély nem volt.

Ismét nekiestem az online használati utasításoknak és fórumoknak, aztán a boltban vettem alkatrészt. Az alkatrész leírása szerint minden spirálos GE modellhez jó, amit 1991 után gyártottak. A fórumok szerin az 1967-esekhez is jó.



Szétszedtem az egész sütőt és letakarítottuk. Ribizlifőzelékék egy része olyan, mint egy jó exobiológus, mindenütt életet keres. Ezért aztán nagyon letakarítottunk mindent.

Aztán összerajktuk. Kipróbáltuk. Működött.

Nem pihenhettünk azonban a babérjainkon: összeszedtük a bátorságunkat és megtrimmeltük a Mestert.

A sütőszerelés

Burned
Originally uploaded by ribizlifozelek

Ez nem a mi sütőnk, de a fűtőszál alatti tálkák a mienkben is meglehetősen elöregedtek - főleg az előző lakók miatt, akik úgy gondolták, hogy a takarítás és az egyetemrejárás egymást kizáró dolgok. Amikor beköltöztünk, három ember takarított két napon át, aztán mi még pár napig. Az undorítóbb részletekbe nem megyek bele, ha valaki el akarja képzelni, milyen volt, nézzen Helyszinelőket.

A család egy része aztán úgy ítélte meg, hogy ki kell cserélni a már menthetetlen tálkákat is. (Elárulom, nem Yoda volt ennyire radikális.) Megnéztem, hogy lehet szétszedni a sütőt.

Bevallom, életemben nem szedtem még szét villanytűzhelyet. Gázt sem - igaz, ahhoz hozzá se mernék nyúlni.

A józan paraszti azt súgta, előbb nézzem meg interneten, mit kell tenni. Megnéztem. Meglepődtem: rengeteg GE sütő szerelési útmutatója fenn volt a neten.
Már csak a tipust kellett beazonosítani. Néztem a sütő elején. Nem volt. Néztem az oldalán. Nem volt. Elhúztam a faltól (68 kilo) és néztem a hátán. Ott se volt. Kihúztam a fiókot. Ott volt a fiók előlapjának a hátára ragasztva. Csak fejjel lefele tudtam megnézni és leírni a számot.

Így gyorsan meglett a használati utasítás, aminek a segítségével sikerült szétszedni a sütőt. Összerakni valamivel tovább tartott.

A következő lépésben keresni kezdtem a cserélendő darabokat. A különböző oldalak eltérő néven nevezték ezt a tálkát, volt, ahol burner bowl volt a neve, máshol dipping bowl. Szerencsére az összes oldal részletes műszakirajzon mutatta, melyik izé hova való. Az is feltünt, hogy a GE legtöbb termékének alkatrészei egyformák. (Köszönjük, Ford bácsi!) Meglepődtem: gyakorlatilag a sütő összes darabját árulták online, akár összerakhattam volna egy új sütőt is a darabokból.

Az első oldalon akciósan árulták a tálkákat, 9 dollárt kértek a kicsikért, 12-t a nagyért. A következőn 6 volt egy kicsi és 8 egy nagy. Aztán megtaláltam 4-ért és 6-ért. Plusz postaköltcség. Végül elmentem a sarki szupermarketbe, ahol háromért megvettem a kicsiket és ötért a nagyot.

Aztán már csak áramtalanítani kellett a sütőt (a kézikönyv szerint elég megygyőződni arról, hogy a tárcsák ki vannak kapcsolva, de még 110-zel se szeretek játszani, gyáva vagyok, na).

És kész. Gyönyörű és csillog-villog.

Annyira szép, hogy főzni se merek nagyon rajta.

Alma a szervízben

PC, Yoda and Mac
Originally uploaded by ribizlifozelek

Kiderül, a Macbookoknak van egy tipushiba. Ahol a váz felső része hozzáér az alsóhoz, ott a váz repedezik.
Amíg a merevlemezt buherálták, szóltak, azt is megcsinálják.

Elvittük hát a gépet. Kezdtük úgy érezni, rendszeres látogatói lettünk a
Gatewaynek. A bolt tömve volt, de viszonylag gyorsan sorrakerültünk. 24-48 órán belülre ígérték a javítást.

21 órával később telefonáltak. Mondták, keressük a narancssárga pólós embereket. Mentünk.

Az első narancssárgapólósnak elmondtuk, miért jöttünk. Ő belogolt a bolt egyik, a vásárlóknak kitett tesztgépén és küldött egy üzenetet a műhelybe:

- XY gépért jöttek és egy kis fekete kutyával várnak a bejáratnál.

Aztán már ott is volt a gép. Működik és gyönyörű.

Megszerelem a kerékpárt

Ket bicaj
Originally uploaded by ribizlifozelek

Még amikor a részeg hölgyemény összetörte az autónkat, járulékos csapásként bicajom mindkét kereke elfáradt és úgy döntött, kifújja magát: leeresztettek.
Most végre eljött az idő, hogy megszereljem őket, elvégre Yodának meg kell tanulnia kerékpáron nyugodtan ülnie.
Elvileg Northfieldből hoztunk kerékjavító készletet: csavarkulcsot, tartalék tömlőt, ragasztót, de ezt valahova nagyon jól eltettük. Olyan jól, hogy máig nem került elő. Anikó ezért vett kerékragasztót, én meg ebéd után munkához láttam.
A kerekjavítás elméletileg egyszerű dolog - le kell szedni a kereket, levenni rola az abroncsot és megragasztani a tömlőt. Az első kereket leszedni gyerekjáték volt. Igaz, a fék meglepően sok darabban jött le, de ezeket szépen sorbarendeztem a földön. Mennyivel egyszerűbb lehetett szerelni a régi bicajokat! (És nehezebb meglovagolni őket!)



Beletelt egy kis időbe, míg sikerült levenni a külsőt. Közben megrövidültek a körmeim, de nagy nehezen lejött. Ekkor megebédeltem, elvittem a kutyát sétálni, aztán víz alá tartottam a tömlőt és keresni kezdtem a buborékokat. Meglettek. Filccel bekarikáztam a lyukat, aztán fogtam a ragasztót, elolvastam a használati utasítást és majdnem az ablakon távolítottam el a kerékpárt. Ez a ragasztó nem olyan ragasztó volt, ezt a kerékbe kellett belenyomni. Feleslegesen szedtem le az egész kereket. Néztem a fék darabjait de nem mondtam semmi olyasmit, amit le lehetne írni.
A ragasztó teteje egyben célszerszám is volt, ezzel lehetett kivenni a szelepet. Kivettem, csatlakoztattam a ragasztó oldalába becsúsztatott pici csövet és belenyomtam a megfelelő mennyiségű zöld lét a tömlőbe. Ezek után letettem a ragasztót, mikor a kerékből fura szörcsenés hallatszott és egy jókora adag zöld lé spriccel ki a tömlőből. Feltöröltem, majd visszaszereltem a szelepet, visszatettem a tömlöt a kerékre, rátettem az abroncsra és felfújtam.
Tökéletesen tartott, nem eresztett.
Nagyon boldog voltam - nem kellett leszedni a hátsó kereket, csak bele kell tölteni a mágikus folyadékot és kész.
Szépen összeszereltem a féket, működött.
Fogtam a hátsó kereket, beletöltöttem a mágikus lét, felfújás elött összeköpte a padlót zöld trutyival, de keményre sikerült fújni. Tizenöt perc múlva megnéztem és közel álltam hozzá, hogy a szerelést egy nagykalapáccsal folytassam. A kerék teljesen lapos volt.
Belenyomtam még egy adag trutyit és rutinusan töröltem fel a zöld valamit, de a kerék továbbra is lapos volt. Meg kellett nézni a tömlöt. Ehhez meg le kellett venni a hátsó kereket. Nem tünt egyszerűnek, ott van a 21 sebességes váltó.
Elővettem a gépkönyvet, aminek komolyabb karbantartási, olajozási fejezete van, mint a Fordnak, leültem az ágyra, simogattam a kutyát és olvastam a használati utasítást. Volt ott pár érdekes szó: crank, ball retainer, bearing cup, adjusting cone, axle nut, stabilizer bracket. Teljesen evidens volt, ezek mind mint szerteszét fognak gurulni. A legvilágosabb az volt, hogy amint kihúzom a tengelyt, a váltó jobbik esetben, ha az áttételek egyben maradnak, 14 alkatrészre esik szét. Rosszabban még hozzápotyognak az áttételek és mindaz az ismeretlen nevű izé, ami köztük van és ránézésre nem látható.
Megnéztem, mivel kell kezdeni a kerék lebontását. Nem volt biztató, nem volt itthon olyan csavarkulcs, amivel meg lehetett volna fogni a külső anyát. Próbálkoztam fogóval, de azzal se lehetett megfogni.
Ezkkor csengett a telefon: 6 óra volt, Anikó jött haza.
Elémentem, közben beugrottam az áruházba, hogy vegyek belsőt. A kereket lemértem, 24". Anikó állítottam, 26. Szerencsére nem találtam belsőt, de találtam ragasztókészletet (1.94). Vettem csavarkulcsot (1.88 cent) és egy szuper-kerékpárjavító készletet (10 dollár).
Otthon kiderült, a csavarkulcs nem jó méretű. Majd visszavisszük. A kerékpárjavító készletben viszont minden volt: igazából ez ránézésre egy szerszám volt, amit két darabra lehet szétpattintani. Ezután svájcibicska szerűen 32 különböző szerszám hajtható ki belőle: csavarkulcsok, csavarhúzók, stb. Utóbb kiderült, adtak hozzá ragasztókészletet is. Mindez hercig kicsit tokban, az egész akkora, mint egy színházi látcső. Meg két célszárszám, amivel a perem alól lehet kiszedni az abroncsot - jobb, mint 2x10 köröm, ami már úgyis elkopott.Gondoltam, majd ezzel leszedem a kereket. Aztán tovább gondolkodtam: ha csak ragasztani kell a belsőt, nem muszáj minden leszedni.
A hársó féket gyerekjáték meglazítani, csak három kéz kell hozzá. Szerencsére Anikó otthon volt és segédkezet nyújtott. Aztán a célszerszámokkal percek alatt elkészültem azzal, amihez a másik, sokkal jobban hozzáférhető keréknél pár óra kellett és 2x10 köröm.
Amint leszedtem a szelepet, ismét kilövellt az idegen vére. Feltöröltem. Gondoltam, hozok egy vödröt és abba mártogatom valahogy és nézem a buborékokat - de nem kellett. A levegő érezhetően süvített kifele. Bejelöltem, letisztítottam, leragasztottam, összeraktam. Célszerszámokkal ez is egyszerűbben ment. Már két óra eltelt azóta, félóránként megnézem a kutyával, és még mindig nem ereszt.