Kozma utca III

Már eltemettük magunkban a temető értékeit, amikor megláttunk valamit és jobban meglepődtünk, mintha az egyik kriptából kisétált volna egy lakó és kért volna egy kis sóletet. Ez azért se lett volna nagyon meglepő, mert némelyik kripta valóban lakottnak látszott.

Az eddigiek alapján viszont erre nem számítottunk.



A Schmidl család Lajta Bélát és Lechner Ödönt kérte fel síremléke elkészítésére. Az eredmény maga a szecesszió. Fantastikusan kidolgozott részletek, tökéletes kivitelezés és gyönyörű végeredmény, amit ráadásul a 90-es években helyreállítottak.



Néztük a sírboltot. Örültünk, hogy legalább ez megmenekült, ezt sikerült megmenteni. Már ezért az egy sírért megérte eljönni.

Kozma utca I

Az Új Köztemető bejáratára rá se lehetett ismerni: a kaotikus, öt út kereszteződéséből kialakult csomópont helyét kényelmes körforgalom foglalta el. Pár méterrel arrébb viszont ismét visszaértünk a régi Kozma utcára.

A kátyútengerbe kitett hatvanas táblán még fogainkat kockáztatva nevetni se volt időnk, mert szinte azonnal követte egy ötvenes. (Ennek sok értelme volt.)

Azán megláttam az izraelita temetőt és huszonvalahány éves emlékeimet elfeledve azonnal balra kanyarodtam, be a villamosmegállóba.



Úgy látszott, a karbantartók itt véres küzdelmet folytatnak a támadó növényzettel, ami már felfalta a sinpárokat. Az egyik vágányt fel is szedték, a villamos már nem ment tovább. Lehet, arrébb emberevő liánok támadnák meg.



A gyönyörű kovácsoltvas kapu romjaiban is fennséges volt. Még a virágbolt műanyag táblája sem tudta elrontani szépségét. A csorba kapudíszek és a valamikor, valahogy letört zár, meg a vastag rozsdás lánc is illett hozzá.



- Akkor nem megyünk be - sajnálkozó pillantást vetettünk a háttérben magasodó ravatalozóra.
- Esetleg nézzük meg a másik kaput - jutott eszembe valami halvány emlék a másik bejáratról.

Apostagi kaland

Apostag
Originally uploaded by ribizlifozelek

Túl sokat olvasok és a sok könyv és betű jobban összezavarja a fejem, mint Don Quijote agyát a lovagregények.

Egyszer például azt olvastam, hogy az apostagi zsinagóga helyreállítását Europa Nostra díjjal jutalmazták. Tavaly Kalocsáról hazafele betértem Apostagra megkeresni a zsinagógát.

Kerestem. Kerestem. Nem találtam, de nem találtam egy teremtett lelket sem. Keringtem, keringtem, végül láttam két felegyenesedett embert.

- Jónapot kívánok, a zsinagógát keresem.

- Itt olyan nincs, itt csak becsületes magyar emberek vannak.

Tudom, a világon mindenütt vannak elmebetegek, én pont kifogtam apostagi verziójukat. Abba bízva, hogy már ismerem a két leghülyébb apostagi polgárt és, hogy a többiek normálisok, csak legyintettem és elmentem Dunaföldvárra fagyizni és hidat nézni.



Most megint Kalocsáról jöttem haza, ismét megpróbáltam Apostagot. Korábban Google-n megnéztem, hol is van ez az épület, így nagyjából tudtam, merre akarok menni.

Rövid tekergés után meg is találtam egy 19. századi zsinagógának látszó objektumot. Ekkor megértettem, miért nem találtam meg: az épület most kulturház. A kulturházat mindenfele kitáblázták.



Vasárnap délután senkinek sem volt szüksége kulturházra, így egyedül voltam. Nem is nagyon kerestem a kulcsot, nem akartam ilyenkor zavarni. Körbesétáltam az épületet, megcsodáltam a részleteket és az épületet.



Jó régen kaphatta a helyreállítás a díjat: az egykori zsinagóga külseje már igencsak megkopott.

A szépen gondozott kert végében megtaláltam a temetőt is, amit csalán és szúrós bozót védett a hivatlan látogatóktól. Örültem, hogy hosszúújjú ing van rajtam. Piros kendőmmel bekötöttem a fejem. Így sem volt egyszerű beljebb jutni a napraforgók és kukoricás által határolt temetőbe.



A tüskés bozót és embermagasságú csalán tökéletesen elrejtette és egyben megközelíthetettlenné tette temetőt. Ahogy előreküzdöttem magam, megetettem a szunyogokat és kiszedtem a málnabokorból a tüskéket.

A sírköveket benőtte a borostyán, a feliratok jórészt elkoptak.

Nem mentem beljebb.
Egy ismeretlen sírra tettem egy kavicsot, kihúztam a nagylábujjamból egy tüskét és visszahúzódtam. Az utcán eltávolítottam rögtönzött fejfedőmből egy népes pókcsaládot és hazaindultam.

Kalocsai érdekességek

Synagogue
Originally uploaded by ribizlifozelek

Kiderült, többször el kell majd a nyár folyamán mennem Kalocsára. Kicsit aggódva tekintek a látogatások eleibe: mindig lesz egy kis szabadidőm, de nem tudom, lesz-e elég néznivaló.

Igaz, mindenütt lehet még újabb és újabb érdekességeket találni, de nem biztos, hogy ez megéri a fáradtságot.

Régebben olvastam, hogy Kalocsán állt valamikor egy zsinagóga. Azt is megtudtam, hogy ez volt az első könyvtárrá alakított elhagyott zsinagóga az országban.

Mivel a Viski Múzeumban mindig mindent tudnak, most is hozzájuk fordultam, merre is van az épület. Megmondták. Megkerestük. Ott volt, csakúgy, mint a Holocaust emlékmű.



Sajnos a zsinagóga ismét elhagyatott - a könyvtár kiköltözött és nem tudni, mi lesz az épület további sorsa.
A könyvárrá történő átalakításkor egyébként a zsinagóga külső dekorációját leszedték.

Ha van zsinagóga,temetőnek is lennie kell, gondoltuk és azt is megkérdeztük a múzeumban. Azt is tudták.
Kalocsa kisváros, de a még kisebb Szentendrén is csak kevesen tudják, merre is van a zsidó temető, ha egyáltalán tudják, hogy létezik.

A múzeumiak kis térképet is rajzoltak, így gyerekjáték volt megtalálni az elhagyatott, de gondozott temetőt.



Lehet, csak szerencsénk volt, hogy a megfelelő embert kérdeztük, de a városnézéshez szerencse is kell. Főleg ahhoz, hogy megtaláljuk az érdekesebb, de kevésbé ismert látnivalókat.

A temető nem volt körbekerítve, jelölve, de gondozott volt, nem verte fel a gaz, nem alakult át dzsungellé, mint oly sok más, hasonló temető.

Ahogy a száz-százötvenéves sírok közt bolyongtunk, megláttunk egy horgászt, aki tökéletes Pampalin-felszerelésbe öltözve haladt a patak fele. Mivel erre vezetett a rövidebb út, átvágott a temetőn. Amikor beért a sírok közé, egy sapkát kotort elő zsákjából, a fejére csapta és úgy ment tovább.

Ez a temető valóban az élők háza.

Egy temető

Lovasberény
Originally uploaded by ribizlifozelek

Lovasberény földesurai valamikor az 1700-as évek elején, a Rékóczi-szabadságharc bukását követően németeket, zsidókat telepítettek le birtokukon.
A közösségek virágoztak, köszönték, jól voltak. 1720-ban temetőt és templomhelyet is kaptak ajándékba, virágozzanak még jobban. A temető lassan-lassan megtelt. Sokan elvándoroltak, mások maradtak. A közösség köszönte, továbbra is jól volt.

A Holocaustban mind meghaltak.

A 100 éves zsinagógát a háború után lebontották. A temető megmaradt.

Benőtte a bozót és láthatatlan lett. Úgyse volt ki gondját viselje.

A 80-as években aztán bekukkantott ide egy jeruzsálemi diák és meglepődött. Talált egy gyönyörű temetőt. Elkezdte mozgatni a köveket, képletesen . A temető így védettséget kapott és úgymaradt, ahogy volt.

Közben új rendszerek jöttek, Lovasberénynek pedig lett egy testvérvárosa, a németországi Sehnde. A német katoliku közösség tagjai meglátták a temetőt. Meglepődtek. Talán el is szörnyedtek és elkezdtek köveket mozgatni. Immár nemcsak képletesen. Pénzt gyűjtöttek a temető helyreállítására.



Ekkor a helyi közösség is megmozdult. A Szövetkezet is segített, a temető ismét az élők háza.