A Tűz Völgye

Valley of Fire
Originally uploaded by ribizlifozelek

Három éve Las Vegas mellett, a Lake Mead partják kempingeztünk. Jó hely volt, virágos bougenvillea bokrok vetettek árnyékot a sátorra. A tóra jártunk fürdeni. Eleinte egy baj volt: alig lehetett a köves talajba leverni a cövekeket. Az volt az érzésem, a Hoover Gát alapjába próbálom rögzíteni a fémpálcikákat. Tetszett a hely, csak éjjel a sátor egy nyitvahagyott szellőzőjén át megtámadtak bennünket az ízeltlábúak.

Hajnali kettőkor kivonultunk az autóba és ott aludtunk hatig, aztán leléptünk.

Nem akartuk megismételni ezt a kalandot, inkább egy másik helyet kerestünk. A Tűz Völgyét, a Valley of Fire-t választottuk. Azt írták róla, szép hely. Már akkor elégedettek voltunk, amikor Las Vegas után lementünk az autópályáról: eltüntek az autók és minden ismét nyugodt lett. Egy nagyon jó minőségű megyei úton kacskaringóztunk lefele. Az út egyenesen a Valley of Firebe torkollott.



A bizarr sziklaformák üvöltő mitológiai lényeknek néztek ki. Attól tartottunk, hogy rémálmaink lesznek, ha ilyen szörnyek közelében táborozunk. Azért megkockáztattuk.



Itt - mivel a parkban található nyolc-tíz fa húszmillió éve vált kövületté - árnyékolót építettek az asztalaink mellé. A Death Valley után féltünk, hogy elfúj minket a szél, ezért egy szélvédettebbnek tűnő helyet kerestünk.



Félelmünk alaptalannak bizonyult. Aludtunk, mint a bunda. Yoda valószínűleg a kempingben lakó kis szőrösökről - földimókusokról - álmodott, mi meg arról, milyen sanyarú sorsa lehet egy mókusnak egy fátlan vidéken.

Reggel aztán elindultunk megnézni a sziklákat.



Elképesztőek voltak a vörös és sárga sziklák. A köztük szaladgáló mókusok is tetszettek. Legjobban azonban talán egy német turistán szórakoztunk, aki félméteres teleobjektívvel próbált mókusra vadászni. A mókusok fifikás állatok, tudják, az esendő kétlábúak a fotókért hajlamosak mogyoróban fizetni, ha azonban kész a kép, odébbállnak. A fotós azonban nem fizetett, a mókus pedig elhatározta, bosszút áll azon a smucig alakon, akinek mogyorói sincsenek.

A mókus megállt egy napos sziklán, bundáján szikrát vetett a felkelő nap fénye. A fotós célratartotta rettenetes szerszámát, állítgatta a lencséket, igazított a fényerőszabályozón, kicst feljebb tolta Indiana Jones kalapját, ujját halálos csendben az exponáló billentyűre tette, mire a mókus rutinosan leugrott a kőről.

A fotós leeresztette a gépet. A mókus erre felpattant egy másik kőre, a nap fele fordult és egy fűszálat kezdett el rágcsálni. A fotós célratartott, óvatosan a fűszálat tartó kezecskére fókuszált, majd tüzelni készült, mire a rágcsáló kilépett a képmezőből és a fotón csak egy elmosódott fűszál maradt.

A férfi nagy levegőt vett, letérdelt, amikor látta, hogy a mókus kétlábra ágaskodik és óvatosan kémlelni kezdi a horizontot. Szemében tükrüződött a nap. Hogy nagyobbnak tünjön az állat a férfi belefeküdt a porba, objektívjébe fogta az állatkát, finoman a gyűrűkhöz nyúlt, a mókus pedig rutinosan belelépett az egyetlen ott növő bokor árnyékába.

A fotós fújtatva emelkedett fel, már-már feladta, mire a kis szőrös megállt előtte és felnézett rá.

- A mogyoróidat akarom - mondta.

A fotós nem értette, inkább célratartott, mire a mókus pár táncos lépéssel eltünt egy szikla mögött. Úgy éreztem, a fotós közel áll ahhoz, hogy teleobjektívét bunkósbotnak használva kényszerítse mozdulatlanságra a mókust.
A pasasnak elege volt mindenből, amikor a mókus pár elegás meghajlással búcsúzott tőle, már nem is nyúlt a fényképezőgépe fele.



A mókus (és stüszivadászok) után sziklarajzokat néztünk. Az indiánok biztos, ami biztos alapon szenthelynek tekintették a sziklákat és telerajzolták a völgyek bejáratát madarakkal, állatokkal és geometrikus emberkékkel.



Voltak itt spanyol lovaskatonák, kerekek is és űrlények. Nézegettük a rajzokat és elhatároztuk, ide még visszajövünk.



Most azonban továbbindultunk, mert egy nagyon hosszú nap állt előttünk, el kellett mennünk a Hoover Gáthoz és onnan át Arizonába, egészen a kővévált erdőig.

Át Las Vegason

Las Vegas
Originally uploaded by ribizlifozelek

Las Vegast nem szeretjük. Egyszer már voltunk itt és az az egy nap elég volt. Talán ezért sem mentünk még sose el oda Salt Lake Cityből, pedig csak bő félnapos autótút.

Most szerepelt az utitervben, de már a külvárosokban elegünk lett belőle. Amióta elindultunk Salt Lake Cityből, alig láttunk embert, most meg hirtelen egy millióa metropolis közepén találtuk magunkat. Itt egymás után olyan bonyolult forgalmi helyzetek adódtak, hogy előttünk is, mögöttünk és még mellettünk is volt autó. Ilyet nagyon rég láttunk.



A döntés gyorsan megszületett, az I-15-ről nem tértünk le, hanem mentünk egyenesen tovább.

Jó, hogy ott volt a GPS. Salt Lake City óta olyan településeken jártunk, ahol kettőnél ritkán volt több utca. Itt meg egyenesen dugó volt, meg építkezés. A városi autópályát már akkor is javították, amikor itt voltunk pár éve. Most új figyelmeztető táblákat helyeztek ki a munkák miatt kétsávosra szűkülő, leállósáv nélküli sztrádát: Személyi sérüléssel nem járó balesetkor haladjanak tovább a következő vészleállóig!

Mi egyenesen következő éjszakai szállásunkig haladtunk tovább.



Sütött a nap, mi meg kerülgettük az autókat és szerettünk volna minnél előbb kikeveredni innen. Már a szökőkutak sem érdekeltek bennünket, pedig azokat szívesen megnéztük volna. A sivatagi szökőkutak majdnem olyan perverz látványnak számítanak, mint a sivatagi golfpályák. Mivel a 2015-re a város vízfogyasztása meg fogja haladni a rendelkezésre álló készleteket, ezért a helyi vízművek emberei felkutatják a környező államokat elérhető vízkészleteket keresve. Elvégre Vegas szökőkútjainak és úszómedencéinek nem szabad kiszáradniuk.

Kifele a volgybol

shosoni
Originally uploaded by ribizlifozelek

Ez a bekegyzes olyan gepen keszul, amin nem sikerult a magyar billentyuzetet elocsalogatni. A kulonbozo utasitasokra a gep hibauzenetekkel reagal. Kerek minden olvasot, az ekezeteket kepzelje hozza a szoveghez.

Az ut gyorsan emelkedett. A Death Valleybol kivezeto uton sem volt sokkal dusabb a vegetacio, mint a volgy melyeben.



Aztan feltunt par fuszal, a par fuszalt idovel nehany bokor egeszitette ki. Fak nem nottek.
Az orszagut mellett egyszercsak felbukkant egy prerifarkas, amint falatkat tarhalt a neha felbukkano turistaktol.
Yoda megprobalt haverkodni az allattal, mert ugy nezett ki az uvegen keresztul, mint egy masik kutya. Yoda pedig ugy veli, ha ugy nez ki, mint egy kutya, akkor az kutya.



Sok-sok kilometer utan elerkeztunk az ehhalal szelere. Falut meg nem lattunk. Azon gondolkodtunk, mit egyunk. Mar kozel mar arra gondoltunk, hogy lehuzodunk az utrol - mellekutak sem voltak - es elovesszuk a fozofelszerelesunket es megebedelunk. A terkep azonban jelolt egy falut, igy elhataroztuk, addig szenvedunk es ott eszunk majd valamit.

A terkep sajnos nem jelol lelekszamot. A faluban 52-en eltek.



Posta volt, de epp ebedszunetet tartottak. (A postas valoszinuleg hazament enni.) Vendeglo nem volt. Gyorsbufe nem volt. Kavezo ketto volt, de epp zarva voltak - nem ebedszunet miatt. Egy bolt volt a be4nzinkut mellett, ahol konzervet, kenyeret, tejet lehetett es hotdogot lehetett venni. Mivel nagyon ehesek voltunk, megvettuk az egesz keszletet. Mind a negyet.



A falu kozepen egy arnyas lugasban, kis szokokut mellett faronkokon ulve elfogyasztottuk a hotdogokat. Kiprobaltuk a bolt vecejet. Patyolattiszta volt es muemlek jellegu. Jo 50 eves. Akkor vehettek egy csomo jo minosegu furdoszobaberendezest valami elavultnak tekintett elfekvo keszletbol.

Picit setaltunk, megcsodaltuk a -szinten ebedszunetet tarto- turistainformacio elotti installaciot. Azt nem tudtuk eldonteni, hogy a benzinkutromokat es az autot hoztak, vagy csak felhasznaltak a helyben talalhato anyagokat.

A völgy mélyén

Death Valley
Originally uploaded by ribizlifozelek

Fantasztikus volt a Death Valley. A különféle mellékutakon bolyongva egyre közelebb éreztük magunkat a Holdhoz és a Marshoz. Lassan úgy tünt, a véletlenül növő fűszálak, a pici élet, ami megkapaszkodik a sziklákon, az igazából egy szennyeződés.



Az út ha lehet, még kopárabb helyekre vezetett. Valamikor bányászok kopácsolták a sziklákat, most azonban szinte semmi sem élt itt.



Egy kis mellékúton leereszkedtünk egy másik golfpályához. Ezen azonban nem unatkozó milliomosok próbálgatták lyukérzéküket, hanem az ördög. Az ördög golfpályájának nevezett sós síkság fura sóformációival olyan volt, mintha idegen űrlények keltek volna ki belőlük.



Embertelen lehet ez a hely, amikor ötven fokot (Celsius) mérnek itt. Most még tartott a hidegfront, alig volt 25 fok.



Már kezdett elegünk lenni a kopár vidékből - elindultunk kifele. Az Egyesült Államok legmélyebb pontját azonban nem hagytuk ki: ennél mélyebbre itt nem kerülhetünk a felszínen.

Néztük a sós patakot és kezdett melegünk lenni.
Továbbindultunk.

Zabriskie Point

Zabriskie Point
Originally uploaded by ribizlifozelek

Zabriskie Point egy kultuszhely. A hasonló című filmben szerepelt egy tudatmódosító szerekkel felturbózott orgia helyszíneként. Talán pont ezért már korareggel konformista turistahordák özönlik el a kilátót, hogy megnézzék a napfelkeltét, a nap emelkedtét, a napot, a sivatagot, a kopárságot, a semmit és borzongva gondoljanak a film negyven éve pornográfnak tartott jelenetére.



Hihetetlen volt a Las Vegasból érkező turistatömeg. Napok óta alig láttunk embert. A völgyben is csak pár kósza turistával találkoztunk, a kemping kongott az ürességtől. Kevesen voltak azok az "edzett és kalandvágyó utazók", akik be mertek jönni a szélsőségesen forró Death Valleybe. (A sok rémisztő prospektus ellenére egész elviselhető volt az idő, noha sütött a nap, még mindig nem kapcsoltuk be a klímát.)



A Zabriskie Pointhoz közeledve nekünk is pszichodelikus élnményben volt részünk, pedig csak narancslét ittunk reggelire. Egyszercsak öt-hat Volvo jött szembe a szerpentinen. Egymáshoz közel haladtak, mind viszonylag új autók voltak és mindnek európai rendszáma volt. A negyedik autó rendszáma magyar volt.

A Death Valleyben.
Magyar rendszámú autó.

Ilyen is csak a Zabriskie Pointnál fordulhat elő.

Oázis és golf klub a Halálban

Death Valley
Originally uploaded by ribizlifozelek

Kicsit féltünk attól, lesz-e hely a jobbik kempingben Death Valleyben. A jobbik kempingről azt olvastuk, egy oázisban van, van benne zuhanyozó, és, hogy a legbarátságosabb sátorhelyeket kínálja az egész völgyben. A tájat elnézve, erre szükségünk volt. Nem tünt hihetőnek, hogy itt árnyékos helyet találhatunk.



Későn érkeztünk és úgy gondoltuk, júniusban már turistaszezon van, ezért is siettünk a kempingbe. Intézményi szinten, mint nemzeti park Death Valley nem tetszett. A legtöbb nemzeti park bejáratánál egy barátságos ranger köszön, elveszi a belépőt - vagy ellenőrzi a bérletünket -, mindenféle okos dolgot mond, van-e hely a kempingben, szeretnénk-e lefoglalni egy helyet, ad térképet és a legfrissebb információkat, programokat leíró újságot. Death Valley bejáratánál egy BKV jegykiadó masina fogadott minket, ami beszedte a pénzt. Mivel bérletünk volt, tovább mentünk.



A baljós nevű Furnace Creek kempinget néztük ki. A kemping bejáratánál a már ismert masina fogadott. A tájékoztató szövegből kiderült, a turistaszezon májusig tartott, júniustól nagyjából szeptemberig olyan meleg van, hogy "csak a legelszántabbak és legdzettebbek" mernek itt kempingezni. Kihúztuk magunkat és hagytuk, hogy az egyre erősebb, forróbb szél letörölje a verítéket az arcunkról. Meleg volt. Nem annyira, hogy a boraxbányában ne működjön a vízhűtés, de az elmúlt napokhoz képest igenis meleg volt.



Szerencsére nem tűzőtt a nap, így nem kellett a légkondit bekapcsolni, elég volt leengedni az ablakot.

A kempingben - mivel holt szezon volt, és a ranger elpusztult volna a melegtől - saját magunknak kellett fizetni az automatában. Először meg kellett keresni a sátorhelyet, aztán visszamenni a bejárathoz, fizetni a masinában, ami készpénzt és kártyát egyaránt elfogadott. Azt is megtudtuk, hogy a kíméletlen időjárás miatt 30%-ot engednek a sátorhelyek árából. Ennyi fenyegetés hallatán már a menekülésre gondoltunk, de az egyetlen elérhető alternatíva Beatty lett volna, így azt inkább edzettnek és elszántnak mutattuk magunkat.

A kemping valóban egy oázisban volt. Egy óriási oázisban. Könnyedén találtunk egy árnyékos és szélvédett sátorhelyet a szokásos tűzrakóhellyel, grillel, asztallal, padokkal. Pár perc múlva már állt is a sátor és készült a vacsora.

Ekkor valami átcikázott a sátor előtt. Yoda mordult. Főztünk tovább. Aztán megint jött a madár és rohant, rohant be a bokrok közé. Gyalogkakukk volt. Mire a fényképezőgéphez értem, már el is tünt a messzeségben.

A szél egyre viharosabb volt. Lefekvés előtt el is álltunk az autóbal a fák alól, hátha kidönti őket az orkán. A sátor remeget, a szél egyre erősebben fújt. Az asztalról elrepültek a teli félliteres üvegek. Bevertük a tartalék cövekeket, közben éreztük, egyre hűvösebb van. Pedig az átlagos minimumhőmérséklet júniusban 28 fok. Hát, most közel sem volt annyi. A szél elfújta a meleget és hajnali kettőig rázta a sátrat.
Death Valleyben egy évben öt centi eső esik. A következő pillanatokban ennek az öt centinek jelentős része zúdult ránk. Aztán csend lett, a sátor kibírta a szelet, mi pedig végre aludtunk.



Reggelre az esőnek nyoma sem maradt, mi pedig végre rácsodálkoztunk az oázisra.



Az oázis legszebb és legfurcsább része nem része a nemzeti parknak, magántulajdonban van. A tulajdonos szállodát és golfklubot üzemeltet az Egyesült Államok egyik legmélyebb és legszárazabb helyén.



A golf nem tartozik a kedvenc sportjaim közé, főleg nem sivatagos vidékeken. A szép zöld gyepet iszonyatos pazarlásnak és kivagyiságnak érzem. Igaz, a pálya tulajdonosai a helyben meglevő vizet használják, de akkor is.



Elképesztő volt a kontraszt a sivatag és a golfpálya között. Csak álltunk és lestünk. Aztán egyszercsak feltünt egy baljós madár az égen. Csak híradóban láttunk ilyeneket, elképesztő volt, ahogy nem evilági szörnyként átrepült felettünk egy kísérőgépmadár társaságában. Mivel a Lopakodót nem látja a radar, mindenképp kell repüljön előtte egy rendes gép, nehogy egy elmélázó kisrepülő nekimenjen.

lőször azt hittük, kitört a forradalom és jönnek lebombázni a golfpályát, de semmi ilyesmi nem történt. A monstrum hamarosan eltünt a hegyek között.

Boraxbánya Death Valleyben

Death Valley
Originally uploaded by ribizlifozelek

Az volt az érzésünk, sose érünk le a völgy fenekére. Csak mentünk lefele, csak mentünk. Az út kicsit alattomos volt. Nem voltak széles kanyarok, szerpentinek, csak mentünk lefele meredeken. A GPS mutatta igazán, milyen sokat ereszkedtünk.

Kisérteties volt a táj és nagyon furcsák voltak a fények. Hírtelen nagyon meleg lett. Úgy tünt, a forró szél vihart hoz.

Itt lenn, a völgy majdnem legmélyebb pontján kisérteties fényben romokat láttunk. Egy boraxbánya maradványai voltak.



A boraxról, a nátrium-borátról sok éve technikaórán hallottam, akkor főleg arról volt szó, hogy acélgyártás közben használják. Meg tisztítószernek. Akkor nem nagyon érdekelt a dolog - most sem. Viszont sose gondoltam volna, hogy látok egy boraxbányát.



A bányát 1881-ben nyitották és itt gyűjtögették a kristályokat. Nyáron azonban annyira meleg volt, hogy a víz már képtelen volt hűteni a berendezéseket, ezért a tulajdonos egy másik bányájába irányította át az embereit dolgozni. Érdekes módon őket kevésbé viselte meg a hűtés hiánya.



A boraxot főleg kínai vendégmunkások csákányozták ki és pakolták fel hatalmas, húsz öszvér vontatta szekerekre. Az emberek mellett még az öszvérek tudtak itt dolgozni ebben a melegben.

A karaván aztán felvánszorgott a hegyekbe és a tengeszint alól hirtelen ezer méterre kapaszkodott fel. Embertelen volt. Talán ezért is nevezték el ezt az undorító helyet Harmonynak.



A cég öt éven át működött, aztán csődbe ment - máshol is találtak boraxot, csak ott nem volt ennyire meleg.



Az egész telepet elhagyták. A szárazság - évente átlagosan öt centi csapadék hull -, a meleg konzerválták a romokat. Meg hát, senki sem akart innen lopni.

A kísértetváros most is ott magasodik az ólomszürke fényben a világ végén. Vagy alján.