Sarmizegetusa

Sarmizegetusa valószínûleg nem egy klasszikus fôváros volt, mint Róma, hanem egy adminisztratív-vallási-katonai központ.

Az volt a benyomásom, hogy ez egy erôdök védte vallási központ volt egy még nagyobb erődben egy nagy erdőben.

A várost Burebista alapította és fia, Decebal fejezte be. Aztán ötven évvel alapítása után a rómaiak lerombolták és egy valamivel megközelíthetôbb helyen építettek egy másikat, Ulpia Traianát.

A romterület részben ma is feltáratlan. (Ez a verbális nacionalizmus szép példája: a retorika ingyen van, a nagy dák király városát kiásni bonyolultabb. Pedig az utóbbinak legalább lenne valami haszna.)

Általában az egész szépen helyreállított rommezôn látszott, nem igazán tudják hova tenni. 

(Ha ezt bezzeg Árpád építette volna,

akkor minden diáknak itt kellene megnéznie a Honfoglalást, a Hídembert és a Sorstalanságot. Egyben.

Ópusztaszerbôl, ahol eredetileg szó szerint semmi se volt, mi mindent csináltunk! 

Ahhoz képest Sarmizegetusa potenciálja kimeríthetetlen.)

A dákok vallását nem igazán írták le - így nehéz részletesen elmagyarázni, mi is az, amit látunk. Valószínû, hogy például az "áldozati folyadékok, például bor" elvezetésére szolgáló patakmederben idônként vér is csörgedezett, az a kérdés, hogy mié. Vagy kié.

Kevesen voltak. 

Elmebeteg nacionalistát is csak egyet láttunk nagyon nagy Románia polóban (Baszarábiával, Moldvával a Tiszáig). Az ô harcias összképét nagyban rontotta a nagy teherbírású nejlonszatyor, amit a kezében cipelt. 

A romok profin lettek bemutatva. A magyarázószövegekben se nagyon volt dákó-román kontinuitás vagy a dák múlt kitalálása.

Hiányoltam a helyreállítás elôtti fotókat, utak ilyen állapotban ritkán maradnak meg, ha meg igen, akkor nem ilyen hirtelen tünnek el. 

A murus dacius , ami körbefogta az erôdöt, impozáns volt - mondjuk örültem volna egy rekonstruált szakasznak. 

A murus dacius a dákok várépítésének alaja. Két párhuzamps falat építenek faragott kôtömbökbôl. A falak közét kitöltik megszilárduló agyaggal és összekötik gerendákkal. Az ilyen fal jól állja a becsapódásokat. A tetején valószínûleg fa védmûvek lehettek, ezeket a rómaiak ostrom közben porig égették.

Sarmizegetusa látványos volt és legalább egyszer meg kellett nézni. 

Az egész világörökség helyszínnek és múzeumnak egu komoly hátrénya van: a legközelebbi kocsma (vendéglátóhely) 21 km-re található.

Sarmizegetusa kapujában

- Csak ketten vagyunk! - bámultunk a vastag köteg jegyre, amit a konténerben ülő őr adott át nekünk.

- Igen, de elfogyott a felnőttjegy, így kedvezményes jegyekből raktam össze a belépőjüket.

Jegy volt dögivel, a prospektus azonban hiánycikk volt.

Megnéztem a közeli információs táblát az őrség konténere mellett, de csak egy kiírást találtam, hogy vigyázzunk a medvékkel (okos tanács!) és vész esetén kit hívjunk mobilon.

Ránéztem a telefonomra, de valószínűleg egy Faraday-kalitka belsejében nagyobb térerőre lehetet számítani mint itt, a hegyek között, 1200 méter magasan a dákok egykori fővárosában.



A fővárost fegyveres rendőrök vigyázták karbatett kézzel. Nem volt világos, hogy a közelben kóborol-e valami elveszett római légió, esetleg Árpád egy lovascsapata vagy valami élelmes vállalkozótól féltik az UNESCO örökséget, aki a szépen faragott köveket ellophatná valami építkezéshez.

Az is lehet, rossz tapasztalataik vannak. Amikor Sarmizegetusa UNESCO világörökség lett, építettek hozzá egy miniatűr parkolót és helyrepofozták (na jó, járhatóvá tették) az utat. A parkolót a helyi cég olyan ügyesen alakította ki, hogy a felette magasodó, az elemekkel 1800 éve dacoló dák fal megroggyant és Decebal végső bosszújaként kis hiján magaalá temette a melósokat.

 Mi nagyobb tisztelettel közelítettünk a romokhoz és belépőkötegünket zsebregyűrve beléptünk a citadellába.

Út Sarmizegetusába

- Menjünk Sarmizegetusába.
- Hova?

Brassó fele robogva arról beszéltünk, mit nézzünk meg útközben.

- De tavaly V-vel voltatok Sarmizegetusában.
- Sarmizegetusa Ulpia Traianában. De én Sarmizegetusa Regiába akarok menni.
- Kocsival?
- Persze. Világörökség, csak visz oda aszfaltos út is.



Vitt. Úgy a távolság harmadáig, aztán maradt még vagy húsz kilométer egyre keskenyedő földút.

Többen megkérdezték már tőlem, mennyit gyakoroltam Sarmizegetusa nevének kiejtését és leírását. Sokat, de néha most is eltévesztem. A Sarmizegetusába vezető úton szorgalmasan mondogattam is a hely nevét mindaddig, amíg egy kátyúban el nem haraptam a nyelvem. Onnantól kezdve inkább az utat néztem, már amikor láttam a portól.



Egy festői völgyben mászott az út - Sarmizegetusa, mint minden valamire való dák város fenn van a hegyekben. Az út mellett patak csörgedezett, a réten barik legeltek és minden bukolikus lett volna, mint egy pásztorköltemény, ha a makadámutat nem borította volna fehér zúzalékkő, amiből finom fehér por szállt mindenfele. Nagyjából olyan volt, mint egy cementgyárban kocsikázni.

Ablakot mosni nem mertem, féltem, hogy az első vízsugártól megköt a fehér por és a dák cement beborítja az ablakot.

De autóztunk lelkesen, mert meg akartuk nézni Sarmizegetusát (Regia). Az út valahogy fogyott és egy busszal behajtani tilos tábla után egészen helyes kis erdőgazdasági út lett belőle. Csak ekkor tünt fel, mennyire mászik: kettesbe kellett tenni az autót.



Aztán jött egy hajtűkanyar, ami átértékelte a hajtűkanyarokról alkotott világképemet. Csak egyeseben ment fel az autó és annyira hajtű volt, hogy tolatni kellett benne. Lefele is. Akkor azt hiszem, meglett volna, de a patakpart (ami egy szakadék széle volt) nagyon omlékonynak tünt és inkább tolattam. Ebben a kanyarban nem készült fénykép, valószínűleg mindenki azt latolgatta, ki kell-e ugrani a zuhanó járműből.

Már ott tartottunk, hogy menjenek mások Sarmizegetusába, amikor hirtelen odaértünk. Vagy elfogyott az út és ott álltunk Sarmizegetus kapujában.

Sarmizegetusák között

- Tudod, hogy egészen másfele voltunk, mint kellett volna?

- Tényleg?

- Tényleg. A főúttól Demsus jobbra van. Tőlünk balra volt.

- Ideértünk?

- Igen.

- Ide akartunk jönni?

- Nem.

- Jó helyen vagyunk?

Ezzel nem lehetett vitatkozni.

Sarmizegetusai terveinket azonban meg kellett változtatni. Helyesebben a sarmizegetusákra vonatkozó terveinket meg kellett változtani. Sarmizegetusából három van, de ezek nem egyek és nem oszthatatlanok. Azaz kettő egybe tartozik, mint Tác-Gorsium.


View Sarmizegetusa in a larger map

A dák Sarmizegetusát Decebal fővárosát hatalmas kövekből épített erődök láncolata vesz körül. A rómaiak a második dák háborúban foglalták el a várost, majd a római hadmérnökök gondosan elplanírozták a romokat. A dák királyok fővárosa a Szászvárosi-hegyekben bújik meg, Gredistye közelében. Gredistye légvonalban negyven kilométerre volt tőlünk. Mivel autónk volt és nem helikopterünk, 73 kilométerrel kellett számolni. Ami több mint két óra autózás lett volna oda, kettő vissza és estére mi a Dunához szerettünk volna érni.

Fájó szívvel ezt a romot el kellett tenni legközelebbre.

A másik két Sarmizegetusa pont mellettünk volt: az egyik a modern falu, a másik a rom. Lehet, hogy késő volt, de nem láttunk zsibvásárt. Pedig szerintem óriási keletje lenne a Pullo és Vorenus dekorálta törölközőknek.

Amikor felvetettem V-nek, hogy nyissunk Pullo és Vorenus törölközőüzletet, csak annyit kérdezett, hogy a Legio XIII Gemina védte-e Sarmizegetusát.

- Gyakran. Általában Gyulafehérvárt védték. Alba Iuliát - tettem hozzá megelőzendő a következő megjegyzést a helyneveinkre.

De itt is voltak.

A XIII Gemina légió Cézárral kockázott a Rubiconnál és a Róma című sorozat két főszereplője is az ő soraikat erősíti. A Gemina különc légió lehetett: Asterix óta tudjuk, hogy a légiók jelképe a sas. Na, a Gemináé az oroszlán volt. A rómaiak pirosba öltöztek. Kivéve a Geminát. Ők kékbe. (A Gemina a dákó-román kontinuitás jegyében itt is maradt, legalábbis román hadseregben van egy ilyen nevű egység.)

- Bemenjünk?

- Már zárva vannak - sóhajtottam.

- És az nekünk akadály? - kérdezte V.