Tiszta Amerika

Ez a buszmegállókba felszerelt kézi készülék sok mindent elmond Salt Lake Cityről (és az Egyesült Államokról) és az amerikai tömegközlekedésről.

Sötétedés után ha valaki fel akar szállni a buszra, megragadja a csövet és fel-le huzogatja, ettől a cső világítani kezd és a buszvezető remélhettőleg észre veszi és megáll.

Mert olyan sötét van, hogy egyébként nem látszódna a gyalogos a megállóban.

CharlieCard

A bostoni tömegközlekedést kicsivel azután reformálták, hogy átköltöztünk Minnesotába. Akkoriban token-t (ómagyarul tantuszt) kellett bedobáltni a metróban és a buszokon.

Aztán jött a CharlieCard, a CharlieTicket és a világ megváltozott. A bostoni és környéki tömegközekedés legegyszerűbben és legolcsóbban a CharlieCard-dal használható. A CharlieCard egy hitelkártyaszerű mágneskártya. Az ember megveszi, feltölti pénzzel és már utazhat is. A kátyára lehet mindenféle bérleteket tölteni. A rendszer bonyolult, de elvileg ki lehet rajta igazodni. A kártya működik a metrón, trolibuszon és a buszokon. A HÉV-en és a hajókon nem jó. Felszálláskor csak oda kell érinteni a kártyát a leolvasóhoz vagy le kell húzni a kártyát és a cég már le is húzott bennünket.



A kártyát fel lehet tölteni a metróállomásokon, néhány üzletben és online.

Kicsit több pénzbe kerül a CharlieTicket - ez olyan, mint a kártya, csak papírból és nem jár érte annyi kedvezmény.

A legtöbb buszon pénzzel is lehet fizetni - csak az még drágább.

A kártyát egy ötvenes évekbeli dalról nevezték el.
Akkoriban szakaszjegyet is lehetett venni és ha valaki többet utazott, mint amire a jegye szólt, ki kellett fizesse a különbözetet. Charlie-nak 5 centet kellett volna fizetnie, de nem volt pénze és bennrekedt a metróban.

Manapság gyakoribb, hogy a metró elromlik és az emberek azért rekednek benn.

Az ezüstmetró

Boston
Originally uploaded by ribizlifozelek

Városnézéshez katt a képre!

A bostoni ezüstvonal vagy ezüstmetró (silver line) nem metró. A silver line egy nagyon fura valami. Lehet, máshol is kitaláltak valami hasonlót; én nem tudok róla. A dolog mindenesetre nagyon fura.

A bostoni reptérre régen a kékmetróval lehetett menni. Le kellett szállni a reptéren megállónál és átszállni a megfelő reptéri buszra. Reptéri buszból volt több is, ezek a rengeteg terinál között keringtek. Emlékszem, az egyik terminál egyetlenegy pultból állt. A többi viszont rendes méretű volt. (Az egypultos D-terminált idővel hozzászámozták a C-hez.)



Még Bostonban voltunk, amikor elkezdték építeni az ezüst vonalat. Az ezüstmetró a bostoni metrótérképeken szerepel, de, mint már írtam, nem metró. Az ezüstmetró vonalán hibrid trolibuszok járnak. Ahol volt hely a felszínen, a járművek a védett buszsávot használják. Ha a felszínen nem volt hely, vagy egy öböl alatt kell áthaladni, a trolibuszok metróalagutakban közlekednek.

A felszínen dízelmotor hajtja őket, az alagutakban felsővezetéből nyert áram.

Kisérteties látvány egy metrómegállóban állni és látni, hogy berobog egy busz. Igaz, hogy jó hosszú busz: majdnem 19 méter hosszú. (Az Ikarusz 280-as csuklósok 16.5 méter hosszúak.)

A rendszernek vannak előnyei és hátrányai. Egyik legnagyobb előnye, hogy olcsóbb, mint egy metró. Egyik legnagyobb hátránya, hogy a felszíni szakaszok lassabbak, mint egy metró. A reptéren viszont nagyon jó dolog, hogy nem kell átszállni a reptéri buszra: a "metró" minden egyes terminálnál megáll..



Utasként az ezüstvonalnak két nagy hátránya van: borzalmas látni, ahogy a troli a szük alagútban száguld. Az alagutakban és a felszínen a Neoplanok beton pályán döngetnek. Szó szerint: a betonon a troli rettenetesen ráz.

Villamossal Salt Lake Cityben

Lisboa
Originally uploaded by ribizlifozelek

Salt Lake Cityben 1907-ben adták át az első villamosvonalat. Aztán építettek még egy csomót, majd 1933-tól apránként bezárták őket: a villamosokat felváltották a trolibuszok. Aztán ezeket is apránként lecserélték valódi buszokra. 1947-ben már nem volt elektromos üzemű tömegközlekedés a városban. A remízt bezárták, a kocsikat eladták.



Néhány példány azonban ma is felbukkan a kertek alatt, talán éppen ott, ahol felszedték alóluk a sineket.



Másokból kocsma lett.



Aztán az amerikai városi reneszánsz idején kezdtek rájönni arra, hogy a tömegközlekedés jó dolog. Villamossal még jobb, mint busszal. 1999-ben ismét járt villamos Salt Lake Cityben. A rendszert TRAX-nak nevezték el.



A közlekedési vállalat vezetői napi 15.000 utassal számoltak. Sokan túlzott optimizmussal vádolták őket. Mások igyekeztek az egész őrült tervet felszámoltatni. Szerencsére sikertelenül.

A villamosokra természetesen könnyedén felszálhattak a mozgáskorlátozottak.

Az emberek meg rákaptak a villamosra. Olyannyira, hogy idővel megjelentek a bliccelők, majd a kalauzok. Nemcsak az ellenőrzés működik jól. A villamoson elhagyott tárgyak is gyakran megkerülnek.

A közlekedési vállalat vezetőit és a villamosvonal ellenzőit egyaránt kínos meglepetések érték. A villamosok ajtajai egyszercsak nem voltak hajlandók becsukódni. Kiderült, hogy a 15000 utasra tervezett rendszert majdnem 60000-en veszik igénybe. A biztonsági rendszer pedig túlterhelést jelzett és a tömeg súlya miatt nem engedte becsukódni az ajtókat. Átszervezték a közlekedést, több kocsit állítottak üzembe. A bővítéseknek köszönhetően a két vonal hossza immár 40 km. Ráadásul Yoda is utazhat.





A villamoshálózathoz csatlakozik a HÉV (Frontrunner) és hamarosan tovább bővítik a hálózatot. 2011-ben talán már nem kell taxizni a reptérre.