Nagydisznód

- Nem érünk oda.
- Akkor nem érünk oda.
- Legfeljebb legközelebb nézzük meg belülről.
- Pontosan.



Ha tervezzük se érhettünk volna pontosabban az istentisztelet közepére Nagydisznódba. Ha a főteret nem építették volna éppen át, akkor se tudtunk volna bemenni a templomba.



Miután átcuppogtunk a sáros építkezésen már egész középkori hangulatban értünk el a szász erődtemplom falához.



Ekkorra már valószínűleg az összes szász evangelikus a templomban volt.



Mi lelkesen körbejártuk a templomot.

Megcsodáltuk az apróbb részleteket és az oszlopfőket és a román kapuzatot.



Szép volt.
Jó volt.
Legközelebb talán jobbkor érkezünk és be is jutunk.
Az erdélyi eldugottabb, kevésbé ismert műemlékek nagy igazsága, hogy akkor se lehet bemenni, ha nincs ott senki és akkor se, ha mindenki ott van.

Szászfehéregyháza

- Hogy hívják magyarul?

- Szászfehéregyháza.

- Hívjuk románul Viscrinek, jó? - V eddig megtanulta Marosvásárhelyt, Kolozsvárt és még Szászrégent is magyarul mondta, de Szászfehéregyháza már sok volt neki.



- Mondtam már, hogy Ti magyarok túlbonyolítjátok a helynévadást? - kérdezte V, miközben a pár éve még tűrhetőnek nevezett út maradványain szlalomoztam Százfehéregyháza fele.

Válaszolni akartam, de aztán a következő kátyúnak nevezett vízmosásban elharaptam a nyelvem.



A templom persze zárva volt. Nyitva kellett volna legyen, de a szász néni még nem ért ide. Késését szerintem a szomszédos kávézó szponzorálta, ahol helyi viszonylatban drágán adtak az átlagosnál kicsit rosszabb kávét. Viszont nagyon kedvesek voltak.

Eddig még sose láttam itt ennyi látogatót, mint most. Voltak spanyolok. Angolok. Románok. A világörökségi cím és Károly herceg itt vásárolt parasztháza jót tett az idegenforgalomnak.



Miután megittuk a kávét és diszkréten kidobtuk az általunk kedvelttől gyökeresen eltérő ízvilágú süteményt, végre bementünk a temlomba.

V állt és nézte az épületet, majd megszólalt:

- Ezt inkább németül tanulom meg. Weißkirch, jól emlékszem?

Ha szerda, akkor Szerdahely

Miercurea Sibiului - Szerdahely - egy tipikus erdélyi falu: az országút a falu közepén halad át és onnan tökéletesen meg lehet nézni a főteret és a régi szász házakat. Én ma sem értem, hogy azokban a falvakban, ahol a kamionforgalom évtizedek óta 90 körüli sebességgel csörömpöl el alig 2-3 méterre az ablaktól, a helybeliek miért nem lobbiznak egy elkerülőútért. A 7-es főút forgalmasabb pillanataiban a két Koreát elválasztó határnál is nehezebben átjárható.

Zebra nincs, vagy ha van, akkor se törődik vele senki. Brassó megyében a falvakban valamennyire védik a zebrákat, így ott csak 70-nek megy át rajta - és a vakmerő gyalogosokon - a kamion.



Szerdahelyen vakmerően kiálltunk a sorból és leparkoltunk a főtéren. A rendőrség előtt két egyenruhás nézte a városkán 90-nel átsöprő kamionokat.



A főtéren csend volt és nyuhalom. Még a galambok is aludtak. Sütött a nap és a világ gyönyörű volt. Úgy nézett ki, az utolsó szászokkal együtt az élet is elhagyta a kisvárost.
Reussmarkt tipikus szász város volt, nagy, zárt házakkal, kapukkal, összefüggő utcasorokkal és erődtemplommal.



A templomerőd ajtaja zárva volt, de motozást meghallotta a gondnok és beinvitált minket.
A templom valaha román stílusú lehetett, aztán gótikussá alakították. Egyszerű volt, szép és makulátlanul tiszta. A Reussmarktban maradt pár tucat szász tökéletesen karban tartotta (tartatta) a templomot és az erőd falát.



A várfal belső oldalán kamrákat alakítottak ki. A kamrák tetején vezetett a gyilokjáró, amit a kaputoronynál egy, a falban haladó folyosó egészített ki. Reméltem, hogy a folyosóról ki tudok nézni a főtérre, de csak óriáspókok alvó koloniáját sikerült felébresztenem.



A templomerőd nem volt nagy, inkább csak egy-egy váratlan, kisebb támadás elhárítására tervezték.



A falba építettt kamrákat ma is használták. Az egyikbe legszívesebben azonnal beköltöztem volna a füstölt szalonnák közé. De nem költöztem be, hanem mentünk tovább.

Berethalom

Berethalom olyan, amilyennek a romantikus rajzmûvészek az igazi várakat és vártemplomokat elképzelik - csak Berethalom valódi.

Berethalmot szász építôi Birthälm-nak nevezték, ma pedig hivatalosan Biertannak hívják.



Erdôs, egyre keskenyedô völgy végében megbúvó falu dombjára épült a bástyákkal és tornyokkal megerôsített, több falgyûrûvel övezett temlpom. A vártemplomot kicsi, képeskönyvbe való szász falu veszi körül. A templom igazi nagyúrként magasodik a falu fölé. A falakról az egész környéket be lehet látni.



Egyik elsô látogatásom alkalmával még restaurátorok javították a várat, ami akkoriban lett a Világörökség része. Katalán barátom, N pedig döbbenten fotózta a kenyérért sorbaállókat. V. pedig leesett állal nézte a gótikus tornyokat és a több száz éve elporladt szász tisztelendôk reneszánsz síremlékeit. Akkor majdnem hosszabb idôre maradtunk itt, az autóval sikeresen eltaláltunk egy gödröt és eleinte úgy gondoltuk, a kocsi maradványait beletoljuk a kátyúba, beszórjuk egy kis porral, majd tölgyfát ültetünk rá. De aztán inkább továbbmentünk.



A nap csillogot a festett falakon és a tetôcserepeken. A falu fôterén levô egyik házból nyílik az erôd egyik kapuja. Hosszú, nyikorgó falépcsô vezet fel a várba. Békeidôben építették szorgos szász mesteremberek, amikor a vártemplom helyiségeit már inkább csak raktárnak használták. Itt, a lépcsôbôl nyíló szobácskában lehet belépôt venni. Bererthalom a világvége, de nem ennyire.



A lépcsô átvezet az elsô falgyûrûn és a falak között ér véget. Tornyok, falak, bástyák állnak ôrt a tisztavonalú gótikus templom körül.



A késôgótikus boltozat alatt gyönyörû templom áll. Nagy, tisztavonalú és szép. Bererthalmot látni kell. Többször. Nekem már négyszer sikerült, de még el szeretnék jönni párszor. Sokszor.

Báznától Bolkácsig

Bazna
Originally uploaded by ribizlifozelek

Se Báznát, se Bolkácsot nem akartuk megnézni.

Nekem a Bethlen kastélyokra fájt a fogam.

Az autóból aztán megláttam a báznai templom tornyát. Beletapostam a fékbe, az autó csúszkált egy kicsit és egy liba rémülten csapdosni kezdett a szárnyaival az út mentén.

Egyébként egy lélek sem mozdult.


Visszatolattam és leparkoltam a templom mellett. A széles utcát szász házak szegélyezték. Egy férfi kaszát fent az árokparton.

Báznát magyarul Felsőbajomnak is hívják, a településnek azonban nem sok köze volt őseinkhez: ez is egy hamisítatlan szász falu volt, nyakas szászokkal, akik egészen a nyolcvanas évekig makacsul ragaszkodtak földjükhöz. Ceaucescu azonban már sok volt nekik és többségükben leléptek.



Szerencsénk volt: hivatalos emberek látogatták meg a vártemplomot, így mi is be tudtunk menni.
Az erődített templom gyönyörű volt. Kedves, büszke és viszonylag nagy.

Bázna után Bolkácson eltüntek az útjelzések. Én ösztönösen arra mentem, amerre az aszfalt ment - de kiderült rosszfele megyünk, ez az út az erdőbe vitt. Küküllővár fele egy sziklás makadámúton kellett volna továbbmenni.

Megérte eltévedni: a bolkácsi (Bolkatsch) templom még a báznainál is szebb volt.