A Wellesleyben készült fotókat rendezgettem. Kivágtam a belógó villanyoszlopokat, kiegyenesítettem a ferde fényképen (már amikor) és ismét belém hasított, mennyire hideg volt Wellesleyben. Attól féltem, csóválás közben letörik Yoda farka. Komolyan.
Wellesleynek semmi köze sincs Wellingtonhoz vagy a bélszínhez. Wellesleyt egy Wellesley nevű nőről nevezték el, aki arról ismert, hogy megmondta a férjének, mit tegyen. Wellesley férje egy gazdag kereskedő volt Nyugat-Needhamben. Nyugat-Needhamnek nem volt könyvtára, nem volt városháza, csak egy tanyabokor volt Needhamtől nyugatra. Wellesley férje komoly összeget adományozott a városkának, hogy építsenek egy könyvtárat és városházát.
Építettek.
A városka lakói tudták, hogy épületüket Wellesleynek is köszönhetik, ezért átnevezték a fantáziaszegény West-Needhamot átnevezték a sokkal jobban hangzó Wellesleyre.
Az adminisztráció idővel kinőtte az épületet - a bürokraták általában igyekeznek még több bürokratának munkát adni - és a könyvtár egy új, nagyobb épületbe költözött.
A városháza-könyvtár miatt kezdtem el kicsit jobban nézegetni az új-angliai könyvtárakat. Nem kerestem őket: akármelyik faluba mentem, ott állt egy jól látható, büszke könyvtárépület, amit legalább a 19. század derekán építettek. Néha régebben.
A könyvtárakra a pénzt vagy a faluközösség, a farmerek adták össze, vagy valamelyik tehetősebb vállalkozó egy alapítványt hozott létre, hogy a településnek legyen közkönyvtára. Sok településen léteztek magánkönyvtárak, ami egy-egy helyi kulturális szervezet tulajdonában voltak és viszonylag magas tagsági díjért cserébe lehetett állományukhoz hozzáférni.
Pici falvakról is szó van, nemcsak nagyvárosokról.
Egy flickr-es ismerősöm miután megnézte a Wellesley-i városi könyvtárról készített fotómat, meg is jegyezte, "jó-jó, városi könyvtár, de hol van az a város?".
A hideg télben, lábaink alatt ropogó hóban, dermedt kezemben fényképezőgéppel elszomorodtam. Az 1850-es évektől kezdve - de helyenként még régebben is -, pár száz lakosú falvak, kisvárosok költöttek Új-Angliában komoly összegeket könyvtáraikra. Nem az állam építette ezeket a könyvtárakat, hanem a helybeliek szükségét érezték annak, hogy hozzáférjenek az információhoz. Saját pénzüket használták erre a célra. (Az áldoztak ige nem tetszik, szerintem sokkal helyesebb a fektettek be kifejezés használata.)
Szóval, eszomorodtam. Magyarországon állami pénzekből indult meg a közkönyvtári rendszer létrehozása a 20. század elekén. De a legtöbb hazai településen az ötvenes években léptesült csak könyvtár. Körmendet véletlenül pontosan tudom: 1953-ban nyílt meg a városka könyvtára másfélszáz kötettel.
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárat 1904-ben alapították és Szabó Ervin 1910 körül kezdte az akkori Fővárosi Könyvtárat közkönyvtárrá alakítani.
A Bostoni Városi Közkönyvtárat 1848-ban alapították.
Boston városa ma is éves költségvetésének 1%-át a könyvtárra költi.
Lehet, ezért is van itt ennyi jó egyetem?
1 megjegyzés:
Ez nagyszerű szokás, gondolom jó közösségformáló szerepe is volt, no meg szép épületek születtek.
Megjegyzés küldése