2011. november 2., szerda

Levéltovábbítás

Letter box

Rengeteg helyről kapunk levelet. Elárasztanak minket csigapostás spam, az önkormányzat többet levelez, mint Mikes Kelemen, a hatóságok energiájuk nagy részét postai küldemények gyártására fordítják és az adóhatóságról még nem is beszéltünk.

Az itteni posta zseniális. Ha valaki költözik, pillanatok alatt meg tudja változtatni a lakcímét. A hagyományos módszer szerint besétál a postára és ott elintézi a formaságokat. A modern, webes módszer még egyszerűbb.

Rá kell menni a posta honlapjára, ott egy formanyomtatványon pillanatok alatt át lehet írni a címet. Ez a szolgáltatás pénzbe kerül: egy dollárba, amit bankkártyával kell kifizetni. Ezzel szűri ki a posta a tréfás kedvű embereket, akik átirányítanák a Fehérház levelezését egy bordélyba.

Egyes hivatalos leveleket azonban a posta nem továbbíthat. Ezért költözéskor első dolgunk volt átírni címünket a hivatalos helyeken, bejelentettük a lakcímváltozást és saját kezüleg átragasztottuk a jogosítványt. Végigzarándokoltuk a bankokat, végigtelefonáltuk a dokikat, biztosítókat is.

Amikor tavaly Bostonban teleltünk, akkor remekül működött a levéltovábbítás. A rendszer most is tökéletes, néha most is felbukkan egy-egy kóválygó levél a ládában.

Egyetlen egy dolgot nem értünk. Az előttünk lakó miért nem írta át a címét a postán? Naponta jön nekik egy-két dolog.

Rezignáltan kiveszem a bíróságról, a bankból, az FBI-tól a nevükre érkezett levelet, előbeszek egy plajbászt és rákaparom az új címet, majd lóbetűkkel ráírom a levél címzésére, KÉREM TOVÁBBÍTSÁK. Aztán a levelet rácsiptetem a postaládára a mi kimenő leveleinkkel együtt. Aztán jön a hollóember (a postás) és elviszi a levélhalmot a és továbbítja a borítékokat a címzettnek.

Azt hiszem, karácsonyra küldünk nekik egy levlapot és kérünk tőlük egy tollat ajándékba.

Postalada

3 megjegyzés:

Luzerni Rém írta...

Kömüves Kelemen habarcsot csinált a feleségéből a Déva vára építésénél.
Mikes Kelemen írt Leveleket Rodostóból Zágonba a Nagynéninek
A többi jó

ribizlifozelek írta...

Rémisztően igazad van!

Luzerni Rém írta...

Örvendek ,de akkor töröld Köművest és a megjegyzésemet is
Engem http://www.gyarfasandras.co.cc/infusions/wrapper/wrapper.php?wrapper_id=1
itt lehet bosszantani
üdv