Euréka feltámad

2008-ban voltunk először Eurékában.

Azóta a város feltámadóban van.

A főutca előnyére sokat változott (2023-as fotó fenn, 2008-as lenn).

A jobb oldali épület ma menő étterem, a többiben kőboltok,  régiségboltok és taxidermia üzletek nyíltak, ahol mindent lehet kapni, amit ki lehet tömni.

(Nem akartam nekik ajánlani szlogennek a "ha le tudod lőni, mi ki tudjuk tömni" mondatot, de szerintem határozottan sikeres lenne.)

A postahivatal helyén ma motorkerékpármúzeum van.

Mivel nem vagyok motorszakértő, nekem a korabeli mosdó ragadta meg a figyelmemet. 

A csaptelepek újak, de a szappantartó csodaszép és eredeti.

Több összedőlt és elhagyott régi ház van a főutcában.

Miként a Motormúzeum tulajdonosától megtudtam, a romok új gazdája a régi téglákat 1-2 dollárért árulja. Szedd magad akció keretében nyolcvan centet kér egy darabért.

Az unatkozó motormuzeológus pár szabad pillanatában megszámolta, hogy százezer tégla van az épületben kibontható állapotban.

Pár üres ház még menthető. Egyiknek ugyanolyan mozaikja van, mint amit Metropolis szállodájában is láttunk.

Kristály és régiségboltból már három is volt. (Ómagyarul ezeket ócskásnak mondanám.)

A legnagyobb bolt tulajdonosa Crazy Mary már évek óta szépítgeti régiség és kristályboltját.

A tető kifestését már feladta, egyébként boltja egy csoda.

A két első épületben - mert Mary két házat vett meg a főutcán - van a régiségbolt, míg hátul van a lakása.

Pont a régi titkos alagút mellett, ami a bankkal (legfelső képen a narancssárga épület) közötte össze boltját (a türkiz és a tőle balra levő épület).

Mary boltja egykor egy kocsma (szalon) volt, az emeleten bordéllyal és harminc méter mély kúttal a szalon közepén. Itt hűtötték az italt és rejtették el a szesztilalom alatt a piát, amit a bankba hordtak páncélautóval és a széfben tároltak, mielőtt az alagúton átvitték volna a multatóba.

Sokat gondolkodtunk, honnan szerezhetik be a régiségboltokban a rengeteg cuccot. Végül arra jutottunk, hogy a még elhagyott házak ma is kimeríthetetlen kincsebányát jelenthetnek.

Euréka völgyei

 - Mindjárt! - ránéztem a GPS-re, ahol a bejelölt pont közeledett. Tükörbe néztem, senki, indexeltem és lassítottam. Valahol itt kell jobbra fordulni.

- Most!

Bíztam a GPS-ben és a navigátorban és kanyarodtam és valóban, ott volt az út és pár méter után volt hely parkolni.

Innen simán be tudunk gyalogolni a leírások szerint - ez az ilyen túrákban ez a problémás part. Aki leírja, az a saját véleményét és tapasztalatát írja le. Volt, aki azt írta, innen csak lánctalpas járművel lehet továbbmenni, mások azt, hogy bármivel, aminek kereke van. Vagy lába.

Mi a lábas verziót választottuk és elindultunk gyalog a jóminőségű úton.

Ez az út valamikor a vasutat követte. Az egyik vonalat, ami Eurékát összekötötte a Utah Lake partján fekvő Elbertánál futó fővonallal.

A töltésen látszott, nem a transzkontinentális vasúthoz tervezték. Durva, de tartós munka volt.

Mi itt kanyarodtunk el a vasút mellől és indultunk el felfele egy sokkal keskenyebb úton.

Ahogy mentünk felfele, egyre jobban leláttunk a völgybe és végül megpillantottuk a távolban a Utah Lake-et és mögüle kiemelkedtek a Wasatch-hegység hófödte csúcsai.

Szép volt és már ezért megérte idejönni.

Már nyíltak kedvenc piros virágaink is.

Az út mellett megláttunk egy kisebb völgyet, ami egy oázisnak bizonyult.

A kevés csapadék ebben a völgyben összegyűlt és nem tudott leszivárogni, így sokkal zöldebb növények nőttek itt, mint a környező domboldalakon.

A völgyet egy szárazvízesés zárta le.

Itt megpihentünk, míg Puppey egy farönkre vetette magát és elkezdte szétmarcangolni, majd felnézett:

- Hazavihetem?

Kristályokat és szép köveket jöttünk ide keresni - de végül csak egy felderítésre futotta.

Most már ismertük a helyet, láttuk, merre lehet menni követni a vasutat, merre lehet piknikezni és merre lehetnek a kövek.

Egy közeli hegyoldalon láttunk egy rég elhagyott és beomlott bejáratot.

Érdekes, hogy a gerendákat nem vitték el innen, pedig általában amikor felhagytak a műveléssel, majdnem mindent elvittek innen.

Volt, hogy csak egy lyukat hagytak maguk után.

Természetesen azonnal kerestem egy kavicsot és bedobtam. Nem hallottam semmit.

Leguggoltam mellé és bedobtam a kisebb sziklát. (Max egy barlangi medvét dobhattam fejbe, itt már minden bánya rég bezárt.)

Szóval bedobtam a követ és számoltam, számoltam, számoltam, aztán abbahagytam.

A bányamakettnél megtanultam, hogy itt egyes bányák közel nyolcszáz méter mélyen vannak.

Nekem inkább az volt az érzésem, hogy Kínába dobálom a köveket, de nem, semmit se dobtak vissza.

A birkák érdeklődve nézték, mit csinálok.

Annyit tettünk még, hogy felmentünk egy közeli hegytetőre, hátha látni onnan valamit - de csak a következő hegytetőn álló embert láttuk, aki vagy egy bánya szelleme volt vagy a pásztor.

Bányamakett - Euréka

Euréka legnagyobb meglepetése a kalaptartó után ért.

A meglepetés nem az iratszekrény volt, nem is a sheriff elfekvő, közel nyolcvan éves jegyzetei.

Számomra a legnagyobb újdonság egy fura, üvegasztalszerű valami volt.

A makett Eurékának, környékének és az alattunk elterülő mélységnek a háromdimenziós makettje volt.

Csak Euréka alatt tizenhét bánya van rengeteg lejárattal, aknával, szellőzővel, bejárattal. Helyesebben lejárattal: a legmélyebb bányák nyolcszáz méter mélyen vannak. Némelyik aknáját ma is lehet látni.

A káoszban valahogy rendet kellett tartani.

A felső üveglapokra berajzolták a szintvonalakat és ezzel elkészítették a város háromdimenziós föld feletti makettjét.

A föld alatti részekhez barajzolták az alagutakat a megfelelő mélységbe - a megfelelő üveglapokra.

Egyes helyeken a járatokat drótokkal jelölték, itt csak rajzoltak. 

Ha valami új adatot kellett a modellre vinni, kiszedték a megfelelő üveglapokat és berajzolták a részleteket.

Nagyon tetszett a makett és tudtam, még egy csomó egyéb izgalmas dolgot lehet itt Eurékában találni.

Euréka - A mozi székei

Megint Eurékában voltunk.

Jó ide időnként visszajönni, köveket keresni, sétálni a főutcán, történeteket hallgatni. 

A múzeumban ott voltak a mozi utolsó székei.

Kiváncsian felhajtottam az ülőkét. Simán járt, mintha tegnap olajozták volna.

Az alján ott voltak a híres kalaptartók, amikről annyit hallottam, olvastam.

Az úriemberek ide csúsztatták be cowboy-kalapjukat és az úrinők itt tartották elegáns fejéküket a film alatt. Ha ugyan levették a fejükről. 

Jó volt ezt végre a valóságban is látni.

Megéri Eurékába jönni.

Euréka pályaudvar

Eurékát egykor napi négy vonatpár kötötte össze a fővonallal. Ahol a két vonal találkozott, egykor pályaudvar állt. Kocsmával, vendéglővel, szállodával, kiszolgálóépületekkel, istállóval, lakóépületekkel, szerelőműhellyel és jegypénztárral.



A személyvonatok mellett napi több tehervonat is eldöcögött Euréka pályaudvarra. A kocsikat ott hozzákapcsolták egy másik szerelvényhez és az érc folytatta útját a transzkontinentális vasút fele.



A vasútállomás gyorsabban halt meg, mint Euréka. Felszedték a síneket, az épületeket lebontották és elvitték máshova. A vasútállomásból egy víztorony, egy elhagyott ház és egy pár alapzat maradt.



Meg az utcák és a sínek helye. Rejtélyes fémdarabok hevertek a bozótban.



Hirtelen dübörgés hallatszott. A fővonalon egy végtelenül hosszú Union Pacific tehervonat dübörgött el emlékeztetve arra az első hallásra meglepő tényre, hogy az Egyesült Államokban mozgatott áruk sokkal nagyobb részét szállítják vasúton, mint Európában.

Amíg elzakatolt a vonat, pár pillanatra visszatért az élet az egykori pályaudvarra, aztán csend lett.