Kisértetjárta temető Mercúrban

Azt, hogy Mercur temetőjében kísértetek tanyáznak, nem tudtuk. Nem vagyunk mi olyan érzékenyek, mint Utah egyik híres szellemvadásza, aki azt mondta, hogy Mercur nagyon érdekes hely, mert a méréseinek eredménye inkonklúzív, mert a műszereit zavarta a szél.



Egy másik szellemvadász azt mondta, hogy Mercurban kialudt a zseblámpája, de otthon újra világított, biztos a szellemek szívták magukba a delejt.



Én az egyik bokorban látott sörösüvegekre tippeltem volna a szellemek helyett, de hát ki vagyok én?

Volt pár változás a temetőben 2007-hez és 2009-hez képest. Amikor 2015-ben a temető bezárásának századik évfordulójára csináltak pár dolgot. Megerősítettk a kerítéseket, levágtak pár faágat és jobban láthatóvá tették a régi sírokat.



Ugyanakkor eltünt az egyetlen olvasható sírkő és a régi felirat is.

Megjelent pár plüssállat a sírokon, ami bizonyítja, hogy a természetfeletti lények mennyire toleránsak.

Silver Reef I - A múzeum

A múzeum ágytálban határozottan erős volt. Meglepőnek tartottuk, hogy egy évtizedeken át elhagyott városban a fennmaradt tárgyak jelentős része ágytál legyen. Voltak csizmahúzók is garmadával, de ezt egy olyan közösségben, ahol az emberek csizmában haltak meg, nem tartottuk meglepőnek. A bányászszerszámok jelenléte is elfogadható volt egy bányászvárosban. Meg a revolvereké is, amiket nagy számban találtak meg a romok között.



Az se volt igazán újdonság, hogy a bank trezorja és a levelesládák megmaradtak.



De az ágytálak új megvilágításba helyezték a bányászlétet. Tehát voltak bányászszerszerszámok, csizmahúzók, revolverek és ágytálak. Lehet, Silver Reef annyira veszélyes hely volt, hogy az emberek gyakran beszartak ijedtükben.



A múzeum jó volt. Valamikor ebben az épületben állt a helyi Wells Fargo bank a város közepén. A város azóta eltünt. Ahogy körbejártuk, úgy látszott, hogy az önkéntesek által üzemeltetett és adományokból fenntartott múzeum a semmi közepén áll a kopár dombháton.



De tévedtünk.

Graftoni séta

Graftont az egyik legszebb elhagyott szellemvárosnak nevezik. A kijelentésben bujkál egy kis valóságtartalom: Grafton elhagyott és szellem. Városnak viszont nem nevezném.



A temetőben áll pár sírkő, a városban pedig öt épület, de ők is elszórva. Első ránézésre Graftont kerítés védi a marhák támadásától. Rengeteg itt a marha. Meg a tehén. Hogy a tehenek és a marhák ne vakarózzák szét a régi épületeket, mindent akkurátusan körbeszögesdrótoztak. Apró kapun lehet bejutni a város főterére, ahol az épületek háromötöde áll (három épület).




Egy elhagyott városokkal foglalkozó fórumon olvastam később, hogy sok látogatónak eszébe se jut, hogy a kapuk mind nyitva vannak. Fotóznak egyet messziről és elmennek. Pedig a kapuk nyitva állnak. A városkát apránként helyreállító önkéntesek nem akarják kizárni a temetőből esetleg hazajáró lelkeket.



Valamikor itt zajlott az élet, a templomban gyónták meg bűneiket a szalon vendégei, ide érkeztek az idegenek, ha jöttek egyáltalán idegenek Graftonba. Graftont a folyó rossz oldalára vetette a balsors vagy egy szórakozott telepes. Az első települést elmosta az agyagos Virgin-folyó. A másodikat többször kiürítették a Black Hawk háború alatt (az indiánok akkoriban magányosan kóborló fehéreket skalpoltak). Végül egy áradás ismét elvitte a várost. A helybelieknek elegük lett, a templom bezárt, a népek elköltöztek.



Grafton körül tehenek kóborolnak és rejtélyes mezőgazdasági gépek rozsdállnak vissza a talajba. Egyébként nyugalom van és béke.

Grafton temetője

- NE HAJTS GYORSAN, A HIPPIK NEM SZERETIK A PORT! - olvastam egy lécre kiírt figyelmeztetést, de ennél már nem tudtam lassabban menni. Nem volt rossz az út, csak néhol keskenyebb volt, mint a rockvilli vashíd és jóval kanyargósabb.

Helyesbítek: épp nem volt rossz az út. Esőben semmivel se mentem volna arra, aminek kereke vagy lába van. Az út agyagból volt és a megkövült dágványok alapján vendégmarasztalónak tünt.



Zöld völgyben, zord sziklák alatt, tanyák mögött haladt az út, pont a termékeny terület szélén. Ha a terepjáróabroncsok nyomaitól eltekintünk, nem sok minden változott itt az elmúlt száz évben.

Aztán hirtelen visszatértünk a huszonegyedik századba: az út legszűkebb pontján vadrács és három ultramodern webkamera rögzítette az érkezők adatait. A Graftont apránként helyreállító önkénteseknek nincs pénzük őrségre, idegenvezetőkre, így az elhagyott városkát a bevezető úton elhelyezett kamerák őrzik.

Pár száz méter után az eddigieknél is kisebb tábla jelölte Grafton temetőjét.



Grafton temetője olyan volt, mint amilyennek egy kísértetváros kísértettemetőjének lennie kell a vadnyugaton. Csend volt, csak a tücskök üvöltöztek egymással az egyenletesen zúgó szélben. Zsályaillatot hozott a levegő. Százéves fakeresztek dacoltak az idővel, máladozó kőlapok emlékeztek egyre homályosabban rég elfeledett emberekre.



A városkának nem volt sírköve, pedig rá lehetett volna írni:

Grafton, élt 59 évet.

Euréka pályaudvar

Eurékát egykor napi négy vonatpár kötötte össze a fővonallal. Ahol a két vonal találkozott, egykor pályaudvar állt. Kocsmával, vendéglővel, szállodával, kiszolgálóépületekkel, istállóval, lakóépületekkel, szerelőműhellyel és jegypénztárral.



A személyvonatok mellett napi több tehervonat is eldöcögött Euréka pályaudvarra. A kocsikat ott hozzákapcsolták egy másik szerelvényhez és az érc folytatta útját a transzkontinentális vasút fele.



A vasútállomás gyorsabban halt meg, mint Euréka. Felszedték a síneket, az épületeket lebontották és elvitték máshova. A vasútállomásból egy víztorony, egy elhagyott ház és egy pár alapzat maradt.



Meg az utcák és a sínek helye. Rejtélyes fémdarabok hevertek a bozótban.



Hirtelen dübörgés hallatszott. A fővonalon egy végtelenül hosszú Union Pacific tehervonat dübörgött el emlékeztetve arra az első hallásra meglepő tényre, hogy az Egyesült Államokban mozgatott áruk sokkal nagyobb részét szállítják vasúton, mint Európában.

Amíg elzakatolt a vonat, pár pillanatra visszatért az élet az egykori pályaudvarra, aztán csend lett.

Euréka VI - A temető

Könnyű megtalálni Euréka temetőjét. El kell haladni a nagyobbik bányamaradvány mellett. Az alkotmányt érdemes megnézni. Látványos.



Aztán tovább kell haladni az elhagyott bányák között mindaddig, amíg akorábbinál sokkal több bányát nem látunk.



Itt ki kell választani a legporosabb utat és elmenni még pár elhagyott bánya mellett. Az összedőlt ház után már csak egy kicsit kell menni.



Aztán ott is van.



Nagy. Nagyon nagy. Euréka temetője egy nagyvárosi sírkert lehetett mindaddig, amíg a város virágzott. Aztán a virágok elhervadtak és a fű felfalta a sírokat.



Csend volt.



Volt, aki Írországból, más Lengyelországból érkezett. Vagy Skóciából. Egy cumberlandi sírkövön a Gilruse feliratot olvastuk. Később rákerestem, de nem volt ilyen nevű falu. Kicsit csavargattam a betűket és azt hiszem, Singleton Ferguson Gilcrux-ból érkezett, csak a sírköves nagyot hallhatott és átértelmezte a fonetikusan hallott fura helynevet.



A tehetősebbek sírján kőobeliszkek emelkedtek és kovácsoltvas kerítések védtők az ellaposodott hantokat. Gyönyörű fémmunkák voltak köztük. A Stewart Iron Works védjegye büszkén hirdette a minőségi munkát. (Stewarték köszönik, ma is jól vannak, a cég virágzik és kovácsoltvas korlátokat készít.)



Az eurékaiak lehetőségeikhez képest karbantartotják a temetőt - csakúgy, mint a múzeumot -, kaszálják a füvet és az újabb sírokon gondozzák a művirágokat. Látni azonban, hogy a temetőben többen laknak, mint a városban.

Euréka V - A galéria

Két ember ment az utcán. Ez már önmagában vicces. Eurékában nem szoktak emberek az utcán járni. A helybeliek, ha járkálhatnékjuk van, inkább autóval elmennek valamelyik közeli városba (Salt Lake City).

Ez a két ember azonban járkált és éles szemmel azonnal felismerte bennünk a turistát.

Nyílt egy galéria! Úgy néz ki, mintha be lenne zárva, de menjenek csak be, nyitva van! - csaptak reklámot a helyi iparnak.



A galéria valóban úgy nézett ki, mintha zárva lett volna. Megpróbáltam az ajtót és reméltem, a sheriff nem lő felszólítás nélkül. Már láttam lelki szemeimmel az újságok főcímét:

Betőrőnek vélte a vevőt - Euréka képzőművészeti galériájának tulajdonosa annyira elszokott a látogatóktól, hogy betörőnek nézte a vevőt. A galéria anyagi helyzetéről nincs hír.

Az ajtó nyitva volt. Mi pedig beléptünk a kincseskamrába. Vagy inkább a giccseskamrába. Itt minden volt bányagépből készített indián bölcsőtől kezdve a karácsonyi idillt ábrázoló tájképig. Csend volt. Nagy csend.



Egyenként megnéztük a tárgyakat és megcsodáltuk a hihetetlenül világos boltot. Ha az üzlet egyik fala csak ablak, nem meglepő, ha világos. Kicsit még tébláboltunk, Yoda megszagolgatta a szőrősebb és tollasabb műtárgyakat (ismeretlen rendeltetésű bányagép tollakkal és fatörzs szőrrel).



Menjünk, nézzük meg a temetőt, ott biztos több az élet, mint itt - vetettem fel.

Mentünk.

Eureka IV - Kincsesbánya a felszínen

Irógép, pénztárgép, számológép. Pénztárgép, írógép, pénztárgép, számológép.



Cipészműhely. Szőrmebolt. Euréka múzeuma eklektikus volt.

Mindent, ami régi volt, behorták a múzeumba. Aztán megtelt a labirintusszerű ház és a holmik többi része kinn maradt.



A múzeumban tematikus szobákat rendeztek be. Egy szoba a környék geológiájáról szólt. Egy másikban a helyi szatócsbolt készleteit állították ki.

A múzeum jó volt - a magyarázat pedig még jobb.



Euréka múzeumát önkéntesek üzemeltetik és adományokból tartják fenn. Állami, szövetségi pénzt nem kapnak. Kaphatnának, ha lenne rendszeres nyitvatartásuk, de olyan nincs. Honnan tudják, mikor fognak ráérni és kinyitni a múzeumot?



Nekünk szerencsénk volt. Az egyik önkéntes épp a múzeumban volt és meglátott minket ahogy a kihalt utcákon bóklászunk a géptetemek között. 



Megmutatott mindent és tárlatvezetés közben elmesélte az életét, ami talán érdekesebb volt a múzeumnál is. Euréka többi része egy nem-hivatalos szabadtéri múzeum.



Az udvarokban a tájkertészetet elhagyott bányaberendezésekkel pótolják: sokkal olcsóbb, mint a fű és nem kell se kapálni, se locsolni.

Az utcán ottfelejtett kályhák parkolnak.



A lelkes - vagy unatkozó - helybeliek még a pottyantós budikat is behordták az elhagyott bányákból.

Az évtizedek óta tönkrement szervízben pedig még ma is ott áll a tulajdonos utolsó autója.