Humor Harold

Hi!
Originally uploaded by ribizlifozelek

Megjegyzés: az alábbi bejegyzés nem Harold Lloyd-ról, az amerikai némafilm-komikusról, hanem a szomszédunkról szól.

Humor Harold vidám ember, szívből kibuggyanó kacagása elárasztja a szomszéd utcákat és bekúszik az emberek fülébe. Humor Harold mindig jókedvű. Ha jókedve apadna, hörpöl egyet vidámító folyadékkal teli kulacsából és ettől nevethetnékje támad. Ahogy apad a kulacsa, úgy árad a jókedve kifele.

Humor Harold egy típus. Szerintem mindenki, aki járt iskolába, találkozott vele: az osztály bohóca, aki imádja hallani a saját hangját. Nagy nőcsábász - legalábbis úgy tesz. Idővel megkomolyodik és néha elnök is lesz belőle. Némelyik ilyen ember azonban megreked 16 és 18 között. Nem változik és 26-28 évesen is olyan, mint kamaszkorában volt. Humor Harold ilyen.

Jó orgánuma van - és ezt tudja is magáról. Sajnos. Áll a ház előtt és szereti hallani, ahogy nevet. Azt is szereti, ha más is hallja, hogy nevet. Humor Harold úgy gondolja, nagyon jó humora van. A házban lakók nagy része szerint téved, de erről nem vesz tudomást, csak mondja a nagymonológját nagyjából hat hónapja. A múltkor jöttünk haza Yodával és már a parkolóból hallottuk a monológgal változó nevetést. Harold nagyon vidám történetet mesélt, elképesztő lendülettel és nagyot nevetett a poénján - egyedül, mert épp nem volt társasága, de ez szemlátomást nem zavarta.

Ha a monológ közben kiszárad a szája, vidámító folyadékkal teli kulacsából csepegtet szívébe újabb vidámságot, aztán nevet tovább. A nevetés és az idétlen viccek mellett Harold fő humorforrása a szívből, azaz gyomorból feltörő böfögés, ami a tizenévesek osztatlan elismerését váltja ki. A gyomorba kondenzált levegő orgiasztikus kitörése Harold szerint ideális módszer az ellenkező nem meghódítására. Ha pedig a felhang nem segít, végső eszköznek ott az alhang.

Humor Harold néhe a folyamatos rátöltés ellenére is elkeseredik, ilyenkor leroskad és szomorú monológban, könnyekben tör ki az élet igazságtalanságáról és nehézségeiről, sanyarú sorsáról, meg az egyedüllétről. Ilyenkor néha veszekszik is aktuális nőjével, vagy pasijával.

Valamelyik rosszindulatú szomszéd egy hűvös téli estén bebizonyította, mennyire nem érti a tréfát és Haroldot. Elképesztő, hogy milyen intoleráns emberek vannak, Harold csak azt üvöltötte a barátnőjének, hogy XXXXXX, te XXXXXXX, XXXXXX XXXXX, XXXXX! Igaz, ezt nagyjából húsz perce tette és reggel fél háromkor, de a türelmetlen szomszéd ennek ellenére elképesztően bunkón reagált.

Kihívta a zsarukat.

Feküdt Harold terpeszben a járdán és egy hispán rendőrnő bilincset szerelt rá - ő se értette a tréfát, pedig szegény Harold óriási mennyiségű vidámító folyadékkal készült.

Harold megkeseredett az incidens hatására. Éjfélkor elzárja a jókedv csapját, visszavonul lakásába és ott szomorkodik magában.

Lebuktunk

Can I have some lamb?
Originally uploaded by ribizlifozelek

Néha beszélek Yodához. Főleg, ha ketten vagyunk. Autózunk valahova vagy a hegyekben csavargunk, olyankor bizony szoktam a Mesterhez beszélni.

Elmondom, merre megyünk, mit fogunk csinálni.

Nagyon ritkán a hosszabb kirándulások után elmegyünk egy gyorsbüfébe, hogy azonnal, töményen pótoljuk a kalóriaveszteséget.

Ilyenkor legtöbbször az Arby's nevű helyre megyünk. Főleg azért, mert ők a burgereket, szendvicseket a legritkább esetben szennyezik zöldséggel, gyümölccsel, salátalevéllel. Becsületesen csak hús (?), sajt (?) és kenyér (?) van bennük. Vagy valami, amit ők így neveznek.

Ezt is el szoktam mondani Yodának:

- Menjünk az Arby's-ba! - és megyünk.

Tegnap lebuktunk.

- Ne vegyünk vacsorát az Arby's-ból? - kérdezte tőlem ribizlifőzelék másik fele.

Yoda fülei felugrottak és csóválni kezdte a farkát.
Felismerte a nevet és helyeselt.

Lebuktunk.
Vezeklésül kelbimbót ettem.
Yoda meg parizert.

Feketekagyló

Mussels in wine
Originally uploaded by ribizlifozelek

A belgáknak általában szerencséjük volt uralkodóikkal. Egy csomószor nehéz helyzetben jól döntöttek. A merész királyi döntések miatt megmaradt Belgium államisága és a világ hozzájutott a sültkrumplihoz.

Voltak mai szemmel kevésbé pozitív utalkodóik is. Mai szemmel. A 21. században a gyarmatosítás elítélendő. A 19. században normális volt. A mai nézetek szerint II. Leopold az egyik legkegyetlenebb európai gyarmatosító rendszert hozta létre Belga Kongóban. A 19. században azt mondták, hogy a király európa leggazdagabb nemzetévé tette a belgákat.



A belgákat eleinte nem érdekelte a gyarmatosítás:

- Meleg van - mondták.

II. Leopold ezért magán-gyarmatosított. Belga Kongó királyi magánbirtok lett. A gyarmatból dőlt a pénz, a király a bevételekből megszórta Belgiumot mindenféle elegáns élülettel. A pénzből jutott az öregedő király fő szenvedélyére, alig serdülő lánykákra is. Jellemző, hogy akkor a lánykák még Londonból érkeztek és a Madame havi 500 fontot kapott, hogy folyamatos legyen az utánpótlás.



A gyarmatosításhoz további tőkére volt szükség. A király egy kiállítótermet épített a főváros melletti Tervurenben. (Az épület ma a világ egyik legjobb Afrika múzeuma.) A kastélyban bemutattak mindent, ami Belga Kongó. Szokásokat, népművészetet, nyersanyagokat, állatokat és növényeket.

Egy kisebb kongói falut át is telepítettek a kastély parkjába. Az afrikaiaknak népviseletben (fűszoknya) kellett fel alá evezniük a tavacskákon. Nádkunyhókban laktak és egy kis Afrikát varázsoltak a lombhullató erdőbe.

A varázslat tökéletlenül sikerült: meleget nem tudtak csinálni és a fűszoknyások egy része megfagyott az első télen.



A belgákat akkor ez még nem zavarta - békésen ették tovább a kagylót sültkrumplival:

- fél kiló kagyló
- két deci fehérbor
- petrezselyem
- só
- bors
- vaj, 3 kanál
- fokhagyma

Az apróra vágott fokhagymát belekeverjük a fehérborba. A kagylót a borban megfőzzük. 3-4 percig hagyjuk a bort forrni, majd kihalásszuk a kagylót. (Amelyik nem nyílt ki, kidobjuk, amelyik kinyilt, azt majd megesszük.)



A borba belekeverjük a petrezselymet, a vajat és a borst. Felforraljuk. Amikor megint forr, visszatesszük a kagylót. Addig hagyjuk benne, amíg ismét fel nem forr. Ekkor belga módra, sültkrumplival megesszük.

A Kindle tokja

Kindle Cover
Originally uploaded by ribizlifozelek

A pár hete érkezett csomag egy új Kindle-tokot rejtett.

Az eddigi Kindle-tok nekem nem tetszett. Nem a tapintásával, az anyagával volt bajom. Az tökéletes volt. Viszont szerintem nem védte megfelelően a ketyerét. (Erről ribizlifozelekek másik Kindléje mesélhetne...) A régi tok védi a készülék elejét, hátát, de a sarkait nem. A Kindle meg - az eddigi tapasztalatok alapján -, a macskákkal ellentétben, mindig a sarkára esik.



Jó idő van, reggelente Yodával egyre gyakrabban vesszük az utat a hegyek fele. Ki lehet feküdni a sziklára, napozni, csontot rágcsálni és olvasni. A Kindlének pedig jobb borítóra van szüksége.

Az új tokot egyből a szívembe zártam. A Kindle ugyanúgy fog magyarul olvasni, mint eddig, a kemény, zárható borító viszont sokkal jobban védi a sarkokat, mint az eddigi.




A villamoson is nyugodtabban lehet olvasni, az utcán lóbálni a ketyerét. Hóesésben, esőben nehezebben lesz vizes. Egy hátránya van, kicsit nehezebb teljesen hátrahajtani a borítót.

Ettől eltekintve tökéletes.
Már meg is jött a második borító. A Kindle 3-asra.

A kindlék most teljesen egyformák. Csak a bennük levő könyvek mások.

Amerikai mértékegységek - a láb

Four feet
Originally uploaded by ribizlifozelek

- Milyen magas?
- Egy méter nyolcvan.
- Mennyi? Az hány láb?

Nagyjából annyi fogalmam volt arról, hogy hány láb magas vagyok, mint ahogy a minnesotai köztisztviselőnek arról, hány méter magas vagyok.

Már kezdtem volna számolni, mire a köz alkalmazottja végigmért és azt mondta:
- Legyen 5 láb, 9 hüvelyk.

Annyi lett.

Láb nevű mértékegység szinte mindenütt létezett a földön. Magyarországon is lábat használtak a metrikus rendszer bevezetéséig. Ezek a lábak nem voltak egyformák: a legelterjedtebb a bécsi láb (31.6 centi) és a porosz láb (31.3 centi) volt. 1876-ban aztán kimondták, mindenki számoljon bécsi lábban. Aki nem bécsi lábban számol, az büntetést fizet.

A láb hossza közelítőleg mindenütt egyforma: 29-36 centi. Eleinte egy lábnak (logikusan) egy láb hosszát tekintették. Mivel mindenki más lábon él, idővel szükség volt egy megegyezésre, mekkora is egy láb. A legtöbb szabad város a középkorban azt mondta, egy láb az "ennyi". Az "ennyit", a láb hosszát jelképező rudat aztán nyilvános helyen kifüggesztették és időnként mellé akasztották azt a kereskedőt is, aki hamis mértéket használt.



Az egységesítés másik útját az angolok találták ki. Ők a hüvelyket, a láb 12-ed részét vették alapul. Észrevették, hogy a különböző hüvelykujjak szélességének átlaga meglepően hasonló. Ez az "átlaghüvelyk" lett a hivatalos hüvelyk. Ebből 12 pedig egy lábat tett ki. Függetlenül az egyén lábhosszától.

Az angolszászok ma is ragaszkodnak a lábukhoz. Természetesen eredetileg kicsit más volt az amerikai és a brit láb, de 1959-ben a lábat használó országok megegyeztek a nemzetközi láb hosszában: 30,48 centiméter az egy láb. A gond az volt, hogy az Egyesült Államokat és Indiát más lábban mérték fel. Mivel nem akartak minden régi földmérő adatot kidobni, ezért bevezették a földmérő lábat, ami pár milliméterrel eltér a rendes lábtól.

A lényeg: egy láb az durván harminc centi. Vagy, más szemszögből, egy méter az három láb.

Bankos történet

Hungarian National Bank
Originally uploaded by ribizlifozelek

Megvettük a repjegyet haza nyárra.

A dolog nem volt egyszerű. Nem arra gondolok, hogy a jegyet telefonon vettük meg és nem interneten: az alkalmazottnak megmondtuk, mit akarunk és ő megtalálta a legolcsóbb napokat. A fickó profi volt és nagyon rendes. Az egyéni probléma, hogy a mostani repjegyárakkal a 26 perces telefonbeszélgetés a világ legdrágább hívásai közé tartozik. A fizetés volt kicsit problémás.

Mielőtt elköltöttünk volna egy kisebb vagyont, feltelefonáltam a bankomat Budapesten. Ellenőriztem a vásárlási keretet és szóltam, lesz két nagyobb terhelés. Ezt a számlát csak erre használjuk. Tavaly rákerült a pénz és azóta a számla aludt.

Korábban beléptem a bank oldalára, hogy megnézzem, van-e elég pénz a számlán. A bank megreformálta az oldalát. Eddig a jobb oldalra kellett beírni az azonosítókat, most a balra. Volt más változás is, de azok hidegen hagytak. Ez idegesített. Háklis és paranoiás vagyok, de egyből arra gondoltam, valami rosszindulatú támadás, phising áldozata vagyok.

Pénz volt. Telefonoztam.
Elmondtam, miről van szó. Mire a bankos hölgy:
- De hát ez a kártya le van tiltva.

Meglepődtem.

- Hogyhogy le van tiltva?

- Volt róla tavaly májusban egy gyanús vásárlás. Salt Lake City Budapest repjegyet vettek a számlájáról.

Eddig négy egymást követő évben vettünk erről a számláról Salt Lake City - Budapest repjegyet. A bank által gyanúsnak tartott vásárlás után leglább háromszor jártam benn a bankban. Akkor már a kártya le volt tiltva. Minden egyes alkalommal megpiszkáltam a számlát, tettem be pénzt, lekötöttem pénzt, stb. Egy alkalommal sem szóltak, valami nem kóser. De legalább most...

Szerencsére mindent el lehetett telefonon intézni. Feloldották a tiltást. Ellenőriztük a vásárlási limitet. Szóval, minden rendben volt. Igaz, a repjegyet nem lehetett megvenni, de az elmélet működött.



Nemcsak a magyar bankok csinálnak fura dolgokat, amikor a kliensek pénzére vigyáznak.
Amikor Minnesotából ideköltöztünk, az egyikünk kártyahasználatát a bank szokatlannak tekintette és bizonyos tranzakciókat nem engedélyezett. Mások viszont átmentek.

Nem sikerült harminc dollárért tankolni. Viszont a boltban kétszáz dollárért vettünk mindenféle ennivalót. (A kártyacsalóknak is szüksége van ételre, na.) Nem sikerült a reptéren kifizeti a két dolláros parkolást. Az IKEÁ-ban is gond volt a tíz dolláros ebéddel. Miután a tíz dolláros ebéd a bank szemében lopásgyanús volt, a szoftver csont nélkül átengedte a négyszáznyolcvan dolláros bútorvásárlást.

Az ellopott zacskó

Wasatch
Originally uploaded by ribizlifozelek

Felszaladtunk Yodával a hegyre. Csak egy rövid, kétórás sétát terveztünk. Meg szerettem volna nézni a tavaszi virágokat és az épülő természettudományi múzeumot.

Yoda lelkesen jött velem.



Az idő szép volt. A virágok nyíltak. A méhecskék zümmögtek. A tavasz betette lábát. A hegyek pedig havasak voltak. Egy ismerősünk mesélte, hogy tanyájukon az évi utolsó fagy júniusban van. Az első meg júliusban.

Közben a völgyben tombol a hőség.

Már most meleg volt, bár a szél néha igencsak hideget fújt a képünkbe. A Nagy-Sós-tó felett esett az eső.



Az erdő szélén gondosan szedtem egy zacskót a "zacskófáról". Zsebrevágtam és így tökéletesen felszerelkezve vágtunk neki az ösvénynek.



Ahogy vártam, tíz perc múlva Yoda pottyantott egyet. Zacskóztam és letettem a csomagolt végterméket egy kőre. Másfél-két óra múlva ugyanitt terveztem visszajönni, akkor felszedem és elviszem a legközelebbi kukáig.

Mentünk mendegéltünk és Yoda ismét felgörbítette a hátát és megtisztelte pár bogyóval a természetet.



Zacskó elő, bogyó bele. Ezt már nem hagytam a kövön: ide már nem jövünk vissza.

Másfél óra séta után visszaértünk az első bogyó hűlt helyéhez. Eltünk a zacskó. Csak azért nem vakartam meg tanácstalanul a fejem, mert egyik kezemben a pórázt, a másikban az ominózus zacskót tartottam.



Tovább mentünk lefele, amikor egy bozotból előbukkant egy kiránduló. Olyan hirtelen toppant elénk, hogy Yoda a meglepetéstől majdnem összezárta fogait a bokáján. A pasin klasszikus túrázó ruha volt rajta, kalap, bot, bakancs, kockás ing. Az összképet egy jókora nejlonzsák rontotta, meg a zsákból áradó szag.

Meglóbáltam felé a saját zacskómat, hátha egy UFÓ, aki szagjelekkel kommunikál.

- Feljöttem a hegyre, összeszedni egy kis szart - bökött a gömbölyödő, nyolc-tíz kilós zsákjára.

A fickó legnagyobb megdöbbenésemre a kutyagumival teli zacskómat akarta:

- Elveszem!

Odaadtam. A pasi vigyorogva beletette zsákjába és eltünt a bokrok között.

Utóbb megtudtam, több önkéntes járja a hegyet és összeszedik az ottfelejtett szemetet, kutyaszart, zacskókat. Tetszenek ezek az önkéntesek. Nem szaroznak. Azaz igen, szaroznak és ez pont így jó.