Erőd a sivatagban

Lassan tizenvalahány éve sose álltunk meg Bluff-ban. Soha. Egyszer se. Pedig nagyon jókat olvastam a városról. Hogy hippitanya, legalábbis a mormonok szerint. Azaz középosztálybeli kaliforniai nonkonformisták, akik szép helyen akarnak élni és nyugodtan, távol a világ zajától.

Valahogz Bluff sose győzött meg minket arról, hogy meg akarnánk ott állni.

Bluff annyira kicsi, hogy mire észrevettük, hogy ott vagyunk és felemeltem volna a lábam a gázpedálról, már ki is értünk belőle.



Most meg akartunk állni. Fontos telefonálnivalóim voltak és nagyjából egy lefedettség nélküli hét után reméltem, Bluffban a hippik nem lehetnek meg térerő nélkül.



Bluffot mormon telepesek alapították és ugyanolyan álmos és idegenekkel szemben óvatosan gyanakvó falu volt, mint Monticello és Blanding. Ahol a sheriff megbüntette az idegeneket, ahol hétvégente a család skeleton picnik-re járt a templom után (piknik után kiástak pár indián sírt). Aztán jöttek a hippik és háromszáz lelket számláló Bluffban több a szállás, a kocsma, a vendéglő, mint a húszszor akkora Blandingban.



Emlékzetem a Bluff Fort táblára. Ott álltunk meg egy fa árnyékában a püspök egykori háza mellett (eladó, ha valaki most akarna Bluff-ba költözni). Nagyjából ötven km-en belül az egyetlen hely, ahol sört lehet venni. Ha rossz irányba indul el a sörös, akkor sokkal több.

Az erőd minden várakozásunkat felülmúlta.



Profin megszervezett szabadtéri múzeum volt régi házakkal, eredeti, ide átszállított házakkal, árnyas padokkal. Mindenféle korhű játékot lehetett játszani, példáu kétkerekű kordét tologatni, aranyat mosni, beöltözni telepesnek stb.



Az ajándékboltban mindent lehetett venni helytörténeti szakkönyvtől kezdve indián ékszereken át házisütiig. Még WiFi is volt! Csak nem volt elég gyors a telefonáláshoz. Szerintem egy betárcsázós modemhez kapcsolódhatott.



- Mit szeretnétek megnézni? - akart megsimogatni egy barátságos 19. századi mormon püspöknek öltözött férfi Yoda fejét. Időben visszahúztam a mestert, mielött könyökig bekapta volna az ember karját.



Elmondtam, mi szerepel az utitervben. A püspök térképet vett elő, adott házitérképet, prosit és hosszan magyarázta, hogy lehet megtalálni azokat a dolgokat, amiket az talál csak meg, aki már tízszer volt.



Amikor már mindent tudtunk, kedvesen elköszöntünk, vettünk ajándékokat, csokoládét és elindultunk megnézni Bluff ősi anasazi romjait.

Mormon milliomos feleséget keres

Írtam már a gazdag mormonról, aki plakátkampánnyal keres magának feleséget.

2500 (kétezerötszáz) leányzó jelentkezett a megtisztelő felkérésre. A lányokat válogatták, válogatták és végül húsz szerencsés nyertest limuzin vitte egy luxusvendéglőbe egy eldugott helyre, ahol megkezdődött a randi.

Minden érkező lányt taps fogadott és vörös szőnyeg, ezen kellett bevonulni a vendéglőbe, ahol mindenki kapott egy kis ajándékot (egy nyakéket). Ekkor elkezdtek mesélni a Milliomosról, aki egy fehér vászon mögött állt hátulról megvilágítva.

Kiderült, hogy szereti a diétás kólát, a baseballt és... és ekkor lehullott a vászon és ott állt Ő, a Milliomos (nem, róla nincs kép, a jelöltekről van).

A milliomos később megjegyezte, hogy meglepődötta nők minőségén (quality), én meg azon, hogy ezt így kimondta. Jó, én is meglepődtem a milliomos minőségén.

Szóval, a Milliomos előjött a paraván mögül és ekkor bemutatta a romantika non-plus ultráját, olyat, aminek láttán a Casablancán és a Love Story-n edződött nézősereg is könnyárban tör ki.

Elkezdett egy Power Point prezentaciót arról, hogy mit vár a házasságtól.

És a csajok nem borították rá az asztalt és nem akasztották fel a .... bankszámlájánál fogva az ajándékba kapott nyakláncukkal, hanem áhítattal hallgatták.

(Jó, hallottam olyan emberről, aki a feleségének egy power point prezentációval igyekezett igazolni, hogy a háztartásnak égetően szüksége van egy számszeríjra, de ő nem járt sikerrel.)

Forgószél milliomos ezek után minden hölggyel beszélgetett öt-hat percet, majd elköszönt tőlük és stábjával kiértékelt a jelölteket. A kiválasztottakkal majd személyesen, hosszabb időre találkozik és a szerencsés(eket?) elveszi feleségül.

Mesa Verde

- Havasak lehetnek az utak felfele - mondta a ranger Mesa Verde bejáratánál.



Nem érdekelt.



Számomra sokáig Mesa Verde volt A nemzeti park olyan romokkal, amiket általános iskolai könyvemben láttam. Ezért is jöttünk ide, amikor elkezdett lenn szakadni.



Ahogy felkaptattunk a fennsíkra, valóban havazott. Az autó hőmérője szépen lement 2-3 fokra, mi meg lelassítottunk a latyakban.



Aztán felértünk és kisütött a nap. Amikor elindultunk túrázni, már meleg volt. Nagyon meleg. Majd hideg. Majd meleg.



Úgyhogy maradtunk az autós romnézésnél. Ezt Mesa Verdében nagyon lehet csinálni, a mesa-k tetején utak tekeregnek és innen lehet lenézni vagy benézni a legtöbb romhoz.

Szépek. Lenyűgözőek.

De azért jobb, amikor közel lehet menni úgy, hogy senki sincs ott.

Castle Rock Pueblo

Akinek elmondtam, hogy mit tervezek és nagyjából ismerte a helyet, mind elismerően bólogatott, hogy okos.



A Sand Canyon Trail az Castle Rock és Sand Canyon Pueblo között húzódik. Úgy 8 km hosszú út a Sand Canyonban. Egy baj van vele, ha elérünk a végére, vissza kell menni. Akkor az már 16 km. Megcsinálható, de a Mester valószínűleg utálná a végén. Ráadásul a Sand Canyon Pueblo felöli végén van egy brutális mászás (lóval és kerékpárral nem ajánlott).



Mi elmentünk az út felső végére, megnéztük a romokat és elmentünk a meredek szélére és lenéztünk. Aztán másnap elmentünk az alvégre Castle Rock Pueblóhoz és elindultunk. Azt terveztük, hogy besétálunk a legérdekesebb hat kilométerre.



A terv jó volt.



Jó alaposan megnéztük az engem a diósgyőri várra emlékeztető Castle Rock-ot. A mögötte levő romokat, majd elindultunk befele. Mentünk, mendegéltünk. Ha láttunk egy mellékösvényt, oda is bementünk. Kár, hogy sose tudtuk, hogy a mellékút egy szép szilához, egy romhoz vagy egy kilátóhoz vezet. Vagy sehova (azaz nem jöttünk rá, hova.)



Lelkesen mentünk, mendegéltünk és már-már eljutottunk valahova, amikor leszállt a köd és esni kezdett. Szakadt az eső.



Yoda rám nézett:
- Én cukorból vagyok - ezzel megfordult és valami hihetetlen sebességgel vágtatni kezdett az autóhoz. Befele úgy 4 kilométert mentünk egy óra alatt. Fél óra alatt kiértünk.



- Akkor menjünk Mesa Verdébe - mondtam - ott autóval tudunk menni mindenhova.

Fura járgányok

Egyre többet látni ebből a fura járgányból. Lehet, stabilabb attól, hogy két kerék van elől, egy hátul. Vagy menőbb.

Ehhez kepest a teherautó plajára keresztbe feldobott kvad már népviselet volt.

Yucca ház yucca nélkül

A B-utcára kellett rákanyarodni. Trükkösek ezek a koloradói elnevezések, mert ugye például jön az A utca, aztán az A1, majd A3, aztán hirtelen egy egész másik utca, majd a B utca. Vagy út, mert hát ház az sehol. Aztán az elsőn jobbra, másodikon balra, a TILOS AZ ÁTJÁRÁS táblán túl, a BELÉPNI TILOS-on áthaladva a MEGÁNTERÜLET jelzés után az út végén egy farm utvarában MEGÁLLNI TILOS táblánál kell parkolni.



A farm jelenlegi tulajdonos nem szereti a turistákat. Szerintem a turisták se szeretik őt. A tanyát viszont úgy vette, hogy a Yucca House National Monument látogatóinak volt áthaladási joga. Hogy mégse jöjjenek, leszedett egy csomó táblát, amik azt mutatták, merre vannak a romok és kitett helyettük egy csomó táblát, hogy ne jöjjenek ide.



A helyet Mesa Verde Nemzeti Park tartja karban. Hogy ez mit jelent, az rejtély, mert nincs információs tábla, nincs prospektus, csak egy plakát van kitéve a trail register vasládájára, ami egy veszélyes nyúlbetegségre hívja fel a látogatók figyelmét. A plakát 2007-es. A regiszter szerint a héten mi voltunk az első látogatók. (Ha valaki mégis idejönne, töltse le előre az ismertetőt a National Monument oldaláról - lefedettség se tökéletes -, mert a leírás alapján valami minimális esélye lesz megérteni, hogy hol van.



Igazából annyira nem is éri meg idejönni. Fantasztikus, jobb állapotú romokat lehet látni sokkal szebb és barátságosabb helyeken. Yucca House-t sose tárták fel rendesen, csak egyszár ástak itt röviden, az is száz éve történt. Vagy 145. Akkor azt hitték, ezt az aztékok építették és elnevezték Aztec Springs-nek, mert a romok között egy forrás fakad.



Woodrow Wilson elnök, hogy megvédje a romokat, National Monumentté tette a romokat. Mivel akkor már tudták, hogy a helyet nem aztékok lakták és amúgy is volt egy Aztec National Monument már, ezért átnevezték Yucca House-ra. Ez is van olyan jó név, mint bármi más. Yucca épp nem nő most itt, de mindegy.



Két nagyobb rom van itt. Az egyik egy hatszáz szobás, száz kivás városka volt, amit úgy 1200 ember lakhatott. Nekik volt egy nagy kivájuk is. A kisebb rom nyolc szobás volt egy pici kivával.



A romokat benőtte a bozót, az ösvényeket az aljnövényzet, a helyet pedig belakták a kísértetek.

- Menjünk - mondta Yoda - még a falakhoz se lehet hozzáférni, hogy megszagoljam őket.

Mentünk. Senki se lőtt utánunk.

Yoda vadászik

Meleg volt. 

Tûzött a nap. 

Elhagytuk a Red Cliffs oázisának hûs árnyékát és a meredek hegyolsdalon másztunk felfele. 

Aztán egy kanyar után ott volt. 

- Yoda, mit gondolsz? - mutattam az óriási nyomokra a sziklákban. 

A Mester megszaglálta a nyomot és felállította a diagnózist:

- Óriáscsirke.