Botrány a Harvardon

A Government 1310: Introduction to Congress tárgy híresen könnyű volt a Harvardon. Pletykák szerint a tanár, Matthew B Platt 120 A-t, az elérhető legjobb jegyet ígért meg a kurzust felvevő 279 diáknak. Aztán hozzátette, hogy a részvétel nem kötelező. Egy időben az óra még könnyebbnek számított, akkoriban esszét kellett a kurzus végén leadni. Idővel mindenki belefáradt a javításba és az esszét egy teszt váltotta fel, amit a diákoknak otthon kellett kitölteni. Könyvet használhattak hozzá, de az utasítás szerint nem dolgozhattak össze egymással. (Az ilyen “open book” vizsga nem épp szokatlan és nem is az ördögtől való, bár kétségtelen, hogy egy ZH-n hatékonyabban számon lehet kérni a tananyagot. )

2012 tavaszán a dolgozatokat egy tanársegéd javította. A tanársegédnek feltünt, hogy több kifejtendő kérdésnél hasonlóak a diákok válaszai. Elment Platt-hoz, aki átnézte a temérdek dolgozatot, majd értesítette a Harvard megfelelő tisztségviselőit.

Egy kérdésre, amire plusz pontokat lehetett kapni, sok diák - rosszul - egy meglehetősen obskurus példát idézett, nagyon hasonló módon. (Szerintem ez az érintett diákok szellemi szintjéről kiállított lesúlytó bizonyítvány: ha valaki idegen tollakkal akar ékeskedni, akkor előbb gondolkozzon, feltűnő, ha egy fél osztály ugyanazt írja - ráadásul rosszul.)


Egy jó (és normális) egyetem kényes a nevére és a plágium gyanúja vörös posztó minden jóérzésű egyetemi polgár szemében. Az adminisztrációról nem is beszélve. A gépezet beindult és a 279 résztvevőből 125 ellen vizsgálat indult. (Ez a Harvard alapképzésben résztvevő hallgatóinak 2%-a.)

Annyi vizsgálnivaló akadt, hogy a Harvard külsősöket is kénytelen volt felvenni, hogy a papírhalmon átrágják magukat. Miután ez megtörtént, összeült a fegyelmi bizottság és hosszas vajúdás (és méghosszabb olvasgatás) után 2013 januárjában az ügyben érintett diákok felét egy évre felfüggesztették. A büntetés azért is kemény, mert ez az egy év felvett két félévnek számít, azaz a vétkes diákoknak egy évvel kevesebb idejük van az egyetem elvégzésére.

A Harvardot a botrány azért is kínosan érinti, mert az ügyben érintett diákok egy része a különféle egyetemi csapatokban játszott. Voltak köztük hokisok és amerikai focisok és egyéb atléták. (Örök amerikai egyetemi bölcsesség, ami az elitegyetemekre is igaz valamennyire, hogy úgy lehet megtalálni a legkönnyebb kurzusokat, hogy ott sasolnak a kosárlabdázók a terem végében.)

Egyesek szerint a büntetés szigorú volt és igazságos. Mások szerint szigorú és igazságtalan. De olyan is akad, aki enyhének tartotta. A lényeg, hogy sehol sem szabad plagizálni, és egy tisztességes egyetemen nem is éri meg.




Források:
- A Government 1310 óra sillabusza a Boston Globe-on.
- Az ominózus dolgozat a Boston Globe oldalán.
- A botrány és következményei a Harvard Crimson oldalán.

Módszertan

A következő bejegyzés NEM Schmitt Pálról szól.

A következő bejegyzés NEM a magyar belpolitikáról szól.

A következő bejegyzés NEM az erkölcsről és annak hiányáról szól.

A következő bejegyzés NEM a plágiumról és következményeiről szól.

A köveztkező bejegyzés NEM a plágiumvadász programokról szól.

A következő bejegyzés NEM az én helyesírásomról szól.

A következő bejegyzés módszertanról szól.



A magyarországi eseményeket, Schmitt Pál plágiumbotrányát boncolgató blogokon gyakran találkoztam érdekes kommentekkel. Ezek a kommentek összeesküvéselméletet szimatoltak az események mögött: szerintük hatalmi manipulációk állnak a HVG leleplező cikke mögött. Az írók szerint egyszerűen lehetetlenség, hogy egy újságíró kikérje Schmitt (?) irományát és megtalálja a kilógó lólábat.

Szerintük ez lehetetlenség.

Nem tagadom, lehetséges, hogy valóban a titkosszolgálatok - UFÓ-k - sértődött szíriuszi emberek - pirézek - Jumurdzsák áll az események mögött.

A legegyszerűbb magyarázat azonban szerintem sokkal elfogadhatóbb: az újságíró kutatott. Keresett és talált. Azt, amit csinált, az a klasszikus filoszmunka.

Picit olyan lesz ez a bejegyzés, mint amit a Bajusz panamai doktoriját firtató kétkedőkről írtam pár hete.

I. Hogy jut az eszébe egy újságírónak nyomozni? És miért pont a doktorit? - kérdik a paranoiások.

Az elmúlt hónapokban az e-sajtó tele volt Schmitt nyelvújító leleményeivel és különféle elszólásaival (“a filozófia doktora”). Természetesnek tűnik, hogy egy, a témához kicsit is konyító újságíróban felmerül a kérdés, hogy tudja-e egyáltalán Schmitt, hogy miről van szó. “Hogy lehet ennek az embernek doktori címe?” - kérdezheti bármelyik szemfüles újságíró.
A szemfüles újságíró tehát elindul és filosz-tevékenységbe kezd: olvas.

II. Hogy lehet megtalálni az eredeti forrást, amikor annak Magyarországon csak egy példánya van és még talán a Wikipédiában sincs benne?

Itt kezdődik a szakma. A filosz munkája. Ez a munka IE (Internet Előtt) bonyolultabb és nehezebb volt, mint ma, de azért akkor sem volt reménytelen.


Első lépés: Össze kell állítani a téma bibliográfiáját saját kútfőből. Azaz seggelni kell. Régen katalóguscéduálkat pörgetve az ETO katalógusban (a konspirációs-elméletek megrögzött híveinek megjegyzem, az ETO katalógusnak SEMMI köze a focihoz). Ez a lépés újságírói nyomozás során kihagyható - érdemes azonban ismerni a témát.

Második lépés: Tovább kell seggelni. Egy ilyen munka átnézését az utololsó oldalakon kell kezdeni. Ott a bibliográfia. Meg kell nézni, mi van abban a bibliográfiában és ellenőrizni kell a tételeket. Régen ez bonyolultabb feladat volt, mint ma: poros katalóguscédulákat és referenciakönyveket kellett forgani. Az újságíró szerencséjére a kérdéses kisdoktori szerzője ezüsttálcán kínálta a megoldást: minden szokással és szabállyal ellentétben a bibliográfia nem alfabetikus sorrendben sorolja fel a felhasznált szakirodalmat. Az első tétel magyar címmel szerepel. Magyar címmel azonban ilyen nevű munka nem található a katalógusokban. Abban a pillanatban, hogy a hivatkozott mű nem létezik, megszólalnak a filosz agyában a vészcsengők. Miért hivatkozik olyasmire, ami nem létezik? (Ha a szerző utána odaírná, ha eddig eljutottál, kapsz egy láda sört, meg lehetne érteni a hibát, de itt nem volt szó láda sörről.)
Ekkor a HVG nyomozója elkövet egy apróbb hibát, de erről később.

Harmadik lépés: Meg kell nézni, mi lehet a rosszul hivatkozott mű. Ez is egyszerű, ülőképes ülepet igénylő munka. Adva van egy név (lehet rosszul leírva) és egy cím (valószínűleg szintén rosszul leírva). Az internet korában ez is egyszerű, csak variálni kell és előbb-utóbb valószínűleg meglesz a keresett mű igazi címe még akkor is, ha valamiért nincs benne az online katalógusokban.

Negyedik lépés: Ha megvan a cím, akkor meg kell keresni. Minél obskurusabb valami, természetesen annál nehezebb megtalálni. De érdemes próbálkozni. Elvégre a címet az Amazon is ismeri: Analyse du programme des Jeux olympiques d'hiver, 1924-1998 (Documents du musee) (French Edition).

El kell menni különféle könyvtárakba és ott ismét fenekelni kell. Katalógus vagy terminál előtt és keresni a könyvet. (Egy jó filosz természetesen azt is tudja, hogy milyen könyvtárakban kell a megfelelő dolgokat keresni. Egy, az olimpiai játékokról szóló munkát nem az Állatorvosi kar könyvtárban kell először megnézni. Előfordulhat, hogy ott van, de először a szakkönyvtárakban kell kezdeni.

Ötödik lépés: ha már megvan a mű, akkor ismét seggelni kell. Össze kell nézni.

Tudom, sokak számára ez hihetetlen, de szorgalmas rabszolgamunkával mindnen külső segítség nélkül el lehet jutni a megoldásig. És ez nem ördöngősség.

Szerintem egy hibát követhetett el a HVG újságírója: megelégedett az első tétel ellenőrzésével. Igaz, hogy már ez elegendő puskaporral szolgált a botrány kirobbantásához, de miként később kiderült, lett volna még mit keresni.

Ennek ellenére ez jó filoszmunka volt.

Bajusz - Plágiumvád - Idiotizmus

Olvastam az Indexen egy cikket arról, hogy egy Jólét és Szabadság Demokrata Közösség Ifjúsági Tagozata szerint Bokros Lajos doktorija plágiumgyanús.

A következőkben NEM Bokros Lajosról lesz szó.

A következőkben NEM Bokros doktorijáról írok.

A következőkben NEM fogalkozom azzal, hol tanult Bokros.

A következőkben NEM arról lesz szó, plagizált-e Bokros.

A következőkben NEM a plágiumról és annak következményeiről lesz szó.

A következőkben egy, a tudatlanságot, hozzánemértést,kifejező gondolatsorról lesz szó. (Aztán visszatérünk a sivatagba.)

Tehát, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség Ifjúsági Tagozata azt mondja:

“A párt közleménye szerint a dolgozat 56 tételből álló irodalomjegyzékében több mint 40 spanyol nyelvű forrás található, több mint 35 szerzőtől.”

Bokros fél év alatt tanult meg spanyolul.

„Ez azt jelenti, hogy Bokros Lajosnak 100 százalékos találati arányt feltételezve minimum 35-40 olyan művet kellett elolvasnia, kijegyzetelnie, megértenie, amelyet a legmagasabb színvonalú szaknyelven írtak. Ha olvasott olyan műveket is, amelyek nem illettek a szakdolgozatába, akkor ennél a számnál jóval több szakmai anyagot kellett áttekintenie. Mindössze egyetlen év alatt.”

Nekem a fenti állításokkal van bajom.

Úgy érzem, aki fenti mondatokat írta, annyit ért a tudományos kutatáshoz, mint én a focihoz.

Ha valaki célirányosan anyagot gyűjt valamihez, nem úgy csinálja, mint az őrült tudós a filmekben, hogy kiolvassa az Enciklopédia Britannicát, vagy elkezdi falni a könyveket sorban a polcon. Az a könyvmoly.

Az anyaggyűjtés módszere IE (Internet Előtt) ugyanaz volt, mint IU. Az anyag kézbevétele nélkül az ETO katalógusból, bibliográfiákból szelektálni. Kikérni a több tonna papírt, majd felütni a tartalomjegyzéknél. Nagyjából tíz perc alatt eldönthető, hogy egy könyv vagy annak egy része kell-e. A kiválogatott anyagot meg lehet venni, ki lehet jegyzetelni, vagy ügyesen kezelt zsilettpengével el lehet tulajdonítani. Természetesen munka közben újabb referenciák, újabb anyagok kerülnek elő, de ha valaki jól végezte el az anyaggyűjtést, akkor nem sok meglepetés érheti.

Hivatkozás negyven könyvre nem azt jelenti, hogy a negyven könyvet a borítótól borítóig a kutató elolvasta, kifejegyzetelte. (Példa: ha engem az a telefonkönyvből a Z betűs emberek érdekelnek, akkor nem fogom elolvasni az A betűsök nevét, de az bibliográfiában az egész telefonkönyvet fel kell tünteni, kiemelve a hivatkozott Z betűs részt.)

"Fél év alatt nem lehet megtanulni egy nyelvet." Normál iskolában ez valóban necces. De látott például a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség Ifjúsági Tagozata jó kéttannyelvűbe járó diákot? Van, aki fél év után letette a felsőfokot. Idő, akaraterő, tehetség és fenék kérdése az egész.

Magas szinvonalú szaknyelv. Valóban igaz, ha engem most leültetnének, megtanulni a mikológia szókincsét egy ismeretlen nyelven, szenvednék. Szakmába vágó téma esetén ez sokkal könnyebb. Egyszerűen az ember tudja, miről van szó. Ismertem egy fickót, aki a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség Ifjúsági Tagozata-szintű emberekkel fogadott, hogy öt nap alatt ő megtanul románul, adjanak neki egy tetszőleges földrajzkönyvet és ő majd megmutatja. Természetesen a fickó geográfus volt és pötyögött egy másik újlatin nyelvet. Adtak neki egy közetlemezek mozgásával foglalkozó tanulmányt. Nézte és fordította és talán még ma is ingyen sört iszik. A szakmába vágó szaknyelv sokkal könnyebb lehet. (Nem kínairól van szó.)

Fenék. Minden kutatás egyik legfontosabb eleme. Az ész önmagában nem elég. Az ember ül és olvas. Az ember gondolkodik. Olvas. Gondolkodik. Esetleg tudománytól függően mér, számol, kisérletezik, aztán gondolkodik.

Vannak emberek, akik számára az egyetem, a tanulmányok a puskázásról, másolásról, a buliról szól. Kell bulizni. De aki komolyan veszi, az sok minden egyebet is csinál. Viszont jó lenne, ha a csak bulizók észrevennék két feles között, hogy másként is lehet csinálni.



Forrás:
http://index.hu/belfold/2012/02/29/plagiumgyanusnak_tarja_bokros_lajos_doktorijat_a_jesz/

Kopipaszta

Bahman Bahktiarit a Utahi Egyetem Közelkeleti Intézetének vezetőjét Utah legnagyobb újsága, a Salt Lake Tribune többször kérte fel elemzések írására. Az iráni származású tudós minden egyes alkalommal lelkesen eleget tett a kérésnek és elemezte a keleten történő eseményeket.

2011 februárjában Bahktiari az egyiptomi helyzetet boncolgatta. A cikk megjelent a Tribune online verziójában is.

Pár olvasónak ismerősek lettek egyes bekezdések. Utánanéztek és vad emilezésbe kezdtek. Bahktiari cikkét összeollózta. Nem a gondolatokat emelte át a New York Times és a CNN elemző írásaiból, hanem az egész bekezdéseket. Gyakorlatilag az egyetlen kölönbség az írások között az aláírás volt.

A nyugati világban, kutatói körökben főbenjáró bűn, ha valaki plagizál. Az egyetemek úgy üldözik a plagizáló diákot, mint egykor a spanyol inkvizítorok az eretnekeket.



Bahktiari esetében sem volt másként.
Ő nem diák, hanem tanár, ami nem éppen mentő körülmény. Sőt.
Egy, nem lopunk. Erkölcsileg nem megengedett.
Kettő, egy magára valamit is adó egyetem nem engedheti meg magának, hogy a szakmai szabályokra ilyen mértékben tojó emberek képviseljék. Egyszerűen nagyobb kárt okoznak, mint amennyi hasznot hoznak.


A kutató azzal védekezett, hogy nem tudta, újságcikkekből sem emelhet át hivatkozás nélkül mondatokat.

Ez nagyjából úgy hangzik, mintha egy autószerelő azt mondaná, hogy nem tudta, hogy a Trabantokon is meg kell húzni a csavarokat.


A hivatali gépezet beindult. Kiderült, hogy Bahktiari több más - korábbi - munkájánál is jobban merített a kelleténél idegen forrásból.

Ez végleg kiverte a biztosítékot és több aprólékos, közel negyed éves vizsgálat után Bahktiari repült. Ha nem is Utahból, de az egyetemről.

Mint egy ismerősöm mondta, ha valaki egy embertől lop, az plagizál, aki többtől, az kutat, feltéve, ha ír hozzá lábjegyzetet. És hozzátesz valami apróságot, amiért érdemes volt - nem idegen - tollat ragedni.

Turnit.in

Yoda and the flickr
Originally uploaded by ribizlifozelek

Amióta írásbeliség és iskola létezik, a diákoknak házifeladatot kell írnia. Régen agyagtáblákra róttak jeleket egy darab náddal, meg egyéb felületekre különféle készségekkel. Idővel olcsó lett a papír meg a tinta, úgyhogy a házidolgozatok papírra íródtak. Majd írógéppel. Ma sok házidolgozat megfoghatatlan: számítógéppel készül és PDF, TeX vagy egyéb formátumban érkezik. Néha még Worldben is. Brrr.

Amióta van iskola, írásbeliség és házi, a diákok egy része egyszerűsíteni próbál a leckén. A legegyszerűbb eset, amikor Jócó a gazdag és buta gyerek három üveggolyót (banánt, skarabeuszt, poltúrát, stb) ad Jucinak, az okos és szegény gyereknek, aztán Juci majd ír valamit. Bonyolultabb, amikor a diák fog egy könyvet, kimásolja a házit és beadja. Egyetemen (vagy annak történelmi megfelelőiben) a könnyített házifeladatmegoldásra több lehetőség kínálkozik.

Obskurus szaklapokban lehet "kutatást" végezni és elfelejteni az idézőjelet - senki sem olvashat mindent. A FoxiMaxi képzés virágkorában, a Kádárizmusban és a vadkapitalista Magyarországon, ahol a Dunapataji Felsőfokú Managerképző Főiskola Andrológiai Szakára (vagy Marxista Leninista Főiskolájába) kamionnal hordják a diplomákat, a helyzet sokkal egyszerűbb. Dunapatajról el kell utazni Mucsapusztára és a Mucsapusztai Szabó János Főiskola Andrológiai szak diplomamunkái közül le kell másolni egyet a könyvtárban és leadni Patajon. Mucsapuszáról pedig természetesen Patajra kell járni háziért és diplomamunkáért.
Vagy egyszerűen csak interneten kell "kutatni". Ez utóbbi viszont önmagában veszélyesebb: a tanár ugyanis a közhiedelemmel ellentétben nem hülye. Azonnal látszik, ha valaki tíz oldalon át gondban van az alany-állítmány-tárgy egyeztetésében egy egyszerű mondatban, majd hírtelen tökéletes mellérendelt mondatokat ír. Aztán ismét elfelejt írni. És megint.
A tanár tehát általában nem hülye. Csak sokszor (főleg Patajon és Mucsán) nem szól. Mert akkor az iskolának rossz híre lesz - és kevesebb diákja, kevesebb fejpénze, kevesebb állami támogatása. Az a jó hírű iskola, ahol lehet ilyen munkákat leadni.

Normálisabb helyen igyekznek kiszűrni a kakukktojásokat. Az internetes gyűjtések a legkönnyebben észrevehetők, a gyanús bekezdést csak be kell másolni a google-ba és nézni, mi történik. Ennek az ellenőrzésnek van komolyabb formája is. Vannak dolgozatellenőrző szoftverek, adatbázisok.

A dolgozatokat fel kell tölteni a céghez (pl turnitin.com), aztán megjelenik a lista, mi honnan van. A turnitin adatbázisa a feltöltött anyagokból is épül.
Egyes jogvédők nem szeretik az ilyen szoftvereket - érdekes módon egyes diákok sem.
Természetesen így sem lehet kizárni a csalást, a turnitin sem olvashat mindent. A legjobb megoldás az ilyen szoftverek és a lebukás elkerülésére továbbra is a legjobb módszer Pataj és Mucsa iskoláinak látogatása, illetve Juci szerződtetése.

Csak ez ma már három skarabeusznál többe kerül.

Mi a rossz a plágiumban?

ELTE
Originally uploaded by ribizlifozelek

A tegnap esti bejegyzésben egy helyi plágiumügyet és annak végkifejletét írtam le. A lényeg, hogy a másolással vádolt diákról bebizonyosodott, lopta a szemináriumi dolgozatát és ezért kirugták az egyetemről és régebbi jegyeit törölték.

A poszttal kapcsolatban kaptam pár levelet, amiben ismerősök megkérdezték, nem túl kemény büntetést kapott-e a Y. Ez a kérdés felvetődött a kommentekben is.

Szerintem nem kapott.


Egyetemen (főiskolán, technikumban, szakmunkásképzőben) a diák egy szakmát tanul. Van, akiből orvos lesz, van, akiből mérnök, matematikus, nyelvész, tanár, vízvezetékszerelő, postás vagy vadakat terelő juhász. Ezek mind szakmák, amiknek megvannak a maga szabályai.

Az egyetemi "szakmák" egyik alapszabálya, hogy ha más eredményét használjuk, meg kell mondani, kinek a munkájára építünk. A leírt ötlet egy szabadalom: Z kitalálta, leírta. Az övé. Ez akkor is így van, ha egy szemináriumi dolgozatról van szó. A szabályokat be kell tartani. A szakmai tisztesség is ezt kívánja - főleg, ha egész bekezdéseket másol ki valaki.


Az egyetem egy diplomát (BA, MA, PhD, STB) ad. Ezzel igazolja, hogy aki itt sikeresen befejezte a tanulmányait, teljesítette az egyetem feltételeit, ismeri és követi a szakma szabályait. A diploma kiállításával az egyetem garanciát is vállal a végzettért: mi ezt megtanítottuk neki, ő ezt tudja. Az egyetem neve, diplomája érték. Az, hogy hol, milyen eredménnyel végzett valaki, komoly hatással van elhelyezkedési lehetőségeire. Egy "jó" egyetem diplomája többet ér. Benne van az, hogy a diák végigszenvedte a 3-4-5-X évet, megdolgozott a papírért. Komolyabb esélye van jobb, jobban fizető állást találni.

Az egyetem neve tehát egy védjegy. Egy márkanév. (Újmagyarul brand.) Az egyetemek vigyáznak arra, hogy ne essen folt szakmai hírnevükön. Ne legyen olyan hírük, hogy nem tartják be a "szakma" alapvető szabályait. Betartatják azokat keményen. Ettől függ a megítélésük. Ezt diktálja szakmai tisztességük. Ez - is - garantálja azt, hogy a diplomájuk értékes és elismert lesz szakmai körökben és a munkaerőpiacon.


Egy diploma érték. Egy diploma befektetés és mint ilyen, nem olcsó. A University of Utah egy állami egyetem, itt a tandíj ezért alacsony. Egy év egy utahi diák számára tandíjjal, tankönyvvel, szállással, étkezéssel - kocsmaköltség nélkül - tizenéhetezer dollár. (Nem utahinak huszonnyolcezer.) Egy hasonló vagy jobb - sokkal jobb - magánegyetemen, mint az MIT vagy a Harvard, ötvenezer dollárba is kerülhet egy év.

Ezért a temérdek pénzért az egyetemek egy olyan diplomát adnak, ami hiteles. Tudni lehet, hogy nem azért kapott valaki egy U of U feliratú papírt, mert ismeri a copy - paste kombinációt.

Y megpróbálta a copy - paste módszert. Y egy felnőtt, nagykorú ember. Autót vezethet. Hitelképes. Lehet pisztolya. Szavazhat választásokkor. Már alkoholt is vehet. Felelős azért, amit csinál. Nem tartotta be választott szakmája legfontosabb szabályát. Lebukott. Repült.

Asszociáció

Nut Thief
Originally uploaded by ribizlifozelek

Olvastam az index.hu-n, hogy a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének munkatársa elegánsan lenyúlta a Wired magazin egyik cikkét. Fogta, kivágott belőle pár bekezdést, eléírt egyet és a saját neve alatt közölte. (http://index.hu/velemeny/jegyzet/2009/04/22/a_pirate_bay_es_a_kalozok_nagykepusege/)

Erről egy másik történet jutott eszembe, ami itt történt a Utahi Egyetemen. X és Y nem egy matekpélda, hanem két alapképzős diák. Egy órára jártak és mindketten írtak házidolgozatot. A házidolgozatban volt egy-egy közös elem, amit "véletlenül" ugyanúgy írtak le. Ettől kezdve a beindult a hivatali gépezet. Mivel nem lehetett tudni, ki lopott kitől, mindkettejüket megvádolták és mindkettejük ellen eljárás indult.

X az ötletét egy másik egyetemi órán a belső weboldalon már közzétette. Kimutatta, hogy a szöveg stilisztikailag az ő munkája. Ezzel ő tisztázta magát.

Y nem tudta bebizonyítani, hogy saját magától írta le majdnem szó szerint ugyanazt, mint X.

X-től elnézést kértek.

Y összes eddigi egyetemi jegyét törölték, őt magát meg páros lábbal kirugják az egyetemről. Y megteheti, hogy átjelentkezik máshova, van azért még itt pár másik egyetem, de jegyeit sem viheti magával, azaz a felvételin nem hivatkozhat rájuk és nem ismertetheti el őket. Azok a jegyek már nem léteznek, ahogy eddigi egyetemi évei sem.