A Mester szállodában

Az utóbbi időben többször ért az a vád, hogy Yoda kétféleképpen jelenik meg a bejegyzésekben. Egyfelől, mint egy vérfarkas, aki le akarja tépni Elvis fejéről a parókát. Másfelől mint egy olyan személy, aki az emberiség kulturális örökségének válogatott kincseit pisili oldalba szuvenírgyűjtő turistaként.

Pedig Yoda ennél sokkal többet csinál az utazások alatt. Például liheg. Emellett ellenőrzi a szállodai szobákat.

Közel tíz kilométert sétáltunk a Strip-en. Yoda peckesen félrelökött minket és elsőként lépett a szobába és megállt az út közepén.

- Yoda, mi is be akarunk menni...

- Nehehhhheem - rázta meg magát jóízűen a Mester, természetesen az ajtó közepén. Aztán elégedetten beljebb lépett, majd felugrott az ágyára, leült és szembefordult velünk:

- Vacsorát. Most.

- Le akarom tenni a táskámat.

- Nyifff. Vacsorát. Most.

- Túl sok 24-et néz ez a kutya - kommentálta V az eseményeket. Most ő volt a soros, hogy hozzon a közeli vendéglőből egy fél marhából készült steak-et és a marha másik feléből csinált hamburgert.

- Vacsorát. Most - mondta Jack Yoda Bauer és nézett.

- Yoda, én egész nap nem pisiltem, te meg a Szamotrakéi istennő kivételével mindent megjelöltél.

- Vacsorát. Most - ilyenkor Yodának jobban beszűkül a szókincse, mint Jacknek vallatás közben. V vigyorogva csukta be maga után az ajtót és ment a már megrendelt vacsoráért.

- Vacsorát. MOST - ismételte meg nyomatékosan Bauer Yoda.

Kiporcióztam a vacsorabogyókat. Jack Yoda odasomfordált az edénykéjéhez, beleszagolt és méltatlankodva rámnézett:

- Azt mondtam, VACSORÁT. Hamburgert. MOST.

Alumni vacsora

Rice-Eccles Stadium
Originally uploaded by ribizlifozelek

Az alumni-k, az öregdiákok az Egyesült Államokban általában büszkén emkékeznek vissza egyetemükre.

Úgy érzik, kaptak valamit az intézménytől. A legtöbb amerikai egyetemen diáknak lenni nem egy állapot, hanem egy közösségi érzés is. Az egyetem nemcsak tanulásra szolgál, hanem megpróbál egy közösséget is kiépíteni. Az öregdiákok sokszor úgy érzik, tartoznak valamivel az egyetemnek - annak ellenére, hogy kifizettek egy kalap tandíjat.



Nekem egyik meghatározó élményem, hogy miután alma materemben túljutottam a záróvizsgán megkérdeztem a többi sorstársat, hogy megünnepeljük-e. Mire vállat vontak és hazamentek. (Imre, hiába telt el több, mint egy évtized, ha olvasod-e sorokat, kérlek add vissza azt a három könyvet és két jegyzetet, amit még a vizsga előtt kértél kölcsön. Meg azt a vaskosat is, ami az első szigorlathoz kellett.)



Ez az érzés nem merül ki abban, hogy utálják a szomszéd egyetemeket és eljárnak az egyetemi csapatnak szurkolni. Az összetartozás érzése pedig nem ér véget a diploma megszerzésével.



Az egyetem erősíti ezt a közösségi érzést és rá is játszik: pénzt, paripát, támogatást, reklámot kér az alumniktól. Az alumnik pedig fizetnek, vesznek címeres egyetemi gyűrűt, ami mutatja, hogy ők az adott intézményre jártak (a gyűrű aranyárban van - nem, nem aranyárban, drágább), alumnis rendszámtáblát, nyakkendőt és persze adakoznak. Ha van befolyásuk, latbavetik az egyetemért és természetesen belépnek az alumni szervezetekbe.



Az alumnik többek között ösztöndíjakat alapítanak a tehetséges diákoknak. Évente minden egyes kar legjobb végzős diákját meghívják egy vacsorára. A diákok pedig meghívhatják azt a tanárt, aki a legnagyobb hatást gyakorolta rájuk az elmúlt években.

A vacsorát az olimpiai stadion VIP-emeletén szervezték.



A vacsorán elegáns füzetkéket osztogattak, amikből az évfolyam legjobbjai megtudták, kik az évfolyam legjobbjai. A díszvendégek között olyan alumnik voltak, akiknek jól felvitték a dolgát - most szó szerint, mert egyikük középvezető volt a világ legmagasabb épületének építkezésén.

A vacsorával mindenki jól jár. Az alumnik elégedettek, mert megint tettek valamit egyetemükért: a mozgalomért elkötelezett alumnikat csináltak. A diákok büszkék, mert ők az évfolyam legjobbjai. Az egyetem jól jár, mert tőle béreltek helyiséget és az ő támogatói körük erősödik.

A vacsora jó volt. A társaság jó volt. A kilátás nagyon jó volt. Sajnos néhány óriási tálban viszont a folyadékban úszó jégkockák nem limonádét hűtöttek, hanem vizet. Ettől vágtak csak páran savanyú képet.

A vidéki Utah

Tropic
Originally uploaded by ribizlifozelek

A vidéki Utah olyan, mint a kisvárosi Magyarország. Jó, a hegyek nagyobbak. Télen van hó. A farmerek hatalmas terepjárókon terelik a jószágot. Ja és errefele hiába csinálnának útzárat tiltakozásul: senki se venné észre, ez a környék annyira vidék.
110 km-et autóztunk a kirándulás óta, ez alatt láttunk három falut. A falu szó egy eufemizmus. Egy postát, egy csődbement videokölcsönzőt, egy templomot és egy benzinkutat láttunk az egyikben. A másikban volt egy bank és pár sivatagi, hegyi vagy terepjárós túrákat szervező cég. Volt még bennünk néhány ház. Ahol laktunk, az a 10 telepített lakókocsiból álló település világvárosi képet mutatott: volt benne egy útkereszteződés, a Fő utca és a Központi utca sarka. Volt benne két motel, három ajándékbólt (ebből három zárva), egy a holtszezonra ideiglenesen elhunyt pékség és két vendéglő. Igazából az elmúlt 110 km első vendéglői. Meg 30 km-re, a Bryce Kanyon Nemzeti Park bejáratánál volt még pár vendéglő, de közülük csak egy felső-középkategóriás üzemelt 9-ig.
A falunkban, Tropicban üzemelő vendéglátóipari egységek 50%-a este 8 fele már bezárt. A másikban 8:15-kor még felvették a rendelést, 8:45-kor elhajtottak egy éhhalál szélén álló utazót, hogy már zárva a konyha, mi megkaptuk a vacsoránkat, egyenesen a mélyhűtőből, aztán mehettünk aludni a szállodába.
A másik éhező turistára sanyarú sors várt. Még elcsíphette a nemzeti park bejáratánál a boltot, ahol vehetett valami szárazat vagy mélyhűtöttet, vagy 130 km-re ide, az autópályánál lévő Burger Kingben próbálhatott szerencsét. Vagy megpróbálhatott elütni egy szarvast. Talán ez volt a legjobb, mit tehetett.

Éjféli vacsora - egy tál lencse

Mivel egy nap, két órán belül nem jó nagy mennyiségű kaviárt enni lazaccal, meg a hagyományok is mást diktálnak, így éjfélre csináltunk egy kis lencsét. Egyszer már megjártuk a lencsével, (főtt) életet találtunk benne, de nem adtuk fel, most friss lencsével próbálkoztunk, nem egyévessel. Mivel a lencsébe spanyol serrano sonkát tettünk, nem akartunk magyaros lencsefőzeléket vagy levest csinálni, inkább spanyolos lencsét csináltunk.
Arra számítottunk, hogy majd a lencsét petárdák robbanásai közepette csináljuk meg. De csend volt. Nem robbantottak, nem lövöldöztek, talán, mert ha valaki itt durrogtatni akar, legálisan megteheti. Fogja a puskát (pisztolyt), kimegy az első állami erdőbe és addig lő, amíg tart a tölténye. Ha pedig nagyon frusztrált, bemegy a munkahelyére és addig lő, amíg tart a tölténye - vagy amíg a seriff le nem lövi.
Este 10-kor kimentünk Yodával sétálni, több helyen látszott, házibuli van. A szomszéd hispánokhoz épp egy kisteherautó hozta az utánpótlás sört. Egyedüli rendellenesség egy, a járdán heverő ing volt: valaki a buli hevében a minusz 8 fokban letéphette magáról az felsőruhát.
A lényeg, hogy nem lövöldöztek, nem durrogtattak, nem petárdáztak egészen éjfélig, amikor volt pár petárda, aztán csend lett. A mormonok és a vendégmunkások nyugovóra tértek, mi pedig megettük a lencsét.

Spanyolos lencse 3 személyre
25 dk lencse
1 kolbász
1 nagy hagyma
100 g serrano sonka (vulgo: jamón)
1 kis pohár olaj
3 kanál bor
1 babérlevél
2 sárgarépe
3 kis krumpli (ha nagy, fel lehet vágni :)
2 szem fokhagyma
bors
só
csipetnyi sáfrány vagy pirospaprika

A lencsét fél órára beáztatjuk, hogy megszívja magát. Amig a lencse szív, mi kockára vágjuk a sonkát, felkarikázzuk a kolbászt, a sárgarépát és megpucoljuk a krumplit és blogot írunk.
A fél óra leteltével a lencsét feltesszük a tűzre ugy, hogy a víz éppen ellepje, majd beleöntjük az előkészített dolgokat, a bort és a babért. Ha szükséges, még öntünk utána egy kis vizet.
A hagymát, fokhagymát apróra vágjuk és olivaolajon üvegesre pároljuk, majd beleöntjük a levesbe, végül hozzáadjuk a sót és a borst. Lassú tüzön 40 percig főzzük. Aztán megesszük!!!!!

Nem kell mindig kaviár

Terulj terulj asztalkam
Originally uploaded by ribizlifozelek

A szilveszteri vacsora Anikó zseniális ötlete volt. Nem mentünk el vacsorázni 150 dollárért per fő, hanem rendeltünk online mindenféle finomságot, nyalánkságot és azt fogyasztottuk el, miután visszajöttünk az esti sétából.
A rendelést Anikó leadta, PayPal-lal kifizette, a cég visszautalta a kedvezményt és pár nappal később a DHL meghozta a csomagot Floridából. A cucc alig utazott lassabban, mintha utasszállító repülővel jött volna.
Kilenc féle kaviár érkezett, manchego sajt került a sonkához, három féle különleges lazac, no meg blini a kaviár mellé. A blini az egy orosz specialitás, amivel a kaviárt kell enni. Igazából a blini az palacsinta, csak 50 forintos méretű. (Lásd a képet kinagyítva, felcimkézve.)
A cég óriási előnye, hogy nem kell méregdrágán nagy mennyiségű kaviárt venni, a legkisebb kiszerelés náluk az 1 ounce (3 centiliter). Takaros kis üvegekben jön, amiket ők töltenek meg és cimkéznek fel.
Szerencsére Yoda nem szereti se a halat, se a kaviárt, így kis szarukanalainkkal - a kaviárnak nem tesz jót a fém - magunk eszegettük este kilenckor a kaviárt creme fraiche-vel. Nagyon jó volt.