Castelnuovo ostroma - A spanyol thermopülai

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy V. Károly. Meg Velence. Meg a pápa. Meg a török. Károly utálta a törököt és el akarta vinni a szabadság fáklyáját az elnyomott népeknek. Ja, ezt az indokot később használták és egy másik országban.

Az a lényeg, hogy Károlyunk ki akarta verni a törököt a Földközi-tenger keleti medencéjéből. Azaz mai nyelven szólva bele akart avatkozni a Török Birodalom belügyeibe. Vagy meg akarta védeni saját birodalma érdekszféráját. Velence ennek örült, mert a törökök rosszat tettek az üzletnek. Össze is állítottak egy flottát, ami elindult, hogy megverje a törököket. Csak hát mindenki kevesebb hajót, meg katonát, meg pénzt, meg fegyvert adott, mint ígért. A spanyol katonák így megálltak és felszabadították (elfoglalták) Herceg-Novit, amit akkor Castelnuovonak hívtak.

- Várjatok - mondták a velenceiek - Castelnouvo pont két városunk, Cattaro és Ragusa között van. Adjátok nekünk!

- Ez ősi spanyol föld - felelték Károly udvarában. Lehet, mást mondtak, de a lényeg az volt, hogy nem adták Castelnouvot.

Erre Velence bepipult és visszavonta a hajóit. Doria admirális meg hajók nélkül nemigen tudta ellátni a várost. Károly ennek ellenére dafke nem hívta vissza a katonáit. Lehet, el is feledkezett róluk, volt elég baja az Újvilággal, meg a birodalma többi részével, meg azzal a fránya Lutherrel. A kasztiliai parlamentnek is tele volt a pecsétnyomója a költséges külországi háborúkkal, ők se akartak tudni semmit Castelnuovóról.
Erre a pápa is visszahívta a hajóit.

Castelnouvóban meg ottmaradt háromezer spanyol katona, pár száz albán lovas és néhány tájékozatlan helybeli, akik örök optimistaként azt hitték, ebből még kisülhet valami jó.

Francisco de Sarmiento, a spanyolok kapitánya ottmaradt egyedül az albánokkal, a helybeliekkel és egy egész tercióval.

(A tercio maga volt a forradalom. Mármint a hadügyi. A spanyol elitgyalogságnak, a tercióknak az volt a lényege, hogy különféle fegyverzetű alakulatokat integráltak egy egységbe. Ezt az integrációt pár száz évente feltalálták és aki kitalálta, az pár évtizedre uralhatta a hadszinteret. A tercióknak nagyjából száz év jutott.)




Miután a spanyol-velencei-pápai hajók elvonultak, megindultak a törökök. Barbarossa, a rettegett török admirális húszezer emberrel támadott a tenger felől, Boszniából pedig további harmincezer katona érkezett. 1539 július elejére bezárult a gyűrű Castelnuovo körül.

Barbarossa szabad elvonulást kínált a spanyoloknak.
Sarmiento válasza rövid volt:

- Ha akarnak valamit, jöjjenek érte.

Július 24-én megkezdődött az ostrom. Az első roham több ezer török katona életébe került. Az ostromot 25-én hajnalban spanyol ellentámadás követte.
Barbarossa ezt követően napokig lővette a várost és augusztus 5-én sikeresen el is foglalta az.

A tercio maradványai az erődbe húzódtak vissza és visszavertek még egy általános támadást.

Barbarossa tiszti rangot és tiszes életet kínált minden egyes spanyolnak, aki megadja magát. A túlélők ezt az ajánlatot is elutasították:

- Nem azért köldött ide minket a királyunk, hogy megadjuk magunkat!

Barbarossa tüzérsége módszeresen lerombolta az erődöt és augusztus 7-én a törökök megindították utolsó támadásukat a 600 túlélő ellen. Ekkora már az összes tiszt elesett. A még járóképes sebesültek is fegyvert fogtak, úgy várták az utolsó rohamot. A tercio utolsó katonái a várudvaron estek el.

Egyes becslések szerint csaknem húsuezer törököt vittek magukkal a másvilágra.

A tercióból mintegy százan élték túl az ostromot. Őket eladták rabszolgának.

Hat évvel később huszonöten sikeresen megszöktek és visszahajóztak Hispániába.


A spanyol thermopülai történetét ugyanúgy elfeledték, mint a székely Nyerges-tetőét.





- És volt ennek valami értelme?

- Katonailag? Politikailag? Gazdaságilag?

- Aha.

- Semmi. Még egy fimlet se forgattak a történetből. Sőt, regényt se írtak róluk.



Megjegyzés: Nyerges-tetőről viszont Kányádi Sándor írt verset. Magáról a csatáról a lemil blogon olvasható egy nagyon jó leírás.

Pepita

Egyik első általános iskolai nyelvtankönyvemben egyetlenegy külföldiről volt szó. Ez volt egyébként a könyv egyedüli érdekes része. A több vastag- vagy dőltbetűvel szedet meghatározás vagy szabály volt, olyan rejtélyes szavakkal, mint alany, állítmány, tárgy, célhatározói mellékmondat. A külföldi portréját leszámítva a könyvben az egyedüli ilusztrációk az ágrajzok voltak.



A külföldiről szóló történet a magyar szókincs eredeténél került elő. A fejezetet szintén meglehetősen unalmasra alakították, de a történelem akkor is érdekelt, így felébredtem az órán.
Az egész inkább szólisták halmaza volt rövid magyarázatokkal. Ma meg vagyok győződve arról. hogy a szerzőt azért fizették, hogy valami unalmasat alkosson. A könyv biztosan a gonosz mostoha és az MSzMP kb összeesküvése volt.

A könyv már formáját tekintve is unalmas volt: fekete-fehér. Csak a borító volt színes: ott nagy piros betűkkel a következő felirat állt: NYELVTAN I.

Az egyetlen, nem nyelvtanhoz köthető rajz ehhez a történethez kapcsolódott. Köznevesülő személynevekről volt szó. A rajzon egy táncosnő állt kockás ruhában.

A tömör magyarázat szerint a képen látható spanyol táncosnő, Pepita Ortega gyakran viselt aprókockás ruhát, ami hamarosan annyira népszerű lett, hogy a Pepitáról elnevezték pepitának.




Pepita Ortegát nem Pepita Ortegának, hanem Pepita de Ortegának, helyesebben (teljesebben) Josefa Durán y Ortegának hívták. Ennek ellenére mindenki Pepita de Olivaként ismerte.



A spanyolokat Közép-Európában a 19. század közepén egzotikusnak, szenvedélyesnek és romantikusnak tartották.
A Pesten 1853-ban a Pesti Német Színházban és később a Nemzetiben fellépő Pepita megfelelt ezeknek az elvárásoknak. Pepita de Oliva elképesztő népszerűségnek örvendett. Egyedüli riválisa a még egzotikusabb afroamerikai (fekete) Ira Aldridge volt.

Pepita népszerűségét a boltokban megjelenő pepita ruhák, cipők, sálak és egyéb kiegészítők jelezték.



Pepita nemcsak Magyarországon volt sikeres. Csehországban, Prágában és Brünnben is kitörő ovációval fogadták. Prágában rendőrök védték szállásán a 19. századi gruppie-któl. A jelenséget a korabeli újságok delirium Pepitatorum-ként írták le és a pepita csehül ugyaz lett pepitában, mint magyarul.

Annyira híres volt, hogy egy cseh porcelánmanufaktúra Pepita szobrocskákat kezdett gyártani.

Pepita német területeken is sikert sikerre halmozott. Közvetlen nyelvi nyomot nem hagyott maga után, de megerősítette a német tudatalattiban a romantikus, tüzes és szenvedélyes spanyol nőkről kialakított képet.
Olyan sikeres volt, hogy 1933-ban egy híres táncosnőket ábrázoló cigarettasorozatra is rákerült.



Pepita élete romantikusabb volt, mint Bizet Carmen-jéé. Pepita 1830-ban született szegény családban, egy pincelakásban. Anyja ösztönzésére lett profi táncos: stílusában az elsők között ötvözte a hivatalos balettet a népi flamencóval.
Pályáját “Andalúzia csillaga” néven Koppenhágában kezdte, Oroszországban folytatta, ahol kíváló - és elképesztően rövid szoknyát hordó - táncosként lett ismert.

1851-ben Pepita hozzáment kollégájához, Juan de Olivához. Nem volt szerencsés házasság - főleg, mert kicsivel később Pepita találkozott az angol diplomatával, Lionel Sackville-West-tel, aki argentin, spanyol és amerikai nagykövet is volt.
Egymásba szerettek.



Pepita a pletykák szerint nem akart válni. Lionel se erőltette a dolgot. Vett szerelmének egy házat Franciaországban és szabadidejében ott éltek boldogan négy gyermekükkel.
Pepita 1872-ben hunyt el az ötödik gyerek világrajövetelkor.

A táncosnő népszerűségét a rengeteg róla készült rajz, szobor és rézkarc is jelzi - igaz, egyetlen egyet sem találtam, amin pepitában lett volna.




Források:

Diaz y Escovar, Narciso: Baile y Bailarinas, Blanco y Negro, 1927 február 13.

Parmenia Migel: Great Ballet Prints of the Romantic Era, 109 Illustrations, Dover Publications, NY, 1981.

Stepanek, Pave: Las andanzas de la bailarina española Pepita de Oliva por Europa Central, II Congreso Virtual sobre la Historia de las Mujeres (del 15 al 31 de Octubre del 2010).

Pepita porcelán: Photo: archive MG.

German Cigarette Card by Garbati Cigarette Factory, Berlin-Pankow, Németország, 1933.

Tolnai Vilmos: Ruhák és nevek, Napkelet, Vol 1 (1923), no. 9, p.895.

Pepita megérkezett Budapestre, Vasárnapi Ujság, 1858. december 19.

Spanyol helynevek Magyarországon

- És tudsz spanyol vonatkozású neveket Magyarországon?

- Szentek játszanak?

- Igen.

- Akkor tudok.



Nemcsak szentek vannak. Mivel valamikor a középkori spanyol-magyar kapcsolatok volt az egyik fő hobbim, meglehetősen sok tippet adtam S-nek, a spanyol vonatkozású magyar helynevek összegyűjtésekor.

Aztán egy vegasi hajnalon munka helyett megnéztem a térképet: sokkal kevesebb pötty volt rajta, mint a másikon, pedig S nagyvonalúan kezelte a kérdést, Senecát és Hadriánust is gond nélkül a spanyol kapcsolt részének tekintette. Igaz, egyelőre nincs rajta a kőszegi Szent Jakab szobor, meg a jáki Szent Jakab kápolna sem. De ami késik, nem múlik.



Nem az lepett meg, hogy kevesebb a pötty. Spanyolország nagyobb. Nem akartam (és nem is fogom) kiszámolni, hogy hol nagyobb a négyzetkilométerre és a száz lakosra eső Puskás utcák aránya (hogy Kubaláról ne is beszéljünk - tényleg, Magyarországon miért nincs Kubala utca?).

Viszont Spanyolországban van huszonegy Budapest utca és huszonkét Magyarország utca. Nálunk cserébe van két Madrid utca. Lehet, azért, mert volt idő, amikor háborúban álltunk egymással. Elvégre már Moszkva tér sincs Budapesten...


Ver Hungría en el callejero español y España en el callejero húngaro en un mapa más grande

A borotvaelen egyensúlyozó rendszerek - Abo, Grand Quivira és Quarani

San Gregorio
Originally uploaded by ribizlifozelek

Abo, Grand Quivira és Quarani három romváros egy sólelőhely közelében.

Mindhárom várost (pueblo) Tiwa és Tompiro indiánok alapították. (Az előbbiek NEM találták fel évszázadokkal később a túraszandált.) A városok a közeli sós tavakból kitermelt sóval kereskedtek.

A spanyolokat eleinte nem érdekelte a só. Az indiánokat békénhagyták.



A mexikói ezüstbányáknak azonban idővel szükségük lett sóra. A városok jelentősége megnőtt. Ferencesek érkeztek és téríteni kezdték az indiánokat. Templomot építettek, vallásos énekeket tanultak, orgonát hallgattak.
A városokat idővel több súlyos csapás érte: a korábbi kereskedelmi partnereik, a nomád komancs indiánok megtámadták őket. Egy több évig tartó szárazság miatt éhség pusztított. Apránként mind a három várost elhagyták és több száz évre elfeledték.



A városok pusztulásának több oka lehetett. Valószínűleg nem lehet egy tényezőre visszavezetni a katasztrófát. Szó van a komancsok támadásáról, a szárazságról, de az igazság valószínűleg még ennél is összetettebb. Egy élőhely - a homo sapiensé, de a többi állaté és növényé is - egy komplex rendszer. Egy-egy tényező változását a rendszer ki tudja védeni, több tényező szélsőséges átalakulása azonban kivédhetetlen volt.

Megjelentek a spanyolok. A három város lakossága többnyire békésen viszonyult hozzájuk, komoly ellenségeskedésre nem került sor. A hittérítőket is befogadták. A ferencesek hatalmas templomokat építtettek a lakossággal. Új, hatékonyabb földművelési módszereket honosítottak meg. Új növényeket és állatokat hoztak be, így az igénytelen kecskét és a birkát. Az indiánok gazdagodtak az újításoknak köszönhetően.

Lehet, ezek a tényezők is közrejátszottak a Sókertek népének pusztulásában: a megtért indánoknak addig sosem látott méretű templomokat kellett emelniük - ami addig sosem látott méretű munkával járt. A korabeli beszámolók szerint a templomépítés a nők feladata volt - a földműveléssel együtt. Lehet, az agyagtéglák és kövek egymásra rakása mellett kevesebb idő jutott a földekre: az új termények több élelmet adtak. Viszont valószínűleg gyorsabban kimerítették a földeket, mint az őshonos fajták. A városoknak ugyanakkor nemcsak a templomépítés költségét kellett fedezniük: adót kellett fizetniük a spanyol királynak: az adót sóban fizették. Több sóra volt szükség, mint a hagyományos kereskedelemben, ezért ez is többletmunkát kívánt.



A templomok felszerelése sem volt olcsó: az oltárok, keresztek, miseruhák Mexikóból érkeztek, az orgonákat viszont egyenesen Spanyolországból hozatták. Valószínű, hogy a hagyományos kereskedelmi partnereknek, például a nomád indiánoknak kevesebb só jutott. A kieső forgalmat új luxuscikkekkel, késekkel, fémtárgyakkal pótolták, ami felhívta a préri népének figyelmét a sókertiek növekvő "gazdagságára". Érdemes volt megtámadni őket: sót nehezebb rabolni és még nehezebb elvinni. Vasfegyverért, szögét, késért érdemes kiásni a csatabárdot és bennehagyni az első baltás helybeli fejében. Cserébe lehet vinni a baltáját. A hallatlan értéket jelentő lovakat és érdemes volt meglovasítani: a préri-indiánok számára a ló egy fantasztikus, hatalmas mozgékonyságot jelentő újdonság volt.



A birkát és a kecskét is el lehetett hajtani. Pár pulykáért nem volt érdemes hadjáratot indítani, pár tucat birkáért már igen. A rablóhadjáratok egyben visszavágást is jelentettek: a városoknak közre kellett működniük a rabszolgakereskedelemben. A spanyolok préri-indiánokra vadásztak, hogy rabszolgaként bányában dolgoztassák őket. Az őslakosok kulturális öröksége meggyengült: a papok megtiltották, hogy hagyományos (pogány) díszítéssel lássák el cserépedényeiket. A régi vallást gyakorolták - a romok között mindhárom településen több kivát is találtak, de valószínűleg az óhitűeknek is részt kellett venni az újhitűekkel együtt a ferencesek szertartásain. Lehet, a régi istenek már, az új pedig még nem adott elég összetartó erőt a közösségnek.

Az új állatok megváltoztatták a környezetet: a birkák, kecskék mindent megettek és ezzel elősegítették az elsivatagosodást. Az új fajok által kimerített földek így gyorsabban tönkrementek szárazság idején. A bosszúra szomjas nomádok végigrabolták a városokat és még jobban elpusztították a termést.



Elsőnek a legjobban védhető, de forrással, patakkal nem rendelkező Gran Quivira - korabeli nevén Las Humanas - adta fel. A nagyjából kétezer lakosú város lakói medencékben fogták fel a csapadékot, ezzel öntözték kertjeiket és ezeknek a tározóknak a vizét itták. A csekély készleteket szinte mind a városfalakon belül tartalékolták, mégis, Grand Quivira volt a legsebezhetőbb a három testvérváros közül: a vízfogyasztás megnövekedése és a szárazság együtt kimerítette a vízkészleteket és lerontotta a terméshozamot.



Grand Quivira visita volt, azaz olyan település, ahol nem volt állandó misszió. Ez a települést kéthetente meglátogató ferences szerzetest nem akadályozta meg abban, hogy egy minden addiginál nagyobb templomot építtessen, a legnagyobbat mindhárom közül - és még fizessék a sóadót is. Egy ínséges télen négyszáznál is többen éhenhaltak a dombtetőre emelt erődvárosban. A ragyogó fehér mészkőépületeket elhagyták, csak a templom ragyogó falai emelkedtek ki a csúcsot elfoglaló bozótból.



A spanyolok az 1600-as évek elején érkeztek. Hatvan év múlva Las Humanas halott volt.

Abó szerencsésebb volt: a város mellett fekvő vízfolyás tovább éltette a partokra égetett agyagtéglákból épült települést. Idővel innen is menni kellett.

Quarainak saját forrásai voltak. A romok ma is zöld erdőben állnak igazi fák között. Szent Gergely templomát és a kivákat 1677-ig gondozták, majd a túlélők beletörődtek végzetükbe, összecsomagolták maradék holmijukat és a Río Grande partjára költöztek rokonaikhoz. A spanyol farmercsaládok és a szerzetesek ekkor már mind elmentek. Egyeseket új "kalandok" fele irányított az egyház, mások új közösségekhez kerültek, vagy csak feladtá a kilátástalan harcot.



Az egykor majdnem negyvenezer embert ellátó Salinas körzet elnéptelenedett. A sóslelőhelyeket elhagyták. Az 1849-ben erre járó amerikai katonák nem tudák, ki építette a romokat és senkit sem találtak a környéken, aki választ adhatott volna kérdéseikre. A magas falak némán emelkedtek ki a síkságból. A város házai, a pueblo alig felismerhető omladékai lankás dombokká váltak. Csend volt. A só városainak helyén zúgott a szél, rikoltoztak a madarak - de a civilizáció iszonyatosan távolinak tünt és tűnik ma is. A csend, a civilizációs "zaj" hiánya megdöbbentő.

Grand Quiviráig 39 kilométert autóztunk Montainairtől. Egész idő alatt két autó jött szembe.

Birsalmasajt, vizitorma és parmezán

Quince, watercress and parmesan
Originally uploaded by ribizlifozelek

Rejtélyes étel volt.
Egy buliba vittük, ahol nagy sikert aratott.
Ennek ellenére rejtélyes volt.

Az emberek csak nézték és próbálták felismerni, mi az.

A fogpiszkálót például mindenkinek sikerült beazonosítania.
A parmezánt is többen eltalálták.
A vizitorma ( watercress) a legtöbb szupermarketben kapható. A birsalmasajt nehezebb. Volt, aki emlegette, hogy a nagyapja csinált ilyet. Más hallott róla. Más ismerte a szót.
Birsalmasajtot ( quince jelly) egy-két különlegességeket forgalmazó bioboltban lehet kapni drágán. Olcsón a legtöbb hispán kereskedésben elérhető. Ezekben érdemes spanyolul próbálkozni és queso de membrillo-t kérni.

Az emberek mindenesetre gyanakodva pislogtak a karóba húzott katonákra:

- Az mi?

- Parmezán.

- Nem az, a másik?

- Vizitorma.

- És az mi?

- Tört mandula.

- Nem az, az mi?

- Birsalmasajt.

- Aha.

Szkeptikus nézés, majd óvatos kostolás.

- Van még?

Tortilla

Shrimp Enchilada
Originally uploaded by ribizlifozelek

Ez most kivételesen nem egy recept lesz.

Szeretem azt hinni, hogy tudok spanyolul. Azt is szeretem hinni, hogy amikor valaki a latin-amerikai spanyolt használja, megértem.

Viszont akármi is történik, én az európai spanyolon szocializálódtam, így mindig megtorpanok és fordítanom kell. Vagy gondolkodnom.

A tortilla spanyol nemzeti étel. Tojásrántotta. Ha egy spanyol nem kap tortillát, sorvadni kezd, elveszíti életkedvét és még a híres borai és kolbászai után is elfelejt sóvárogni.
Madridban - és gondolom, másutt is - van pár drága étterem, ahol csak tortillát lehet enni. (Pillanatra elképzeltem egy felsőkategóriás, csak főzelékre specializálódott magyar éttermet, de abbahagytam az álmodozást. Nem sci-fit írok.)

A tortilla alapszó, ugyanúgy, mint nálunk a pörkölt.

Dél-Amerikában a tortilla mást jelent.
Dél-Amerikaiul a tortilla egy lapos, kovásztalan kenyér. Lepény. Főleg kukoricalepény. Kivéve pár andoki országot, ahol másféle lepény.

Tortillero vagy tortillera arra férfire vagy nőre vonatkozik, aki tortillát csinál. Legyen az rántotta vagy lepény.

A tortillera szónak van azonban egy közös jelentése a két spanyolban. Nagyon durva argóban leszbikust jelent.

Azt hiszem, néha belenézek a mexikói tévéadásba. Bár attól nagyon le tud épülni az ember agya.

A spanyol szakácskönyvek anyja

Nagyuzemi paella
Originally uploaded by ribizlifozelek

A legtöbb spanyol háztartásban a könyv Simone Ortega szakácskönyve, a 1080 recetas de cocina. Esetleg van még mellette egy képes Biblia is. Olyan ez a könyv a spanyoloknak, mint a
Joy az amerikaiaknak.

Olvasva - és főzve - az 1080 receptet, az volt az érzésem, hogy a könyv van annyi idős, mint a Joy. Ha nem öregebb. Igencsak meglepett, hogy a könyv csak 1972-es. Lehet, ezt a könyvet nem aktualizálták módszeresen minden újrakiadása alkalmából. Nekünk az 1996-os 31-ik kiadás van meg, aminek az előszavában a szerző megjegyzi, hogy ezt a gyakorlati könyvet azoknak a nőknek - és férfiaknak - írta, akik főznének.

Simone könyve is elmagyaráz mindent, amit a konyhai eszközökről tudni kell. Lerajzolja a kanalat, a vizespoharat, majd bonyolultabb témákra tér át: lerajzolja a disznót, a bárányt és táblázatba rendezve elmondja, mihez mit kell kérni. Hasznos tanácsokat is ad, hogyan kell elvenni a karfiol szagát, helyrehozni az elsózott ételeket és elkerülni, hogy az aluminium edények megfeketedjenek.

Simone könyvéből rengeteget adtak el, a különböző adatok 2-3 millió eladott példányról szólnak. Ortegának azonban jóval könnyebb dolga volt könyvével, mint Irmának. Az elzászi származású, Barcelonában született Simone Klein Ansaldy férje, José Ortega Spottorno nemcsak Ortega y Gassetnek filozófusnak volt a fia, hanem ő alapította a legnagyobb spanyol napilapot, az El Paíst is. Meg az egyik legnagyobb spanyol kiadót, az Alianzát, ami aztán megjelentette a szakácskönyvet is.

Jó könyv. Szeretem. Bár kicsit nehezebb olvasni, mint a Joyt. De a végeredmény általában ugyanolyan jó.

La Tienda

Sonka
Originally uploaded by ribizlifozelek

La Tienda spanyolul annyit tesz, mint a Bolt. Ez a virtuális, online bolt mindent árul, ami különleges spanyol termék és a közvélekedés szerint ehető.

Tőlük vettük a jamón serranót is.

A normál sonka ára még így, transzatlanti szállítással is elviselhető. Majdnem minden nap eszünk sonkát. Az utolsó lábat október elején vettük és alig vagyunk túl a felén. Alig lehet drágább egy közepes minőségű felvágottnál - már ha drágább egyáltalán. A spanyol gasztronómia csúcsterméke azonban már más árkategória. Az igazi, ősi ibér pata negra sertésből készített sonka. Ez a feketelábú állat csak makkot eszik és szabadon él középkori hegyi falvak környékén. A kondás vidám (vagy szomorú) népdalokat fütyörészve vigyáz az állatokra, hogy csak valódi makkot egyenek, közben a szél ütemes kasztanyettacsattogást hoz a közeli taverna felől.

A feketelábút magyarul mangalicának hivják és a spanyol mangalicasonka-állomány nagy része magyar import, de az élet már csak ilyen. Ezek persze nem a legeslegdrágább sonkák, azok valószínűleg tényleg az óidőkből ittmaradt falvakban laknak és ott makkoltatják őket.

Ezekből egy 8 kilós sonka 1400 dollár között van. (A kulináris különlegességek csúcsa az a sonka, aminek a felét -ezervalahányszáz dollárt- az ember kifizeti előre, felnevelik a disznót, levágják, három évig érlelik a sonkát, aztán a vevő kifizeti a másik felét és végre megkapja a csemegét.

A Bolt árul valódi manchego sajtot is. Ez a sajt annyira kemény, hogy gyilkosságok elkövetésére is alkalmas. Két kiló sajt fadobozzal és eredetiségvizsgálattal (valódi manchego) alig egy százas. Ami nem is annyira sok. A válaság hatására ugyanis a boltok az egekbe vitték a különlegességek árát. Az alapélelmiszerek ára alig emelkedett, de egy kis darab, 11 dekás ugyanilyen sonka a sarki boltban 9 pénz. A bolondnak is megéri.

Árulnak még csipőspaprikát, tonhalat, speciális olivaolajat, kolbászokat, turrónt, borokat meg minden kiegészítőt, ami ezek fogyasztásához kell.

Olyan ez a cég, mint a hungaricumokat Amerikában forgalmazó Bende. Csak a Bende nem küldözget nyálcsorgató, gyönyörűen fényképezett prosikat és étvágygerjesztő leírásokat az elszigetelt, ódon falvakban lakó feketelábúakról.

Sikeres akarsz lenni?

Would you like to be successful?
Originally uploaded by ribizlifozelek

Sok más érdekes plakáthoz hasonlóan ezt is Provóban láttuk.

A plakát egyértelműen a helyi hispán (latino) közösséget célozza meg. Sikeres akarsz lenni? Tanulj angolul! Hírdeti valaki. Angol nyelvtanfolyamokat sok helyen hírdetnek a hispán bevándorlóknak, legálisoknak és illegálisoknak egyaránt.

Ez a hírdetés különösen tetszett nekem. Nem nagyon értek az autókhoz, de a képen látható autó azt hiszem, egy BMW. Szóval, legyél sikeres, tanulj angolul és akkor lesz egy német autód.

Literatura Húngara

Monument
Originally uploaded by ribizlifozelek

Magyarországról a spanyolok rengeteget tudnak. Tudják, hogy itt mindig hideg van. Mindig. Nyáron is. Ha esetleg nyáron nem lenne hideg, sokan megsértődnek. Tudják, itt nagy focisták élnek. Kocsis. Kubala. Puskás. (Genetikailag én selejtes magyar vagyok, NEM ÉRDEKEL A FOCI.) Tudják, hogy Mindszentyt üldözték a gaz kommunisták és börtönbe is zárták. Meg szoktak lepődni, hogy - néha - a szakácsát és titkárát is mellé zárták, hogy tudjon dolgozni. Sejtik, Magyarországon mindenki cigány. (A spanyolországi cigányság egy csoportját nevezi magát húngaro cigánynak.) Közismert továbbá, hogy az emberek olyan csípős dolgokat esznek, hogy az étel átmarja magát a kanálon. A padlón. A magyar paprikához képest az Alien vére tiszta forrásvíz. A konyha jó, a magyarok gulyást esznek reggelire. Általában a spanyolok gulyás alatt sokszor pörköltet értenek. Az idősebbek olvashattak Zilahy Lajost.
Az átkosban meglepően sok mindent fordítottak le spanyolra, nagyrészt meglepően rosszul. Spanyolországba ezek a művek véletlenül se jutottak el, azt hiszem, jórészt a kubai testvéreknek készültek. Franco pedig amúgy se szerette a kommunistákat. Pár meglepő dolog azonban létezik spanyolul. Máig nem értem hogyan, miért lett lefordítva spanyolra a Darabbér 1981-ben. (Editorial Montesinos, ford: Kovacsics Ádám. Ha valaki elolvasná a Darabbér online olvasható.)
Pár éve rengeteg nagyon jó dolgot lefordítottak spanyolra, katalánra. Ettől persze az átlagember nem tud sokkal többet rólunk. Az internethasználók fórumbejegyzései jórészt egymás féligazságait szaporították. Van pár turisztikai oldal, amiből meg lehet tudni, mennyi a buszjegy, illetve, hogy mi a somlói, de sokkal többet nem lehet várni tőlük.
Nemrégiben csináltak egy nagyon jó kis kétnyelvű (spanyol-katalán) oldalt Literatúra Húngara a címe. (Itt olvasható.) Úgy néz ki, ahogy egy weblapnak ki kell néznie. Nincsenek táncoló macis animációk, órákon át letöltődő, majd meghaló flesh-ek, erőforrásevő filmek. Tartalom van. Fotók vannak, a lap színes, jó nézni, jó olvasni. Igazából ez egy online magyar irodalmi folyóirat. Rovatokkal, interjúkkal, kis szinesekkel, leírásokkal. Még egy - spanyolul vagy katalánul tudó - magyar is találhat benn érdekességeket. Érdemes végignézni, mi mindent fordítottak le a kortárs magyar irodalomból spanyolra és katalánra. Szóval, kellemes, informatív olvasnivaló. Annyira jó, hogy egy spanyol kávéházakról szóló újság az egyik cikket egy az egyben átvette, leközölte, csak erről az LHO-nak elfelejtett szólni.
Szóval, már csak olvasni kellene, nemcsak lopni.
Tessék népszerűsíteni.

Migas de pan

Migas de pan
Originally uploaded by ribizlifozelek

Maradt egy halom pogácsa. Száraz volt már nagyon. Mondták, meg lehet mikrózni, attól jobb lesz. A mikrózás helyett inkább kipróbáltam valamit: csináltam belőle egy ősi spanyol pásztorételt.
A migas de pan kenyérmorzsát jelent. Ehhez az ételhez használták fel a megmaradt száraz kenyeret. Így nem kellett kidobni és még hasznot is hajtott. A migas de pan a szegények eledele volt.
Egy spanyol barátom mesélte, hogy gyerekkorában, ha leejtette a kenyeret, amint felvette, meg kellett csókolja. Nem tudom, hogy ebben az aktusban mennyi a vallásos - keresztény, esetleg átöröklödő pogány elem - és mennyi az alapélelem tisztelete. Valamiért én se szeretek kenyeret (vagy más ennivalót) kidobni.
A maradék pogácsa kíváló kisérleti alanynak ígérkezett.
Mozsárban összetörtem a pogácsákat és finoman meghintettem őket vízzel, letakartam egy ronggyal és fél napot állni hagytam.
Egy kis olajon megsütöttem két szem apróra vágott krumplit, majd ugyanebben a zsírban egy ugyancsak felaprózott kaliforniai zöldpaprikát. A paprikadarabokat is kihalásztam az olajból, majd egy fej hagymát és két gerezd szintén apróra metélt foghagymát kezdtem el párolni benne. Amikor a hagymák aranybarnák lettek, beleszórtam a forró olajba a morzsákat, a kolompért, egy kis apróra vágott sonkát és a zöldpaprikát. Kevergettem egy kicsit, majd pár szem szőlővel tálaltam.
Nagyon ütős, laktató étel, nem meglepő, hogy általában esős időben fogyasztották. A morzsák szőlővel jobban csúszkáltak lefele. (Szőlő hiányában a tejföl is jó sikosító lehet.)

Éjféli vacsora - egy tál lencse

Mivel egy nap, két órán belül nem jó nagy mennyiségű kaviárt enni lazaccal, meg a hagyományok is mást diktálnak, így éjfélre csináltunk egy kis lencsét. Egyszer már megjártuk a lencsével, (főtt) életet találtunk benne, de nem adtuk fel, most friss lencsével próbálkoztunk, nem egyévessel. Mivel a lencsébe spanyol serrano sonkát tettünk, nem akartunk magyaros lencsefőzeléket vagy levest csinálni, inkább spanyolos lencsét csináltunk.
Arra számítottunk, hogy majd a lencsét petárdák robbanásai közepette csináljuk meg. De csend volt. Nem robbantottak, nem lövöldöztek, talán, mert ha valaki itt durrogtatni akar, legálisan megteheti. Fogja a puskát (pisztolyt), kimegy az első állami erdőbe és addig lő, amíg tart a tölténye. Ha pedig nagyon frusztrált, bemegy a munkahelyére és addig lő, amíg tart a tölténye - vagy amíg a seriff le nem lövi.
Este 10-kor kimentünk Yodával sétálni, több helyen látszott, házibuli van. A szomszéd hispánokhoz épp egy kisteherautó hozta az utánpótlás sört. Egyedüli rendellenesség egy, a járdán heverő ing volt: valaki a buli hevében a minusz 8 fokban letéphette magáról az felsőruhát.
A lényeg, hogy nem lövöldöztek, nem durrogtattak, nem petárdáztak egészen éjfélig, amikor volt pár petárda, aztán csend lett. A mormonok és a vendégmunkások nyugovóra tértek, mi pedig megettük a lencsét.

Spanyolos lencse 3 személyre
25 dk lencse
1 kolbász
1 nagy hagyma
100 g serrano sonka (vulgo: jamón)
1 kis pohár olaj
3 kanál bor
1 babérlevél
2 sárgarépe
3 kis krumpli (ha nagy, fel lehet vágni :)
2 szem fokhagyma
bors
só
csipetnyi sáfrány vagy pirospaprika

A lencsét fél órára beáztatjuk, hogy megszívja magát. Amig a lencse szív, mi kockára vágjuk a sonkát, felkarikázzuk a kolbászt, a sárgarépát és megpucoljuk a krumplit és blogot írunk.
A fél óra leteltével a lencsét feltesszük a tűzre ugy, hogy a víz éppen ellepje, majd beleöntjük az előkészített dolgokat, a bort és a babért. Ha szükséges, még öntünk utána egy kis vizet.
A hagymát, fokhagymát apróra vágjuk és olivaolajon üvegesre pároljuk, majd beleöntjük a levesbe, végül hozzáadjuk a sót és a borst. Lassú tüzön 40 percig főzzük. Aztán megesszük!!!!!