Reptéri rohanás

 - Elfelejtettem mondani, korábban megy a gépem - mondt szomszédunk, A, amikor megjelent bőröndjével, hogy kivigyem a reptérre.

- Van időnk? - kérdeztem vissza.

- Persze, majd minden poggyászt feladok ahol kiteszel.

Sok amerikai reptéren van egy parkoló sáv, ahol ki lehet tenni az induló utast (vagy felszedni az érkezőt) és ott csomagot is fel lehet adni.

Csak most ez a miniiroda zárva volt.

- Most mit csináljak? - nézte A a két bőröndöt és két hátizsákot.

- Leparkolunk és bekísérlek.

Ez egyszerűen hangzott, de az új repteret még nem ismertük és a parkoló is tele volt. Szerencsére a villanyautótöltő helyek szabadok voltak és ott gyorsan bedugtam az autót, mi pedig rohantunk megkeresni a megfelelő pultot.

Ez se volt egyszerű, a Southwestnek csak az emeleten voltak pultjai, ahol először sorba kellett állni a bőröndökre ragasztandó cetlikért, majd sorba kellett állni, hogy feladjuk a bőröndöt. Aztán már csak a biztonsági ellenőrzés sora volt hátra egy másik emeleten.

Minden más volt, mint korábban: egy teljesen új reptér épült és a régit közben eldózerolták.

Az új reptér jól nézett ki - de gondolom A másként szerette volna megtanulni, hogy mi hol van.

A lényeg, hogy elérte a gépet.

Én meg végre, hosszú idő után, ismét voltam reptéren.

Wendover - a roncsderbi folytatódik

Wendverben eddig is olyan érzésem volt, mintha egy Mad Max film díszletei között járnék, most azonban a reptér újabb meglátogatása után ezen is túlléptünk és eljutottunk a világvége utáni pillanatokba.

A második világháborús katonai barakkok, tisztiszállások elvileg védettek - ezért se bontották le őket. Meg azért se, mert a bontás pénzbe kerülne.

Itt áll egy kisebb elhagyott város, aminek különböző részeit fokozatosan ürítették ki 1947 óta és ami ma teljesen elhagyatott.

Időnként az újságokban megjelenik egy-egy cikk arról, hogy leégett egy nyolcvan éves barak.

Aztán megint csend van, az önkéntesek örülnek, ha az Enola Gay hangárt és a repteret helyre tudják állítani. A többi várhat.

Addig fütyül a szél és ördögszekerek kóborolnak az utcákon.

Ja, ha valaki filmet akar forgatni az Emberiség kihalása utáni Földről, szóljon. Van egy tippem, hova menjen.

Kísértetreptér

Azt már láttuk korábban is, hogy nem láttuk: a reptéren ragálymentes időkben pár perces követési távolsággal folyamatosan szállnak le a párban a repülők.

Most egy gép berregésére is felkapjuk a fejünket és a neandervölgyi ember valószínűleg több kondenzcsíkot látott, mint mi.



Természetesen a reptér is üres.

Sehol senki.

Nem jönnek misszionáriusok, nem érkeznek utazók és nem tolonganak a taxik.

Minden üres és kihalt.



Senki se utazik.

Én arra gondolnék, hogy ettől olcsó utazni, de nem. Utazni drága lett. De mindegy. Jelenleg úgysincs hova.

Ami egy repülôúthoz kell

Uticucc. Mondjuk azt nem mondanám, hogy túlélôfelszerelés. 

Yodüsszeia X - újrázás

Álltunk a sorban és vártuk, hogy ismét kikérdezzenek minket a biztonságiak. A sor elején álltam, a sor végén volt a hetvenes házaspár, legalábbis az első tíz percben. Aztán valahogy előttem álltak.

A mögöttem állók humorba folytották frusztrációjukat. A sor rázkódott a röhögéstől, ahogy “szinkronizálták” a közrend éber őreinek a kérdéseit:

- Ez a maga felesége?

- Biztos benne?

- Teljesen biztos?

- Honnan tudja?

Amikor sorra kerültünk Yodával, alig bírtam visszatartani a kirobbanó nevetést.

- Ez a maga kutyája?

- Biztos benne?

- Mióta ismerik egymást?

- És, és ez a maga gazdája?

- Biztos benne?

- Rendszeresen viszi sétálni?

- És olyankor ki vigyáz a bőrőndre?


Akkor kezdtem gyanakodni, amikor a beszállókártya mellé étkezési utalványt is kaptam. Valószínűnek tünt, további késésre lehet számítani - csak a Delta el akart hozni minket a Diplomatból, nehogy még egy éjszakát kelljen fizetnie.

Az étkezési utalvány most csak 140 korona értékű volt. Mivel úgy éreztem, késni fog a gép, Yodával így a tervezettnél többet sétáltunk az erdőben, majd átestünk az útlevélkezelésen (zöld gomb, mehet) és mentünk ebédelni.

A prágai reptéren nagyjából úgy lehet 6 euróból (kb ennyit ér 140 korona) ebédelni, mint Ferihegyen - ha az ember nem ismeri a terepet. Többen panaszkodtak, hogy a pénzből csak egy szendvicsre futotta. Mi azonban Yodával már rutinos utazók voltunk. Elsétáltunk a méregdrága éttermek mellett (két pár virsli sörrel akciósan nyolc euró) és egy terem végében bekanyarodtunk a menzára. Mivel itt evett az egész személyzet és az összes pilóta, bíztam a helyben.



Knédlit kértem a pultnál, a tálcámra tettem egy kis gyümölcsöt, süteményt, üdítőt, majd fizettem. Még mindig túl sok volt a pénzem, így a pénztároshölgy hozott pár doboz kekszet is. Megebédeltünk, majd elsétáltunk a kapuhoz.

Az itt tolongó éhes utasok mind a repülőt nézték, amit egy lapos járgány vontatott lassan a csáphoz.

A Delta járat további két órát késik - mondta be a hangos.

- Csak a levegőben ne vontassák! - sóhajtott egy utas, én pedig ekkor már biztos voltam benne, le fogom késni az utolsó Salt Lake Citybe induló gépet is.

Csoda Ferihegyen

Ferihegy
Originally uploaded by ribizlifozelek

Reggel volt. Mit reggel, hajnal. Mit hajnal, még éjszaka. Talán a derengő fény is előző napról maradt vissza.

Talán ezért is volt egy légi-földiutaskísérő morcos. Egy. Az összes többi tündér volt, aranyos, kedves és segítőkész, még az a kedves fiú is, aki rossz ablakhoz (magyarul: check-in pult) irányított minket.

Egyedül mondom, egy ember (erősen középkorú hölgy) próbált leckét adni udvariatlanságból, aki többször hangosan elmondta kolléganőjének, hogy ez a sor csak biznisz utasoknak van. Most szakmai tapasztalata cserbenhagyta. Tudom, nem voltunk Armani kosztümben, de azért a Delta törzsutaskártyájával be lehet állni ebbe a sorba.
Ezt is tudom, a többedik kedves megjegyzéskor ugyanis kedvesen visszakérdeztem, de ugye ezzel lehet.

De hát reggel volt.

Nagyon reggel.

Még akkor se nagyon volt természetes fény, amikor elindultunk Yodával vissza a parkolóba.
Én számlát szerettem volna kapni.
A számlát osztó bódéban kis kézzel kapart cetli fogadott: 5-10 perc múlva jövök.

Aggódni kezdtem: mikortól öt-tíz perc?
Aztán láttam, az első órából már csak 1 perc van hátra.
12 percig nem jött senki.
Akkor jött még egy kliens.

Kezdtem felkészülni lelkileg a második fordulóra: biztos másfél órát fog számlázni és nekem kell kifizetnem az alkalmazottak pisilését is. Hogy lehet majd érvelni egy szemellenzős robottal, hogy én még belül voltam az egy órán?

14 perc.
Megjött az ember.
Papír elvesz.

- Egy óra parkolás lesz.

Csoda történt. Kisütött a nap. Van még remény.

Egy békebeli reptér

MCI
Originally uploaded by ribizlifozelek

Kansas City repterét és az autókölcsönzőket könnyű volt megtalálni. Az autót visszaadni is ugyanolyan egyszerű volt, mint felvenni.

Egy szines overalos egyén integetett, hova álljunk be, majd megkérdezte, működött-e az autó (igen) és hogy tele van-e a tank (igen). Ezt ellenőrizte, majd egy kézi ketyeréből kinyomtatta a számlát és mehettünk is.

Mi az autókölcsönzők épületébe mentünk - onnan indultak a buszok a terminálokhoz. Az autkölcsönzők épülete modern volt és tágas, magáé a reptéré egyszerre volt tágas, szűk és kényelmetlen.

Akkor építették, amikor még másként utaztak Amerikában az emberek. Amikor még senkit sem érdekelt, ki kicsoda és miért utazik. Akkor, amikor a puszta vasbetont elegánsnak és haladónak gondolták.

Az utazó egyszerűen belépett az utcáról a reptérre, odament a légitársaság pultjához, feladta a csomagját, ivott egy kávét, elszívott egy cigit és besétált a repülőbe. A váróterület, az utasforgalmi terület, a check-in mind egy légtér volt. Igaz, a hatvanas években még nem volt se biztonsági ellenőrzés és dokumentumokat se kértek senkitől.

Amint elkezdtek mindenféle személyiket, útleveleket kérni az utazóktól, a reptér bajba került. Eleinte minden kapunak volt külön biztonsági ellenőre (igazolványt még ekkor sem kértek), aztán egy üvegfalat húztak a terminál közepére. Természetesen ezzel (még) kevesebb lett a hely, ráadásul a kávézók és a WC-k nagy résza a fal egyik oldalán maradtak.

Borzalmas volt.

Yoda is csak kívülről tudta megjelölni az épületet.

Érkezés előtt

Thames
Originally uploaded by ribizlifozelek

Esteledett. Kétségbeesetten takarítottuk ki a lakás újabb és újabb szögleteit. Újabb holmikat vettünk elő és újabb falatokat dobáltunk bele a kutyába, aztán kimentünk a reptérre 11:15-re.
A repülő 11:14-re kellett volna megérkezzen - ha felszállt volna időben. De nem szállt fel. Az információ szerint 2:01-re volt várható a gép.
Hazamentünk és vártunk, vártunk és gondolkodtunk, mivel üssük agyon az időt hajnali kettőig. Yoda a maga részéről a lehető legjobb megoldást választotta. Összegömbölyödött, beledugta az orrát a fenekébe és aludt.

Salt Lake City International Airport

Airplane
Originally uploaded by ribizlifozelek

Salt Lake City előszeretettel határozza meg magát egy modern, pezsgő életű sivatagi nagyvárosként. Ez így igaz is, bár van benne valamennyi nagyzolás is. Nagynak nagy. Városnak város. Sivataginak biztos, hogy sivatagi. Pezsgő azonban nem nagyon van. Legfeljebb alkoholboltban.
A város reptere kíváló példa arra, milyen is egy vidéki világváros. A reptér nemzetközi.
(Olcsó poén lenne azt mondani, hogy mert két nemzet, Kanada és Mexikó között van.) A nemzetköziséget heti egy kanadai és júniustól szeptemberig néhány Párizsi járat jelenti.
A repteret a 2004-es téliolimpiára bővítették ki egy újabb terminállal. A két terminál összeépült, csak valamiért külön bejárataik vannak.
Persze jó reptér: átlátható, kicsi és 15 perc alatt kiérünk. Ráadásul a parkolás is ingyenes az első félórában.