Intermodal Hub

Intermodal Hub
Originally uploaded by ribizlifozelek

Salt Lake City tömegközlekedésének büszkesége az "intermodal hub". Az intermodal hub egy gyönyörű kifejezés és egy zseniálisnak kikiáltott ötlet: itt van a buszpályaudvar, a vasútállomás, a távolsági buszpályaudva, a villamosvégállomás és a kerékpárkölcsönző.

Erről még az otthoni Kerékagy blog is írt.



Ezt nekünk is meg kellett nézni. Yodával el is sétáltunk Gatewayből.

A csomópontot az egykori teherpályaudvar helyén alakították ki. A terület valamikor tele volt raktárakkal, élettel.



Mára ez egy kicsit megváltozott.
Az ötvenes években eltüntek a raktárak és csak azok jöttek ide, akiknek sűrgős szúrkálnivalójuk volt vagy öngyilkosok akartak lenni.

Aztán megépült az intermodal hub, egy tökéletes tömegközlekedési csomópont. A csomópont azért van, hogy az emberek odamenjenek tömegközlekedéssel, kerékpárral, autóval, bármivel és a fenti eszközök segítségével elmenjenek onnan. Gyalog ma se nagyon megy senki. Rajtunk kívül.



Elhagyott utcákon botorkáltunk. Ez volt valamikor a virágzó görög negyed. A görögök arrébb költöztek és az egész közösségből nyolc összebújó ház maradt. A legszebbe egy kínai étterem költözött.



A görög negyed után az elhagyott teherpályaudvarok következtek. A peronok üresen ásítottak. Évtizedek óta üres raktárak téglafalai szemeztek a porló betonrámpákkal. Az emberi jelenlétet egy mexikói mozgóárus jelentette, aki egy dollárért kínált egy ételt.



Aztán végre elértünk a pályadvarra.
Ide érkeznek a személyszállító vonatok San Franciscóból és Chicagóból - hetente négyszer. Kettő keletről és kettő nyugatról.

A távolsági buszok is ide futnak be. A Greyhound állomások gyakran fura helyeken vannak. Floridában többször taxit kellett hívni a buszpályaudvarra, hogy eljussunk valahova, annyira messze voltak. Miamiban az állomáson a korlátot támasztó alakok nyugodtan elmehettek volna egy depresszív szociofilm vágóképének. Vagy a Zsíroshajú zombi újra támad című horrorfilm statisztáinak.

Itt az állomásépület tiszta volt és elegáns, amitől az utasok se tüntek Greyhound utasoknak. Két éve a karácsonyi hóvihar alkalmával pár jótét lélek innen hívott meg embereket ünnepi ebédre.



Az állomásra érkezik Utah büszkesége, a Frontrunner is. A Frontrunner Salt Lake Cityt köti össze a szomszédos városokkal, például Ogdennel. Hamarosan majd Provóba is eljutnak a WIFI-vel felszerelt HÉV-ek.



A TRAX, a városi villamosok egyik vonala is eddig jár.



A kerékpárterminál is itt van. A cég kerékpárokat és síléceket ad bérbe. De meg is lehet itt javíttatni a drótszamarat. Ha valaki villamossal, busszal, vonattal, Frontrunnerrel érkezik, itt parkoltathatja kerékpárját, amit csak kikap a tárolóból és már tekerhet is dolgozni. Egy hónapra a kerékpártáróló 12 dollárba kerül, egy évre 96 dollár a parkolás. Ehhez jön még a kötelező tagsági igazolvány húsz dollárért. Jelenleg százhúsz kerékpárnak van hely.

A kerékpáros tagsági kártyájával nyitja rekeszét, ha akar, lezuhanyozhat, vagy meg is szereltetheti a gépet a műhelyben.

A kerékpárközpont virágzik: az érkezők egyszer gyalogolnak ki innen, aztán szerintem örömmel szállnak fel bármire, csak ne kelljen megismételniük a sétát.

KATY trail

KATY trail
Originally uploaded by ribizlifozelek

Amikor kisétáltunk a Missouri partjára, maradt még egy kis időnk körülnézni a KATY trailen. Ez azon kevés hely egyike volt, amit az utikönyvek ajánlottak és tényleg érdemes volt megnézni.



A KATY valamikor a Missouri-Kansas-Texas vasútvonal neve volt. A Missouri-Kansas-Texas szókapcsolat hosszú volt, a vonalat mindenki MKT-nek hívta. Az M-et idővel nem is ejtették ki (azaz kiejtették) és a vonal neve KT, KATY lett.



A sínek büszkén követték a Missourit. Közel száztíz év után a vonal azonban gazdaságtalan lett, 1986-ban megrongálta egy árvíz. A forgalmat leállították, a szerelvényeket elterelték másfele, a talpfákat, sineket felszedték és a többit rábízták a természetre.



A nyolcvanas években kezdék a rengeteg elhagyott vasútvonalat kirándulóútvonallá, kerékpárúttá alakítani. Columbia gyorsan meg is szerezte a területén áthaladó keskeny földsávot és csinált belőle egy kerékpárútat.

Egy gazdag vállalkozó, Edward T. Jones és a felesége szeretett bicajozni. Egy wisconsini kirándulása alkalmával végigtekert egy ottani vasútvonalból kialakított kerékpáros-gyalogos úton. Nagyon tetszett neki. Visszatérve Missouriba megnézte, milyen lett a columbiai kerékpárút. Tetszett neki. Az méginkább, hogy az út a Missouri Egyetem mellett vezetett. Ő is ide járt a negyvenes években.



Ed elkezdte politikushaverjait nyaggatni, hogy csináljanak már kerékpáros-gyalogos útvonalat az elhagyott vasútból. A politikusok lassan mozdultak. Szövetségi programok is adtak ilyen célokra pénzt. Valamennyi azonban hiányzott a vételhez. Ezt az összeget Jones pótolta ki 2.2 millió dollárral.

A sínek helyét vastagon beszórák murvával és pár év alatt 225 mérföld (362 km) kerékpáros-gyalogos utat építettek. Még néhány év, és a KATY elnyújtózik a Missouri-szögig, a Missouri-Mississippi összefolyásáig.

Pár éve egy árvíz megrongálta a KATY-t, ekkor ismét megkeresték Jonest.

- Kérjetek az Edward Jones Investmenttől - mondta az öreg.

- Ők majd adnak pénz?

- Igen. Az enyém a cég.

Így is lett. Ted bácsi halála után cégét - és elhivatottságát - fia örökölte. Most ő támogatja jelentős összegekkel a kerékpáros-gyalogos úthálózat fejlesztését.

Pár kilométert tettünk csak meg Yodával a KATY-ből, de nagyon tetszett. A falvakban WC-k, ivókútak vannak és kíváló információs táblák magyarázzák el, merre is jár a vándor. Meg lehet szállni kis fogadókban, vendégházakban vagy éppen kempingekben.

Rocheportban a turistainformáció a helyreállított indóházban van. Itt tartják falugyűléseket is hétfőnként. Az út használata kerékpáron, gyalog és lovon ingyenes, csak a rendezvényekért kell fizetni.



Nagyon élveztük az erdőt. Csend annyira nem volt, sokan voltak a KATY-n, de azért nem volt zavaró a tömeg. Yodát legalábbis nem zavarták a járókelők a fák vizsgálatában.

Megszerelem a kerékpárt

Ket bicaj
Originally uploaded by ribizlifozelek

Még amikor a részeg hölgyemény összetörte az autónkat, járulékos csapásként bicajom mindkét kereke elfáradt és úgy döntött, kifújja magát: leeresztettek.
Most végre eljött az idő, hogy megszereljem őket, elvégre Yodának meg kell tanulnia kerékpáron nyugodtan ülnie.
Elvileg Northfieldből hoztunk kerékjavító készletet: csavarkulcsot, tartalék tömlőt, ragasztót, de ezt valahova nagyon jól eltettük. Olyan jól, hogy máig nem került elő. Anikó ezért vett kerékragasztót, én meg ebéd után munkához láttam.
A kerekjavítás elméletileg egyszerű dolog - le kell szedni a kereket, levenni rola az abroncsot és megragasztani a tömlőt. Az első kereket leszedni gyerekjáték volt. Igaz, a fék meglepően sok darabban jött le, de ezeket szépen sorbarendeztem a földön. Mennyivel egyszerűbb lehetett szerelni a régi bicajokat! (És nehezebb meglovagolni őket!)



Beletelt egy kis időbe, míg sikerült levenni a külsőt. Közben megrövidültek a körmeim, de nagy nehezen lejött. Ekkor megebédeltem, elvittem a kutyát sétálni, aztán víz alá tartottam a tömlőt és keresni kezdtem a buborékokat. Meglettek. Filccel bekarikáztam a lyukat, aztán fogtam a ragasztót, elolvastam a használati utasítást és majdnem az ablakon távolítottam el a kerékpárt. Ez a ragasztó nem olyan ragasztó volt, ezt a kerékbe kellett belenyomni. Feleslegesen szedtem le az egész kereket. Néztem a fék darabjait de nem mondtam semmi olyasmit, amit le lehetne írni.
A ragasztó teteje egyben célszerszám is volt, ezzel lehetett kivenni a szelepet. Kivettem, csatlakoztattam a ragasztó oldalába becsúsztatott pici csövet és belenyomtam a megfelelő mennyiségű zöld lét a tömlőbe. Ezek után letettem a ragasztót, mikor a kerékből fura szörcsenés hallatszott és egy jókora adag zöld lé spriccel ki a tömlőből. Feltöröltem, majd visszaszereltem a szelepet, visszatettem a tömlöt a kerékre, rátettem az abroncsra és felfújtam.
Tökéletesen tartott, nem eresztett.
Nagyon boldog voltam - nem kellett leszedni a hátsó kereket, csak bele kell tölteni a mágikus folyadékot és kész.
Szépen összeszereltem a féket, működött.
Fogtam a hátsó kereket, beletöltöttem a mágikus lét, felfújás elött összeköpte a padlót zöld trutyival, de keményre sikerült fújni. Tizenöt perc múlva megnéztem és közel álltam hozzá, hogy a szerelést egy nagykalapáccsal folytassam. A kerék teljesen lapos volt.
Belenyomtam még egy adag trutyit és rutinusan töröltem fel a zöld valamit, de a kerék továbbra is lapos volt. Meg kellett nézni a tömlöt. Ehhez meg le kellett venni a hátsó kereket. Nem tünt egyszerűnek, ott van a 21 sebességes váltó.
Elővettem a gépkönyvet, aminek komolyabb karbantartási, olajozási fejezete van, mint a Fordnak, leültem az ágyra, simogattam a kutyát és olvastam a használati utasítást. Volt ott pár érdekes szó: crank, ball retainer, bearing cup, adjusting cone, axle nut, stabilizer bracket. Teljesen evidens volt, ezek mind mint szerteszét fognak gurulni. A legvilágosabb az volt, hogy amint kihúzom a tengelyt, a váltó jobbik esetben, ha az áttételek egyben maradnak, 14 alkatrészre esik szét. Rosszabban még hozzápotyognak az áttételek és mindaz az ismeretlen nevű izé, ami köztük van és ránézésre nem látható.
Megnéztem, mivel kell kezdeni a kerék lebontását. Nem volt biztató, nem volt itthon olyan csavarkulcs, amivel meg lehetett volna fogni a külső anyát. Próbálkoztam fogóval, de azzal se lehetett megfogni.
Ezkkor csengett a telefon: 6 óra volt, Anikó jött haza.
Elémentem, közben beugrottam az áruházba, hogy vegyek belsőt. A kereket lemértem, 24". Anikó állítottam, 26. Szerencsére nem találtam belsőt, de találtam ragasztókészletet (1.94). Vettem csavarkulcsot (1.88 cent) és egy szuper-kerékpárjavító készletet (10 dollár).
Otthon kiderült, a csavarkulcs nem jó méretű. Majd visszavisszük. A kerékpárjavító készletben viszont minden volt: igazából ez ránézésre egy szerszám volt, amit két darabra lehet szétpattintani. Ezután svájcibicska szerűen 32 különböző szerszám hajtható ki belőle: csavarkulcsok, csavarhúzók, stb. Utóbb kiderült, adtak hozzá ragasztókészletet is. Mindez hercig kicsit tokban, az egész akkora, mint egy színházi látcső. Meg két célszárszám, amivel a perem alól lehet kiszedni az abroncsot - jobb, mint 2x10 köröm, ami már úgyis elkopott.Gondoltam, majd ezzel leszedem a kereket. Aztán tovább gondolkodtam: ha csak ragasztani kell a belsőt, nem muszáj minden leszedni.
A hársó féket gyerekjáték meglazítani, csak három kéz kell hozzá. Szerencsére Anikó otthon volt és segédkezet nyújtott. Aztán a célszerszámokkal percek alatt elkészültem azzal, amihez a másik, sokkal jobban hozzáférhető keréknél pár óra kellett és 2x10 köröm.
Amint leszedtem a szelepet, ismét kilövellt az idegen vére. Feltöröltem. Gondoltam, hozok egy vödröt és abba mártogatom valahogy és nézem a buborékokat - de nem kellett. A levegő érezhetően süvített kifele. Bejelöltem, letisztítottam, leragasztottam, összeraktam. Célszerszámokkal ez is egyszerűbben ment. Már két óra eltelt azóta, félóránként megnézem a kutyával, és még mindig nem ereszt.