Ajándékkártya tőlünk nekünk

- Elutasítva - mondta a hitelkártyacég számítógépe a vásárlásra. A 99 centes könyv fennakadt a számítógép torkán. Az ellenőrzőszoftvernek valószínűleg az egymást követő könyvásárlásokkal gyűlt meg a baja: akciós Kindle-könyv egy dollárért. Megvéve. Leszállított árú Kindle-könyv két dollárért. Megvéve. Olcsó Kindle-könyv ötven centért. Megvéve. Kedvezményes szakkönyv öt dollárért. Megvéve. Regény 99 centért. ELUTASÍTVA.



Ebből is látszik, hogy a számítógépes intelligencia egyelőre nem ellenfele az emberi intelligánciának (már amelyik homo sapiensnek van intelligenciája). Az ellenőrző szoftver pár éve gyanusnak találta, hogy Minnesota helyett egyszerre csak Utahban vásárolunk, ezért bekeményített.

Megengedte, hogy az IKEÁ-ban négyszázvalahány dollárért vegyek bútort. Tíz perccel később letiltotta a 9 dolláros ebédet. Több száz dollárért engedett ennivalót és háztartási felszereléseket venni, majd megelégelte a költekezést és nem engedte kifizetni a két dolláros parkolószámlát.

A hitelkártyacégek és a bankok szoftverei a sorozatos, alacsony összegű vásárlásokra is kiakadnak. A Kindle könyveket egy klikkre kell megvenni, ami halmozhatja a filleres vásárlásokat.

Idővel rájöttünk, a legegyszerűbben ez a probléma egy Amazonos ajánddékkártyával kerülhető meg. A gondolatmenet abszurd, de működik. Pénzünkért veszünk Amazon-pénzt és azon veszünk Amazon-terméket. A tranzakció során csak elektronok mozognak, valódi, tapintható papírpénznek nyoma sincs. Ráadásul ha akciós a kártya, pár dollárt, ötöt, visszakaptunk.



Az ajándékkártyát lehet kérni fizikai formában, azaz az Amazon postáz egy kis plasztiklapocskát. Egy időben ezért a cég felszámított kiszállítási díjat, mostanra azonban ennek vége: egynapos kiszállítással az ajándékkártyát szinte bárhova kiszállítják az Egyesült Államokon belül. Ez akkor jó, ha az ajándékkártya valódi ajándék lesz. Mi saját magunkat leptük meg vele, nekünk jó volt e-formátumban is.

Az ajándékkártya kódja megjött emilben. Az emilben levő kóddal feltöltöttük az Amazonos egyenleget és utána visszamentünk a Kindle-könyvesboltba és tovább tobzódtunk a betűk között.

MIT - szombati séta

A MIT, a Massachusetts Institute of Technology egyike a világ öt legjobb egyetemének. Neve kevésbé ismert, mint a listavezető Harvardé, mert MIT egy természettudományokra összpontosító kutatóegyetem, ahol jóval több a posztgraduális képzésben résztvevő hallgató, mint az alapképzéses.



A MIT -és a Harvard is- bizonyos szempontból fura hely. A diákok emberből vannak, mégha a MIT-s diákoknak kockább is a fejük, mint máshol. Buliznak. Szórakoznak, mint minden más egyetemista, életük központja azonban a capmus, gyakran még az órák után is. A világ legjobb egyetemein a diplomát nem féldisznóért adják.

Egy szombati séta az egyetemen mindig sokat elárul az intézményről és a lakóiról. Az általam ismert hazai egyetemeken ez a biztonságiőrt és a kutyáját jelenti, rajtuk kívül ritkán lehet ott embereket látni.

Utahban több a mozgás, nem a papagáját rendszeresen szombaton sétáltató férfi az egyetlen látogató.

Ha valaki szombaton látja először az MIT campust, akkor előfordulhat, hogy az hiszi, munkanap van. Nem rendezvényekre, előadásokra, 24 órás sci-fi maratonra, filmklubra gondolok.

A mintegy négyezer alapképzésben résztvevő MIT-s diák a campuson él. Mindenki itt lakik. Életük az egyetemhez kötődik, szabadidejük jó részét az egyetem területén töltik.



A folyóparton kocogók riogatják a kacsákat és a ludakat. Az úgynevezett "végtelen folyosón" és a reprezentatív terekben hosszú perceket kell várni arra, hogy egy embermentes kép készülhessen. (A bejegyzés összes fényképe szombaton készült. Némelyik türelmes és fogvacogtató várakozás eredménye: szeretem az embermentes fotókat.)

A közösségi terekben majdnem mindig történik valami, ahol egy kis ingyenkávét lehet potyázni. Ha véletlenül mégsem lehet, akkor is több lehetőség van koffein - és tápanyag - bevitelére.

A termek egy része állandóan nyitva van. Nem álmos hajléktalanok melengtik borvirágos orrukat a hónuk alatt, hanem humanoidok magyaráznak egymásnak. Gyakran látni tanárnak kinéző egyént a táblánál, amint egyetlenegy hallgatónak írkál valamit.

Sokaknak elege van a könyvtárból, ezért lazításként az osztálytermekben építik fel stratégiájukat - és járművüket - a következő robotversenyre.



A játszóházakról pedig sosem lehet eldönteni, hogy délelőtt tizenegykor az előző este megkezdett játszmát folytatják, vagy az újat kezdik. Kaland- és egyéb társasjátékok rajongói merülnek el játszmáikban és lendítik fel a környező pizzázók forgalmát.

A diákok tömegét szájtáti turisták egészítik ki, akik döbbenten figyelik a nyüzsgést és fényképezőgépüket csattogtatva zavarják meg az őslakosok munkáját.

Hal a metrón

Kardhal. Lazac. Kagyló. Cápa. Garnélarák. Tonhal.

Alaposan bevásároltam a piacon tengeri szörnyekbőél.

A zöldségeket, gyümölcsöket a hátizsákomba tettem, a halakat azonban szatyorban, kézben vittem. Nem akartam, hogy halszagú legyen a hátizsákom.

Mert a tenger illata körülvett. Olyan lehetettem, mint a hajóskapitány, aki három év folyamatos halászás után letámolyog bárkájáról és körüllengi a tenger szaga.

Másnak is ez juthatott eszébe, mert a tömött metró háromszemélyes ülésén hamarosan egyedül találtam magam és két megálló után a szembelevő szék is kiürült.

Yodával Massachusettsben

Megjegyzés: A fényképek illusztrációk.

Természetesnek tartom, ha valahova megyünk Yodával, előre igyekszünk megtudni, be lehet-e oda menni kutyával. Ha nem érdekődünk előre, akkor ott helyben kérdezünk. lAz is természetes, hogy ha azt mondják nem, akkor nem erősködünk. Ha nem, nem.

Van, amikor valamiért a szabályozás meglep minket. Biztos van valami előttünk ismeretlen oka a szabályozásak. Nem akarunk rajta változtatni egyik irányban sem, de akkor is meglepő.



Valamelyik nap egy közeli kisvárosba mentünk, amikor az út mellett megláttam valamit, ami egy kis emlékműnek tünt. Nem gondolkodtam, belenéztem a tükörbe, senki sem jött mögöttem, fékeztem és bekanyarodtunk az odavezető bekötőútra.

Pár méter után láttam, egy régi temetőbe kerültünk. Azt terveztem, körbeautózunk és utána továbbmegyünk, amikor megláttam egy kutyás táblát a bejáratnál. Közelebb autóztam.

Kutyát a temetőben csak pórázon szabad sétáltatni - olvastam. Még egyszer nekiveselkedtem a szövegnek, hátha nem értettem valamit.

- Kutyát a temetőben csak pórázon szabad sétáltatni.

Tényleg ez volt odaírva.
Megdöbbentem, nem hittem volna, hogy valahol is beengednek kutyát a temetőbe, ismerve a négylábúaknak a csontocskák iránt tanusított vonzódását.

El is határoztam, ha elolvad a hó a temető parkolójáról, visszajövünk.



A következő megállás hasonló volt a temetőshöz. Mellékúton haladva észrevettem egy ösvényeket jelző táblát. Lekanyarodtam.

Egy vadvédelmi területet "találtam". Láttam a táblát is, kutyával nem lehet bejönni. Természetesnek találtam, a vadvédelem erről szól, védjük a vadakat. Kezdtem is tolatgatni, hogy visszamenjek az országútra, amikor észrevettem egy információs táblát. Azt magyarázta, mennyibe kerül a vadvédelmi területre is érvényes vadászengedély.

Rendelünk a Starbucksban

- Merre vagytok? - szólalt meg a telefon a fülemben.

Yodára néztem. A kérdés jogos volt, össze-vissza döcögtünk massachusettsi dülőutakon és térképről is lefelejtett vidéki kisvárosok látnivalóit kerestük. Meg parkolóhelyet, hogy megnézhessük és Yoda lepisilhesse a rég elfeledett városkákat.

Elméletem szerint ezeket a városkákat azért felejtették el, mert az utazók és a térképészek nem találtak parkolóhelyet.

- Sudbury és Weston között vagyunk - feleltem.

- Ha jöttök hazafele, hoznál egy zöldteafrapuccinót a Starbucksból?

Mit lehet erre mondani? Azt, hogy természetesen.

Általában nincs szerencsém a Starbucksban a bonyolult dolgokkal. Ez a tételmondat úgy hangzik, mintha gyakran járnék Starbucksba. Valójában az elmúlt másfél hónapban kétszer jártam ilyen kávézóban.

- Írd meg, pontosan mi kell! - A telefon okos kis Starbucks programja pillanatok alatt készen állt a válasszal:

Grande, Sugar Free Vanilla, Light Whipped Cream, Double Matcha, Tazo(R) Green Tea Frappuccino(R) blended creme.



- Hm - gondoltam.

A Starbucks kellemes hely volt. Páran üzleti terveket beszéltek meg, mások olvastak és egy fiatal lány kötögetett.

Gondosan kinagyítottam a rendelést és a szöveget kedves mosollyal átadtam a pultosnak:

- Kicsit bonyolult lesz...

Ránézett a képernyőre és elkerekedtek a szemei. Próbálta összerakni a teát.

- Egy pillanat, felveszem a szemüvegem.

A szemüveg helyett a kollégája jött, aki tanulmányozni kezdte a szavakat.

Grande, Sugar Free Vanilla, Light Whipped Cream, Double Matcha, Tazo(R) Green Tea Frappuccino(R) blended creme.

- Ahá - kiáltotta elismerően, ez EGY ital!

Ahogy igyekezett fejben összerakni a rendelést, mozgott a szája, reméletem, a szavakat olvassa és nem a stressztől remeg.

- Megvan! - és már adta is ki a rendelést a kollégának, aki elkezdte összerakni. A szakállas fickó nikkelbolhaként pattogott a szirupszelepek, tejszínadagolók, teaszóró-billentyűk rejtélyes labirintusában, miközben varázslókat megszégyenítő hangon kántálta magának a hozzávalókat:

Grande, Sugar Free Vanilla, Light Whipped Cream, Double Matcha, Tazo(R) Green Tea Frappuccino(R) blended creme.

Amikor elkészült, büszkén nyújtotta át az italt.

- Mi ez? - az autóban Yoda érdeklódve közelítette rókaképét a pohárhoz. Azt vártam, hosszú orra - és nyelve - pillanatokon belül elmerül a tejszínben és már vettem a levegőt, hogy rászóljak, hagyd békén a poharat, amikor a Mester undorral megnyalta az orrát.

- Ez TEA! Legközelebb hozzál tiszta tejszínt - és sértődötten összegömbölyödött a hátsó ülésen.

A feketebárány

A cambridge-i 7-es számú tűzoltóság embereit fekete bárányoknak hívták: ha tiltakozni kellett, sose kellett a 7-esekre várni. Akkor is elsők voltak, ha tüzet kellett oltani.

Az 19-20 században Cambridgeben volt elég tűz. A Boston melleti kisváros a világ egyik legnagyobb ipari központja volt. A gyárak, üzemcsarnokok közül tűztornyok emelkedtek ki. A tűzőrségeket funkcionálisra tervezték. A földszinti garázsban parkoltak a tűzoltóautók, mögöttük pedig az önjáró hajtóművek és üzemanyagraktárak: szénával teli szérű és istálló. Az épületben jutott hely szenespincének is: egyes pumpákat gőzgép üzemeltetett.



A cambredge-i ipar apránként kivonult a városból, helyét egyetemek és biotechnológiai laboratóriumok, informatikai társaságok vették át. A tűzoltóságok egymás után zártak be. 1994-ben a fekete bárányokra is sor került.

A tűzőrség épülete évekig omladozott magában és hamarosan fekete bárányból utolsó mohikán lett, az utolsó 19. századi épület a környéken.
Így ismertük mi meg a tűzoltóságot és ettől kezdve figyeltük, mi történik vele. A ház lassanként átalakult és újjászületett.

A hétemeletes tömbbel kiegészített régi tűzoltóságból négycsillagos szálloda lett. A szálloda éttermét a tűzoltók tiszteletére Fekete báránynak nevezték el. Mi évekig néztük a hotelt ablakunkbból.

Amikor idejöttünk, akkor is megnéztük, mennyibe kerülne ott megszállni. A szálloda komoly kedvezényeket kínál holtszezonban minigarzonokat. Kedvezménnyel egy pici szoba ötezer dollár egy hónapra. Plusz adó. Azt hiszem, nem költözünk.

Weston

Weston belvárosa sem volt sokkal urbanizáltabb az elővárosnál. Igaz, itt találtunk hat házat, amik egymáshoz értek, de azok mind boltok voltak. Ez azt is jelenti, hogy voltak boltok a belvárosban. Nem sokan: egyik oldalon volt ez a hat, a másikon még néhány.

A boltok mellett terült el a városi park (vagy mező), hogy oldja a nagy beépítettség okozta "nyomort".



Az üzletek egy része bank volt, másik része ingatlanos. A kirakatokat böngészve megtudtam, hogy egy átlagos westoni udvarház egymilliótól indul (dollárban). Weston, nem meglepő módon, gazdag városka. Egy westoni család átlagos éves jövedelme jóval kétszázezer dollár felett van - ebből lehet méretes házakat venni.

A központban még lelkekkel kereskedtek: a főutcában állt három templom és a városháza, ami a tizenegyezer lakosú Westonban nagyobb volt, mint a hatvanezres Walthamban.



A belvárost könnyen be lehetett határolni: ameddig tartott a járda, belváros volt. Ahol megszünt a járda, ott végződött a belváros.

A központ a templomtól templomig tartott, kocsma nélkül. Weston 2008-ig száraz város volt, itt nem árultak alkoholt, ha valaki meg akart inni egy üveg sört, autóznia kellett.
Westonon látszott, nyugodt hely. Egy villanyoszlopon láttam egy hírdetést, egy elkóborolt kutyát kerestek. Meg volt adva a tulajdonos két telefonszáma, alattuk egy rövid megjegyzéssel: ha megvan az eb, hívják csak a rendőrséget Ők majd mindent elintéznek.