Autópályák között

Civilizációnak alig volt látható nyoma az úton kívül - ha befogtam a fülem. A két autópálya zaját ami körbefogta a parkot talán csak egy süket harangozó hagyhatta figyelmen kívül.

Tényleg a városban voltunk, csak nem látszott.

A park autópályán túli felén már voltunk, ott van az Öngyilkos-sziklája. Most odáig nem mentünk, de megkerestük a völgybe a Parley's Canyonon át egykor leereszkedő vasútvonal maradványait.

Meg is találtuk - nem sok maradt belőle.

Négy oszlop, meg pár talpfa, amiből egy asztal nőtt ki.

A nyomvonal eltűnt egy kutyák által elzárt területen.

Tovább haladtunk a megáradt patak mellett egyre nagyobb sárban tapicskolva.

A víz egyre zavarosabbá vált és már vártam, hogy kiérjünk az aszfaltra.

Erre már jártam bicajjal, ez volt a Parley's trail utolsó előtti szakasza.

Az egykori fogadó borospincéjét már elkerítették, szóval szerencsésnek éreztem magam, hogy egy éve még bejutottam.

Innen aszfalton mentünk tovább.

Legnagyobb meglepetésemre itt se találkoztunk senkivel, se kerékpárossal, se gyalogossal.

Az előbbinek örültem is egy kicsit: Puppeynak még gyakorolnia kell a jobbratartást.

A vízvetezéket most csak messziről néztük meg.

Siettünk vissza az autóhoz, ahonnan még ránéztünk a városra is.

Peace Garden a Jordán mellett

- Odamegyek - mondta Yoda.
- NEM - feleltem - NEM jelölöd meg.
- Még sose jelöltem kelta keresztet... - méltatlankodott Yoda.
- Nem.
- Akkor az olmék fejet...



- Nem - feleltem - Olmék fejet se jelölsz meg.
- Esetleg egy velszi bárdot? - próbálkozott Yoda - Vagy egy sárkányos velszi zászlót?
- Nem, nem - válaszoltam. Minden tiszteletem azoké, akiknek egy izgalmas sárkányos zászlójuk van.



- Japán szobor? - próbálkozott a Mester, ahogy továbbsétáltunk a virágoskertben.
- Tele van fával ez a park - próbálkoztam.
- Meg szoborral...



Yoda elmélyülten kezdte szagolgatni a virágokat. Tudtam, hogy azt keresi, amelyiknek illata legjobban megy ahhoz a termékhez, amit oda szeretne pottyantani.



- Esetleg egy kínai oroszlán? - ez már sokkal jobban hangzott és a Mester rá is közelített a cicusra.
- Yoda, itt a klasszikus Görögország is, nézd, mennyi oszlop!




Ez tetszett Yodának, bár a klasszikus kor görög filozófusait jelképező oszlopok mellett szerettem volna, ha Yoda egy igazi cédrust is megjelöl.
A libanoni parcellában azonban nem volt cédrus.




Ahogy bóklásztunk a parkban, pár elszórt feliratból megértettük, hova is kerültünk. A Béke Parkot a harmincas években építették, hogy békét hozzanak a világra. Az elkövetkező évtizedekben a helyi nemzetiségek építettek valamit hozzá.




Az idilli környezetbe jegyesek és tizenéves (néha bajuszkás) hispán lánykák jöttek fotózkodni.




Hirtelen Yodával megláttunk valami hatalmasat kiemelkedni a körömollóval karbantartott fűből.

- Azt! Azt! Azt szeretném! - mondta Yoda szinte extázisban - Le akarom pisilni a Matternhornt!



- Gyere!

A hegyet a helyi svájciak építették betonból. Egy kis ajtón be lehet osonni a hegy belsejébe, amiről az a szóbeszéd járja, hogy össze fog dőlni.




Én egy csokinak jobban örültem volna, de Yoda végtelenül boldog volt. Teljesült régi vágya.




Ahogy tovább kóvályogtunk a parkban, az olimpiai emlékműnél megtorpantunk.
Erre nem számítottunk.
Egyre jobban szerettem a parkot.

Fairmont Park

A kacsák rémülten röppentek fel.

Kutya, kutya, kutya - hápogtak döbbenten.

Yoda elégedetten vigyorgot.



A régi iparvágányt követve értünk a Fairmont parkba. Az elhagyott vasútvonal itt középosztálybeli, nagyjából százéves American Craftsman bungalók mögött kanyargott és Sugarhouse közepén ért véget, annál az elhagyott bútorraktárnál, ahol a 127 órát forgatták.

Örültünk, hogy valóban a parkot találtuk meg: pár nappal korábban majdnem négy kilométert mentünk egy térképen látható park fele, amiről kiderült, hogy egy golfpálya.



Ez valódi park volt sok fűvel, tóval, focipályával és egy kis gördeszkastadionnal. Nem sok ilyet láttam. A beton pálya meglehetősen keménynek tünt. A pályát este 11-ig lehetett használni, addig működtek a lámpák.



Tetszett a pálya, de ez nem az a hely, ahol el szeretnék esni.



A parkban a legjobb a patak volt.

Libák gágotak, kacsák úszkáltak a vízben. Ez a patak a Hidden Hollow patakjának a folytatása. A patakban valamikor mormon telepesek itatták a jószágot és belőle öntözték kertjeiket is. Ahogy a város növekedett, a patakot befedték, csatornázták és az ősi vízfolyás csak egy-egy parkban és ipartelepen bukkan elő, mielőtt beletorkollik a Jordán folyóba.



Visszafele a Sziklás-hegységből leereszkedő 80-as autópályát követtük. A pici családi házak közötti tér hirtelen megnőtt és a házak nagyobbak, régibbek lettek. A félháztömbnyi kertekben terpeszkedő jókora viktoriánus palotácskákat a Sugarhouse-t felépítő kereskedők építették templomuk köré, a település déli határánál, közel a patakhoz.



A legnagyobb ház volt a legjobb állapotban: a házat 1880 körül építette a környék leggazdagabb kereskedőjének egy svéd bevándorló.



Azt hittük, itt át tudunk kelni a környék legnagyobb átvezető útján, de ehhez autóba kellett volna ülnünk: egy kilométert kellett kerülnünk a legközelebbi zebráig. Remélem, ha megépül a villamos, majd zebrát is festenek mellé.

Prágai zacskó

Megjegyzés: az alábbi bejegyzést még Prágában kezdtem el írni elegáns hotelszobámban a Yodüsszeia alatt, de már nem volt időm blogolni.


Amint lehetett, elindultunk felderíteni a környéket. A diplomatanegyednek nevezett harmincas-ötvenes években emelt városrészben és a szomszédos egyetemi negyedben rengeteg park, zöld felület volt. Jól esett erre sétálni még este és szemerkélő estében is.



Minden parkban, minden zöldebb utca bejáratánál volt zacskóoszlop, ahonnan lehetett potyadékgyűjtő zacskót szerezni. Szeretem feltöltve tudni zacskókészletemet, ezért húztam egyet.

Meglepődtem.

A készség két részből állt.
Volt benne egy papírzacskó (a végterméknek) és egy papírtálca.

A rajzos illusztráció szerint a papírtálcával kellett felvenni mindazt, amit az eb elpotyogtatott, be kellett csúsztatni a zacskóba, majd az összehajtott zacskót belepottyantani a szemetesbe.

Minden reciklált papírból készült.



Ennek ellenére nem tetszett.

Amíg az eb kopogósat potyogtat, a rendszer tökéletes. (Bár nem vagyok biztos abban, hogy selymes fűből miként lehet tálcára bűvészkedni az apróbb bogyókat. Esetleg hagyományosan, zacskó használatával - bár akkor ugyanott vagyunk, mint a hagyományos megoldás esetében. (Hagyományos megoldás alatt nem azt értem, hogy otthagyom, mint eb a Szaharát, hanem azt, hogy zacskóval felveszem, a zacskó száját bekötöm, a zacskót kidbom.)
Ideális esetben a papírzacskó a tartalmával együtt gyorsan lebomlik, szemben a műanyagzacskóval, ami évtizedekig, akár évszázadokikg is őrízheti tartalmát - hacsak nem gyorsan lebomló zacskót használunk.

Komolyabb gond, hogy puhább, esetleg folyósabb állagú vétermék begyűjtése fűből tálcával kivitelezhetetlennek tűnik. Az nem takarítás, hanem maszatolás. Szó szerint.

Az már csak "hab" a tortán, hogy a papírzacskó nem zárható, így az illatmolekulák szabadon áramolhatnak ki belőle.

Az is igaz, hogy aki sokat ügyeskedik a tálcával, előbb utóbb nagyon szerencsés is lesz... főleg, ha van nála folyékony szappan.

Taufer Park

Taufer Park
Originally uploaded by ribizlifozelek

A Taufer Park nevét makacsul rosszul kerestem a neten. Tudatalattim mindig azt mondta, a park neve Taufel. Biztos a tejfelre asszociáltam - és persze nem találtam meg sehol. Nem is létezett.

A park olyan kicsi, hogy a Google térképek se írják ki a nevét, a helyi újságokban is csak akkor szerepel, ha elütnek egy gyalogost mellette a zebrán (utoljára ez azt hiszem 2000-ben fordult elő) vagy felújítják.



A park azonban érdekes, egyik sarkában kis szentély látható és többször láttunk imádkozó embereket.

A park szélén aztán találtunk egy táblát, miszerint a terecskét Justin Edward Tauferről nevezték el. A hosszú leírásból az derült ki, hogy J E Taufer jó ember volt és úgy halt meg, ahogy élt 67 évesen. Sokkal okosabb nem lettem tőle.



Taufer mormon - LDS - püspök volt. 1977-ben hunyt el, amikor megmentett egy nőt, akit egy férfi akart megerőszakolni. A támadó lelőtte Taufert.

A kis parkot nem sokkal ezután nevezték el róla.

A pici szentély nem a mormonok emelték. A piros emelvény a város egyik utolsó szilfájának támaszkodik. 1983-ban egy kártevő csaknem az összes szilfát kiírtotta Salt Lake Cityből. Az egyik túlélő fa ágai között látta meg a könnyező Szűzanyát egy közelben lakó katolikus néni.



Amikor Graciela García beszámolt a csodáról, az önkormányzat felállította a kis piros emelvényt és pár imapadot a fa mellé. Rossznyelvek szerint így megvédték a szilfát a Máriára váróktól. A hívek szentképekkel díszítették fel a pulpitust. Némelyik kép ortodox ikon reprodukciója, mások középkori táblaképek fotói, de felbukkan itt a Guadalupei Szűz is.



Aranyos ez a kis park. Egy mormon püspökről elnevezett parkban egy katolikus hispán néninek megjelent a Szűz. Az idejárók ortodox ikonokkal díszítik a főleg mormon önkormányzat által nekik emelt szentélyt.

Sunnyside Park

Red Butte Creek
Originally uploaded by ribizlifozelek

Másfél éven át hetente többször is elautóztunk a park mellett. Mivel Yoda is és én is szeretjük a változatosságot, megnéztük közelebbről is a Sunnyside Parkot.

A Sunnyside park valamikor a rég kiszáradt Bonnevile tó egyik terasza volt. A mormon telepesek a Red Butte patak vizét felhasználva nyájaikat legeltették itt. Ma az egyetem felől érkező Red Butte patak itt tűnik el egy csatornában, hogy pár száz méterrel arrébb a Miller Parkban bukkanjon elő, majd végleg eltűnjön a város alatt.

A parkot Északról egy LDS vallási iskola és egy főiskola, valamilyen más iskola, keletről pedig egy mormon templom határolja.



A déli részén, a Sunnyside út másik oldalán kezdődnek a házak.

Valamiért sokat vártam ettől a parktól, talán mert a Red Butte Canyon is olyan érdekes volt és mert a Miller Park is izgalmasnak bizonyult. Lehet, azért is, mert a Sunnyside út felfele először elhalad a skanzen mellett, majd beletorkollik az Emigration Canyonba. Biztos jó hely tehát.

Kicsit csalódtam. A park igazából egy nagy füves (havas) tér, padokkal, tűzrakóhelyekkel, tiszta nyilvános illemhellyel és sok-sok sportpályával. Azt hiszem, több sportpálya volt benne, mint fa.

Yodát igazából csak ez az utóbbi tény hangolta le, egyébként neki tetszett a park. Korábban őzek jártak erre, lehetett szaglászni a nyomaikat, ráadásul volt pár fura szerkentyű, amit még le lehetett pisilni. Szóval, a Mester szerint a park tökéletes volt.

Liberty Park

Liberty Park
Originally uploaded by ribizlifozelek

Rengetegszer emlegettem már a Liberty Parkot, ami a város második legnagyobb parkja. Ennél már csak a Sugarhouse Park nagyobb, de a Liberty talán szebb.
Talán.

Bevallom, a Liberty Park annyira nem szép. Nagynak nagy. Gondozott. Hangulatos. De nem szép. A park egy jókora zöldfelület a városban, ahova kijárnak a helybeliek húst sütni, szerepjátékot játszani, kardozni, dobolni, táncolni. A parkban van egy jól felszerelt közösségi épület, amit bárki kibérelhet névleges összegért főleg gyerekzsúrokra. Itt van kedvenc makettem is: egy óriási modell a város környéki hegyekről. A modell segítségével tanultam meg a város környéki kanyonok nevét.



Sokan a futópálya miatt jönnek, másokat a kutyájuk hoz ide. Néha a Mester is szól, hogy eljönne megnézni, itt van-e még az ördögűző. Átalában gyalog jövünk, a park csak négy háztömbnyire van. Ha nagyon meleg az idő, útközben iszunk egyet az artézi kútból. Időnként amerikai módra vágunk neki a kutyasétáltalásnak és kocsival megyünk parkolni.



A park közepén van egy tó, természetesen szigettel, rengeteg kacsa és kanadai lúd. A tavat egy patak táplálja, telente a tavat leeresztik és csak egy kis erecske csörgedezik rajta keresztül.

A tó mellett egy kis vidámpark terül el (télen zárva) és itt van a város büszkesége, egy nagy madárház is, az egykori állatkert helyén, ahol még elefánt is volt!

Ilyenkor télen a madarak a szárnyuk alá dugják a csőrüket, hogy össze ne fagyjon, úgyhogy a madárház helyett jobb felszaladni a tó menti műdombra, ahol télen szánkózni lehet.



A park valamikor egy Chase nevű emberé volt. Ő fákat ültetett és malmot épített a patak mellé. Azt hiszem, a patakot is ő duzzasztotta először tóvá. Chase-t egy nap felkereste a városalapító Young és megtisztelő ajánlatot tett neki: betársulna a malom felébe. Chase rettenetesen boldog volt, hogy a próféta ilyen jó ötlettel állt elő és örömmel társául fogadta őt. Idővel a sok munka terhessé vált Chase számára és Young ekkor felajánlotta, leveszi válláról a terheket és megveszi az egész malmot. Így is történt. (A történetnek ezt a verzióját egy kis ismeretőben olvastam, persze lehet, hogy a dolog másként történt és Young egyszerűen kitúrta a molnárt a jólmenő üzletből.)



Akárhogy is történt, a parkot Young jelenléte menthette meg a parcellázástól és ez tehette a város egyik legjobb parkjává.

Amíg Chase és Young felesben (és még egy malomban) őröltek, éhínségek idején ingyen dolgoztak mindenkinek. A malomépület ma a madárház része. A molnár egykori háza ma nyaranta ingyenesen látogatható népművészet műzeum.



A parkban mindig történik valami, ezért is jó kisétálni ide. Ráadásul van drótnélküli ingyenes hálózat is, és könnyen lehet levelezni, vagy fényképeket nézegetni, miközben a Mester a kacsákra gondol.

Miller Park

Miller Park
Originally uploaded by ribizlifozelek

Egy hete láttuk autóból a Miller Parkot. Fura parknak tűnt, két ház között volt a bejárata és úgy látszott, teljesen be van kerítve.

Az egyik kiadós karácsonyi étkezés után elmentünk, hogy lemozogjuk a kacsát.



Egy szomszédos mellékutcában parkoltunk le és meglepődtünk. Elegáns, 20. század eleji házak sorakoztak itt. Megcsodáltuk a hatalmas villákat és elindultunk megkeresni a patakot.



A patak igazából a villák kertjei mögött folyik egy szurdokban. Ez volt a Red Butte patak, ami a Wasatch front után átcsörgedezett Fort Douglasen, az egyetemen, táplálta a Mount Olivet temető víztározóját, sok-sok családi ciszternát, majd eltünt a városban.

A patak itt valamikor magánterület volt. A leggazdagabbak és legügyesebbek gyorsan megszerezték a kincset érő vízfolyásokat maguknak. A huszadik század elején Minnie Miller, a vízfolyás e szakaszának tulajdonosa emléket akart állítani elhunyt férjének és a patakparkot a városnak adományozta.



Miller építtetett pár hidat is a patakra. Volt itt pár kőpad is, hogy a fáradt sétálók megpihenjenek. Kicsit olyan volt a patakpart, mint az Ördögárok a Budai-hegyekben. Csak nem kommunális szennyvíz folyt benne és nem volt tele az egész szeméttel. Minden patyolattiszta volt.

Nagyon élveztük a sétát, Yoda meg egyenesen imádta a patakot és az erdőt.

Hidden Hollow

Hidden Hollow
Originally uploaded by ribizlifozelek

Jó másfél óránk volt Sugarhouse közepén Yodával. Valamit kellett csinálni, sütött a nap, meleg volt, az autóban csak úgy maradhattunk volna meg, ha járatjuk a motort és a légkondit. Inkább sétáltunk.

A bevásárlóközpontok mögött egy kisebb park terül el. Már jártunk itt egyszer (akkor készültek a fotók), de most több időnk volt mindent alaposan megnézni.



A pakr egy része egy füves mező, a másik egy patak partján növő erdő. Végigböngésztük az összes információs táblát. Engem a szöveg érdekelt, Yodát a tábla lába. Jó tizenöt perc alatt rengeteg minden tanultam a magashegységi vizes élőhelyekről és lakóikról.

Aztán egy még érdekesebb táblára bukkantunk.

Megtudtam, hogy a Hidden Hollow valamikor egy ipartelep volt, ahol a cukorrépából cukrot csináltak. Innen kapta Sugarhouse a nevét.

Amikor a cukor már nem volt üzlet, a terület egy óriási közpark lett, teniszpályákkal, medencékkel, vasútállomással. A 10-es években aztán apránként minden bezárt, a vasútból, vasútállomásból egy pózna maradt, amit legnagyobb bánatára Yoda sem talált meg.

A dombocskákkal feltöltötték a medencéket, az egész hely elvadult és elfelejtődött. A patakot részben befedték. Aztán a 80-as években a eltakarították a bozótot és felépítettek egy bevásárlóközpontot a terület alsó részén. A tetején irodaházak épültek. A közepére újabb parkoló került volna. Természetesen a patakot itt és befedték volna.

Egy nap pár kisiskolás a terület közepén észrevette a patakot. Meg a 140 éves fákat. A gyerekek a környezetvédelemről tanultak, gondolták, megpróbálják megvédeni a parkot. Önkéntes munkában a gyerekek és a tanárok takarítottak, ösvényeket építettek, táblákat helyeztek ki. Az önkormányzat adott pénzt és anyagot. A patak utolsó szabad darabját nem fedték be és a bevásárlóközpont egy békés kis zuggal gazdagodott. Az irodaházakból, apartmanokból meg egy kis zöldre látni. Az önkormányzat pedig átminősítette a területet ipari övezetből közparkká.

Egy ismeretlen zug 4

Kopaszi-gat
Originally uploaded by ribizlifozelek

Nagyon rég jártam a Kopaszi-gátnál. Akkor még homokban gázoltunk ide és Aranyhalat (kisvendéglő) láttunk, meg rengeteg valaha büszke, de ma már pusztuló ipart és sok vizet.

Azóta az Aranyhalat kifogták, hommokból kevesebb van, érintetlen dzsungelből és iparból kevesebb. A Budapestet naggyá tevő malomipar roncsai még eltengődnek a Duna partján, de ma már szinte semmi közük a folyamhoz.



A gát megváltozott. Fura ingatlanberuházás ez. Lehet a panamákról beszélni, nekem igenis tetszik, hogy előszörre a közpark épült meg és, hogy a lakóházak majd csak utóbb készülnek el. Általában vagy fordítva szokott lenni, vagy a lakóházakhoz nem építenek parkot. Se.

A park modern, kényelmes és a Duna közelségétől valami elegáns könnyed hangulatot áraszt. A park épületei szépek. Nem voltak sokan, pár ember lézengett itt, meg néhány biztonsági ember, akik elterelték a kutyásokat a kutyafuttatóba. Itt még zacskót is adtak az állatokhoz.

Hihetetlenül jó hely. Érdemes elmenni.