2009. január 29., csütörtök

Gombástokány


P1270012
Originally uploaded by ribizlifozelek

Pár napja csináltunk egy csikóstolányt. Meglepően jó lett. Annyira jól sikerült, hogy lefotózni is elfelejtettük.

Tegnap délután pedig felmerült a kérdés, mit együnk. Mivel semmi bonyolultat nem akartam csinálni, előtte meg két napig ettuk a csirkehusos padlizsános tagint csicseriborsóval, most nem akartunk mediterránt. Mivel ha indiait főzök, minden ügyeskedésem ellenére állandóan pörkölt lesz belőle, inkább valami magyarosat csináltam. Így készült el a gombástokány.

A fej hagymát megpirítottam egy kis olajon. Pillanatnyi elmezavaromban olivaolajat használtam - és nem is bántam meg. A hagymára került a vékonyra szeletelt hús, amit megsótzam, megborsóztam. Amikor majdnem megsült a hús, rászórtam két kanál pirospaprikát (magyarosan főzünk).

Vártam, amíg teljesen megsült a hús, utána ráöntöttem háromnegyed pohár vörösbort. (Még mindig azt az egy üveget használjuk, amit első utahi bevásárlásunkkor vettünk. Ideje lesz lassan venni még két-három üveg bort, hogy letudjuk a következő másfél évet, mert ez lassan elfogy.) Tíz percig hagytam összeérni az ízeket, majd beleborítttam egy konzervnyi gombát. Újabb tízenöt perc lassú tűz következett. (Rutinosabbak az időpontokat a 24 reklámszüneteivel kombinálják.)

Közben nagyjából két deci tejfölbe belekevertem két kanál lisztet és a keveréket pedig belekevertem a tokányba. Hagytam egy kicsit lassú tüzön összeérni az ízeket. Mire a liszt felszívta a lét, elkészült.

Még nem ettük meg. Előbb fotóztunk.

2 megjegyzés:

Peter Barabas írta...

Ribizli: ez a hét ez ilyen.

Én lehet posztot írok abból amiket elfelejtettem .

ribizlifozelek írta...

A tokany is.